Kipróbáltuk: Digitális képkeretek 20 ezer forint alatt teszt

0

Bevezető

A digitális képkeretek már nem is annyira komoly újdonságok, mint gondolnánk. Jópár évvel ezelőtt jelentek meg az első modellek, amelyek persze még csak a képek egymás utáni megjelenítésére voltak alkalmasak.
A fejlődés persze ezeket a készülékeket sem kerülhette el, így már léteznek olyan darabok, amelyek videót is lejátszanak, sőt akkumulátoruk segítségével hordozható médialejátszót is helyettesíthetnek, de akadnak olyanok is, amelyek időjárásállomásként is használhatók.

Tesztünkben 19 digitális képkeretet vizsgáltunk, melyek között olcsó, kevésbé márkás, illetve drágább, márkásabb darabok is megtalálhatók voltak.

Mindegyik termék közös tulajdonsága, hogy sajnos TN+film LCD panelt alkalmaznak bennük, így betekintési szögük gyenge. Még az oldalsó nézettel nincs komolyabb baj, de a merőlegeshez képest kicsit lentebbről nézve már nagyon romlik a kontraszt, s bizony az inverz hatás is jelentkezik (a sötét tónusok sokkal világosabbnak látszanak, mint a középszürkék). Ez már csak azért is érdekes helyzet, mivel a képkeretek általában enyhén megdöntve kerülnek a polcokra, asztalokra.

Szintén mindegyik készülék támogatja az SD és SDHC memóriakártyákat, ezen felül pedig többnyire a MemoryStick média fogadása sem jelent problémát. Az xD és CF kártyák viszont ritkán támogatottak.
A komolyabb keretekbe belső memória is került.

Tesztünk során különböző képekkel próbáltuk ki a készülékeket, melyek között kisebb és nagyobb felbontásúak is voltak, a legnagyobb 16 Mpixel felbontású volt. Az állóképek mellett kipróbáltuk a videók lejátszását is, digitális fényképezőgéppel rögzített mJPEG és H.264-gyel tömörített VGA, HD és FullHD fájlokkal, illetve DivX videóval is. A zenelejátszást 128 és 320 kbps-os MP3-mal vizsgáltuk.
Környezettudatossági kérdésből lehet érdekes adat a fogyasztás. Bár többségében 10W alatti energiaigényről beszélhetünk, egy akár 24 órában működő készüléknél ez sem elhanyagolható. Mi nem hittünk a gyártók specifikációinak, így saját méréseink adatait tüntettük fel összefoglaló táblázatunkban.
A képkeretek elhelyezésekor lehet kellemetlen meglepetés, ha nincs a közelben konnektor. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy egy digitális fotóalbumhoz 1 vagy 2 méteres kábelt mellékelnek-e. Ezt is feltüntettük táblázatunkban.

S ami pedig a szolgáltatásokat illeti? Ezekről az egyes termékeket bemutató oldalainkon olvashat.
Vágjunk hát bele!