Nikon D800 vs. Canon EOS-5D Mark III

0

Bevezetés, különbségek

A profi, többnyire fullframe-es digitális tükörreflexes fényképezőgépek ára – bár az elmúlt években csökkent – egy átlag felhasználó/fotós számára még mindig csillagászati. Sokan nem tudják, vagy nem akarják kitermelni a milliós költségeket, így nem véletlen, hogy 2005-ben kisebbfajta mini forradalmat indított el a Canon EOS-5D megjelenése, mely jóval szélesebb réteg számára tette elérhetővé a teljes kisfilmes képkocka méretű technológiát.

Néhány év elteltével a Nikon is bekapcsolódott a fullframe vérkeringésbe, piacra dobva a D700-at, mely már a Canon EOS-5D Mark II modell ellenlábasaként szállt ringbe. Hosszú hallgatás után mindkét gyártó idén jelentette be a legújabb generációt, melyet a Nikon D800 és a Canon EOS-5D Mark III képvisel, pár hete pedig mindketten kihozták a még olcsóbb, belépő szintű fullframe vázaikat…de ez már egy másik történet. Most térjünk vissza a 800-900 ezer forintos árkategóriát képviselő D800-ra és EOS-5D Mk III-ra!

A két cég mindig kínosan ügyelt rá, hogy egészségesen konkuráljon, de túlzottan ne zavarja egymás köreit. Jó példa erre ez a két modell, mely sok téren csatázhat, de mint látni fogjuk, rengeteg területen eltérő koncepciót képvisel.

Először is szokásos táblázatunkban próbáltuk összeszedni a két modell fontosabb és kevésbé fontos különbségeit.

A Nikon D800 és Canon EOS-5D
Mark III közötti különbségek
Nikon D800 Canon EOS-5D Mark III
Érzékelõ Fullframe (35,9 x 24 mm) CMOS Fullframe (36 x 24 mm) CMOS
Érzékelõ felbontása 36,8 megapixel 23,4 megapixel
Tényleges felbontás 36,3 megapixel 22,3 megapixel
Gyújtótávolság szorzó 1x (FX)
1,2x
1,5x (DX)
5:4
1x
Képméretek

7360 x 4912 (FX)
5520 x 3680 (FX)
3680 x 2456 (FX)
6144 x 4080 (1,2x)
4608 x 3056 (1,2x)
3072 x 2040 (1,2x)
4800 x 3200 (DX)
3600 x 2400 (DX)
2400 x 1600 (DX)
6144 x 4912 (5:4)
4608 x 3680 (5:4)
3072 x 2456 (5:4)
Video live view módban 16:9-es képek is készülhetnek:
6720 x 3776 (FX)
5040 x 2832 (FX)
3360 x 1888 (FX)
4800 x 2704 (DX)
3600 x 2024 (DX)
2400 x 1352 (DX)

5760 x 3840
3960 x 2640
3840 x 2560
2880 x 1920
1920 x 1280
720 x 480

JPEG tömörítés 3 érték
Méret és Minõség prioritás
2 érték
RAW

1 + 3 képméret (képkivágások)
12 és 14-bites
Veszteséggel és veszteségmentesen tömörített
Tömörítés mentes

3 képméret
14-bites
Feldolgozórendszer Expeed 3 DiG!C 5+
Érzékenységek ISO100-6400
(kiterjesztés: ISO50, ISO12800 és ISO25600 ekv.)
1/3, 1/2 és 1 Fé lépésenként
AutoISO: ISO200-25600
ISO100-25600
(kiterjesztés: ISO50 és ISO51600 és ISO102400
ekv.)
1/3, 1 Fé lépésenként
AutoISO: ISO100-25600
Dinamika korrekció Active D-Lighting: 6 fokozat Auto Megvilágítás Optimalizálás: 4
fokozat
Csúcsfény korrekció nincs Csúcsfény árnyalat elsõbbség: ISO200-tól
Nagy dinamika mód (HDR) Egyképes és sorozat
Auto, 1-3 Fé lépésköz
HDR egyesítés (3 fokozat)
Egyképes és sorozat
Auto, 1-3 Fé lépésköz
5 egyesítési képhatás
1 felvétel, vagy folyamatosan alkalmazott
Automatikus képillesztés (kikapcsolható)
Külön menthetõ forrásképek és feldolgozott
felvétel
Többszörös expozíció Egyképes és sorozat
2-9 kép
Automatikus világosság korrekció

Egyképes és sorozat
2-9 kép
4 összhatásmód választható
Külön menthetõ forráskép és feldolgozott
felvétel
Kapcsolható automatikus befejezés 1 kép után

Idõeltolásos sorozat és összefûzés Kezdési idõ
Képek közti várakozás
Felvételek száma
nincs
Optikai hibák korrekciója Vignettálás, Optikai torzítás, Kromatikus
aberráció (auto)
Vignettálás, Kromatikus aberráció (kikapcsolható)
Autofókusz

51 pontos, 15 keresztszenzorral
11 pontra szûkíthetõ
Egyképes, Folyamatos (témakövetéssel)
1 pontos, Dinamikus terület (9, 21, 51 pontos), 3D témakövetés,
Auto
AF-S és AF-C elsõbbség
Követési sebesség (5 fokozat)
Expo gomb és/vagy AF-On gombbal aktiválható
Fókusz és expo rögzítés

61 pontos, 41 keresztszenzorral
Egyképes, Folyamatos, AI SERVO
41, 15, 9 pontra szûkíthetõ
Szpot, Normál, Terület, Kiterjesztett terület, Zóna,
és Teljes AF terület
Követési érzékenység (5 fokozat)
Követési sebesség (3 fokozat)
AF pont váltási érzékenység (3 fokozat)
6 AF témaprogram

AI Servo elsõbbség (1. és 2. képnél
is)

Kioldás/fókusz elsõbbség
Expo gomb és/vagy AF-On gombbal aktiválható
Tájoláshoz kapcsolható
AF pont választási minta
Elõzõ pont rögzítése és visszaállítása

Fókusz és expo rögzítés
AF mûködési taromány -2 +19 Fé -2 – +18 Fé
AF finomhangolás +/-20 fokozatban optikánként
+/-20 fokozat általános
20 mentési hely
+/-20 fokozatban optikánként
+/-20 fokozat általános
10 mentési hely
Objektívenként nagylátószög és
tele állás korrekciója is
Fénymérés TTL, 91 000 pixeles RGB szenzor
3D color matrix III
Középre-súlyozott (5 fokozatú terület
beállítás)

Szpot
0-20 Fé (Szpot: 2-20 Fé)
TTL, 63-zónás
Kiértékelõ
Középre-súlyozott
Részleges (6,2%)
Szpot (1,5%)
1-20 Fé
Fehéregyensúly

Auto 1-2,
7 gyári program
, finomhangolással (két tengelyen
+/-6)
Színhõmérséklet megadás (2500-10000K,
30 lépés)
4 manuális mentési hely

Auto
6 gyári program, finomhangolással (két tengelyen
+/-9
)
Színhõmérséklet megadás (2500-10000K,
76 lépés)
1 manuális mentési hely

Képfeldolgozási módok
(videónál is)
Standard
Neutral
Vivid
Monochrome
Portrait
Landscape
Automatikus
Normál
Portré
Tájkép
Semleges
Élethû
Egyszínû
Saját 1-3
Képfeldolgozás Gyors beállítás
Képélesség: 0-9
Kontraszt: +/-3
Világosság: +/-1
Telítettség: +/-3
Színtónus: +/-3
Képélesség: 0-7
Kontraszt: +/-4
Telítettség: +/-4
Színtónus:+/-4
Keresõ

pentaprizmás
nagyítás: kb. 0,7x
lefedettség: 100% (FX), 97% (DX)
bet. táv: 17 mm

pentaprizmás
nagyítás: kb. 0,71x
lefedettség: 100%
bet. táv: 21 mm

LCD 3,2″ TFT LCD (4:3 oldalarány)
921 000 pixel
+/-5, és Auto világosság állítással
3,2″ TFT LCD (3:2 oldalarány)
1 040 000 pixel
7 fokozatú, és Auto (3 fokozat) állítással
Mozgókép H.264/MPEG-4 Full HD videó
1920 x 1080 (30, 25, 24 fps)
1280 x 720 (60, 50, 30, 25 fps)
FX és DX formátumban is
24 és 12 Mbit/s
Tömörítetlen videojel kimenetre
Manuális beállítások videó közben
is
H.264/MPEG-4 Full HD videó
1920 x 1080 (30, 25, 24 fps)
1280 x 720 (60, 50 fps)
640 x 480 (25 fps)
90 és 40 Mbit/s
Idõkód
Manuális beállítások videó közben
is
Audio Beépített mono mikrofon
Sztereo mikrofon bemenet
Audio kimenet
Automatikus és 20 fokozatú jelszint beállítás
Beépített mono mikrofon
Sztereo mikrofon bemenet
Audio kimenet
Automatikus és 64 fokozatú jelszint beállítás
Szélzaj csökkentés
Csendes vezérlési mód (érintõtárcsával)
Sorozat CL: 1-4 kép/mp
CH: 4 kép/mp, 5 kép/mp (1,2x, DX)
opcionális portrémarkolattal, vagy hálózatról:
CL: 1-4 kép/mp
CH: 4 kép/mp, 5 kép/mp (1,2x), 6 kép/mp (DX)
Lassú: 3 kép/mp
Gyors (H): 6 kép/mp
Csendes felvétel Egyképes Egyképes és sorozat
Zár tesztelt exposzáma 200 000 expozíció 150 000 expozíció
Automatikus sorozatok Expozíció sorozat
Vaku sorozat
Fehéregyensúly sorozat
Aktív D-lighting sorozat
Expozíció sorozat
Vaku sorozat
Fehéregyensúly sorozat
Önkioldó 2, 5, 10, 20 mp
1-9 kép
0,5-3 mp várakozás
2, 10 mp
Tükörfelcsapással kombinálható
Tükörfelcsapás utáni
várakozás
1, 2, 3 mp nincs
Élõkép fókuszmódok Kontraszt-alapú AF
Egyszeri (AF-S)
Full-time (AF-F)
Kézi fókusz (MF)
Kontraszt-alapú (Élõképes)
Élõ mód (Arcfelismeréssel)
Gyors AF (Fázis-alapú)
Kézi fókusz (MF)
Vaku beépített (felnyitható)
vakupapucs (i-TTL)
szinkroncsatlakozó
szinkronidõ: 1/250 mp
beállítható záridõ (12 fokozat)
stroboszkópikus villantás
modellfény aktiválható
vezeték nélküli vezérlés (Commander mód)
vakupapucs (E-TTL II)
szinkroncsatlakozó
szinkronidõ: 1/200 mp
beállítható záridõ (3 fokozat)
állítható E-TTL fénymérés (2
érték)
gép menüjébõl állítható vakufunkció
és C-Fn
Lejátszás 4, 9 és 72 indexkép
Nagyítás: 10 fokozatban, tényleges méreten túl
(3 fokozatban elõre szabályozható)
Diavetítés
Képrejtés
Képvédelem
Elforgatás
DPOF nyomtatás
Másolás a kártyák között
Túlexpo figyelmeztetés
3-féle segésrács
2-féle hisztogram
AF-pont visszajelzés
Letiltható adatkijelzés
Állítható törlési mód
Video idõkód
Videó vágás (kezdõ és végponttal)
Video képkocka állóképként mentése
4 és 9 indexkép
Nagyítás: 2-10x, tényleges méret (7 fokozatban
elõre szabályozható)
Diavetítés
Képugrás
Képek összehasonlítása egy oldalon
Képvédelem
Elforgatás
DPOF nyomtatás
Másolás a kártyák között
Átméretezés
Értékelés
Túlexpo figyelmeztetés
3-féle segédrács
2-féle hisztogram
AF-pont visszajelzés
Video idõkód
Videó vágás (kezdõ és végponttal)
Utólagos képfeldolgozás D-Lighting
Vörösszem korrekció
Vágás
Monokróm hatás
Képeffektusok (7 db)
Színegyensúly
Képátfedés
Átméretezés
Gyors retus
Kiegyenseítés
Torzítás korrekció
Halszem hatás
Színes élek
Rajz hatás
Perspektíva korrekció
Egy szín a képen
RAW szerkesztés (gépen belül)

Képminõség (3 tömörítési
fok
)
Képméret (3 méret)
Fehéregyensúly: 7 gyári (finomhangolható)
+ manuális + Kelvin érték
Expozíció korrekció: +/-2 Fé
Képstílus (6 program, teljes képkorrekciós
állítással)
Nagy érzékenységû zajszûrés (4
érték)
Színtér (2 érték)
Vignettálás korrekció (4 érték)

D-Lighting (4 érték)

Fényerõ: +/-1 Fé
Fehéregyensúly: 8 gyári + Kelvin érték
Képstílus (11 program, teljes képkorrekciós
állítással)
Auto Megvilágítás optimalizálás (4 érték)
Nagy érzékenységû zajszûrés (4 érték)
Képméret és minõség (5 méret,
2 tömörítési fok)
Színtér (2 érték)
Vignettálás korrekció (be és kikapcsolás)
Torzítás korrekció (be és kikapcsolás)
Kromatikus aberráció korrekció (be és kikapcsolás)
Programozható kezelõszervek 4 + 1 db
Video módban külön funkció
10 db
USB USB 3.0 (SuperSpeed) USB 2.0 (High-Speed)
Memóriafoglalat(ok)

CompactFlash Type I. (UDMA)
SD/SDHC/SDXC (UHS-I)
másolás a kártyák között
kártyamûködési beállítások

CompactFlash Type I. (UDMA)
SD/SDHC/SDXC (UHS-I)
másolás a kártyák között
kártyamûködési beállítások

Mellékelt akkumulátor EN-EL15 (7,0V, 1900 mAh) EN-EL15 (7,2V, 1800 mAh)
Készíthetõ képek egy töltéssel ~900 ~950
Tömeg (csak a váz) 900 g 860 g
Méret 147 x 123 x 81,5 mm 152 x 116,4 x 76,4 mm
  Shooting Menu (4 mentés)
Custom Menu (4 mentés)
Flicker Reduction
Manuális optikák jellemzõinek megadása
Expozíció finomhangolás
My Menu (6 menüpont)
3 Egyedi (C) felvételi ütemmód
Magyar menünyelv
Vágási adatok hozzáadása (6 képkivágás)

A továbbiakban megszokott részletes tesztjeinkhez hasonlóan szedtük pontokba a két gép tulajdonságait, de ezúttal nem merülünk el azok részleteiben (ezt bárki elolvashatja korábbi tesztjeinkben (Nikon D800 teszt, Canon EOS-5D Mark III teszt), kizárólag a különbségeikre koncentrálunk.