Kipróbáltuk: Canon EOS M3 teszt

0

Újdonságok

Ezerszer elmondott és leírt tény, hogy a belépőszintű DSLR-ek szegmense a MILC-ek által van halálra ítélve. Minek cipelnék a hobbi és amatőr fotósok magukkal a nehéz és nagy tükrös gépet, amit az esetek túlnyomó többségében nem is használnak ki? Miért ne hordhatnának magukkal egy jóval kisebb és könnyebb gépet, amivel ugyanolyan jó képeket készítenek, mint a belépőszintű DSLR-rel? Természetesen azért akad egy réteg, akik egy belépő DSLR-ből is többet tudnak kihozni, mint egy MILC-ből, de ők annyira kevesen vannak, hogy a szegmenst nem tudnák eltartani. Ha kihalnának a belépő tükrösök, ők egy komolyabb DSLR-re váltanának, míg a hobbifotósok és a TTL keresőt annyira nem igénylő amatőrök MILC-re nyergelnének át. Van hát jelentősége a belépő DSLR-eknek?

A kérdésre a valódi választ majd az idő fogja megadni, de addig is, aki már szeretne egy feltörekvő szegmensbe lépni, de nem szeretne elszakadni a Canontól, már megteheti. Igaz, ezt már két éve is megtehette, hiszen az EOS M már 2013-ban kapható volt. Az a modell azonban nem sikerült túl izgalmasra, s a konkurens termékek jobbára többet tudtak nála. Az egy évvel később megjelent EOS M2 pedig egyszerűen nem került forgalomba Ázsián kívül. Joggal gondolhatta hát mindenki, hogy a Canon nem is akarja igazán ezt a szegmenst meghódítani. Érdekes volna látni egy statisztikát, hogy ez a lépés vajon hány vásárló elpártolását eredményezte, mert biztosan voltak olyanok, akik az EOS M-et még kevésnek érezték, de adtak egy esélyt a Canonnak, hogy korrigáljon és kihozzon egy komolyabb MILC gépet.

De ne a múlton keseregjünk, inkább örüljünk annak, hogy idén megjelent az EOS M3, amely az előd EOS M-hez képest jelentős előrelépést tud felmutatni. Más kérdés azért, hogy még most is úgy véljük: e szegmensben egyetlen modellel nem lehet komoly piaci sikereket elérni, legalább két vonal kell. Egy alsóbb kategóriás és egy felsőkategóriás. Az EOS M3-at nehéz lenne pozícionálni, mivel a MILC-ek között gyártótól függően elég komoly eltérések vannak. Mi úgy gondoljuk, hogy valahol az középkategória alsó részén kell keresgélnünk. Belépőszintűnek nem nevezhető, mivel dönthető LCD-t is kínál a gép, valamint opcionálisan elektronikus keresőt is vásárolhatunk hozzá, amely a belépő gépekhez képest túlmutat, ugyanakkor a komolyabb középkategóriában megtalálható szolgáltatások azért hiányoznak az EOS M3-ból, lásd mRAW, sRAW, gyors sorozat, fehéregyensúly-sorozat, nem csak témamódból elérhető HDR mód, panoráma mód gépen belüli összeillesztéssel.

Amit viszont tud a gép, azt jól csinálja. Íme a főbb képességek:

A Canon EOS M3 főbb jellemzői:

  • 24,2 megapixeles APS-C CMOS szenzor
  • ISO100-12800 érzékenység 1/3 Fé lépésekben, kiterjeszthető ISO25600-ig
  • MultiShot több expozíciós zajszűrés lehetősége
  • Automatikus és manuális érzékenység beállítás
  • Objektív: EF-M bajonett
  • Digic 6 feldolgozórendszer
  • új Hybrid CMOS AF III fókuszrendszer (49 AF pont)
  • áttervezett külső és kezelőszervek
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • üzemmód tárcsa, expozíció-korrekciós tárcsa, két vezérlőtárcsa
  • programozható gombok
  • RAW formátum támogatása
  • 4,2 kép/mp sorozat
  • 180 fokban fel- és 45 fokban lehajtható, 3″-os MultiTouch LCD, 1.040.000 képponttal
  • vakupapucs külső vakuk és elektronikus kereső számára
  • FullHD videó, 24/25 (PAL)/30 (NTSC) kocka/mp sebességgel
  • HDMI kimenet
  • HDR és egyéb témamódok
  • Wi-Fi és NFC
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely
  • LP-E17 lítium-ion akkumulátor, 7,5 Wh energiatárolás

Ígéretes a kicsike, nemde? Most pedig fussuk át röviden, miben is változott az elődhöz képest. Nem állíthatjuk, hogy minden téren előrelépés történt, hiszen érdekes módon maradt ki szolgáltatás is, ami még az EOS M-ben megvolt, de összességében a mérleg igen pozitív:

A Canon EOS M és
EOS M3 főbb különbségei
Canon EOS M Canon EOS M3
Képérzékelő effektív felbontása 18,0 Mpixel 24,2 Mpixel
Processzor DiGiC 5 DiGiC 6
Érzékenység ISO100-12800
1 Fé lépésekben
(max. ISO25600)
ISO100-12800
1/3 Fé lépésekben
(max. ISO25600)
RAW+JPEG mentés igen, max. felbontású kis tömörítésű JPEG-gel igen, bármilyen felbontású JPEG-gel
LCD 3″,
1,04 millió képpont,
érintésérzékeny,
fixen beépített
3″,
1,04 millió képpont,
érintésérzékeny,
180 fokban fel-, 45 fokban lehajtható
Elektronikus kereső nincs opcionális
AF Hybrid CMOS AF II 31 ponton Hybrid CMOS AF III 49 ponton
Sorozat 4,3 kép/mp, 6 RAW képig 4,2 kép/mp, 5 RAW képig
Fehéregyensúly-sorozat van nincs
HDR fotó nincs van, automata módban
Portérkép utólagos szoftveres pormentesítéshez van nincs
Szoftveres vörösszem-korrekció nincs igen, utólag
Beépített vaku nincs van, felpattanó
Üzemmód tárcsa nincs van
Expozíció-korrekciós tárcsa nincs van
M.Fn gomb nincs van
Markolat nincs van
Virtuális horizont nincs van
Élkiemelés MF módban nincs van
Wi-Fi nincs van, beépített
Akkumulátor LP-E12 (Li-ion)
6,3 Wh,
230 kép egy töltéssel
LP-E17 (Li-ion)
7,5 Wh,
250 kép egy töltéssel
Méretek 108,6 × 66,5 × 32,3 mm 110,9 × 68 × 44,4 mm
Tömeg (akkuval és kártyával) 298 gramm 366 gramm

balra: Canon EOS M ; jobbra: Canon EOS M3

Fenti összehasonlító képünkön is jól látható, hogy széltében és magasságában ugyan jelentősen nem változott a gép mérete, de vastagságában igen, ez pedig kényelmesebb markolat kialakítását tette lehetővé. Az EOS M3-at nem nevezhetjük aprócska gépnek, de a PowerShot G1X Mark II nagy szenzoros prémium kompaktnál azért kisebb. MILC-ek között azonban találunk nála bőven kisebbeket.

Jelentősen átdolgozták a gép kezelőszerveit is, amelynek köszönhetően új gombok és új tárcsák is megjelentek, így könnyebbé vált a gép használata.