Kipróbáltuk: Canon PowerShot SX210 IS teszt

0

Bevezetés és újdonságok

Bevezetés

Igény mindig is volt a nagy zoomra. Sőt a legfontosabb szempontok egyike ez sok választónál. Úgy tíz éve mindez a nagy, DSLR méret közeli monstrumok kiváltsága volt, akkoriban még 6-10x-es átfogással. Aztán néhány éve néhány gyártó gondolt egy merészet, vagy inkább konstruált, és elkezdték ontani a zsebben hordható nagy zoomátfogású kompaktokat is. A nép pedig rámozdult és úgy tűnik veszi, hiszen manapság majd minden nagyobb gyártó kínál ilyen apróságot, amin büszkén virít a ’10x’. A Canon a PowerShot SX100 IS-sel kezdte a sort, majd az SX110 IS és SX120IS modellekkel folytatta, hogy aztán 2009-ben már a szinte ultrakompakt méretű SX200 IS képviselje náluk ezt a kategóriát. Az idei jelölt az SX210 IS nevet kapta, és mind méretében, mind hihetetlen zoomátfogásában sikerült újat hoznia.

Változás három generáció alatt
balra: Canon PowerShot SX110 IS
jobbra: Canon PowerShot SX210 IS

SX200 IS vs. SX210 IS

Ha egymás mellé tesszük a tavalyi és az idei modellt szemből alig fedezhető fel a változás, fentről nézve azonban nyilvánvaló, hogy az új gép sokkal vékonyabb lett, szinte megidézve az ultrakompakt kategóriát. Már-már földöntúlinak tűnik, hogyan férhetett el, egy ilyen vékony kis vázban egy 14x-es átfogású zoomoptika, mert bizony az SX210 IS ezt kínálja a korábbi 12x-es átfogáshoz képest. Az ezúttal is 28mm-nek megfelelő nagylátószög fényerején is sikerült egy cseppet javítani, a tele vég nagyobb, ekv. 392mm-es gyújtótávolsága viszont ront egy kissé az elérhető fényerőn. Az új optika egy kissé az élességállítási távolságokat is átrendezte. Elfelejthetjük a 0 cm-es munkatávot és a Super Macro módot. Helyette 5 cm-ről lőhetünk makró képeket.

A szenzor mérete maradt a régi, felbontása viszont újra nőtt, mégpedig 14,5 megapixelre, ami néhány új képfelbontást is hoz. Ugyanaz a feldolgozó processzorunk is és persze az érzékenységi tartomány is változatlan. Egyetlen kivétel a Kevés fény témamód, amely most egy egész fényértékkel jobb érzékenységet, ISO6400-es maximumot kínál. A nagyobb felbontás persze a sorozat módnak nem tett jót, lassabb képfrissítésre számíthatunk, bár nem számottevően. A „sötét” helyzetet az új, gyorsabb sorozatmód talán egy kicsit színesíti.

balra: Panasonic Lumix DMC-TZ10
jobbra: Canon PowerShot SX210 IS

A külső különbségek nem csak a vastagságban , de a két gép hátuljára pillantva is nyilvánvalóak, és itt a kijelzőre gondolok. Az SX210 IS-ben ugyanakkora képátlójú és felbontású LCD monitor található, mint az elődben, csupán az oldalarányuk különbözik. Az új gép 16:9 oldalarányút kapott, a hagyományos 4:3-ossal szemben, amely emellett jobb képminőséggel is kecsegtet.

A videó szintén a régi, annyi különbséggel, hogy a hangot sztereóban képes rögzíteni a gép. Az apróbb szoftveres újdonságok közül megemlítenénk az új témamódokat, például a halszem, vagy dioráma (makett) effektust, a legnagyobb kapacitású SDXC, valamint az Eye-Fi memóriakártyák támogatását.

A Canon PowerShot SX200 IS és
SX210 IS közötti főbb különbségek
Canon PowerShot SX200 IS Canon PowerShot SX210 IS
Képérzékelõ 1/2,3″ CCD
12,4 megapixel
12,1 tényleges felbontás
1/2,3″ CCD
14,5 megapixel
14,1 tényleges felbontás
Képméretek 4000 x 3000
3264 x 2448
2592 x 1944
640 x 480
4000 x 2248 (16:9)
4320 x 3240
3456 x 2592

2592 x 1944
640 x 480
4320 x 2432 (16:9)
Érzékenység ISO80-1600
(Kevés fény módban: max. ISO3200)
ISO80-1600
(Kevés fény módban: max. ISO6400)
Objektív

5,0-60,0mm (12x zoom)
F3,4-5,3

5,0-70,0mm (14x zoom)
F3,1-5,9

Digitális telekonverter 1,5x, 2x 1,7x, 2,1x
Élességállítás

Normal: 50 cm-tõl
Macro: 2 cm-tõl
Super Macro: 0 cm-tõl
Manuális: 2 cm-tõl

Normal: 5 cm-tõl
Macro: 5 cm-tõl
Manuális: 5cm-tõl
Kids&Pets: 1 m-tõl

Vaku hatásfoka 0,5-3 m (nagylátószög)
1-2 m (tele)
0,75-3,5 m (nagylátószög)
1-2 m (tele)
Témamódok

Portré
Tájkép
Éjszakai
Gyerek és kisállat
Belsõ tér
Naplemente
Éjszakai tájkép
Tûzijáték
Vízpart
Akvárium
Lombozat

Kevés fény
Szín kiválasztás
Színcsere
Panoráma 1-2.

Portré
Tájkép
Éjszakai
Gyerek és kisállat
Belsõ tér
Intelligens kioldás
Kevés fény
Szín kiválasztás
Színcsere
Halszemoptika
Dioráma
Vízpart
Lombozat

Tûzijáték
Panoráma 1-2.

Sorozat Normál: 0,8 kép/mp
AF sorozat: 0,5 kép/mp
LV sorozat: 0,6 kép/mp

Normál: 0,7 kép/mp
AF sorozat: 0,5 kép/mp
LV sorozat: 0,5 kép/mp
Kevés fény témamódban: 2,6 kép/mp
(3,5 Mpixel)

LCD kijelzõ 3″
230 000 képpont
4:3 oldalarány
3″
230 000 képpont
16:9 oldalarány
PureColor System LCD
Hangfelvétel mono sztereo
Memóriakártya formátumok SD / SDHC SD / SDHC / SDXC
Akku teljesítménye
(egy feltöltéssel)
kb. 280 kép
kb. 5 óra lejátszás
kb. 260 kép
kb. 6 óra lejátszás
Méret 103 x 60,5 x 37,6 mm 105,8 x 59,3 x 31,6 mm
Tömeg 220 g 188 g
Egyéb

 

– Scrollozható képlejátszás
– Intelligens képválogatás
– Eye-Fi kompatibilitás
– Fejlettebb Dynamic stabilizációs mód
– Smart Flash vakutechnológia