Röviden: ImpressCam Elite DSC 11 teszt

0

Tényleg aggódtam, mert nem akartam abba a kényszerhelyzetbe kerülni, hogy oldalakon keresztül kelljen ócsárolnom egy használhatatlan fényképezőgépet (bár ebben a témában megjelent korábbi cikkem az eltelt majd két év ellenére ma is az egyik legolvasottabb), ezért reménykedtem, hogy lesz olyan jellemzője az ImpressCam Elite DSC 11-nek, ami eladhatóvá teszi azt.

Röviden a márkáról
Az ImressCam egy magyar márka. Na persze a fényképezőgépeket nem itthon fejlesztik és gyártják, hanem mint minden más elektronikai terméket, Ázsiában. A márkának a kiötlői, irányítói és forgalmazói magyarok. Jelen ismereteink szerint ezen a néven ezek a fényképezőgépek nem is kaphatók máshol a világon, csak nálunk. A gépek valahogy úgy születnek, hogy a hazai igények felmérése után az ImpressCam kiötlői összeállították azt, hogy egy eladható gépnek a hazai piacon milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie, majd ilyen gépeket rendeltek egy a fejlesztésben és gyártásban gyakorlattal rendelkező távol-keleti gyártótól. Így a hazai piacra a hazai igényekhez igazított gépek érkeznek, a világhírű márkák gépeinél remélhetőleg sokkal versenyképesebb áron.

Ez persze mind nagyon szép, csak kérdés, hogy mit kapunk az alacsonyabb áron? Ezt próbáltuk meg kideríteni.



Kívülről
Az Elite DSC 11 külseje kettős. Első, sőt második ránézésre is az volt a véleményem róla, hogy olyan, mintha baltával faragták volna. Mondhatnám azt is, hogy csúnya, de így egy hét eltelte után már nem mondom, mert egész jól megbarátkoztam vele. Mondjuk inkább azt, hogy nem követi a legújabb divatirányzatokat. Cserébe viszont a teljes gép masszív fém borítást kapott. Ebben az árkategóriában (a gép ára bejelentéskor bruttó 52.990 Ft) ez abszolút kuriózum. A remek burkolat nem csak a gép védelmét biztosítja, de sokat dob az amúgy gyengécske formán. Az összeszerelés nagyon precíz, ez alapján bármelyik nagy gyártó neve is állhatna az előlapon.

A DSC 11 előlapján az optikát egy elhúzható ajtó védi, ami egyben főkapcsolóként is szolgál. Ilyennel már több gépen is találkoztunk és praktikus megoldásnak tartjuk. Az elhúzást a védőlapon lévő, kiemelkedő króm csík is segíti. Az optika tubusainak vége szintén fém borítású, így passzol a gép többi részéhez. Az objektív másik oldalán egy átlátszó, lencseszerű ablak mögött található az élességállítást segítő AF segédfény, ami gyenge fényviszonyok között teszi gyorsabbá a fókuszálást. A segédfény feletti apró nyílás mögött a mikrofon bújik meg. Az optika fölé került a fényképezőgép beépített vakuja, ami nagyon jó ugyan, de túl közel van az optikához, így szinte minden alkalommal (a többszöri elővillantás ellenére) vörös szemeket produkál. A vaku hatótávolsága egyébként átlagos, 2-3 méterig gond nélkül használható. Az előlap jobb felső sarkába került az optikai kereső ablaka.



A fényképezőgép tetejére három dolog került: az exponáló gomb, a módválasztó tárcsa és a méretes hangszóró. A módválasztó tárcsán a következő 5 piktogram található: Videofelvétel, Felvétel (fotó), Visszajátszás, Makró és Beállítások. A tárcsa precízen, jól használható és a tokba való betételkor, és onnan való kivételkor sem fordult el egyszer sem.
A hátlapon található az LCD monitor, a kereső, a visszajelző LED-ek, a zoom gombok, a monitor és a menü gomb, illetve a négy irányba billenthető és középen megnyomható joystick.

Az 1,6″ képátlójú LCD monitor képe átlagos. A megjelenítés 80 ezer képpont felhasználásával történik, ami nem sok, de épp elégséges. A keresőt, ahogy más kompakt gépeknél is, ennél a gépnél is csak végszükség esetére ajánlom: ezek szerintem túl picik és pontatlanok ahhoz, hogy az ember jó képeket készítsen velük.

A zoom gombok egy két irányba billenő kar két végén vannak. Személy szerint én az ilyen egyértelmű és jól használható megoldás mellett tettem le a voksom. Ez az Elite DSC 11-en is bevált. A négy irányba billenthető navigációs gomb szintén korrektre sikerült. Fotózás közben ezzel állítható a vaku és az időzítő, illetve ez szolgál a menüben való navigációra. Visszajátszás módban a képek védelme, törlése és a vetítés indítás kezdeményezhető a gomb megfelelő irányba való billentésével.



A fényképezőgép alján található az állványmenet és a memóriakártyát illetve az akkumulátort rejtő ajtó. A fényképezőgép áramellátásáról egy 3,7V-os 840 mAh-ás akkumulátor gondoskodik. Ebben az árban más gyártók csak ceruzaelemes gépeket kínálnak. Az akku töltéséhez a gyártó külső töltőt is mellékelt, ami szintén ritkaság. Az akkuval egyetlen gondunk az volt, hogy a fényképezőgépben semmi sem tartja, így az ajtó kinyitása után azonnal előugrik. Ez fokozott odafigyelést igényel, illetve azt is jelenti, hogy az ajtó kinyitásakor a gép áramellátása azonnal megszűnik. Így ha a gép még épp ment egy képet, akkor az biztosan elveszik vagy megsérül.

A képek tárolására a fényképezőgép alapkiépítésben egy 16 MB-os belső memóriát használ. Ez a Secure Digital (SD) kártyahely használatával szabadon bővíthető. A 4 megapixeles képekhez egy minimum 128 MB-os kártya beszerzését javasoljuk. A leírás szerint a DSC 11 kompatibilis az SD-vel azonos méretű MultiMedia kártyákkal is, ezeket azonban lassú írási sebességük miatt nem ajánljuk.





A fényképezőgép markolat felöli oldalán mindössze a nyakszíj rögzítési pontja található. A csatlakozósorok a DSC 11 ellenkező oldalára egy gumilap alá kerültek. A fényképezőgép egy külön megvásárolható adapter segítségével hálózatról is táplálható, míg a számítógéphez és TV-hez való csatlakozást egy USB kimenet biztosítja.

Optika
A fényképezőgépbe egy kb. 39-117 mm-ig terjedő zoomtartományú objektívet építettek. A bizonytalanság abból adódik, hogy a kisfilmes rendszerre átszámított értéket a gyártó nem adta meg, így csak a gép által kínált látószögből tudtunk kiindulni. Az optika egyébként nagyon ismerős, biztos, hogy más gyártók is alkalmazzák egyes modelljeikben. Az optikán látható felirat szerint a CCD érzékelő gyártója a Sony, ami jó jel a képminőséget illetően.

Az objektív nagyítása 6 lépésben állítható, ami nem sok, de kategóriájában átlagos. A gép makró képességei úgyszintén átlagosak, hiszen 15 cm-ről kb. 5 cm-es téma fotózható vele. A módválasztó tárcsán lévő makró módban a zoom nem állítható.



Az optika kezdő fényereje nagy látószögnél f/2,8, tele állásban pedig f/4,9, ami teljesen átlagos érték, ebben a kategóriában megszokott.

Az általános jelző az optika torzítására és a kromatikus aberrációra is egyaránt használható. Van, létezik, de nem rosszabb, mint amit a hasonló árú és kategóriájú gépeken látunk.

Fotózás
Gyorsan kiosztanám az ImpressCam Elite DSC 11-nek adott három rossz pontból a másodikat: a kezelése nem éppen a legegyszerűbb. Vannak pozitívumok, mint a főkapcsolóként üzemelő optikavédő, a jó módválasztó tárcsa és a jól navigálható menü, de nem sikerült megtalálni például a felvétel utáni azonnali visszajátszást, így ellenőrzéshez minden egyes kép után át kellett lépni a visszajátszás állásba. Ez valamennyire megszokható, illetve aki nem akarja azonnal ellenőrizni a képeket annak nem zavaró, de számomra ez a fotózási élmény erős degradálását jelentette.

Ettől eltekintve az ImpressCam nagyon hasonlóan viselkedett, mint kategóriatársai, egy kis odafigyeléssel korrekt képek készíthetők vele.

A fényképezőgép menüjében a felbontás, a képminőség (tömörítés), a fehér-egyensúly (auto, napfény, felhős, fénycső és izzó), az érzékenység (auto, ISO 100 és ISO 200) és expozíció kompenzáció (+2 fé-től -2 fé-ig 1/2 fé lépésekben) mellett olyan extrább pontok is megtalálhatók, mint a fénymérés (szpot, középre súlyozott és mátrix) vagy a színeffektus mód (normál, szépia és fekete-fehér).

Videózás
A DSC 11 képes videofelvételek készítésére is. A felbontás ugyan mindössze 320 x 240 pixel és a képfrissítés sem magasabb, mint 20 kép/mp, de a felvételhez hang is rögzíthető, az egyes snittek hosszának csak a memóriakártyán lévő szabad hely mérete szab határt. Videózás közben a zoom és az élesség nem működik, de a megvilágítás változásaihoz az automatika igazodik.

Visszajátszás
A visszajátszás a felvétel módhoz hasonlóan tartalmazza a legszükségesebb funkciókat, és néhány olyat is, ami nem feltétlenül számít alapnak. Ilyen például a hangemlékeztető rögzítése, amivel az egyes képekhez lehet megjegyzéseket, rövid történeteket menteni. Természetesen van vetítés, képek védelme, törlése és DPOF előrendelés is, de nincs elforgatás, képkivágás és átméretezés funkció.

Képminőség
A fényképezőgép 4 megapixeles érzékelője a következő felbontások kiválasztását teszi lehetővé: 2720 x 2040 (interpolált), 2272 x 1704, 1600×1200, 1280 x 960, 640 x 480. Mint látható, az első felbontás adat a CCD fizikai felbontásánál nagyobb mátrixot jellemez, ami csak szoftveres nagyítással érhető el. Ezt csak olyan esetben ajánljuk, ha a képből később nagy méretű papírnagyításokra lesz szükség. Ilyenkor jól jöhet, hogy a JPEG tömörítés előtt készül az interpolálás, bár a különbség nem számottevő.



A szerkesztőségben éppen volt két hasonló kategóriájú, de ismertebb gyártótól származó 4 megapixeles fényképezőgép is. Ez jó lehetőség volt arra, hogy összemérjük az ImpressCam-ot más gyártók termékeivel. Az eredmény igazi meglepetés volt, az ImpressCam-ra nézve pozitív kicsengéssel. A képek felbontása, részletgazdagsága és zajosodása szemernyit sem marad el a kategóriatársaktól. Az optika kimondottan jó darab, ennél vannak gyengébbek is az ismert gyártók gépeiben.
Egyetlen olyan terület van, ahol az ImpressCam elmarasztaló kritikát kell hogy kapjon, ez pedig a színhűség. A színek általában egy kicsit túl élénkek, amit sok fotós meg is bocsát, hiszen a mindannyian szeretjük az élénk színeket. Viszont a sárgák hibás reprodukciója már nem ennyire elfogadható. Itt kapja a gép a harmadik, utolsó rossz pontot.

Az élénk színeknek tudható be valószínűleg, hogy a nagyon világos részek sokkal hamarabb „kilyukadnak” (beégnek, elvesznek a részletek), mint a hasonló tudású gépeknél.

Tartozékok
Mikor a készülék nálunk járt, a doboz még nem volt kész, így azt nem láttuk, de a tartalmáról már képet kaptunk. A doboz a fényképezőgép mellett a következőket tartalmazza:

  • nyakpánt
  • akku
  • töltő
  • USB kábel
  • videó kábel
  • használati útmutató
  • Szoftver CD
  • tok



Értékelés
A rossz pontokat látványosan kiosztottam (dizájn, néhol nehézkes használat, rossz sárga reprodukció), de nem mindenütt domborítottam ki a pozitív jellemzőket. Ezeket talán úgy lehetne értékelni, hogy ha megnézzük mivel nyújt többet az Elite DSC 11 a vele azonos árú gépeknél. Bruttó 52.990 Ft-ért más gépekben általában:


  • ha 4 megapixeles akkor nincs vagy csak kétszeres az optikai zoom
  • ha háromszoros nagyítású optikája van, akkor max. 2-3 megapixeles
  • nincs lítium ion akkumulátor és töltő (csak 4 nem tölthető ceruzaelem)
  • nincs fém váz (csak műanyag)
  • nincs tok
  • nincs élességállítási segédfény
  • némelyiken nincs videókimenet vagy hangrögzítési lehetőség
  • nincs korlátlan videórögzítési lehetőség

Ez a fényképezőgép azonban mindezt nyújtja. Igencsak szép lista ezért az összegért. Akinek az alábbi tesztfotók alapján a képminőség megfelelő és nem bánja, hogy gépe csak masszív, de nem a legdivatosabb, az valószínűleg jól jár az ImpressCam megvásárlásával. A fényképezőgép megrendelhető az ImpressCam.hu címen.