Röviden: HP Photosmart R937 teszt

0

Bevezető

A Hewlett-Packard június közepén frissítette fel fényképezőgép termékpalettáját, az akkor bejelentett 9 készülék között nagyon egyszerű és nagyon érdekes is akad. Utóbbit mondanám rá a Photosmart R937-re is.

Bár belépőszintű gépről van szó, a Photosmart R837 alapjain nyugvó R937-ben érdekes megoldásokat találunk. Az íves fém vázban rejtett kialakítású, prizmás, 3×-os zoomátfogású objektív bújik meg, a hátlapon pedig 3,6″-os LCD szörny éktelenkedik. Ráadásul ez a PDA-k kijelzőjét is – ha nem is sokkal, de – túlszárnyaló képernyő érintésre érzékeny. Nem is csoda, hiszen e mellett gombot elhelyezni a készüléken már nem nagyon lehetett, így a legtöbb beállítást ezen keresztül kell végeznünk.

Mielőtt belemelegednénk a termék részletes vizsgálatába és bemutatásába, előzetesen is fontos tudnunk, hogy nem olyan gépről van szó, amivel csúcs felvételeket fogunk készíteni egy naplementés tavon vacsorázó gémről, vagy éppen egy templomi esküvőn 5 méterről vaku nélkül, esetleg kis mélységélességgel portrét a kedvesünkről. Nem, ez a gép egy családi gép, amely ennek megfelelő szolgáltatásokat nyújt, rekesz- és zársebesség előválasztás nélkül, átlagos zoomtartománnyal, de igényes kivitelben.

A HP Photosmart R937 várható vásárlói tehát azok lesznek, akik egy strapabíró, nagy kijelzőjű, optikájában átlagos zoomtartományú, szolgáltatásaiban viszont az átlag fölé nyúló fényképezőgépet szeretnének, amellyel Photoshop tudás nélkül is lehetséges pár apró trükk elvégzése, pl. a vörös szemek eltávolítása, keretezés, képeffektek alkalmazása, apróbb retusálások vagy éppen panoráma képek összefűzése.

Külső, kezelés

A HP Photosmart R937 külseje nagyon hasonlít a korábbi R837-re. Mégsem nevezhetjük utódmodell, hiszen készül egy R847 is, amely a megnövelt felbontáson kívül megegyezik az R837-es modellel. A Photosmart R937 inkább egy felturbózott R847-nek tekinthető, mármint a nagyobb LCD-je miatt. Bár az R847 sem szégyenkezhet a maga 3″-os kijelzőjével, az R937 3,6″-os monstruma valóban meglepő látvány egy ekkora gépen.

A nálunk jár változat fekete színre festett fém burkolata esztétikus és szép, pofás az előlap enyhén ívelt formája is, a korábban objektív védelmére alkalmazott fém ajtót itt már nem találjuk meg, a bekapcsolásra külön gomb szolgál, amelynek hatására az optika frontlencséje elől automatikusan elhúzódik a fém védőlap. A gép fogása a hátul túl kicsi hely miatt nem annyira kényelmes, legalábbis egy kézzel. Mindkét kezünkkel tartva a gépet viszont már nem hatalmasodik el rajtunk a bizonytalanság érzése, pláne ha a csuklópántot is használjuk leesés ellen.

Az ultrakompakt méreteket jellemzi, hogy a fényképezőgép mindössze 25 mm vastag. Így akár zsebbe bújtatva könnyedén magunknál hordozhatjuk, bár ehhez jól fel kell kötnünk a gatyát, mert pillekönnyűnek azért nem nevezném az R937-et a maga 200 grammos tömegével (akkuval együtt).

A hátlapot szinte teljes egészében a nagy méretű LCD uralja, ettől jobbra találjuk a zoom vezérlőt és az LCD-n megjelenítésre kerülő információk elrejtésére, vagy visszahozására szolgáló gombot. Fent a be/kikapcsoló nyomógombot, az exponálógombot és egy módválasztó tolókapcsolót találunk, ez utóbbi segítségével választhatunk a fotózás, a videófelvétel és a lejátszás üzemmódok között.

A fényképezőgép kezelése az érintőképernyő miatt nyilvánvalóan teljesen más módon történik, mint általános esetben. A beállításokat itt is menün keresztül végezhetjük, a menükben való navigáláshoz viszont nem gombot kell nyomnunk, hanem a képernyőn megjelenő elemeket kell „megnyomnunk” ujjunk segítségével. A kijelzés felépítése és elhelyezése, valamint az egyes ikonok, menüpontok mérete megfelelő, nem fordult elő egyszer sem, hogy mellényomtam volna, ez talán köszönhető a kellően nagy felületnek is, ami lehetővé teszi, hogy ne miniatűr területekre kelljen koncentrálni.

Képérzékelő

A szenzorrol nem lehet túl sok mindent írni, a mai gyártók szinte kivétel nélkül a szükségesnél nagyobb felbontású CCD-ket építenek be a kompakt gépekbe. Véleményem szerint itt is ez történt, az 1/2,5″ típusú CCD 8,15 Mpixel effektív felbontású. Már a Photosmart R837 7 Mpixelét is sokalltam, most akkor erre mit kellene mondanom? ‘Mégsokabb’.

Legnagyobb felbontásban 3264×2448 pixeles képeket készíthetünk, ezen kívül 5 Mpixeles, 2 Mpixeles és 640×480 pixeles méret választható.
A kategóriának megfelelően a fotókat csak JPEG formátumban menthetjük el, a minőségi fok legnagyobb felbontásban állítható csak Best vagy Normal értékre.

Az érzékenység ISO100/200/400/800/1600 lehet, most is sajnálom, hogy nincs ISO50 beállítási lehetőség, mert verőfényes napsütésben zajtalanabb, vagy kevésbé zajszűrt képeket is készíthetnénk. Mint később látni fogjuk, az ISO100 érzékenységgel készült fotókon is bőven felfedezhető mind a képzaj, mind a zajszűrés nyomai.
Ez persze csak monitoron látszik, ha a felvételekből papírképet készítünk (és a laborban nem tolnak rá automatikusan egy jó adag élesítést) akkor nagyítóval sem fogjuk észrevenni a képzajt.

LCD

Az LCD-ről már sokszor írtam a cikk előző részeiben, tulajdonképpen nem is sokat tudok már hozzáfűzni. Óriási, érintésérzékeny és rettentő nagy. Ja és igen, majdnem elfelejtettem: brutálisan nagy méretű. Hogy a döbbenetes képátlóról ne is beszéljünk.
No akkor ennyit a méretéről.

Ami viszont fontos még egy fényképezőgép kijelzőjén, hogy erős napsütésben is jól látható legyen. Nos ez viszont sajnos nem mondható el a HP Photosmart R937 3,6″-os (hasznos képátló: 9,15 cm) képernyőjéről, többször volt problémám, hogy nem láttam, mit is fotózok. Így csak sejtettem, hogy mi lesz majd a képen, de a pontos képkivágást nem nagyon tudtam beállítani. Ugyanez okozott gondot a panoráma fotózásnál is, azon túl, hogy az illesztési pontot sem mutatja ügyesen a gép, még nem is láttam jól az LCD-t. Sajnos ennek megfelelően olyan is lett a végső panoráma. Jó volna, ha ehhez a géphez lehetne valami LCD takaró alkalmatosságot illeszteni, mert átnézeti kereső hiányában csak az LCD-n komponálhatunk. Hogy ezt a háttérvilágítás okozza, vagy az érintésérzékenységet biztosító fólia, esetleg mindkettő, arra nem derült fény. A háttérvilágítás fényereje egyébként 3 lépésben szabályozható.

A nagy kijelzőhöz természetesen nagy felbontás is dukál, itt összesen 230.400 RGB képpont található, amely 320×240 pixeles felbontást eredményez. A betekintési szögre a gyártó a specifikációkban nem adott meg adatot, pedig nagy betekintési szögű LCD-t alkalmaztak, legalábbis a tapasztalatok ezt mutatják. Itt nem jelentkezik a gyengébb LCD-kre jellemző negatív hatás (fekete részek fehérnek látszanak), még akkor sem, ha teljesen alulról vagy teljesen oldalról nézzük a képét.

Az élőkép frissítése remek, még gyengén megvilágított témánál sem szaggat. A lefedettség közelítőleg 100%-os.

A kijelző egyetlen problémája tehát csak az erős napsütésben jelentkező tükröződés.

Optika, vaku

A HP Photosmart R937 ugyanazt a rejtett, vagyis prizmás kialakítású, Fujinon feliratot viselő optikát kapta, mint amit az R837-nél már megismertünk. A prizmás megoldás fényereje általában a szokásosnál kissé gyengébb, így nem is várhatjuk el a 3×-os zoomátfogású kompakt gépeknél megszokott f/2,8-4,8 értéket. Itt nagylátószögnél meg kell elégedjünk f/3,5 fényerővel, igaz, tele állásban az átlagosnál jobb, f/4,2 fényerővel fotózhatunk. A teljes tartományban 10 zoompozíció áll rendelkezésünkre, amely a 3×-os átfogást figyelembe véve jól állítható gyújtótávolságot eredményez, nem lesznek túl nagyok a lépések. A gyújtótávolság 6,5-19,6 mm közötti lehet, amely kisfilmes formátumra átszámítva 39 mm-nek és 118 mm-nek adódik. Igazi jó nagylátószögünk tehát nem igazán lesz.

Az optikai zoomon felül nem meglepő módon digitális zoom is rendelkezésünkre áll, akár 8×-os mértékben. Ennek alkalmazása persze a képminőség jelentős romlását is magával vonja.

A geometriai torzítás nagylátószögnél elég jól látszik, de a hordótorzítás a 3. zoompozícióban (~ 50 mm ekv.) már alig érezhető. A teljes tele állásra az enyhe párnatorzítás jellemző.

A rejtett optikás gépekre sokszor jellemző, hogy a frontlencse túl közel helyezkedik el a gép sarkához, így óhatatlanul is hozzáérünk ujjunkkal és máris ott a kontrasztot csökkentő zsírréteg. Szerencsére a HP Photosmart R937-re ez nem jellemző, ha esetleg két kézzel fognánk meg a gépet, akkor is van elég hely az ujjunknak, mivel az optika a váz közepén található.

f=39 mm ekv.
lefedett terület: 70 mm;
enyhe hordótorzítás

f=73 mm ekv.
lefedett terület: 39 mm;
jelentéktelen torzítás

A HP Photosmart R937-et makró módban 10 cm-es közelponttal használhatjuk, sőt, ilyenkor a zoomtartomány egy része is elérhető. Legnagyobb nagyítást maximális zoomnál, ez esetben kb. 72 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál érhetünk el. Ekkor a teljes képet 39 mm széles témával is kitölthetjük.

Az élességállítás csak automatikus módon történhet, gyenge megvilágításnál narancs fényű AF segédfény segíti a rendszer munkáját, ennek hatótávolsága nem túl nagy, nagyjából 2 méteren belül hatásos csak.

A vaku nagyon közelre került az optikához, az optikai tengely és a vaku távolsága mindössze 1,3 cm. Ennél azért távolabbra is lehetett volna helyezni, mint ahogy az R837-nél, jóllehet, a vörös szemek akkor is kialakultak volna. A vörösszem kialakulása ellen vörös-szem hatás csökkentő vakumód sem áll rendelkezésre, csak automatikus, derítés és kikapcsolt módja van a vakunak. Van viszont lehetőség utólagos korrekcióra, amely úgy tűnik nem a FotoNation által kidolgozott eljárás alapján történik, legalábbis a két tesztkép alapján erre következtethetünk. A FotoNation algoritmusa ugyanis csak a vörös részt korrigálja, a HP megoldása viszont inkább egy sötét réteg felhelyezésének tűnik, egyik esetben elég csúnyán el is rontotta a képet. Nagyobb távolságokról fotózva (vagyis kisebb szemek esetén) jobb hatékonyság érezhető (lásd alsó kép).

Vörösszem korrekció

vörös szemek

korrigálva

vörös szemek

korrigálva

A vaku teljes feltöltéséhez 2-3 mp is elegendő, köszönhetően a Li-ion akkumulátor nagy áramleadó képességének.

Akkumulátor, memóriakártya

A HP Photosmart R937 ugyanazt a Li-ion akkumulátort használja, amelyet az R837 is. A HP R07 jelű akku 3,7V-os feszültsége mellé 1050 mAh kapacitás társul, amely közel 3,9 Wh energia tárolását teszi lehetővé kis méretek mellett. Vélhetően a nagy LCD az oka annak, hogy CIPA ajánlású mérések szerint csupán 190 kép készíthető egy feltöltéssel.

Az akkumulátor töltését a fényképezőben végezhetjük, ha a gépet csatlakoztatjuk USB-n keresztül a hálózati adapterhez vagy számítógéphez. Ha notebookot is viszünk magunkkal egy utazáshoz, akkor a töltőt nyugodtan otthon is hagyhatjuk, elegendő lesz csak az USB kábel, mert tökéletesen használható a gép töltéséhez. Az akku merülését több lépésben jelzi a készülék.

A beépített memória 32 MB méretű, amely ugyan átlag feletti kapacitású, de még így is csak 3 darab 8 Mpixeles kép tárolására nyújt elegendő helyet. Ez a megoldás azonban számomra sokkal szimpatikusabb, mint ha adnának egy 32 MB-os SD kártyát, hiszen ezt biztosan nem felejtjük otthon, így ha esetleg memóriakártya nélkül indulunk útnak, 2 Mpixeles felbontásban (amely 10×15 cm-es papírképekhez még elegendő) 19 képet készíthetünk.
A belső memórián kívül SD vagy SDHC kártyát használhatunk, maximum 8 GB kapacitásút.

A memóriakártyát és az akkumulátort az alul lévő ajtó mögé kell behelyeznünk. A fedlap műanyagból készült, mely ugyanolyan (anyagában) fekete színű, mint a burkolat, így nem lehet észrevenni a különbséget. Az ajtót fém megerősítéssel is ellátták, de ha mégis letörne, akkor sincs nagy probléma, mert a gép tovább használható. Az akkumulátor cseréjekor egy rugós reteszt is el kell húznunk, ami megelőzi a fedlap kinyitása után, hogy az akku véletlen kiessen.

A műanyag állványmenetet a gép sarka közelében, az optikai tengely vetületétől nagyjából 3 cm-re találjuk. A gépet állványon, átlagos méretű talppal használva az akkufedél még kinyílik, de nagy talppal rendelkező állványfejek már betakarnak, így a fedlap nem lesz nyítható.

A fényképezőgépre egyetlen csatlakozó került, a gép jobb oldalán fedetlen miniUSB aljzatot találunk a töltéshez illetve képáttöltéshez.

Kézi beállítási lehetőségek

Mint a bevezetőben említettem, a HP Photosmart R937 egy belépőszintű fényképezőgép, ebből következően a kézi beállítási lehetőségek között nem fogunk találni rekeszértékre és záridőre vonatkozó értéket. A célközönség, vagyis a családban fényképezők nem is fogják ezt hiányolni. Míg az R837-nél azt irtam, hogy szerintem túlságosan „hülyebiztos” a beállítások nullázása kikapcsoláskor, az R937-re ezt már szerencsére nem lehet ráfogni. A SetUp-ban ugyanis található egy „Remembered Settings” menüpont, ahol megadható, hogy mely paramétereket jegyezze meg a gép: fotózási mód, vaku beállítás, videó minőség, önkioldó, steady photo nagy érzékenységű módja, adaptive lighting, képminőség és felbontás, sorozat mód, címkézés, dátumozás, exp. kompenzáció, exp. sorozat, fehéregyensúly, érzékenység, fénymérés.

Az előző felsorolásból már sejthető, hogy mik is azok a paraméterek, amiket kézzel is megadhatunk, nézzük a listát: üzemmód (auto, makró, színház, panoráma, tájkép, portré, sport, éjszakai portré, strand, hó, naplemente, ), vaku mód (auto, derítés, ki), önkioldó (ki, be, két felvétel), steady photo nagy érzékenységű fotózás (ki/be), adaptív megvilágítás, képminőség és felbontás, sorozat mód, kép kategória – címkézés, dátumozás (ki, dátum, dátum és idő), exp. kompenzáció (± 0,5 Fé-enként), automatikus exp. sorozat (0,5 vagy 1 Fé lépésközzel), fehéregyensúly (auto, napfény, felhős, izzó, fénycső, sajnos kézi beszabályozásra nincs lehetőség), érzékenység (Auto, 100, 200, 400, 800, 1600), fénymérés (átlagoló, szpot).

Sorozat, videó

A sorozatfelvételt egyféle sebességgel készíthetünk, maximum 3 képig. A sebesség elég kicsi, a gyári 1 kép/mp-es adat mellett én 0,9 kép/mp sebességet mértem.
Automatikus expozíció sorozatot is készíthetünk, akár a témamódok használata mellett is. A képek közötti fényérték különbség sajnos minimum 1/2 Fé, amely sok esetben túl nagy, nem elég finom.

MPEG-1 (AVI) videó (~6800 kbps)
640×480 pixel 24 fps; 0:29 mp; 23,5 MiByte

MPEG-1 (AVI) videó (~6800 kbps)
640×480 pixel 24 fps; 0:25 mp; 20,0 MiByte

A mozgóképeket maximum 640×480 pixeles felbontásban készíthetjük, a képfrissítés 24 vagy 12 kép/mp, 320×240 pixeles felbontásban csak 12 kép/mp lehet. Felvétel közben az optikai zoom is használható, igaz, ilyenkor kicsit bele is hallatszik a felvételbe a zoommotor hangja, de nem vészes szinten. Azért, hogy a zoommotor hangja megfigyelhető legyen, két videó is készült, egyik csendes közegben, másik egy utcai koncerten. Szintén működik a fénymérés is, az autofókusz viszont csak a felvétel elején működik, a mozgóképrögzítés során már nem aktív.

A felvétel előtt beállíthatjuk a fehéregyensúlyt, a fénymérés módját, az exp. kompenzációt, a felbontást, a képváltási sebességet, és az önkioldót. Az enyhe tömörítés miatt viszonylag gyorsan telik a memóriakártya, egy 1 GB-os memóriakártyára közelítőleg 19 percnyi legjobb minőségű videó rögzíthető.

Extra szolgáltatások

A PhotoSmartR937-ben ugyanazokat a különleges szolgáltatásokat találjuk, mint ami az R837-nél rendelkezésünkre áll. A lehetőségek között sok érdekeset, sok hasznosat ismerhetünk meg, de van néhány, ami kevésbé hasznos. A szolgáltatások bemutatásakor a legtöbbször az R837 tesztje során készült képeket használtuk fel itt is.

Adaptív világítás (Adaptive Lighting)

A Hewlett-Packard által kidolgozott Adaptive Lighting a sötét területek kivilágosítását tűzte ki céljául. A képfeldolgozás során a gradációs görbét C formájúra állítja a gép, így a sötétebb részeken kívül a középtónusok is világosabbak lesznek (legalábbis a néhány készített kép alapján). A módszer kellemetlen hatása, hogy a felvilágosított területeken jobban megjelenik a képzaj.
Az adaptív képjavítás az R937-nél nem paraméterezhető, más HP modelleknél kicsi, közepes, vagy nagy értéket választhatunk.

Ez a szolgáltatás természetesen kiváltható az utólagos képfeldolgozással, de a célközönség vélhetően nem fog gradációs görbéket állítgatni.

Adaptív világítás

normál fotózás

adaptív világítás

normál fotózás

adaptív világítás

Képek kategorizálása

Mind felvétel, mind lejátszás módból kategorizálhatjuk képeinket a következők szerint: kedvencek, pihenés, születésnapok, család, gyermek, barátok, állatok, tevékenységek, vakáció, egyéb. Ezeket immár a fényképezőgépből is szerkeszthetjük, adhatunk hozzá új kategóriákat, vagy törölhetünk is. Az így kategorizált képeket könnyebben megtalálhatjuk a Photosmart szoftverével, de ezt a címkézést megérti a Windows Vista és a Mac OS X iPhoto szoftvere is.

Vörösszem javítása

Ez az ún. Design Gallery menü első eleme. Csak lejátszás módból érhető el, aktiválására a vörös szemek automatikusan javításra kerülnek, egy kép javítása kb. 10-15 mp időt vesz igénybe.

Képeffektek

Szintén a Design Galleryn belül találjuk a különféle képeffektek készítésére alkalmas menüpontot. Az egyes effektek kis mértékben paraméterezhetők, így hatásuk finomhangolható. Az így készült képeket a gép 5 Mpixelre konvertálja le. Az egyes effektek (Photosmart R837 képei):

Képeffektek

festék pöttyök

rajz

vízfesték

képszélek elmosása

poszterizáció

retro (színek állíthatók)

lágy hatás

öregítés

égbolt színezése

talaj színezése

kaleidoszkóp

szolarizáció

tusrajz

Fotó javítás

Ide tartozik a karcsúsítás, amely a HP szerint csak az ő gépiben található meg (ezzel szemben a Pentax gépeknél már évekkel ez előtt találkozhattunk vele), igaz, ez a kép széleket is módosítja, hogy ne legyen olyan feltűnő a hatás (érdemes homogén hátteret használni, úgy még inkább elfedésre kerülnek a részletek), valamint a felbontás is max. 5 Mpixel. Kinek jó ez? Főként a hölgyeknek. Ők sokszor hajlamosak magukat testesebbnek gondolni, mint amilyenek valójában, aztán jön a sok kritika: „jaj de rossz fotó, milyen kövérnek látszom”.
Lehet javítani állatok szemeit is, a Pet-eye fix menüpontban, ezt viszont sajnos ismételten nem sikerült működésre bírni. Minden bizonnyal nem HP kompatibilis a macskám, pedig szegény jópárszor arconvakuztam, volt aztán sárga, zöld, fehér pupilla, de egyik sem tetszett az R937-nek és nem nagyon volt hajlandó látható változást előidézni.
Érdekes a Touch Up, vagyis retusálás lehetősége is. Kisebb, vagy nagyobb területen lévő részleteket vonhatunk össze. Hatékonysága vegyes, néhol nagyon jól dolgozik, néhol „koszolva”.
S végül beállíthatjuk egy kész kép világosságát, kontrasztját és színtelítettségét.
Nézzük ezeket képeken (Photosmart R837 képei):

Fotó javítás

karcsúsítás

retusálás

világosítás, kontraszt, színtelítettség

Színmódosítás

A fotókat fekete-fehérré vagy szépiává alakíthatjuk, illetve van színezett fekete-fehér és színes színezet is. A képek ekkor is maximum 5 Mpixelesek lesznek (Photosmart R837 képei):

Színmódosítás

fekete-fehér

szépia

színezett fekete-fehér

színes színezet

Keretezés

Mintegy tíz féle keret közül választhatunk, sőt az egyes keretek színét és világosságát is módosíthatjuk, valamint sok esetben a keret szélességét is. A keretezett képek felbontása is maximum 5 Mpixeles. Azt mindenképpen fontosnak tartom megemlíteni, hogy ezek a keretek egészen jól használhatók. Nem olyan extrémek, mint az Olympus gépeinél, azok közül én egyet sem tudok elképzelni a saját képeimen, az itt lent láthatóak viszont sok esetben jól használhatók. Arról nem is beszélve, hogy az Olympus gépeivel a keretezett képek max. 2 Mpixelesek lehetnek.
Photosmart R837 képei:

Keretezés

lágy

belső

tépett

égetett

mozaikszerű

ovális

kör

téglalap

kerekített téglalap

négyzet

Panoráma kép

Ami a panoráma készítésben igazán egyszerű és különleges, hogy az egyes képeket gépen belül is összefűzhetjük, nem kell hozzá számítógépet és külön programot használni. A panoráma felvételek maximum 5 képből állhatnak, ezeket jobbról balra, vagy balról jobbra készíthetjük (vagy a gépet elfordítva fel- és lefelé). Az egyes képek után a kijelző szélső területén megmutatja a gép az előző kép szélét, hogy könnyebb legyen az illesztés.
A gépen belül illesztett panoráma kép max. 8 Mpixeles lesz, magassága 1264 pixel. Természetesen a panoráma egyes elemi képei a kártyán maradnak, így van lehetőség arra is, hogy utólag számítógéppel teljes felbontású panorámát készítsünk.

Két panorámát készítettem, egyiket kézből, erős napsütésben, nehéz körülmények között (a nehézség itt abból adódott, hogy a kijelző tartalmát alig lehetett látni, így az illesztések eleve nem lehettek tökéletesek), másikat késő este, állványról. A kézből készült képen jól láthatóak az illesztési hibák, míg az esti, állványról készült panorámán az illesztéseket nem lehet észrevenni, nyugodtan mondhatjuk, hogy tökéletesre sikerült (ha az enyhe alulexpozíciótól eltekintünk).

Panoráma összefűzés gépen belül

kézből

állványról

Egyéb

Talán az automatikus expozíció sorozatot is ide sorolhatjuk, hiszen valamilyen szinten extrának minősül e kategóriában.

Ami még ide kívánkozik, az a képkivágás lehetősége. Képeket leméretezni illetve hangmegjegyzést rögzíteni viszont nincs lehetőségünk.

Képminőség

A képeken szférikus hiba mérsékelten vehető észre a kép sarkaiban, s a kromatikus aberráció okozta színi hibák sem vészesek.

A képzaj viszont már ISO100-nál is jól látható, nyilván a viszonylag enyhe zajszűrés és a nagy felbontású, de kis méretű CCD miatt.
Bár a véleményem teljesen szubjektív, úgy érzem, ISO200-ig még elfogadható a képzaj mértéke, nem azt mondom, hogy nincs és nem látható, de még elfogadható. ISO400-at már csak akkor használjunk, ha nagyon szükséges. ISO800 és ISO1600 érzékenységnél már a részletek teljesen elvesznek, sőt, a színek is torzulnak, de 10×15 cm-es papírképen még ez elfogadható lehet, ha más mód nincs arra, hogy a képet elkészítsük (pl. túl nagy távolság, vaku már alkalmatlan lenne, vagy egyszerűen tilos vakuzni).



ISO100; F4,1; 1/24 mp


ISO200; F4,1; 1/48 mp


ISO400; F4,1; 1/96 mp


ISO800; F4,1; 1/191 mp


ISO1600; F4,1; 1/383 mp


ISO100; F4,1; 1/24 mp


ISO200; F4,1; 1/48 mp


ISO400; F4,1; 1/96 mp


ISO800; F4,1; 1/191 mp


ISO1600; F4,1; 1/383 mp


ISO100; F4,1; 1/24 mp


ISO200; F4,1; 1/48 mp


ISO400; F4,1; 1/96 mp


ISO800; F4,1; 1/191 mp


ISO1600; F4,1; 1/383 mp


ISO100; F4,1; 1/24 mp


ISO200; F4,1; 1/48 mp


ISO400; F4,1; 1/96 mp


ISO800; F4,1; 1/191 mp


ISO1600; F4,1; 1/383 mp

A fotók 23 °C hőmérséklet mellett készültek.

Gyári tartozékok

  • Szoftvert, driver-t és használati útmutatót tartalmazó CD
  • Li-ion akkumulátor
  • Hálózati adapter
  • USB kábel
  • Csuklópánt

Ajánló

A HP PhotoSmart R937 elsődlegesen az egyszerű fotózást előnyben részesítő családi és hobbi fotósoknak való, akik egy olyan fényképezőgépet szeretnének, amit könnyedén magukkal vihetnek, nem foglal sok helyet és nem kell bíbelődni az egyes beállításokkal (sőt, azon sem kell aggódni, hogy milyen beállításon hagytuk a gépet, ha a paraméterek megjegyzését kikapcsoljuk). A fényképezőgép VGA felbontású videókat is képes készíteni, hanggal együtt, ráadásul az optikai zoom is használható felvétel közben. A képminőség 13×18 cm-es papírképekig bőven elegendő tartalékkal rendelkezik, de monitoron nézve a kép zajtartalma kissé magasabb, mint a hasonló felbontású kategóriatársaké.
Különleges szolgáltatásai révén azok is készíthetnek kereteket a fotóikhoz, javíthatják a vörös szemeket és retusálhatják a képeket, akik nem járatosak a digitális képfeldolgozásban.

A fényképezőgép kipróbálását a HP Magyarország Kft. tette lehetővé. Köszönjük!.

Ha bemutatónk segített a gép kiválasztásában, a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja az oldal működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az egyes képekre, a képekről expozíciós információk is leolvashatók. A fájlnevekben a kisfilmes formátumba átszámolt gyújtótávolság értékek is szerepelnek.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!