Exkluzív: Canon EOS-60D (teszt)

Irházy Róbert (Birdie) - 2010. augusztus 27. 15:35 (Fényképezőgépek (exkluzív))
A Canon szinte menetrend szerűen hozta ki az EOS-50D utódját augusztus végén. A bejelentés napján a Canon Hungária jóvoltából sikerült egy gyors próba erejéig hozzájutni egy működőképes példányhoz, így tapasztalatainkat meg is tudjuk osztani. Részletes teszttel egy végleges, kereskedelmi forgalomban is kapható változatnál szolgálunk majd.

Bevezetés, újdonságok

Bemutatás

A Canon EOS-60D-t biztosan sokan várták. Várhatták is, hiszen az 50D már 2 éve van piacon, így időszerű a frissítése. Ráadásul az EOS-7D megjelenése után azt is láthattuk, milyen komoly fejlesztések kerültek az új gépbe. Nem csoda hát, hogy a Canon APS-C szenzoros tükörreflexes tulajdonosok nagy elvárásokkal és türelmetlenséggel teli várakozással töltötték az augusztust.
Nos, az eddigi visszajelzések alapján egyelőre úgy tűnik, kicsit csalódott a fotós társadalom. Bár én ezt inkább úgy fogalmaznám, hogy talán túl sokat vártak.

Hova is kell pozícionálnunk a Canon EOS-60D-t? Valahová az EOS-50D alá egy kicsit. Alá??? Részben igen. Persze emellett vannak szép fejlesztések és előremutató lépések is.
De nézzük az okot. A Canon EOS-7D megjelenésével ugyanis az eddigi egyetlen Canon DSLR középkategória (ti. az EOS-40D, EOS-50D vonal) ketté szakadt. Lett egy felsőközép, amelynek tagja az EOS-7D és lett egy alsóbb, amelyben még nem volt új modell. Az EOS-60D-nek nyilvánvalóan a felső belépőszintű EOS-550D és a felső középkategóriás EOS-7D közé kellett ékelődnie.
Még a megjelenés előtt mentek is a találgatások, vajon megkapja-e a 60D a 7D új és egekig magasztalt fókuszrendszerét? Vajon lesz-e 100%-os lefedettségű kereső? S HD videó? Utóbbi lett. Előbbiek nem.
Ha kicsit mélyebben belegondolunk, meg is értjük, miért. Az EOS-60D-nek mindenképpen „butábbnak” kell lennie az EOS-7D-nél, különben ki venne EOS-7D-t? A FullHD videót nem hagyhatták el, ha már az EOS-550D is tudja. A 100%-os kereső eddig is a professzionális gépek tulajdonsága volt, s a középkategóriában igencsak ritkaság, s ezek szerint ez sem változik. Nem meglepő, hogy ez nem került át. Az EOS-7D új fókuszrendszere gyakorlatilag a gép legkívánatosabb tulajdonsága. Ha ez meglenne az EOS-60D-ben, kevesen választanák az EOS-7D-t. A Canonnak ez nem lehet célja.
Nem szabad azonban úgy neki indulni egy tesztelésnek, hogy csak a rosszakról akarunk tudni. Sőt, egy új bejelentéskor sem lenne szabad egy-egy véleményben csak a rosszakat hangoztatni. Vegyük észre a jó dolgokat is!
Hiszen van FullHD videónk, van kihajtható LCD-nk (amit ha akarunk visszahajtunk befelé, hogy védjük a felületét, vagy ha akarunk, hozzá se nyúlunk), s van nagy felbontású szenzorunk. Meg még vékányi apróság.

Nézzük mindezt egy táblázatban összefoglalva.

Főbb különbségek a Canon EOS-50D és a Canon EOS-60D között
Canon EOS-50D Canon EOS-60D
Váz magnézium ötvözet alumínium + polikarbonát gyanta üvegszál erősítéssel
Képérzékelő 22,3×14,9 mm CMOS
15,5 Mpixel
22,2×14,9 mm CMOS
18,0 Mpixel
Legnagyobb felbontás 4752×3168 5184×3456
Fájlformátumok RAW (.cr2), sRAW1 és sRAW2 7,1 és 3,8 Mpx (.cr2), JPEG RAW (.cr2), mRAW és sRAW 10 és 4,5 Mpx (.cr2), JPEG
Érzékenység ISO100-3200 1/3 Fé lépésekben
ISO6400
ISO12800
ISO100-6400 1/3 Fé lépésekben
ISO12800
Automatikus érzékenység Témamódokban és kreatív zónában is ISO100-1600 Témamódokban ISO100-3200
kreatív zónában (P, Av, Tv) ISO100-6400
Expozíció kompenzáció ±2 Fé ±5 Fé
Kereső pentaprizmás (0,95× nagyítás, 95% lefedettség) pentaprizmás (0,95× nagyítás, 96% lefedettség)
Sorozat 6,3 kép/mp
16 RAW képig
5,3 kép/mp
16 RAW képig
LCD 3"
920.000 szubpixel (R+G+B)
fixen beépített
3"
1.040.000 szubpixel (R+G+B)
kihajtható, elfordítható
A-DEP (automatikus mélységélesség választás) van nincs
C felhasználói üzemmód C1 és C2 csak 1 db C
Virtuális horizont nincs Igen, bármikor
Vezeték nélküli vakuvezérlés a beépített vakuval nincs igen
Beépített vaku kézi teljesítmény beállítása nincs igen, 1/128-1/1; 1/3 lépésekben
Vaku szinkron kimenet igen nincs
Akku állapot visszajelzés a keresőben nincs igen
Joystick van nincs, helyette 8 irányú navigáló gombok
Bekapcsoló gomb hátlap alsó részén az üzemmódtárcsa alatt
RAW képek gépen belüli JPEG-gé konvertálása nem igen, paraméterezhető is
Tömeg 730 gramm 755 gramm
Méretek 146 × 108 × 74 mm 144,5 × 105,8 × 78,6 mm
S hogy végül is kiknek való a Canon EOS-60D? Mindazoknak, akiknek az 50D megfelelő volt, vagy lenne, de igényelik a HD videózás lehetőségét, illetve irigykednek a kihajtható LCD-s konkurensekre, viszont nem tartják fontosnak a 6 kép/mp, vagy gyorsabb sorozatot, illetve a 100%-os keresőképet. Összefoglalva tehát azoknak a haladóbb amatőröknek, vagy vékonyabb tárcájú profiknak, akik egy jól összerakott, kiforrott technológiákkal felvértezett tükörreflexes fényképezőgépre vágynak, bőven 300e Ft alatti áron.

További ajánlatok: