Röviden: Sony Cybershot DSC-S60 teszt

0

Emlékszem még a dicső régmúltra. Úgy 4 éve lehetett, midőn a Sony S-sorozat sokak vágyálmainak tárgya volt. Aztán teltek-múltak az évek és az irigyelt S betűs fényképezőgépek a történelem homályába vesztek. De eljő 2005. és az S család újra él! Sőt, 3 új jövevénnyel büszkélkedhet, melyek közül az S60-at vettük górcső alá.

Külső


Tipikus kompakt formavilág. Megszokott téglaforma, kissé lekerekítve, semmi sci-fi, semmi fantasy! Letisztult külső jegyek fedezhetők fel az S60 ezüstszürke műanyag vázán. A készítők láthatóan az egyszerűségre törekedtek. Kiemelkedést és bemélyedést csak ott találunk, ahol erre szükség van. Az egyedüli luxus talán a markolat kis krómdísze, de ennyi dekadenciát megengedhet magának a gép. A visszafogottság különösen a hátlapon érhető tetten. Egyszerű, süllyesztett LCD kijelző, puritán, kemény műanyag gombok. Csak ami kell. Ezt egy céleszköz, arra kitalálva és fejlesztve, amire való. Fényképezésre.

Az állványmenet igen dicséretes módon masszív fém, bár kissé furcsa helyre került, a talp jobb hátsó szekciójába, mintha lehagyták volna a tervrajzról és utólag kellett helyet szorítani neki. Ebből adódóan sem a gép, sem az objektív középtengelyével nem esik egybe és legnagyobb sajnálatomra állványon a memóriakártya és akkumulátor közös fedőajtaját sem lehet nyitni.

Képérzékelő



Az 1/2,7″ méretű CCD képérzékelő maximálisan 4 megapixeles felbontásra képes. Ez 2304×1728 képpontot jelent, de választhatunk 2048×1536 (3 megapixel), 1280×960 (1,3 megapixel), vagy 640×480 (VGA) pixeles felbontást is. Ezen hagyományos oldalarányú felbontások mellett, lehetőség van a 3:2 oldalarány használatára is. A tömörítési fok Fine vagy Standard lehet, bármely képméret esetén.

A választható érzékenységek sora nem merül ki az Auto értékben, hiszen lehetőségünk van az ISO 80, 100, 200, vagy 400 érzékenység bármelyikének kézi beállítására is.

Kijelző, kereső

A fotók komponálására a hátsó LCD kijelzőt, vagy az átnézeti keresőt használhatjuk. Utóbbi hűen követi a gép puritán kialakítását. Nem találunk benne semmilyen segédvonalat, szálkeresztet, egyedül a zoom állás kísérhető figyelemmel a keresőben.



Az LCD átlósan 2″ méretű, mely napjainkban lassan már alapméretnek számít, felbontása 115000 képpont. Tiszta, megfelelően részletes képet biztosít és gyengébb fényviszonyok között sem lassul le zavaró mértékben. Fényerejét a menüből 3 fokozatban állíthatjuk. Sajnos a túlzottan napfényes helyzetekkel nem birkózik meg, így verőfényes időben célszerű leárnyékolni, vagy árnyas helyen használni. Az LCD szolgál képeink és videó snittjeink visszanézésére is. Nagyon dicséretes, hogy a gép hátlapján külön gombot találunk az elkészült állományok gyors visszajátszására. Egy gombnyomás és a legutóbbi fotónk azonnal megjelenik a képernyőn, újabb gombnyomásra, vagy az expo gomb enyhe nyomására pedig rögtön visszatérünk felvételi üzemmódba. A visszajátszást természetesen külön üzemmódként is elérhetjük a gép tetején lévő módválasztó tárcsával. Ebben az üzemmódban 5x zoomot használhatunk a fotók részleteinek kinagyításához. A nagyítás 17 lépésben szabályozható, tehát igen finom nagyítási lépéseket választhatunk.

Optika, vaku

A Sony cég már hosszú évek óta eredményes együttműködik a nagy múltú Carl Zeiss céggel az optikák gyártása terén. Az S60-ba is egy 6-18mm (39-117mm ekvivalens) Zeiss Vario-Tessar optika került, F2,8-5,2 fényerővel. A 3x-os optikai zoom az általános fotószituációkban elegendő szabadságot nyújt, bár a 39mm-nek megfelelő kezdőérték kissé szűk képkivágást ad ha nagyobb látószögre van szükség. A zoomtartomány elég részletesen, 9 lépésben állítható és külön figyelemreméltó, hogy az LCD-n az optikai és a digitális zoom számszerű állását is láthatjuk.



Zoom használatára makrófényképezéskor is lehetőségünk van a teljes tartományban. Ebben az üzemmódban 10-50cm között képes élességet állítani a gép. 10cm-es közelpont esetén 91x60mm volt a leképezhető legkisebb terület. Ez természetesen 3:2 oldalarányú képekre igaz. Ezzel a makróképességgel sajnos nem emelkedik ki kategóriatársai közül az S60, inkább a nagy átlag alsó szegmensében foglal helyet.

A vakut 3 cm-re helyezték el az optika középtengelyétől, de relatív közelsége ellenére a vörös szem hatás csökkentő mód hatásosan birkózik meg a portréfényképezés eme rémével. A vaku fényereje egyébként bőven elég ahhoz, hogy egy átlagos méretű szobát bevillantson, az említetten kívül pedig automata, kikapcsolt, derítő, vagy lassú szinkron állásokban használhatjuk.

Kezelés

A gép kezelése a legtöbb tekintetben egyszerű. A néhány gyakorta használt funkció, úgymint zoom, kijelző módok, makró, vakumódok, önkioldó és gyors visszanézés. Egy gombnyomással elérhetők a gép hátlapjáról. A képméreteknek is egy külön gombot szenteltek a készítők, így nem kell a menüben matatnunk utánuk. Kellemes meglepetés volt. A további funkciók a felső módválasztó tárcsáról érhetők el. A videó és visszajátszás mód mellett egy teljesen automata és egy program-automata módot választhatunk. Utóbbinál a fontosabb expozíciós beállításokat a gépre bízhatjuk, néhány alapvető értéket azonban magunk állíthatunk. Ilyen például az expozíció korrekció, mely -2 – +2 értékek között szabályozható, 1/3-os lépésközökkel. Szintén automatikus beállításokat eszközölnek a témaprogramok is, melyekből 7-et választhatunk ki az aktuális fotószituációnak megfelelően, úgymint: éjszakai, éjszakai portré, gyertyafény, hó, tengerpart, tájkép, portré. Portré módban például nem csak az expozíciós beállításokra, de képfeldolgozásra is hatással lehetünk, mivel alacsonyabb kontrasztot és lágyabb rajzolatú képet kapunk eredményül. A fénymérés kétféle lehet: Multi, mely a képmező minden területét figyelembe veszi a fénymérésnél, vagy Spot, mely a középpont világossága alapján határozza meg a szükséges expozíciós értékeket.



A módválasztó tárcsát M állásba tekerve manuális beállítási lehetőségeket kapunk, így az említett expozíciós alapértékek szabályozására nyílik módunk. A záridőt 30-1/1000 között állíthatjuk, a rekesz pedig a zoomállástól függően mindig kétféle érték lehet. A kétféle választható rekeszértéknél mindig felmerül, hogy nem valódi rekeszt, hanem egyszerű szürkeszűrőt alkalmaz a gyártó, így csökkentve a bejutó fény mennyiségét. Ez a mélységélességet nem befolyásolja. Az S60 esetében a rekeszérték állításával változik a mélységélességi tartomány, a kétféle rekeszállás azonban nem ad számunkra túlzott szabadságot ezen a téren. Hasonló a helyzet a fehéregyensúly állításánál is. Az automata beállítás mellett választhatunk napsütés, felhős, fénycső, vagy izzó programot is, azonban nagy bánatomra manuális szabályozási lehetőség nincs.

A manuális módtól függetlenül két állású autófókuszmódot kapunk. Választhatjuk a Center AF módot, melynél a középső mezőre állít élességet, vagy kérhetjük a Multi AF lehetőséget, ahol 5 fókuszmezőből választ, akár egyszerre többet is. Az autofókuszt erős, pirosfényű segédfény támogatja a gyengén megvilágított helyeken. Sajnos ez nem a Sony eposzokban megénekelt lézeres segédfénye, de ettől függetlenül is igen hatásosan működött. Szinte teljes sötétségnél is eredményesen talált fókuszt a gép a segítségével és körülbelül 5 méteres távolságban is megfelelően teljesített. Kiválóan működő funkciója ez a gépnek.



Az automata élességállítás mellett kézi beállítást is választhatunk. Ez esetben megint csak néhány korlátba ütközünk. Egyrészt a menüből kell kikeresnünk minden esetben a megfelelő beállítást, másrészt nem túl részletes a beállítások köre. 5 értékből választhatunk, 0,5m, 1m, 3m, 7m, végtelen, így tehát makró módnál nem használható kézi élességállítás. Amennyire jó az autofókusz, annyira nehézkesen használható a kézi. Kár!

Sorozat, videó

A gép tulajdonságlistája 0,7 kép/másodpercet ígér, maximum 4 fotóig és így is van. Pontosan ezt kapjuk a Sony S60-tól. Impresszívnek nem mondható teljesítmény. Nem úgy a képsorozat mentésének ideje! Az impresszív. Alig több, mint 3 másodperc alatt el is felejthetjük, hogy az imént sorozatot lőttünk. Választhatunk Multi Burst sorozatot is, amely 30, 15, vagy 7,5 fps sebességű lehet és egy képfelületre 16 db kockát ment.


MPEG videó
640×480; 0:14 mp; 5,1 MByte

A videófelvétel területén nincs szégyenkeznivalója a gépnek. Maximálisan 640×480 képpontos, 30 fps sebességű mozgókép, hanggal, a memória kapacitásának határáig. Az egyedüli korlátozás talán csak az, hogy nem használhatunk közben zoomot, viszont a fénymérés igen finoman működik és ez esetben is kiválasztható a kétféle (Multi, Spot) fénymérési mód. Olyan funciók is használhatók a videónál, mint az expozíció korrekció, a kézi fókusz, vagy a fehéregyensúly beállítások.

A videó minősége maximális méretben nagyon jó, a képfrissítés folyamatos, a hang tiszta. Egy 256 MB-os memóriakártyára azonban csak 189 másodpercnyi anyagot rögzíthetünk ebben a minőségben. Ha többet szeretnénk választhatunk 640×480 pixeles, 16 fps sebességű, vagy 160×112 képpontos, 8 fps sebességű módot is. Utóbbi esetben akár 3 órányi videófelvételt is rögzíthetünk egy 256 MB-os kártyára.

Extra szolgáltatások

Az expozíciót érintő beállításokon kívül választhatunk a képfeldolgozást érintő beállítások közül is. Így például 3 fokozatban ( -, normal, +) szabályozható a színtelítettség, kontraszt és élesség. A képfeldolgozásban jártas felhasználók, vagy azok, akik szeretnék képeiket utólag szerkeszteni, jól teszik ha a gép megvásárlása után mindjárt leveszik a kontrasztot és az élességet. Így feldolgozásra alkalmasabb képminőséget kapnak eredményül. Tesztfotóinkon minden esetben a Normal beállítást alkalmaztuk.

Választhatunk néhány megszokott képeffektet, mint a szépia vagy a fekete-fehér színmód. Ezek nem csak fotó-, de videófelvételi üzemmódban is kiválaszthatók.


Az extra szolgáltatások közül a élő hisztogramot tenném első helyre. A Display gomb megnyomásával a nézőkép jobb alsó sarkába előhívható ez a funkció, mely a hisztogram értelmezésében valamelyest is gyakorlott szem számára óriási segítséget nyújthat a megfelelő expozícióban.

További segítséget nyújthatnak a visszajátszáskor használható képalakítási szolgáltatások is. Méretezhetjük, vághatjuk és forgathatjuk a képeket, megspórolva ezzel a számítógépes utómunka erre fordítandó idejét.

Képminőség

Az S60 képminőség terén hozza a kategóriájától elvárható szintet. Megemlítendő, hogy elég jól működik a zajszűrés, így alacsonyabb érzékenységeknél relatíve kevés zajtartalommal találkozunk. Az érem másik oldala, hogy a zajszűrés következtében a nagyon apró részletek is száműzöttek a képről. A kép lágy, de szerencsére nem túl mosott benyomást kelt, átlagos hobbifelhasználásra megfelelő. Az optika mérsékelt hordótorzításra hajlamos. Ezt leginkább makróállásban figyelhetjük meg, de nagylátószögnél is észrevehető a gyakorlottabb szem számára. Tele állásban a torzítás elhanyagolható. Szerencsére vignettáláson csak kis mértékben érhető tetten, egyáltalán nem zavaró, sok esetben hanyagolható mértékben. Az objektív achilles-sarka a színhibára való hajlam. Bár nem minden esetben fedezhető fel az optikai aberrációk ezen válfaja, de közepesen kontrasztkülönbségű területeknél a képsarkokban kék-sárga színhiba fedezhető fel, nagy kontrasztkülönbségek esetén pedig a jelenség hatványozottan látható.

Sebesség

Az S60 egy gyors gép. A bekapcsolás után készenléti idő ugyan 2,5 másodperc körüli, ami átlagosnak mondható, a kikapcsolás után pedig kissé komótosan 3,5-4 másodperc alatt csendesedik el. De mind a képmentés, mind az egyéb működési területeken kategóriájában gyorsnak számít. Az autofókusz nagylátószögű és tele állásban is fél másodpercen belül beáll, érzetre is rövid időn belül élesre áll, és sebességében csak gyenge fényviszonyok között érezhetünk jelentősebb visszaesést, ami természetes dolog.

Akku, memória

Memóriakártyaként a Sony által kifejlesztett MemoryStick, vagy MemoriStick Pro típusokat használhatjuk. Egy 256 MB-os példányra körülbelül 126 db képet készíthetünk maximális felbontásban és minőségben. Kártya híján használhatjuk a gép belső memóriáját is, mely 32 MB kapacitású, így a fenti képméretben 15-16 kép tárolására alkalmas. A belső memória és a memóriakártya között másolhatjuk is az adatokat a gép Setup menüjében.



A fényképezőgép áramforrása 2 db AA méretű elem vagy akkumulátor lehet, illetve külön megvásárolható hálózati tápegység. Az akkumulátorok élettartama jó. Egy pár 200 mAh kapacitású akkumulátorral, átlagos LCD és vakuhasználat mellett kb. 200-250 kép készíthető. A töltöttség jelzés azonban kissé becsapott, mivel a jó ideig teljes töltöttséget jelző ikon rövid időn belül váltott félig töltött, majd lemerült állásba, így egy esti fotózásomon az otthon még tettrekész akkuk pillanatokon belül elvesztették minden jókedvüket. Velük együtt szállt el az enyém is, mivel nem vittem pótgarnitúrát.

A csomag tartalma

  • többnyelvű használati utasítás
  • driver és szoftver CD
  • USB kábel
  • videó kábel
  • 2 db AA méretű, Ni-MH elem
  • csuklószíj

Értékelés


A Sony Cybershot DSC-S60 a meglévő hátrányait ügyes pozitívumokkal egyenlíti ki. Nehezen használható a manuális élességállítás, korlátozott a rekeszértékek köre és az optika színhibára hajlamos. Ennek ellentételezéseként kategóriájában kimagasló AF működést és segédfényt, gyorsaságot és hasznos élő hisztogramot kapunk.

Jó társa lehet ez a gép azoknak, akik most ismerkednek a digitális fotózással és szeretnének egy szélesebb körben használható fényképezőgépet, de azok is megfelelő társra lelhetnek benne, akik meglévő komolyabb gépük mellé keresnek egy használható, kisméretű fényképezőt. Ára most bruttó 60 000-Ft.

A fényképezőgépet a Megapixel szaküzlet bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!