Kipróbáltuk: Canon PowerShot S3 IS teszt

0

Felépítés I.

Ha valaki szeret nagy tele tartományban, vagyis nagy távolságból nagy nagyítással fotózni, de nem óhajt több százezer forintot költeni tükörreflexes masinára és drága teleobjektívre, annak a kompakt és bridge kategóriában a szuperzoom vagy még inkább az ultrazoom gépeket kell keresnie. Ezek között már viszonylag sokat találunk olyat is, amelyek a fotósok egyik rémálmát, a berázott képeket hivatottak minél inkább elkerülni beépített képstabilizátoruknak köszönhetően.
Ahogy tavaly, úgy idén is megpróbáljuk részletesen bemutatni azokat a friss modelleket, melyek a stabilizált ultrazoom kategória tagjai. A Panasonic DMC-FZ7-et már kipróbáltuk, most a Canon PowerShot S3 IS-en a sor, s hamarosan jön a Sony DSC-H5 tesztje is.

Változások

A Canon PowerShot S3 IS adatlapját szemlélve azt mondhatnánk: alig van változás. Ez azonban nem igaz, rengeteg módosítás történt, igaz aprócskák, de talán annál hasznosabbak és ötletesebbek. A gép legszembetűnőbb változása talán a külseje, legalábbis ha csak a bolt kirakatában, messziről szemléljük a fényképezőgépet. A korábbi ezüstszürke szín helyett professzionálisabb külsőt kölcsönző metálfekete színt használták a burkolat festéséhez. A műanyag elemek egyébként anyagukban fekete színűek, így az esetleges kopás nem lesz annyira szembetűnő.

Ha már a külsőnél tartunk, meg kell említenünk az LCD méretének növelését is, mely 1,8″-ról 2″-ra nőtt. A kijelzőhöz kapcsolódik az az újítás is, amely lehetővé teszi a képek visszajátszásakor azok automatikus elforgatását, attól függően, hogy a gépet vízszintesen vagy függőlegesen tartjuk (a visszajátszás során!), más modelleknél ehhez menüben kell kotorásznunk, hogy a képeket elforgathassuk.

A kezelőszervek közül csak egy gomb funkciója változott: a kihajtható LCD melletti középső gomb a korábbi fénymérés kiválasztása helyett az érzékenység beállítására szolgál. Jó ötlet volt ezt lecserélni, hiszen az érzékenységet feltételezhetően sűrűbben kapcsolgatjuk, mint a fénymérési módot.

A jelentősebb változások a gép belsejét érintették, az S2 IS 5 Mpixeles felbontása helyett a PowerShot S3 IS-ben 6 Mpixeles maximális felbontást használhatunk, ISO50-400 helyett ISO 80-800 áll rendelkezésünkre. Mivel a CCD mérete nem változott, csak a felbontása nőtt kis mértékben, így az optikát nem kellett módosítani, ill. a kisfilmre átszámított gyújtótávolság érték is változatlan maradt. A nagyobb felbontás miatt azonban a nagy sebességű sorozat sebessége kissé visszaesett: 2,4 kép/mp-ről 2,3 kép/mp-re, viszont 320×240 pixeles felbontásban akár 60 kép/mp-es frissítéssel is rögzíthetünk videót, amely sport eseményeknél vagy más, gyors mozgású témáknál jöhet jól.

Apró módosítás érte a témamódokat is: az üzemmód tárcsáról az egyedi színek motívumprogram helyét a sport mód foglalta el, valamint az SCN állásba átkerült a korábbi egyedi színekből kettő: színkiválasztás és színcsere.

A kész képek közötti lapozáskor az S3 IS már „fade” módszerrel sötétítve ill. kivilágosítva, vagy balról jobbra beúsztatva képes váltani a képeket, amely valóban újdonság, de hasznosságát megkérdőjelezhetjük (személy szerint engem inkább zavart, mint örömmel töltött el, szerencsére ezek a menüben kikapcsolhatók).
A kijelzőre kerülő információk mennyiségét két állásban változtathatjuk, e modellben újdonságként az egyes állásoknál kijelzendő részeket külön engedélyezhetjük vagy letilthatjuk, melyek a következők: felvételi info (fotózás paraméterei), segédrács, hisztogram, ezek közül segédrács az S2 IS-ben nem volt választható. E beállításokat külön megadhatjuk az LCD-re ill. az EVF-re vonatkozóan.

A Canon PowerShot S2 IS és S3 IS közötti főbb különbségek
Canon PowerShot S2 IS Canon PowerShot S3 IS
Burkolat ezüstszürke metálfekete
LCD melletti középső gomb funkciója fénymérés módja érzékenység
CCD 1/2,5″; 5,3 Mpixel 1/2,5″; 6,2 Mpixel
Legnagyobb felbontás 2592×1944 2816×2112
Képek oldalaránya 4:3 4:3 vagy 16:9
Érzékenység ISO50-400 ISO80-800
Sport téma-mód nincs van
Sorozat 1,5 vagy 2,4 kép/mp 1,5 vagy 2,3 kép/mp
Videó 320×240 (30 vagy 15 kép/mp) 640×480 (30 vagy 15 kép/mp) 320×240 (60; 30 vagy 15 kép/mp) 640×480 (30 vagy 15 kép/mp)
LCD 1,8″, 115e pixel, kihajtható, elfordítható 2,0″, 115e pixel, kihajtható, elfordítható
Élő hisztogram nincs, hisztogram csak lejátszáskor van
Tömeg 405 gramm 410 gramm
Automatikus képforgatás visszajátszáskor igen, de csak a felvételkori gépállás számít igen, mind felvétel, mind lejátszáskor figyeli a gép állását
Lejátszáskor képek közötti átúsztatás nincs igen, lehetséges: fade, vagy beúsztatás
Kijelzőre kerülő információk mennyisége két lépésben változtatható két lépésben változtatható, szabadon konfigurálható

Képérzékelő

A PowerShot S3 IS fényképezőgépbe 1/2,5″ típusú, 6,2 millió teljes pixelszámú CCD-t építettek, amellyel maximum 2816×2112 képpontos fotókat készíthetünk. Újdonságként jelent meg az S3 IS-ben a 16:9 oldalarányú, 2816×1584 pixeles formátum. Sajnos 3:2 oldalarányú kép továbbra sem készíthető közvetlenül, amely a képkidolgozás során sok szabványos képméret formátum oldalaránya is.

Mozgóképrögzítéskor továbbra is VGA (640×480) vagy QVGA (320×240) felbontást használhatunk.

Optika

Az új modellben változatlanul az UltraSonic motoros 6-72 mm fizikai gyújtótávolságú, f/2,7-3,5 fényerejű optikailag stabilizált objektív található. A fényerőt kategóriájában továbbra is átlag felettinek tekinthetjük, legalábbis nagylátószögű állásban mindenképpen.
A frontlencse védelmére műanyag sapkát mellékelnek a dobozban, melyhez szíj is jár, így elvesztésétől nem kell tartanunk. Ha előtétlencsét, vagy valamilyen szűrőt szeretnénk az objektív elé illeszteni, előbb adaptergyűrűt kell vásárolnunk, melyet az optika elején található gyűrű helyére kell illesztenünk.

Sorozat fényképezés, videó

A Canon PowerShot S3 IS sorozatmódjait tekintve hasonlóan jó képességű, mint elődje. Kétféle sebesség közül választhatunk, normál módban 1,5 kép/mp-et, nagy sebességű módban 2,3 kép/mp-et adott meg a gyártó. Méréseink ezt igazolták is, normál sorozatnál 1,49 képkocka/mp, nagy sebességű sorozatnál 2,27 képkocka/mp érték adódott. A kétbuszos puffernek köszönhetően a képek kártyára írása sorozat közben is megoldott, így az egy menetben egymás után készíthető képek száma a memóriakártya sebességétől is függ, ugyanis kellően gyors memóriakártyával akár a teljes kapacitás megtölthető egyetlen sorozattal, míg lassú kártyát alkalmazva a sorozat is hamarabb belassul. Panasonic Pro HiSpeed 1 GB-os SD kártyával 6 Mpixeles SuperFine képeket is folyamatosan tudtunk rögzíteni nagy sebességű módban, a kártya teljes kapacitásáig (ISO800 érzékenységnél a nagyobb fájlméretek miatt 30 kép után kis mértékben lassult a sorozat).

Automatikus expozíció-sorozat 3 kép hosszban készíthető, a képek közötti különbség ±2 Fé tartományban módosítható, 1/3 Fé lépésekben. Az S1 és S2 IS-hez hasonlóan itt is használhatunk fókusz-sorozatot, amelynek során szintén 3 kép készül, a beállított élességi ponton kívül elé- és mögéfókuszálva.

Videófelvétel tekintetében az S3 IS nagyjából megegyezik az S2 IS modellel. Itt is fontos a gyors memóriakártya, ugyanis 640×480 pixeles felbontásban 30 kép/mp képfrissítéssel csak ebben az esetben lehet a kártyát folyamatosan megtölteni mozgóképpel. Lassabb memóriakártyával legnagyobb felbontásban és képfrissítéssel 1-2 perc után betelik a puffer és a felvétel megszakad. VGA felbontáson kívül 320×240 pixelt is használhatunk, a képfrissítés VGA felbontásnál 30 vagy 15 kép/mp, QVGA felbontásban pedig akár 60 kép/mp is lehet. Ritkaságnak számít, hogy a videó mellé rögzített sztereó hang mintavételi frekvenciája is választható: 11, 22 vagy akár 44 kHz-es is lehet, 16 bites kvantálás mellett. Ráadásul a felvétel során használható az optikai zoom is, működik a fénymérés és a fókuszrendszer. Szintén különlegességnek számít, hogy a videózás közben is készíthetünk fotókat az exponáló gomb segítségével, igaz, ekkor csak programautomatikát használ a gép.

AVI videó (~16000 kbps)
640×480 pixel 30 fps; 0:22 mp; 43 MByte

A beépített mikrofonok és a nagy erősítés miatt csendes környezetben zajosak lehetnek a felvételek, és bizony még az egyébként halk USM motor hangja is belehallatszhat a felvételbe, még a legkisebb mikrofon érzékenységnél is. További kellemetlenség, hogy a videók nagy helyigényűek, így VGA felbontásban 30 kép/mp képfrissítés mellett kb. 2 perc vehető a 256 MB-os kártyára. 1 GB-os memóriakártyát használva az elkészíthető videó hossza VGA felbontásnál legjobb hangminőségben 30 kép/mp frissítésnél 7:26 perc, 320×240 pixeles felbontásban 60 kép/mp-es frissítésnél 10:20 perc, 15 kép/mp frissítésnél pedig közel fél óra.