Röviden: Nikon Coolpix S3 teszt

0

Külső


A Coolpix S1 kinézetéről, amely gyakorlatilag az S3 elődmodellje, ódákat zengtünk, és minthogy az újabb testvérke szinte ugyanúgy néz ki, ezúttal sem tehetünk máshogy. A kellemes tapintású fémházban fészkelő gép szembetűnően kecses és karcsú – vékonyabb, mint 2 centiméter – és változatlan odaadással simul az ember markába. Megnőtt viszont a választható színek száma: a platinaezüst és a mattfekete mellett most már elefáncsontfehérben is kapható a gép – mi ismét az ezüst változattal kerültünk közelebbi barátságba. A készülék súlyát az érzékelteti, hogy ezalatt az egy hét alatt majdnem végig velem volt, de pár nap után már csak ritkán tűnt fel, hogy egyáltalán van valami a zsebemben.

Kezelés


Az S3 tetején az exponálógomb, a videofelvétekhez és hangmegjegyzésekhez használható mikrofon, illetve a bekapcsológomb kapott helyett. Utóbbi már-már ultrakompakt-viszonylatban is meglepően pici – én még képes voltam megnyomni, de lapáttenyerű favágóknak mondjuk már eggyel nagyobb gép ajánlatos. A memóriakártyát oldalt, az akkumulátort alul cserélhetjük, és az állványmenet szerencsés elhelyezésének köszönhetően ez azt jelenti, hogy erre akkor is lehetőségünk van, ha rögzítjük a gépet. A készülék hátuljának nagy részét a 2,4″-es LCD kijelző teríti be, a maradék helyen a zoom állítására szolgáló gombok, a szokásos navigációs gombok, illetve a módválasztó csúszka osztoznak. Az USB-csatlakozó és a videókimenet a dokkolóállomáson kapott helyet.

Fényképezés közben biztosan nem fogunk összezavarodni: a gombok kézreállnak és funkciójuk az útmutató átböngészése nélkül is egyértelmű, mint ahogy az angol nyelvű menü is kellően logikus felépítésű. Ügyelnünk csak arra kell, hogy a gépet tartó mutatóujjunk ne lógjon a képbe, az objektív ugyanis itt is meglehetősen közel került a készülék széléhez. A fotózásnak gyorsan neki is láthatunk, bekapcsolás után ugyanis már 1,3 másodperc múlva megjelenik az élőkép, ami igen jó érték, ahogy az 1 másodperces kikapcsolási szintidő is.

Kijelző

A 2,4″-es LCD kijelző a készülendő kép 100 százalékát mutatja, így pontosan azt a végeredményt kapjuk, amelyet komponálás közben elképzelünk. A képernyő szép, kontrasztos képet ad, erősebb fényben viszont a legmagasabb fényerő mellett is le kell árnyékolnunk ahhoz, hogy lássuk. Fényképezés közben bizonyos módokban segédrácsok is segítenek, hisztogramot ugyanakkor se ilyenkor, se visszajátszáskor nem találunk. Lejátszáskor 10-szeres felbontásig nagyíthatunk bele a fényképekbe: ennek mértékét 5-szörös nagyításig 0,2-szeres léptékekben, afölött 1-szeresével állíthatjuk.



Optika, érzékelő

A hat megapixeles S3 legnagyobb választható felbontása 2816×2112, emellett 2048×1536-os, 1024×768-as és 640×480-as méreteket használhatunk. A 35 mm-es rendszerben számolva 35-105 mm-es optika 3-szoros zoomátfogást nyújt, a nagylátószög és a tele állás között további öt lépésben léptethetünk. A fókusztávolság körülbelül 30 centiméter, makrónál pedig alig 4 cm, ami ebben a kategóriában átlagosnak számít. Közelfotózáskor is használhatjuk a zoomot, és ez hasznos is, a legnagyobb és legélesebb képet ugyanis nem teljesen a legközelibb állásban kapjuk, érdemes játszani vele.

A kb. 2,5 méteres távon belül kellően erős vakunál automatikus, derítés, automatikus vörösszemcsökkentő és mindig bekapcsolt módok közül választhatunk. Mivel alig 8 milliméterre helyezkedik el az objektívtől, azt gondolhatnánk, számos nyusziszemű ismerőssel találkozunk majd a képeken, de erre sikerült szoftveres megoldást találni: a Nikon automatikus vörösszemkorrektora még a gépben kijavítja ezeket.

Gyári témák

Az S3 összesen 17 beépített módot kínál. A portré számos altémát kínál, amelyeknél a kijelzőn megjelenő emberi körvonalak segítenek megfelelően elhelyezni az alanyt, míg vízszintes és függőleges segédrácsokat a tájkép mód épület altémájában találunk. A sport mód nem csak sportfotózáskor jöhet jól, hanem bármilyen gyors mozgás megörökítéséhez célszerű ezt használni, az alkonyat/hajnal téma pedig szép, meleg színeket kínál, így reggel és este valóban érdemes próbálgatni. A további módok a következők: éjszakai portré, party/beltéri, tengerpart/havas tájkép, naplemente, éjszakai tájkép, digitális makró, múzeum, tűzijáték, dokumentumfotózás (ez fekete-fehér), fénnyel szemben fényképezés, panoráma és víz alatti (ehhez a külön megvásárolható búvártokot kell használnunk), illetve innen érhető el a hangfelvétel is.



Kézi beállítások

Az érzékenységet ISO 50, 100, 200 és 400 közül választhatjuk ki, persze ahogy az a kompaktoknál jellemző, utóbbi már jól láthatóan zajos. Találunk viszont kézi fehéregyensúly-állítást, amely ráadásul jobban kezelhető, mint bármelyik mostanában felénk járt kompakton: más gépekkel ellentétben normálisan látszik az a fehér dolog, amely alapján beméretnénk az értéket, mert nem takarja ki a menü. A kézi mellett nappali, izzó, fluoreszcens, felhős és vakuhoz való beállításokat találunk. Az expozíciót +- 2 értékig 1/3-os léptékenként korrigálhatjuk, és ki-/bekapcsolhatjuk az AF segédfényt is. A Coolpix S3 zársebességéről nem kaptunk adatot, de 1/200 másodpercnél gyorsabbat nem sikerült előcsalogatnunk belőle, úgyhogy okkal feltételezhetjük, hogy az S1 1/350-es adatán nem változtattak. A legnagyobb érték 2 másodperc, és készüljünk fel arra, hogy a vaku nélkül készülő éjszakai felvételeknél kivétel nélkül ezt fogja választani az automatika, úgyhogy illik állványt használni, vagy legalábbis letámasztani a gépet.



Sorozatképeket az átlagosnál valamivel gyorsabban készíthetünk: ilyenkor 13 másodpercig tartja az 1,5 kép/másodperc tempót, és folyamatosan menti is őket, így utólag nem kell erre várnunk. Időközönti fényképezésre is van lehetőségünk, legalább 30 másodperces, legfeljebb egy órás szünetekkel.

Videó, memória, extrák

A Coolpix S3 QuickTime MOV formátumú videókat készít hanggal együtt, amelyek lehetséges legnagyobb felbontása 640×480 pixel, emellett 320×240-es és 160×120-as méretet használhatunk. Videózás előtt használhatjuk a zoomot, közben azonban nem, míg az automatikus fényerő-mérés rögzítés közben is működik, az autófókuszról pedig eldönthetjük, hogy folyamatosan használjuk vagy az elején rögzítjük. Videózáskor is rendelkezésünkre áll makró mód is.



A már említett, igen jó találati aránnyal dolgozó automatikus vörösszem-korrekció mellett a gépen belüli utómunkálatokhoz rendelkezésünkre áll a D-Lightning nevű funkció is, amely a képek sötét részeit világosítja ki anélkül, hogy a kellően világos területekhez hozzányúlna. A Coolpix S3 természetesen támogatja a számítógép közbeiktatása nélküli nyomtatást biztosító PictBridge szabványt is. Belső memória 12 MB-os, ami csak tartaléktárnak elég és néhány kép után szűknek bizonyul majd: legalább 512 MB-os SD kártya beszerzését tanácsoljuk hozzá.

Összegzés


A Nikon Coolpix S3-at azoknak a stílusérzékeny felhasználóknak ajánljuk, akik könnyen használható, automatikus beállításokkal jó minőségű képeket készítő gépet keresnek vonzó csomagolásban. A gyári témák, illetve az automatikus és kézi utólagos korrekciós lehetőségek garantálják számukra a megfelelő eredményt.

A doboz tartalma:

  • Nikon Coolpix S3 digitális fényképezőgép
  • MV11-B dokkolóállomás
  • EN-EL8 Li-ion akkumulátor
  • USB-kábel
  • videókábel
  • tápkábel
  • hordszíj
  • angol nyelvű használati útmutató
  • driverek és a Nikon PictureProject szoftver CD-n

A fényképezőgépet a Nikon Kft.-től kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!