Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix 2600 Zoom teszt

0

A FinePix 2600 Zoom alig nagyobb, mint az egyszerűbb FinePix A101, de a háromszoros nagyítású zoom objektív miatt egy kicsit vaskosabb lett. Ennek eredményeként a gép inkább csuklóra fűzve hordható, mint zsebben.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom

Kívülről
A FinePix2600 Zoom le se tagadhatná, hogy a Fuji legújabb sorozatához tartozik. Kinézetre ugyan teljesen eltér a már bemutatott FinePix A101-től, de vonásaiban megegyezik azzal. A kezelőszervek, a csatlakozók, a kártyanyílás és a többi mind hagyon hasonló a két gépen.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom

A fényképezőgép előlapja zárt állapotban nem sokat mutat. Legfelül található a vaku és a kereső, a kettő között a vaku vezérlő szenzora. A fényképezőgép bekapcsolásához először el kell húzni az objektívet védő ajtót, ami cselesen kétszer kattan. Az első kattanás olyan, mintha el sem húztuk volna. Aki nem tudja, hogy a második kattanásig kell húzni meglepedten tapasztalja, hogy bekapcsoás után az LCD-n megjelenik az objektívfedő elhúzására figyelmeztető hibaüzenet. Az objektív mellett a fedő alatt található az időzítő visszajelző ledje, ami a 10 másodperces késleltetés első felében világít, másidikban villog ezzel is jelezve, hogy közeledik az exponálás. A gép bekapcsolásakor az objektív kb 1 cm-rel jön előrébb, így kb fél cm-rel lóg ki a borító vonalából.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom

A fényképezőgépet a tetején lévő főkapcsoló egyszeri elhúzásával lehet bekapcsolni. A kikapcsolás a kapcsoló ismételt elhúzásával lehetséges. A főkapcsoló mellett az exponáló gomb körül elforduló tárcsa a fényképezés, a visszajátszás és a mozgókép felvételi módok közötti váltást teszi lehetővé. Az exponáló gomb az autofókuszos objektív miatt kétállású. Félig lenyomva a gép beállítja az élességet és rögzíti az expozíciós értékeket. A kép a gomb teljes lenyomása után majdnem azonnal elkészül. A gép ebben a tekintetven kimondottan gyorsnak mondható.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom

A FinePix 2600 Zoom hátlapja az A101-hez hasonló kezelőszerveket tartalmaz. Az egyetlen jelentős különbség, hogy a négyirányba billenő navigáló tárcsa helyett egy le és felfelé billenthető gombot és egy jobbra illetve egy balra mutató gombot tettek. Az 1,8″ átmérőjű LCD monitor majdnem a hátlap jelentős részét elfoglalja. A monitor jobb oldalán található a DISP, a MENU/OK és a BACK gombok. A DISP gombbal kapcsolható be az alapból kikapcsolt LCD monitor (igazán megjegyezhetné a gép, hogy kikapcsoláskor az LCD be volt-e kapcsolva) illetve ezzel jeleníthető meg a kép megkomponálását segítő pozícionáló háló. Visszajátszás módban ezzel tűntethetők el a képen megjelenő információk, illetve ezzel lehet indexképes megjelenítésre (9 kép a képernyőn) váltani. A menübe a MENU/OK gombbal lehet belépni. Az egyes beállításokat szintén ezzel a gombbal lehet rögzíteni. A BACK gomb a menüből való kilépésre szolgál.

A le és fel billenthető vízszintes gombbal az objektív gyújtótávolsága állítható. Visszajátszás módban szintén ez szolgál a monitoron látható kép részleteinek kinagyítására.

Az LCD felett található az átnézeti kereső. Sajnos nagyon gyenge, talán az átlagos alsó részébe tartozik. Nagyon keskeny és az elmentett képnek csak egy részét mutatja. Nincs rajta dioptriaállítási lehetőség és valószínűleg a változtatható nagyításhoz szükséges optikai tagok miatt nagyon szűk. A kereső melletti led a kártyaműveletekről és a vaku töltéséről ad információt.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom
A fényképezőgép markolat felöli oldalán csak a csuklószíj rögzítési pontja található, akár csak a FinePix A101 esetén. A kártyanyílás a gép aljára került. A gép másik oldalán található az USB csatlakozó és a 3V-os hálózati adapter bemenet. A fényképezőgépen nincs videó kimeneti csatlakozó, így az LCD-n megjelenő képet nem lehet tv-re vagy videóra tenni. Ennek megfelelően visszajátszás módban nincs vetítés funkció sem. A fényképezőgép az USB kábellel pillanatok alatt csatlakoztatható a számítógéphez, ami ezután kártyaolvasóként is látja a fényképezőgépet. Ennek előnye, hogy a fájlok mozgatásához nem csak a mellékelt szoftvereket, de kedvenc fájlkezelőnket (pl. Windows Commander) is használhatjuk. A fényképezőgépet PC-CAM módba kapcsolva kártyaolvasó helyett csatlakoztatáskor a fényképezőgép webkameraként jelentkezik be a számítógéphez. Így a FinePix 2600 Zoom nem csak mint egyszerű fényképezőgép, de mint videókonferencia eszköz is jeleskedhet.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom

A gép alján található természetesen az állványcsavar és az akkumulátornyílás ajtaja. Az A sorozatú FinePixekhez hasonlóan az akkumulátornyílás ajtaja alá került a kártyanyílás is. A fényképezőgép két ceruzaelemmel vagy ceruzaakkumulátorral üzemeltethető. A képeket SmartMedia kártyára menti, amit 128 MB-os méretig tud kezelni (Ennél nagyobb SmartMedia kártya nincs is forgalomban és egy darabig nyilván nem is várható). A SmartMedia kártya egyszerűen becsúsztatható és természetesen csak a helyes irányba fordítva tehető be. Kivételekor a kártya nyílásból kilógó sarka jól megfogható. A dupla nyílás ajtaja egyszerű és praktikus kialakítású, ahogy azt ennél a márkánál megszokhattuk.

A FinePix 2600 Zoom egy nagyon kompakt, szép tervezésű és relatív masszív fényképezőgép.

Felvétel mód
A fényképezőgép bekapcsolása az általam említhető legkellemetlenebb rész. Egyszerűen túl lett bonyolítva. Először el kell húzni az objektívvédőt, figyelve, hogy a második kattanásig húzzuk. Ezután el kell húzni a gép tetején lévő főkapcsolót, majd ha látni is akarunk valamit az LCD-n, akkor meg kell nyomni a gép hátulján lévő DISP gombot. Ha mindent elsőre jól csinálunk, akkor gyorsan be lehet kapcsolni a gépet, de mindenképpen macerás a dolog. Ennél százszor jobb megoldás lett volna, ha az objektívefedő elhúzása mind a gépet, mind pedig az LCD monitort bekapcsolná.

A fényképezőgép teljesen automata és manuális módban használható. A két mód között a különbség, hogy míg automata módban a vakun, a makrón és természetesen a képminőségen kívül a fényképezőgép mindent beállít, addig manuális módban lehetőség van az expozíció kompenzáció (ą1,5 blende 0,3 rekeszenként) és a fehéregyensúly (auto, napsütéses, felhős, fénycső 1, fénycső 2, fénycső 3 és izzó) beállítására. Érdekes, hogy manuális módban az időzítő menüpontja eltűnik, így nem lehet az időzítőt bekapcsolni. Sajnos az automata módban bekapcsolt időzítő a módváltáskor kikapcsol, így a fotós döntés elé van állíva. Vagy időzítő vagy manuális állítási lehetőségek. A kettő együtt nem megy.

A kép megkomponálásánál a fotózásban nem túl jártas amatőröket megzavarhatja az LCD monitor felső részén megjelenő csík. Ők gyakran a csík alatti látható rész közepére komponálják a témát, aminek eredménye, hogy az elkészült képen a téma felett nagyobb lesz az üres rész, mint alatta. A helyes komponálás persze néhány sorozat után megtanulható, de igazán betehették volna a fejlesztők is, hogy a DISP gombbal lekapcsolhatók legyenek a feliratok.

A fényképezőgép használata az egyszerűség miatt nagyon élvezetes. A kép megkomponálásán kívül szinte semmire sem kell figyelni, így különösebb fotós vagy számítástechnikai múlt nélkül is könnyen használható.

Felvétel menü
Automatikus felvétel mód

  • Vaku (auto, vörös-szem hatás csökkentő, derítés, ki, hosszú szinkron)
  • Makró (be, ki)
  • Időzített felvétel (be, ki)
  • SET
    • Auto (automatikus felvétel)
    • Manual (manuális felvétel)
    • Képminőség (1600×1200 – Fine, Normal, Basic, 1280 x 960 – Fine, Normal vagy 640×480 – Normal)
    • SET-UP (Beállítások)
      • Automatikus kikapcsolás (be, ki)
      • USB mód (kártyaolvasó, webkamera)
      • Dátum / idő
      • Hangjelzés (ki, alacson hang, magas hang)
      • Nyelv (angol, francia)
    • LCD fényerő (10 lépésben állítható)

Manuális felvétel mód

  • Vaku (auto, vörös-szem hatás csökkentő, derítés, ki, hosszú szinkron)
  • Makró (be, ki)
  • Expozíció kompenzáció (-1,5; -1,2; -0,9; -0,6; -0,3; 0; 0,3; 0,6; 0,9; 1,2; 1,5)
  • Fehéregyensúly (automatikus, napfényes, árnyékos, három féle fénycső és izzó)
  • SET
    • Auto (automatikus felvétel)
    • Manual (manuális felvétel)
    • Képminőség (1600×1200 – Fine, Normal, Basic, 1280 x 960 – Fine, Normal vagy 640×480 – Normal)
    • SET-UP (Beállítások)
      • Automatikus kikapcsolás (be, ki)
      • USB mód (kártyaolvasó, webkamera)
      • Dátum / idő
      • Hangjelzés (ki, alacson hang, magas hang)
      • Nyelv (angol, francia)
    • LCD fényerő (10 lépésben állítható)

Egyetlen dolgot hiányoltam belőle, de azt nagyon: a képszámozás beállításának lehetőségét. Ezt nagy lezseren kihagyták a menüből, a gép alapbeállításként pedig minden esetben újrakezdi a számozást egytől. Ennek az a következménye, hogy a számítógépre másoláskor minden alkalommal új könyvtárat kell nyitni a kártya tartalmának, illetve ha egy mappában akarjuk tartani a képeket, akkor át kell őket nevezni. Kicsit túl macerás…

Visszajátszás
Visszajátszás módba kapcsolva az utolsó kép pillanatok alatt megjelenik. A képek közt a lapozás nem a leggyorsabb, de nem is mondhatni lassúnak. Az átlagos sebesség eredménye, hogy nagyításnál viszont azonnal megjelenik a nagyított kép, ami azt jelenti, hogy a fényképezőgép elég információt olvas fel a képből, hogy a nagyított képet azonnal kitehesse. A képen megjelenik a kép száma és a készítés dátuma. A DISP gomb megnyomásával ez eltűntethető. Ezzel a gombbal lehet indexképes megjelenítésre (9 kép egyszerre) váltani, illetve a kinagyított képen mozgatásra kapcsolni.

A látható képen a négyirányú gomb fel illetve le mutató nyilaival lehet a képet nagyítani, illetve a nagyítást csökkenteni. A nagyítás maximálisan négyszeres lehet, ami már elegendő a részletek megvizsgálásához. Mint már említettem a képnek nem csak a közepét lehet megnézni. A kinagyított képen DISP gomb megnyomásával lehet átváltani mozgatás módra, ahol a képkivágást a navigáló gombokkal lehet mozgatni.

Visszajátszás menü

  • Törlés (1 kép, minden kép, kártya formatálás)
  • DPOF rendelés (dátum a képen, minden képből 1 nyomat állítható be)
  • SET
    • SET-UP (Beállítások)
      • Automatikus kikapcsolás (be, ki)
      • USB mód (kártyaolvasó, webkamera)
      • Dátum / idő
      • Hangjelzés (ki, alacson hang, magas hang)
      • Nyelv (angol, francia)
    • LCD fényerő (10 lépésben állítható)

Videó mód
A fényképezőgép az állóképek mellett hang nélkül mozgóképek felvételére is képes. Ilyenkor maximum 20 mp-es snittek készíthetők. A felvételek felbontása 320×240 pixel, ami átlagos, a 10 kép/mp-es frissítés azonban elég kevés. Otthoni szórakozás céljára azonban megfelelő lehet. A géphez mellékelt szoftver segítségével a snittek összefűzhetők, így hang aláfestéssel saját kis klippek készíthetők.

Képminőség
A fényképezőgép legnagyobb felbontásban 2 millió pixeles, tehát 1600 x 1200 pixel felbontású képeket készít. Ez ugyan nem a legnagyobb, de én azt szoktam mondani, hogy otthoni használatra nem is kell nagyobb. A 3-4 millió pixeles felbontás használatának amatőr felhasználásnál nincs sok értelme. A 10×15-ös nagyításokon nem jelenik meg több részlet, a képek utólagos feldolgozására pedig éppen a nagy felbontások esetén kevesen vállalkoznak (egy 3-4 megapixeles kép szerkesztéséhez már jó processzorral és sok memóriával felszerelt számítógép is szükséges). A FinePix 2600 Zoom fényképezőgéppel készült felvételekből gyönyörű A5-ös méretű (15×21 cm) nagyítások készíthetők, például a Tár.hu Digitális Papírkép szolgáltatásán keresztül. Tapasztalataim szerint a 2 millió pixeles képekből a Tár.hu A4-es méretig készít nagyon szép, valódi, lézerrel levilágított, majd kémiai eljárással készített papírképeket.

A FinePix 2600 Zoom képei nem csak felbontásban és részletgazdagságban megfelelők, de színeik is nagyon jók. Egyetlen problémám az volt, hogy teljesen automata módban néhány vakus kép kicsit alexponált lett, de ezt az expozíció kompenzációval könnyen lehetett orvosolni. A FinePix 2600 Zoom-ban jól látható a Fuji óriási tapasztalata az ilyen jellegű digitális gépek építésében.

Fájlméretek
A fényképezőgéppel készített legjobb minőségű képek mérete mindössze 770 KB. Ez természetesen témától függően lehet több és kevesebb is, de átlagosan ennyivel érdemes számolni. Így a géphez mellékelt 16 MB-os kártyára legjobb minőségben 20 kép készíthető. Normál tömörítéssel, ami még elfogadható minőséget eredményez, ugyanerre a kártyára kb. 39 kép fér, ami egy hosszabb tekercs filmnek megfelelő. A Basic tömörítés használata nem javasolt, de a 2 megapixeles felbontásnál az ilyen mértékű tömörítés még nem annyira teszi élvezhetetlenné a képet, mint 1 megapixeles felbontásnál. Legnagyobb felbontásnál Basic tömörítésnél egy fájl mindössze 200 KB. 1280 x 960 pixeles felbontásnál a Fine módban 25, Normal módban pedig 49 menthető a tartozékként járó kártyára. 640 x 480 pixeles felbontásnál csak normál tömörítés választható, amivel erre a kártyára kb. 61 kép fér.

Sebesség
A digitális fényképezőgép használata során sokszor találkozik azzal a fotós, hogy várni kell a gépre. Az esetek egy részében ennek nincs nagy jelentősége, de például a hosszú idő ami az exponáló gomb lenyomása és az exponálás közt eltelik sok fényképezőgépet kizár bizonyos felhasználási területekről. A következő táblázatban a FinePix 2600 Zoom-nál mért adatok találhatók.

Művelet Eltelt idő (mp) Megjegyzés
Bekapcsolás
 Felvétel állásban 3,5 Az első kép exponálásáig
 Visszajátszás állásban 2,5 Az első kép megjelenéséig
 Átkapcsolás felvételről visszajátszásra 1,8 Az első kép megjelenéséig
 Átkapcsolás visszajátszásról felvételre 1,7 Az első kép exponálásáig
Kikapcsolás
 Felvétel állásból 2,5  
 Visszajátszás állásból 0
Késés exponáláskor
 Élességállítással, fényméréssel 0,7 A gombot egy mozdulattal teljesen lenyomtuk
 Félig lenyomott állásban 0,2 A gép már rögzítette az élességet és az expozíciós értékeket
Két exponálás közt eltelt idő
 1600 x 1200 (FINE) 2,7  
 1600 x 1200 (NORMAL) 2,6  
 1600 x 1200 (BASIC) 2,6  
 640 x 480 (NORMAL) 1,8  
Lapozás egyik képről a másikra visszajátszásnál
 1600 x 1200 (FINE) 0,9  
 1600 x 1200 (NORMAL) 0,9  
 1600 x 1200 (BASIC) 0,9  
 640 x 480 (NORMAL) 0,3  

Áramellátás
A FinePix 2600 Zoom két ceruzaelemről, illetve a géphez mellékelt, vagy külön megvásárolható ceruzaakkumulátorokról működtethető. A két 1,5 (akkumulátoroknál 1,2) voltos egység nem tűnik soknak, de a radikális fogyasztáscsökkentés miatt már elégséges. Ezek a gépek az alacsony fogyasztású alkatrészeknek köszönhetően 2 elemmel is tovább mennek, mint a régebbiek néggyel.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom
A próba alatt a fényképezőgépet a Fujifilm 1700 mAh-ás Ni-MH akkumulátoraival használtam. Egy majdnem teljesen sötét szobában nagy tárgytávolsággal (hogy a vaku teljes erővel villanjon), vörös-szem hatás csökkentő módban (elővillantás), állandó LCD használat mellett úgy fényképeztem, hogy a képek között 25-30 mp telt el. A képeket felváltva tele és nagylátószög állásban készítettem, hogy az optika állításának fogyasztása is jelentkezzen. Így az akkumulátorok teljes lemerüléséig 87 képet készítettem. Nyilván a valós életben nem minden kép készül vakuval és nem teljesen villan el a vaku, de ez a teszt jól mutatja, hogy ha minden fogyasztó megy és a lehető legszerencsétlenebbek a körülmények (valóban, ha a sípályán tettem volna mindezt, akkor a hideg miett hamarabb kifeküdt volna a gép :-)), akkor is nagyon sok kép készíthető egy szett akkumulátorral. Az alacsony fogyasztás ellenére egy-két tartalék akkumulátorszett beszerzése mindenféleképpen javasolt.

Fujifilm FinePix 2600 Zoom

Mi van a dobozban?
A fényképezőgép mellé a következő tartozékok járnak:

  • 16 MB-os SmartMedia kártya
  • 2 db 1700 mAh-ás Ni-MH akkumulátor
  • Akkumulátor töltő
  • Csuklószíj
  • USB kábel
  • CD-ROM
    • USB meghajtó
    • FinePix Viewer
    • Apple QuickTImeTM 4.0
    • VideoImpressionTM

A FinePix 2600 Zoom-hoz a Fuji természetesen kínál külön megvásárolható kiegészítőket. Ilyen a plusz memóriakártya (8, 16, 32, 64 és 128 MB-os méretben), a plusz Ni-MH akkumulátor (1700 mAh), a 3V-os hálózati adapter, a puha tok és a különböző kártyaolvasók.

Értékelés

Canon PowerShot G2
A cikk illusztrációi
Canon PowerShot G2-es digitális fényképezőgéppel készültek.
www.canon.hu

A FinePix 2600 Zoom egy kiváló két megapixeles digitális fényképezőgép háromszoros optikai zoommal. A képminőség szempontjából akár igényes amatőröknek is ajánlhatom, de egyszerű kezelhetősége miatt leginkább családi gépnek való. Az egyszerű kezelőfelületből egyedül a bekapcsolás lóg ki. Amúgy csak komponálni és exponálni kell, a többit a gép elvégzi helyettünk. A kompakt szép váz csak ráadás. A 2600 Zoom bruttó 140 ezer forint körüli ára egy kicsit ugyan magasabb a 2400 Zoom áránál, de ha figyelembe vesszük, hogy a 8 MB-os SmartMedia kártya helyett 16 MB-osat kapunk és a csomag része a két Ni-MH ceruzaakkumulátor illetve a speciális akkumulátortöltő (hogy a webkamera funkciót már ne is említsük). Így a fényképezőgép az első pillanattól kezdve valóban használható. Igazi nyerő csomag, pláne így karácsony tájékán.

A fényképezőgépet a Fujifilm Magyarországtól kaptuk kölcsön