Kipróbáltuk: Canon EOS 5Ds R teszt

0

Bevezetés

Szinte villámcsapásként érkezett idén februárban az új EOS 5D modellek bejelentése, ráadásul kettő. Erre néhány hónappal korábban nem sokan számítottak.

Annak idején a 2005-ös EOS 5D volt az első fecske, ami nyarat csinált a fullframe világban, vagyis elérhető árat hozott ebbe a szegmensbe. Sikere nem is maradt el. A három évvel később érkező 5D Mark II jóval nagyobb felbontást és kiváló minőségű Full HD videofelvételi lehetőséget hozott, mely egyfajta sztenderdé vált a VSLR videósok körében. A 2012-es Mark III az akciófotós csúcsmodell (1Dx) közelébe húzta a sorozatot kiváló AF-rendszerével és profi képességeivel. Ugyanakkor már három éve is többen kritizálták a Canont, hogy alig nőtt a felbontás. Az 5D-ket nagyon sokan használták műteremben, ahol elkelt volna a jóval több megapixel.

balra: 5Ds R; jobbra: 5D Mk III

balra: 5Ds R; jobbra: 5D Mk III

Idén februárban már a Mark IV modell is aktuális lehetett volna, hiszen a legutóbbi eresztés is lassan betöltötte a három évet, a japán gyártó mégis egy oldalvágányra állította a váltót. Kihozta az 5Ds és 5Ds R típusokat, mindkettőt, 50,6 megapixeles fullframe képérzékelővel, így a kritikus hangok is elcsitulhattak. Megkaptuk a jelenleg legnagyobb megapixel számú fullframe DSLR-t. Az 5Ds és 5Ds R modell között csak a szenzor előtti aluláteresztő szűrőben van különbség. Az 5Ds-ben van, az R változatban – elsőként a Canon kínálatot tekintve – nincs ilyen filter.

balra: 5Ds R; jobbra: 5D Mk III

balra: 5Ds R; jobbra: 5D Mk III

Az alapot elég nyilvánvalóan az EOS 5D Mark III modell adta mindkét géphez, amihez hozzácsaptak néhány újabb funkciót a frissebb megjelenésű EOS 7D Mark II-ből. Hiba lenne azonban csak egy felbontásban felturbózott Mark III-ként tekinteni az új készülékekre, mint ahogy az reményeink szerint a cikkből kiderül majd. Addig is elöljáróban nézzük át a 2012-es, és az új modellek közötti különbségeket:

A Canon EOS-5D Mark III és EOS-5Ds
R közötti főbb különbségek
Canon EOS-5D Mark III Canon EOS-5Ds R
Képérzékelő 36×24 mm CMOS, 23,4 megapixel
AA szűrővel
36×24 mm CMOS, 53 megapixel
AA szűrő nélkül
Felbontás (effektív) 22,3 megapixel 50,6 megapixel
Legnagyobb felbontású kép 5760×3840 8688×5792
Képkivágások 3:2, 4:3, 1:1, 16:9 3:2 (1,3x, 1,6x), 4:3, 1:1, 16:9
Feldolgozó egység DiG!C 5+ Dupla DiG!C 6
Érzékenység ISO100-25600 (ISO50; ISO51200; ISO102400) ISO100-6400 (ISO50; ISO12800)
Automatikus érzékenység tartománya ISO100-25600 (auto módban: ISO12800)
Minimális záridő: Auto, 1-1/250 mp)
ISO100-6400 (auto módban: ISO3600, vakuval: ISO1600)
Minimális záridő: Auto (hosszabb-rövidebb prioritás), 1-1/8000
mp)
Automata élességállítás AI Servo AI Servo (iTR AF)
Videó módban is
Automata élességállítás élőképnél Élőképes
Arcfelismerés
Gyors mód
Arcfelismerés+követés
FlexiZone AF
Kézi élességállítás (nagyítás) 5x és 10x 6x és 16x
Fénymérés iFCL szenzor (63-zónás)
1-20 Fé között
150 000 pixeles RGB+IR szenzor (252-zónás)
0
-20 Fé között
Fehéregyensúly Auto, 6 előre beállított, manuális, színhőmérséklet megadása Auto (Auto, vagy Auto fehérszín prioritás), 6 előre beállított,
manuális, színhőmérséklet megadása
Sorozat 6 kép/mp
(16270 JPEG; 18 RAW)
5 kép/mp
(510 JPEG; 14 RAW)
Kereső 0,71×-es nagyítás
100% lefedettség
0,71×-es nagyítás
100% lefedettség
AF pont kijelzés AI Servo módban is
Tükörfelcsapás igen (ki- és bekapcsolható) igen (ki- és bekapcsolható, 6 fokozatban állítható várakozási idő)
Képstílusok Normál, Auto, Portré, Tájkép, Semleges, Élethű, Egyszínű, Saját 1-3. Normál, Auto, Portré, Tájkép, Finom részlet, Semleges, Élethű,
Egyszínű, Saját 1-3.
Szerkeszthető státuszképernyő igen
Egyedi beállítások 13 db 16 db
Time-lapse videó
(fevételi időzítő)
igen
Villódzásmentes felvétel igen
USB csatlakozó USB 2.0 USB 3.0
Fülhallgató kimenet van nincs
Saját menü szerkesztése 6 menüpont 5×6 menüpont
Támogatott memóriakártyák CF (UDMA7)
SD/SDHC/SDXC
CF (UDMA7)
SD/SDHC/SDXC (UHS-I)
Akku élettartam (egy töltéssel) ~950 kép ~700 kép
Méret 152×116,4×76,4 mm 152×116,4×76,4 mm
Tömeg 860 gramm 845 gramm
Egyéb – nyers videójel HDMI-n keresztül

– áttervezett, csendesebb tükörmechanika
– domború ikonok a módválasztó tárcsán
– Bulb időzítő
– kezdő AF pont AI Servo módnál
– fotókönyv beállítás
– képkivágás (lejátszásnál)
– záridő és rekesz tartomány korlátozása
– több felhasználói beállítás rendelhető a kezelőszervekhez
– részletesebb gyorsmenü élőképnél

Az 5D széria legnagyobb konkurensének mindig is a Nikon D700-800-as sorozat számított. A D800 és 810 egy pár évvel korábban lépett a nagyobb felbontás (36 megapixel) és az aluláteresztő szűrő nélküli modellváltozat felé (D800E és D810). Ez most a Canon hathatós válasza a felbontást tekintve. Ide vehetjük még a Sony viszonylag frissen bejelentett A7R Mark II fényképezőgépét is, amely igaz, hogy egy MILC, de fullframe érzékelőt, és 42,4 megapixelt kínál, így haladó amatőr viszonylatban erős konkurenciát jelent a fentieknek, de a profik körében is egyre népszerűbb ez a kategória.

A tesztben a Canon EOS 5Ds R fényképezőgépet használtuk. Az összes tesztfotó ezzel készült, de mivel az 5Ds és 5Ds R modellek között a különbség csekély, ezért a tesztben leírtak mindkét modellre érvényesek. Ahol eltérés tapasztalható azt külön jelzem a cikkben (Szenzor fejezet).