Legfrissebb cikkünk
Petur - 2008. október 6. 07:00 (Szoftverek)
Ahogy kezembe kaptam a jellegzetes, fekete-zöld borítóval ellátott DVD tokot, rajta a Zoner Photo Studio 8.1 felirattal, rögtön leesett, hogy ezt a szoftvert én már láttam valahol. Aztán két emlék ugrott be róla. Ez a képszerkesztő, ami elég fura magyarsággal próbál szólni a hazai felhasználóhoz, másodsorban pedig ehhez jár az egykori 3D mozikból ismert piros-cián szemüveg.
A Panasonic 2005-ben vezette be kifejezetten a 16:9 oldalarányú képek készítéséhez tervezett gépeit magába foglaló DMC-LX szériát. Az LX1 és LX2 után idén megjelent a harmadik modell, az LX3, amely ha felbontásban nem is, de szolgáltatásokban annál inkább tartogat újdonságokat. A tükörreflexes gép mellett is jól használható, ultravékony vázba szerelt, nagy fényerejű Leica objektívvel ellátott fényképezőgépet részletesen vallatóra fogtuk, melynek tapasztalatait cikkünkben osztjuk meg olvasóinkkal.
További cikkeink
Irházy Róbert (Birdie) - 2008. szeptember 22.
(Fényképezőgépek (exkluzív))
A Pentax legutóbb januárban frissítette digitális tükörreflexes fényképezőgépeinek kínálatát. A gyártó azonban nem elégedett meg ennyivel: a PhotoKina előestéjén egy új, valóban belépőszintű modellel rukkolt elő, amelynek nem teljesen végleges változatát a hazai forgalmazónak köszönhetően előzetesen megvizsgálhattuk. Cikkünkben kitérünk a K200D-vel való hasonlóságra, felépítésre, kezelhetőségre és a menürendszerre.
Petur - 2008. szeptember 19.
(részletes digitális fényképezőgép teszt)
A Nikon D90 megtörte a jeget, már ami a sokat vitatott „videót a DSLR-ekbe” ideát illeti. A világ első mozgókép felvétellel ellátott tükörreflexese egy rövid bemutató erejéig már járt a kezünkben, de akkoriban még nem mondhattunk róla határozott véleményt, hisz csupán egy gyártás előtti példánnyal volt dolgunk. Most viszont egy kicsit tovább időzött nálunk egy tesztpéldány a D80 12 megapixeles utódjából. Tesztre fel!
Két digitalizáló tábla járt szerkesztőségünkben, hogy rövid vallatóra foghassuk őket. A kisebbik M609 és a nagyobbik M712 a Genius alsó-középkategóriás termékei, melyeket közelítőleg 20e Ft-ért vásárolhatunk meg. Fotós szempontból a főként PhotoShop-ban hasznos kiegészítők rövid bemutatójában a két modell közötti különbségekre is kitérünk.
Antalóczy Tibor - 2008. szeptember 15.
(Egyéb)
Vannak olyan termékkategóriák, amelyeknél nehéz elképzelni, hogy egyik évről a másikra lehet komoly újdonságokkal előállni. Ilyen szerintem a mobil háttértárak kategóriája is. A Vosonic VP8860 specifikációját megnézve azonban gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a piacot figyelve, az igényeket meghallgatva a gyártók képesek még a fejlesztésre. A Vosonic jelenlegi csúcsmodellje az adatmentő/adattároló eszközön túl komplett médiaközpontként is funkcionálhat.
Petur - 2008. szeptember 12.
(részletes digitális fényképezőgép teszt)
Új év, új FZ a Panasonictól. Ezúttal FZ28 néven újult meg a sorozat és a modellszámból könnyű kitalálni, hogy az FZ18 utódjával van dolgunk. Javítottak az állókép és főleg a videó felbontáson, egy kicsit nagyobb érzékelőt és LCD kijelzőt kapott a fényképezőgép és számos szoftveres újdonsággal is bővült a felkínált szolgáltatások köre. A Lumix DMC-FZ sorozat legfrissebb üdvöskéje idén sem kerülhette el sorsát, a jó alapos tesztet.
Irházy Róbert (Birdie) - 2008. szeptember 9.
(Fényképezőgépek (exkluzív))
A Sony már a januári PMA-n megszellőztette a készülő fullframe szenzoros gépét, sőt a szenzorát már hivatalosan be is jelentette. A gép azonban még csak egy vitrin mögött, prototípusként volt megtekinthető. Ma azonban végre hivatalosan is megjelent a Sony első, teljes Leica képkocka méretű szenzorral szerelt digitális tükörreflexes váza, az Alpha széria jelenlegi zászlóshajója, a DSLR-A900. Jelenleg ez az egyetlen fullframe váz, amelyben szenzor eltoláson alapuló stabilizátor működik. Hogy mit kínál még az A900? Exkluzív cikkünkből erre is fény derül.
Legfrissebb hírek
2008. október 9. 16:52
(Szoftverek)
Béta állapotú RAW tömörítő program, ingyen.
2008. október 9. 15:10
(Projektorok)
Epson kivetítő DivX lejátszóval, vagy HD felbontással.
2008. október 9. 14:50
(Firmware)
Alig, hogy bejelentette az új modellt, máris hatékonyságot javító frissítést jelentett be a gyártó.
2008. október 9. 10:00
(Kiállítások)
Lyukkamerával készült felvételek kiállítása.
2008. október 7. 15:05
(Egyéb)
Újabb egységesítési kísérlet? Egy biztos: tömörebb.
2008. október 7. 10:25
(Pályázatok)
Lebontandó épület fotózására írtak ki fotópályázatot.
2008. október 6. 10:00
(Kiegészítők)
Képek áttöltése vezeték nélkül bármilyen USB-s gépről.
2008. október 6. 09:30
(Szoftverek)
Ingyenes szoftver Windows és Mac OS operációs rendszerekhez.
2008. október 6. 09:15
(Pályázatok)
A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége fotópályázatot hirdet.
2008. október 6. 09:00
(Pályázatok)
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közös fotópályázata.
2008. október 3. 08:00
(Pályázatok)
At FSZH Mobilitás fotópályázata.
2008. október 2. 11:05
(Kiegészítők)
Táskák, memóriakártya tokok, rádiós távkioldó, univerzális hálózati adapter, komplex akkutöltő USB-s táplálással a Photokináról.
2008. október 2. 09:50
(Egyéb)
Október elejétől legismertebb brandjének nevét viseli a Matsushita Co. Ltd.
2008. október 2. 08:50
(Szoftverek)
Új rendszerezési és keresési lehetőségekkel bővült a legendás képnézegető friss verziója.
2008. október 1. 00:00
(Egyéb)
Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli Magyarország legnagyobb fotóértékelő közösségi oldala a Fotózz!hu.
2008. szeptember 30. 14:35
(Firmware)
Jobb megvilágítású AF pontok a keresőben.
2008. szeptember 30. 14:15
(Nyomtatók)
Epson Stylus Pro 7900 és 990.
2008. szeptember 30. 09:45
(Kiegészítők)
Nagyobb teherbírású, flexibilis miniállvány.
2008. szeptember 30. 09:20
(Pályázatok)
Pályázat fiatal alkotókról, fiatal alkotóknak.
2008. szeptember 30. 08:00
(Pályázatok)
Szerepelj könyvben és nyerj!