Cikkek: Egyéb
A nyomtatott és online lapok ezreit mindössze három nagy nemzetközi hírügynökség látja el információval és hozzájuk kapcsolódó fotókkal. Magyarországon, bár kis ország, mindhárom ügynökség - a francia AFP, a brit Reuters és az amerikai AP - alkalmaz munkatársakat. Kilenc éve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az AP magyarországi fotósaként dolgozhatok. Ebbe a világba szeretném egy kicsit elvezetni az érdeklődőket.
Akár napsütéses időben a napfény, akár vakus fotózáskor a vakufény terelgetésére alkalmas derítőlapok és hozzá kapcsolódó kiegészítők jártak nálunk. Ezek felhasználói elsősorban az igényes amatőrök, vagy az alacsonyabb árú termékeket kereső profik közül kerülnek majd ki, hiszen kedvező árú eszközökről beszélünk. Nézzük a részleteket.
A tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépek egyre elterjedtebbé válnak, ami az árak mérséklődésének és az egyre több csatlakozott gyártónak köszönhető. Jóllehet, az Olympus MILC masinái elsősorban kis méretükkel hódíthatnak, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy már jópár kiegészítő kapható hozzájuk. Jelen cikkünkben az Olympus PEN modellekhez kínált termékeket vesszük sorra.
Nemrégiben jópár rádiós vakukioldó járt nálunk csoportteszten, most azokat kiegészítve két TTL képes vezeték nélküli változattal ismerkedünk meg, egy Canon és egy Nikon fényképezőgépekhez készülttel.
Napjainkban egyre inkább terjednek a 3D filmnézésre és ebből adódóan a 3D fotók megtekintésére alkalmas televíziókészülékek. Érthető hát, hogy a fényképezőgép gyártók is kezdenek nyitni eme - eddig igen csak kis réteget érintő - alkalmazási terület felé. Cikkünkben a ma kapható 3D fotózásra is képes fényképezőgépeket próbáltuk ki, kifejezetten a 3D fotózásra koncentrálva.
Petur - 2011. március 17. 13:00 (Egyéb)
A néhány napja Japán közelében történt borzalmas földrengés és szökőár komolyan érintette a világ fotóiparának fellegvárát is. A japán gyártók már mind tájékoztatták érintettségükről a sajtót és a partnereiket. Összefoglaltuk, hogy melyik cég mely tevékenységeiben várható fennakadás, illetve hogy első lépésként hol milyen formában vesznek részt a kárelhárításban, kárenyhítésben.
Mivel a DSLR-ek mellett egyre több cserélhető objektíves tükör nélküli fényképezőgép kerül a piacra, szűkül a prémium kompaktok mozgástere. Mégis egyre több gyártó veszi komolyan ezt a réteget. Nemrégiben az Olympus jelent meg egy kis méretű, „okosfényképezőgéppel”, így már öt gyártó terméke közül válogathatunk. Cikkünkben ezen masinák tudását, képességeit foglaljuk össze.
Szandelszky Béla - 2011. február 2. 07:00 (Egyéb)
Néhány hét Fotózz.hu-n való képértékelés után egy levelet, illetve egy csatolt jegyzetet kaptuk Szandelszky Bélától, az AP hírügynökség többszörösen díjazott fotósától. Persze a gondolatmenetet valószínűleg nem a képmegosztón általa értékelt képek ihlették, a leírtak mégis igen elgondolkodtatóak. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy az üzenet az amatőröknek szól, a profik éppúgy érintettek, mint mindenki más.
Antalóczy Tibor - 2011. január 17. 07:00 (Egyéb)
A szerkesztőségben hosszú ideje már csak Sandisk és Panasonic, illetve egy szem régi Lexar kártyát használunk a teszteknél és a fotózáskor. A sebességet főleg a Sandisk kártyákkal mérjük, de mikor SD formátumról van szó, akkor szívesen használjuk a Panasonic kártyákat is. Karácsony előtt kaptam egy hívást a Silicon Power hazai képviseletétől, hogy adnának néhány hétre két kártyát, van-e kedvünk próbálgatni. Volt.
Petur - 2011. január 13. 07:00 (Egyéb)
A színkalibráció első hallásra misztikus fogalomnak tűnhet, beavatott tudorok bonyolult játékának, mellyel az egyszerű fotós halandónak nem kell foglalkoznia, hiszen nem érti. Pedig nem árt ha picit elmerülünk benne, sőt nincs is szükség igazi merülésre, hiszen a Datacolor SpyderCheckr színmérő ábrája nem a bonyolult miértekre, hanem a végtelenül egyszerű hogyanokra ad csattanós választ.