Kipróbáltuk: Canon EOS-1D X teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Bemutatás

Sejteni lehetett, hogy a Canon előbb vagy utóbb meglépi két professzionális fényképezőgép szériája egyesítését. Tizenegy évvel ezelőtt küldte harcba az első, 4 megapixeles 1D-t, melynek APS-H méretű CCD szenzora 8 kép/mp-es sebességre volt képes. A sorozat igen hamar sztenderd lett a riport és sportfotósok körében. Később a gyártó CMOS érzékelőre váltotta a CCD-t, melyekből még jobb sebességeket tudott kicsikarni.

Aztán 2002-ben egy új korszak kezdődött az 1Ds modellel. Ez a volt a világ egyik első, kereskedelmi forgalomban is kapható, teljes kisfilmes képkocka méretű (fullframe) érzékelővel szerelt digitális fényképezőgépe – egy nappal korábban jelentették be a Kodak DCS Pro 14-et. A fullframe modellek lassabb működést és szerényebb ISO értékeket, de kiemelkedő képméretet kínáltak.

Az 1D széria végig megmaradt az 1,3-as objektívszorzóval „sújtott” APS-H érzékelőnél, és négy (az 1D Mark II N modellel öt) modellváltást élt meg. A legutóbbi, 2009-es 1D Mark IV modell már 16 megapixelt, FullHD videót, ISO102400-ig kiterjeszthető érzékenységet és mindezek mellett 10 kép/mp-es sorozatot kínált.

balra: EOS 1D Mark IV; jobbra EOS-1D X

A három típust megélt 1Ds sorozat utódjára 2007 óta vártunk. Közben a Canon útnak indította a fullframe érzékelőt használó, de olcsóbb kivitelű 5D termékvonalat, mely jóval alacsonyabb árával sokakat elcsábított.

Most a 2011 októberében bejelentett EOS-1D X-en a sor, hogy új színt vigyen a Canon 1-es család eddig is színes palettájára. Erre minden esélye megvan, hiszen az új gép nem csak egy kötelező modellfrissítés. Neve is jelzi, hogy ezúttal nem egy újabb „Markról” van szó.

A fejlesztők szeme előtt a két említett széria egyesítése lebeghetett, hiszen az 1D X-ben mindkét vonal erényei megtalálhatók. Egy viszonylag nagy felbontású gépet kapunk, hihetetlen teljesítménnyel, videofelvételi képességgel, és új fókusz- valamint fénymérő rendszerrel.

A gép hivatalosan tehát egy új sorozat első tagja, elődjének azonban mégis a két legutóbbi 1D tekinthető, így adta magát a feladat, hogy mindkettejükkel összevessük. Először a közelebbi rokonnal, az 1D Mark IV-gyel.

A Canon EOS-1D Mark IV és
az EOS-1D X közötti különbségek
Canon EOS-1D Mk IV Canon EOS-1D X
Képérzékelõ APS-H CMOS
27,9 x 18,6 mm
Fullframe CMOS
36 x 24 mm
Effektív felbontás 16,1 megapixel 18,1 megapixel
Képméretek JPEG: 4896 x 3264, 4320 x 2880, 3552 x 2368, 2448 x 1632
RAW: 4896 x 3264, 3672 x 2448, 2448 x 1632
JPEG: 5184 x 3456, 4608 x 3072, 3456 x 2304, 2592 x 1728
RAW: 5184 x 3456, 3888 x 2592, 2592 x 1728
Feldolgozó rendszer Dual DiGiC 4 Dual DiGiC 5+
ISO érzékenység

ISO100-12800 (L: 50; H1: 25600; H2: 51200; H3: 102400)

ISO100-51200 (L: 50; H1: 102400; H2: 204800)
Autofókusz TTL fáziskülönbség elvén alapuló
45-pontos (39 keresztszenzorral + 6 segédponttal)
TTL fáziskülönbség elvén alapuló
61-pontos (41 keresztszenzorral)
AF érzékenység -1 – 18 Fé -2 – 18 Fé
AF pontok választása Automatikus
Egy pontos manuális (center)
Egy pontos manuális (off-center)
Automatikus (61 pontos)
Egy pontos manuális (spot)
Egy pontos manuális
AF-pont kiterjesztés (5 pont)
AF-pont kiterjesztés (9 pont)
Zóna AF
Intelligens AF követés és felismerõ
rendszer
nincs van (iTR, 1-6 AF témaprogram, és finomhangolás)
Fénymérés 63-mezõs TTL
finomhangolható
252-mezõs TTL (100 000 pixeles szenzorral)
finomhangolható
EOS iSA (intelligens téma analízis)
Fénymérési módok Kiértékelõ
Részleges (13,5%)
Szpot (3,8%)
Középre súlyozott
Kiértékelõ
Részleges (6,5%)
Szpot (2,5%)
Középre súlyozott
Expozíció kompenzáció +/-3 Fé +/-5 Fé
Keresõ Pentaprizmás, cserélhetõ mattüveggel (Ec- C
IV beépítve)
100% lefedettség, 0,76x nagyítás
Pentaprizmás, cserélhetõ mattüveggel (Ec- C
V beépítve)
100% lefedettség, 0,76x nagyítás
a szenzor méretarányával nagyobb keresõkép
AF státusz kijelzés
Kompozíciós segédrács
Elektronikus vízszintjelzõ
Vakuszinkron 1/300 mp 1/250 mp
Videó tömörítés nem választható
FullHD: 330 MB/perc
HD: 330 MB/perc
VGA: 165 MB/perc
választható (ALL-I, vagy IPB)
FullHD: 685 MB/perc (ALL-I); 235 MB/perc (IPB)
HD: 610 MB/perc (ALL-I); 210 MB/perc (IPB)
VGA: 78 MB/perc (IPB)
Sorozat High speed: max. 10 kép/mp
Low speed: max. 3 kép/mp
Super high speed: 14 kép/mp
High speed: max. 12 kép/mp
Low speed: max. 11 kép/mp
Sorozat képszám JPEG: ~85 (121 UDMA kártyával)
RAW: ~26 (28 UDMA kártyával)
JPEG: ~100 (180 UDMA kártyával)
RAW: ~35 (38 UDMA kártyával)
LCD 3″-os TFT LCD
920 000 képpont
3,2″-os TFT LCD
1 040 000 képpont
Optikai hibák csökkentése Periférikus világítás korrekció (képsarki
sötétedés)
Periférikus világítás korrekció (képsarki
sötétedés)
Színtorzítás (kromatikus aberráció)
Képstílusok Normál, Portré, Tájkép, Semleges, Élethû,
Egyszínû, Saját beállítás 1 – 3.
Automatikus, Normál, Portré, Tájkép,
Semleges, Élethû, Egyszínû, Saját beállítás
1 – 3.
Kompozíciós segédrácsok 2 db választható 3 db választható
Memóriakártya CompactFlash Type I-II. (UDMA kompatibilis)
SD/SDHC
dupla foglalat
2 db CompactFlash Type I-II. (UDMA-7 kompatibilis)
dupla foglalat
Akku teljesítmény egy töltéssel Keresõvel: ~1500 kép
Élõképpel (LCD): ~270 kép
Keresõvel: ~1120 kép
Élõképpel (LCD): ~290 kép
Méret 156 x 156,6 x 79,9 mm 158 x 163,6 x 82,7 mm
Tömeg (csak váz) 1180 g 1340 g
Egyéb  

– Többszörös expozíció
– Belsõ RAW konvertálás
– Közvetlen LAN csatlakozás és hálózati
beállítások
– Opcionális GPS adapter csatlakozás

A fullframe sorozat 1Ds Mark III-asával kicsit suta és igazságtalan az összevetés, hiszen négy év korkülönbség van a két fényképezőgép között. De ha egyszer nem jelent meg azóta fullframe gép a szériában…

A Canon EOS-1Ds Mark IIIés
az EOS-1D X közötti különbségek
Canon EOS-1Ds Mk III Canon EOS-1D X
Effektív felbontás 21,1 megapixel 18,1 megapixel
Képméretek JPEG: 5616 x 3744, 4992 x 3328, 4080 x 2720, 2784 x 1856
RAW: 4896 x 3264, 2784 x 1856
JPEG: 5184 x 3456, 4608 x 3072, 3456 x 2304, 2592 x 1728
RAW: 5184 x 3456, 3888 x 2592, 2592 x 1728
Feldolgozó rendszer Dual DiGiC III Dual DiGiC 5+
ISO érzékenység

ISO100-1600 (L: 50; H: 3200)

ISO100-51200 (L: 50; H1: 102400; H2: 204800)
Nagy érzékenységû zajszûrés Be és kikapcsolható Kikapcsolható, 3 fokozatú erõsség
Autofókusz TTL fáziskülönbség elvén alapuló
45-pontos (19 keresztszenzorral + 25 segédpont)
TTL fáziskülönbség elvén alapuló
61-pontos (41 keresztszenzorral)
AF érzékenység -1 – 18 Fé -2 – 18 Fé
AF pontok választása Automatikus (45 pontos)
Manuális egypontos (19 pont közül)
Manuális 9 belsõ pont
Manuális 9 külsõ pont
Automatikus (61 pontos)
Egy pontos manuális (spot)
Egy pontos manuális
AF-pont kiterjesztés (5 pont)
AF-pont kiterjesztés (9 pont)
Zóna AF
Intelligens AF követés és felismerõ
rendszer
nincs van (iTR, 1-6 AF témaprogram, és finomhangolás)
Fénymérés 63-mezõs TTL
finomhangolható
252-mezõs TTL (100 000 pixeles szenzorral)
finomhangolható
EOS iSA (intelligens téma analízis)
Fénymérési módok Kiértékelõ
Részleges (8,5%)
Szpot (2,4%)
Középre súlyozott
Kiértékelõ
Részleges (6,5%)
Szpot (2,5%)
Középre súlyozott
Expozíció kompenzáció +/-3 Fé +/-5 Fé
Keresõ Pentaprizmás, cserélhetõ mattüveggel (Ec- C
IV beépítve)
100% lefedettség, 0,76x nagyítás
Pentaprizmás, cserélhetõ mattüveggel (Ec- C
V beépítve)
100% lefedettség, 0,76x nagyítás
AF státusz kijelzés
Kompozíciós segédrács
Elektronikus vízszintjelzõ
Videofelvétel nincs FullHD 1920 x 1080 pixel (24/25/30 fps) (kétféle tömörítés)
HD 1280 x 720 pixel (50/60 fps) (kétféle tömörítés)
VGA 640 x 480 pixel (25/30 fps)
Mono hangfelvétel, sztereó mikrofonbemenet
Sorozat High speed: max. 5 kép/mp
Low speed: max. 3 kép/mp
Super high speed: 14 kép/mp
High speed: max. 12 kép/mp
Low speed: max. 11 kép/mp
Sorozat képszám JPEG: ~56
RAW: ~12
JPEG: ~100 (180 UDMA kártyával)
RAW: ~35 (38 UDMA kártyával)
LCD 3″-os TFT LCD
230 000 képpont
3,2″-os TFT LCD
1 040 000 képpont
Optikai hibák csökkentése nincs Periférikus világítás korrekció
(képsarki sötétedés)

Színtorzítás (kromatikus aberráció)
Képstílusok Normál, Portré, Tájkép, Semleges, Élethû,
Egyszínû, Saját beállítás 1 – 3.
Automatikus, Normál, Portré, Tájkép,
Semleges, Élethû, Egyszínû, Saját beállítás
1 – 3.
Kompozíciós segédrácsok 2 db választható 3 db választható
Memóriakártya CompactFlash Type I-II. (UDMA kompatibilis)
SD/SDHC
dupla foglalat
2 db CompactFlash Type I-II. (UDMA-7 kompatibilis)
dupla foglalat
Akku teljesítmény egy töltéssel Keresõvel: ~1800 kép Keresõvel: ~1120 kép
Méret 156 x 159,6 x 79,9 mm 158 x 163,6 x 82,7 mm
Tömeg (csak váz) 1210 g 1340 g
Egyéb  

– Magyar menü
– HDMI kimenet
– Többszörös expozíció
– Belsõ RAW konvertálás
– Közvetlen LAN csatlakozás és hálózati
beállítások
– Opcionális GPS adapter csatlakozás

Ha kitekintünk a Canon udvaráról nem sok fullframe szenzoros konkurenst találunk. 2012 nyarán ez a szolgáltatás még mindig egyedinek és drágának számít. Jelenleg a Nikon gyárt néhány hasonló gépet. Legújabb és legközelebb álló az idén év elején, vagyis csak néhány hónappal az EOS-1D X után bejelentett Nikon D4, mely hasonló méretű CMOS szenzoron 16 megapixelt kínál, ISO204800-as érzékenységplafonnal, hasonló felbontású és sebességű videó módokkal, 51-pontos AF rendszerrel, ugyanolyan méretű, de hajszálnyival kisebb felbontású LCD-vel, és 11 kép/mp-es sorozat teljesítménnyel.