Kipróbáltuk: Canon PowerShot A10 és A20 teszt

0


A két automata fényképezőgép külsőre tényleg nagyon hasonlít egymásra. A feliratokon kívül csak az előlap és a markolat színe különbözteti meg őket egymástól: az A10-es ezüstszínű előlapot és átlátszó világoskék markolatot, míg az A20-as enyhén arany színű előlapot és átlátszó világosbarna markolatot kapott. Mindkét színösszeállítás egész jól sikerült, lendületet adnak az amúgy enyhén konzervatív külsőnek.

Külső méreteiket tekintve a gépek sem nagynak, sem picinek nem mondhatók. Kényelmesen meg lehet fogni a őket (van hol) és a kellemes tömeg ellenére nem szakítják le a csuklónkat kirándulás közben. Egy olyan egészséges tömege van a mindkét gépnek, ami mellett az emberben fel sem merül, hogy gagyi gépekről van szó. A gépek burkolata műanyag, de a Pro 90 IS-sel ellentétben itt jónak tűnik az anyagválasztás (többek közt azért, mert ez egy másik kategória). Az összeszereléssel szintén nincs gond, az illesztések pontosak, a gépeken nem feltűnő, hogy burkolatuk csupa műanyag.

Kívülről


A két gép előlapja szinte teljesen azonos. Mindkét modell ugyan azt a 3x zoom átfogású (kisfilmes gépen 35-105 mm) objektívet kapta. A frontlencsét kikapcsolt állapotban egy automatikusan záródó redőny védi. Említést érdemel az optika körül lévő menet, amire egy közgyűrű segítségével 52 mm-es menetű előtét lencsét vagy szűrőt tehetünk. A Canon kínálatában jelenleg egy 0,7x nagylátószögű előtét lencse szerepel.

Az előlap jobb felső sarkában lévő vaku nem tűnik túl nagynak, de teljesítménye megüti az ebben a kategóriában elvárt szintet. Érdekes, hogy az automatikus élességállítás segédfénye szintén a vaku üvege mögé került. Elképzelhető, hogy e miatt is, de gyenge fénynél előfordulhatnak gondok az élességállítással. Az objektív felett lévő apró optika a keresőhöz tartozik.

Az előlapból kiemelkedik a markolat, ami jó fogást biztosít. Ez sajnos nem jellemző minden gépre ebben a kategóriában. Ugyan nincs rajta gumírozott felület, de talán nincs is rá szükség.

Canon PowerShot A10 Canon PowerShot A20
Az előlap ezüstösen csillogó színű. A markolatot borító átlátszó díszítőelem világoskék színű. Az előlap enyhén arany jellegű (nagyon halványan). A markolatot borító átlátszó díszítőelem megvilágítástól függően filágos barna, mályva vagy enyhén rózsaszínes színű. Az összhatás mindegyik esetben tökéletes


Bekapcsoláskor a vázban megbújó objektív kb. másfél cm-re kiemelkedik és az első lencse elől eltűnik az azt védő redőny szerkezet. Ez a művelet alig több mint egy másodpercet vesz igénybe, ami kimondottan gyorsnak mondható.


Az A sorozat két legújabb tagja felülről teljesen egyformán egyszerű: a gépek tetején mindössze az exponáló gombot találjuk.

Canon PowerShot A10 Canon PowerShot A20
Előlappal azonos anyagú exponáló gomb. Krómozott fém exponáló gomb.



Az A10-es és az A20-as hátulról megkülönböztethetelen. A két gép hátlapja teljesen csereszabatos. A gombok elhelyezkedése kicsit az Ixus mudellek kialakítására emlékeztet. Egyedül a fő funkció választó tárcsa helye lehet szokatlan: ezt eddig a Canon gépek tetején találtuk. Új helye azonban sokkal ésszerűbb, mert így végképp semmiért sem kell a gép tetejét bámulnunk. A tárcsa forgatása a hüvelykujjal a legegyszerűbb. Az egyes pontokhoz stabilan ugrik és onnan elfordítani véletlen nem igazán lehet. A tárcsán négy piktogram látható, melyek tisztán mutatják az egyes funkciókat:

  • Visszajátszás mód
    Ebben a módban ellenőrizhetjük a rögzített képeket. A tárcsát ehhez az ikonhoz tekerve az LCD monitoron a kártyára utoljára rögzített kép jelenik meg.

  • Felvétel mód
    Teljesen automatikus felvételi mód. Ebben az állásban a fényképezőgép szinte mindent automatikusan állít. Nincs mód az expozíció korrekció és a fehéregyensúly beállítására illetve sorozatfelvétel készítésre.

  • Manuális felvétel mód
    Ebben a módban a fényképezőgép egy minimális állítási lehetőséget kínál a fotósnak. Be lehet állítani a fehéregyensúlyt (napos, árnyékos, izzó, neon és fekete fehér) illetve az expozíció kompenzációt (ą2 blendényit 1/3 blendés lépésekben). Az időzített felvétel mellett lehetőség van a sorozatfelvétel mód bekapcsolására is (A10 teljes felbontásnál 1,5 kép/mp 9 képig, legkisebb felbontásnál 25 képig; A20 teljes felbontásnál kb. 1,25 kép/mp 5 képig, legkisebb felbontásnál 25 képig).

  • Panoráma mód
    Ebben az állásban a fényképezőgéppel egyszerűen készíthetünk később könnyen összefűhető panorámaképeket. A képek jobbról balra vagy balról jobbra fordulva készíthetjük. Mátrix elrendezésű képek készítésénél a program nem tud segíteni.

Ami az első képek elkészítésekor feltűnik az a nagyon eltalált zoom vezérlő rész. Nagyon sok gépen találunk nagyon elfuserált gombokat, amelyek nyomogatása nem éppen a legkellemesebb érzés (hegyesek, szögletesek, nehéz őket benyomni vagy billenteni, stb.). A Canon PowerShot A10-es és PowerShot A20-as gépeken lévő zoom gomb azonban tökéletes:

  • pont akkora a felülete, hogy ráférjen az ember hüvelykujja
  • könnyen és finoman billenthető
  • mivel az optikában lévő motor azonnal reagál, a visszajelzés is nagyon jó

Visszajátszás módban ez a billenőkapcsoló hivatott a nagyítás és az indexképes megjelenítési módok bekapcsolására.

A hátlap bal oldalán lévő 1,5″ átmérőjű LCD monitor körül kaptak helyet a vezérlőgombok. A kijelző jobb oldalán találjuk a Display, az expozíció korrekció/fehéregyensúly gombokat illetve a főkapcsoló gombját. A monitor alatt található a Set, a balra nyíl, a jobbra nyíl illetve a menü gombja. Az első három gomb felvételkészítéskor a vaku, az exponálás módjának (egy kép, sorozatfelvétel és időzített felvétel) illetve az élességállítás módjának (normál és makró) a beállítására szolgál.

Az LCD egyetlen szépséghibája, hogy a drágább Canon gépekbe szerelt képernyőkkel szemben ez nagyon tükröződik. Persze valahogy le kellett nyomni a gép árát. Nagyon szimpatikus megoldás, hogy a hátlap bal oldalán két pici dudor található, amelyek akkor kapnak feladatot, mikor a gépet a hátlapjára fordítva tesszük le az asztalra. Ez a két pici dudor megakadályozza, hogy az LCD burkolatának felülete hozzáérjen az asztal lapjához.

A monitor felett található az egyszerű kereső. Természetesen ez a kerső sem sok mindenre jó, de ezt ezeknél a fényképezőgépeknél már megszokhattuk. Persze ennek ellenére nagyon fontos része a gépnek, mivel az LCD kikapcsolásával és a kereső használatával sok energiát spórolhatunk meg. A kereső melletti két ledekről a következő információk olvashatók le:

Felső led zölden világít: sikerült élességet állítani
Felső led zölden villog: kártyaművelet folyamatban
Felső led narancssárgán világít: a vaku fel van töltve/a következő képnél a vaku villanni fog
Felső led narancssárgán villog: berázásveszély
Alsó led sárgán világít: a makró mód be van kapcsolva


A két fényképezőgép alja funkcionálisan teljesen azonos. Középen, de nem az objetív tengelye alatt található a műanyag állványcsavar menet. Az anyagválasztás ebben a kategóriában nem okozhat gondot, hiszen nem túl gyakran teszünk egy automata gépet állványra. Az viszont ennek ellenére nem nevezhető nagy ötletnek, hogy az akkumulátortartó fedele közvetlen az állványcsavar rögzítése mellett található, mivel így az állványra tett gépben nem lehet akkut cserélni.


Az akkumulátornyílás ajtaját egy rugós retesz védi a véletlen kinyílástól. A megoldás egyszerű és praktikus. Mindkét fényképezőgépet 4 db ceruzaelemmel vagy ceruzaakkumulátorral lehet használni. A Canon gyártmányú gépeknél ez nem megszokott megoldás. A ceruzaelemes megoldást utoljára az 1996 környékén megjelent PowerShot 350-es modellben láthattuk. Azóta minden gépben Ni-Cd, Ni-Mh vagy lítium ion akkut találunk. A ceruzaelemes megoldás nyilván szett árának alacsonyan tartása végett jött ismét képbe.


A fényképezőgép markolat felöli oldalán található a memóriakártya-nyílás. A nyílást egy egyszerűen záródó ajtó takarja. Talán ez a fényképezőgép leggyengébben sikerült része. Kicsit olcsónak és gyengének tűnik a megoldás. Mindkét gépben CompactFlash Type I-es kártyahelyet találunk, ami azt jelenti, hogy egyik gépben sem használhatók Type II-es memóriakártyák (így IBM Microdrive sem). A kártyát színes felével a gép háta felé fordítva kell betenni, így a kártyán lévő perem megintcsak a kártyanyílás ajtaja felé esik. Szerencsére ez csak szépséghiba: a kártyanyílás elég bő és a kiadó szerkezet is jól sikerült, így a vastagabb kártyák is szinte kirepülnek a nyílásból.

A kártyanyílás ajtaja mellett található apró fiók rejti a CR2016-os gombelemet, ami az elem illetve az akkumulátor cseréjekor tárolja a beállításokat.

A fényképezőgépek másik oldalán található a csatlakozósor, amit a környezeti hatásoktól gumiborítás véd.

Canon PowerShot A10 Canon PowerShot A20

Digitális csatlakozó
Ide kapcsolódik az USB kábel és ezen keresztül lehet összekötni az erre felkészített Canon nyomtatókkal.
Hálózati csatlakozó
Egy 4,3 V-os adapter segítségével akár konnektorból is táplálhatjuk az A sorozatú gépeket.

Digitális csatlakozó
Ide kapcsolódik az USB kábel és ezen keresztül lehet összekötni az erre felkészített Canon nyomtatókkal.
Videó kimenet
Audió és videó kimenet, amin keresztül az LCD-n megjelenő képet TV-re vezethetjük.
Hálózati csatlakozó
Egy 4,3 V-os adapter segítségével akár konnektorból is táplálhatjuk az A sorozatú gépeket.


Felvétel mód
Mindkét fényképezőgép két felvételi módot kínál: egy teljesen automatikusat és egy korrekciós lehetőségekkel tűzdeltet. Ez utóbbiban beállítható a fehéregyensúly, az expozíció korrekció és választható sorozatfelvétel mód is. A lehetséges vakuértékek közt megjelenik a derítés, így ha ellenfénynél szeretnénk jól exponált képet készíteni, akkor szükség van erre a kibővített (manuális) módra.

Felvétel mód menü
A két A-s fényképezőgép az Ixus modellekben megismert menürendszert kapta. A menübe a Menu gomb megnyomásával lehet belépni és abban az LCD alatti jobbra és balra gomobokkal lehet lépkedni. Ezt a navigációs megoldást nem tartom túl szerencsésnek már csak azért sem mert gyakran előfordul, hogy egy helyett azonnal kettőt lép a kurzor a gomb lenyomásakor.

Canon PowerShot A10 Canon PowerShot A20
  • Felbontás
    Lehetséges értékek:
    1280 x 960, 1024 x 768, 640 x 480

  • Tömörítés
    Lehetséges értékek:
    Superfine, Fine, Normal

  • Ellenőrzési idő – Itt állítható be, hogy expozíció után hány másodpercig legyen látható az elmentett kép. Ilyenkor lehetőség van a kép törlésére is.
    Lehetséges értékek:
    Ki, 2 mp, 10 mp

  • Képszámozás nullázása – Bekapcsolt állapotban minden egyes kártyacserénélújrakezdi a fájlszámozást.
    Lehetséges értékek:
    Be, Ki

  • Hangjelzés – Legyen-e csippanás minden gomb lenyomásakor.
    Lehetséges értékek:
    Be, Ki

  • Formázás – Ebben a pontban a kártya teljes tartalma törölhető.
  • Beállítások – Ebben a pontban a következőket lehet beállítani:
    Automatikus kikapcsolás – Lehetséges értékek:
    Be, ki
    Dátum és idő
    Nyelv – Lehetséges értékek:
    angol, német, francia, holland, dán, finn, olasz, norvég, svéd és spanyol
  • Felbontás
    Lehetséges értékek:
    1600 x 1200, 1024 x 768, 640 x 480

  • Tömörítés
    Lehetséges értékek:
    Superfine, Fine, Normal

  • Ellenőrzési idő – Itt állítható be, hogy expozíció után hány másodpercig legyen látható az elmentett kép. Ilyenkor lehetőség van a kép törlésére is.
    Lehetséges értékek:
    Ki, 2 mp, 10 mp

  • Képszámozás nullázása – Bekapcsolt állapotban minden egyes kártyacserénélújrakezdi a fájlszámozást.
    Lehetséges értékek:
    Be, Ki

  • Hangjelzés – Legyen-e csippanás minden gomb lenyomásakor.
    Lehetséges értékek:
    Be, Ki

  • Formázás – Ebben a pontban a kártya teljes tartalma törölhető.
  • Beállítások – Ebben a pontban a következőket lehet beállítani:
    Automatikus kikapcsolás – Lehetséges értékek:
    Be, ki
    Dátum és idő
    Videó jel – Lehetséges értékek:
    NTSC, Pal
    Nyelv – Lehetséges értékek:
    angol, német, francia, holland, dán, finn, olasz, norvég, svéd és spanyol


Panoráma mód
Ez a Canon gépekben rendszeresen felbukkanó szolgáltatás a panoráma képek készítését teszi egyeszerűbbé. Az A10 és az A20 a jobbra és a balra forduló panorámaképek készítésében tud segédkezni. A képernyőn megjelenik az előző kép egy bizonyos része, hogy a következő kép illesztése pontosabb lehessen. Az első kép elkészítésekor a fényképezőgép rögzíti az expozíciót és a fehéregyensúlyt, így biztos, hogy a képeink szín és fedettség tekintetében is jól illeszthetők lesznek.

Visszajátszás
Ebben a módban a szokásos ellenőrző funkciókat találjuk. Kellemes meglepetés volt, hogy a tárcsa elfordításakor az utoljára rögzített kép rendkívül gyorsan megjelenik a jó minőségű LCD kijelzőn, így nem nagy fáradság az egyes képek után ellenőrizni az expozíciót és az élességet. A kártyán lévő képek közt természetesen indexképes megjlenenítés segítségével a legegyszerűbb keresni. Indexkép megjelenítésnél a zoom out gombot még egyszer megnyomva lehet Jump módba lépni, amiben az egyes képeken való végigmászás helyett az oldalak lapozhatók. Az ellenőrzendő képet ugyan csak egy lépésben, de ki is lehet nagyítani.

Visszajátszás menü

  • Egy kép törlése
  • Minden kép törlése
  • Kép levédése
  • Kép elforgatása
  • Bemutató indítása
  • DPOF beállítás

Képminőség
Sokszor hajlamosak vagyunk lebecsülni egyes fényképezőgépeket azzal a felkiáltással, hogy abban csak egy vagy két millió pixeles CCD van. Ilyenkor megfeletkezünk arról, hogy nem mindegy hogy milyenek is azok a pixelek. Kellemes volt a meglepetés a Fujifilm FinePix 1400 Zoom és FinePix 2400 Zoom esetén és nem volt ez másként ebben az esetben sem. Ezek a sokadik generációs CCD lapkák már felveszik a versenyt az annak idején csúcs modellnek számító hasonló felbontású és méregdrága modellek érzékelőivel (sőt sok esetben le is körözik azokat). A színek nagyon sokat változtak (jó irányba). Ma megdöbbenve nézem a két és fél éve a Nikon CoolPix 900-asommal készült képeimet. A mostani gépek színvisszaadásához képest azok elég gyengécskének tűnnek. Hasonló a helyzet a részletekkel, a valós felbontással is. Ezek az olcsó, automata gépek olyan képeket készítenek, amin nem találtunk kivetnivalót. A PowerShot A10-ben és A20-ban a Canon digitális részlegének sok év alatt felhalmozott tapasztalata csapódott le, aminek két hihetetlenül jó modell lett az eredménye.

Na de hogy valami konkrétumról is essen szó. A színek mint már mondtam nagyon jók. Nem túlságosan telítettek, de nem is fakók. Mesterséges megvilágításnál akadhatnak gondok az automatika által állított fehéregyensúllyal, de meglepő módon a beállított értékek közül valamelyik mindig segített. Én ennek ellenére azt szeretem, ha az automatika jobban állítja be mint azt én tenném.

A képek gyakorlatilag zajmentesek. Mivel az érzékenység állítására nincs lehetőség (állandó ISO 100) az egyetlen zajkeltő lehetőség a hosszú expozíció. És mint azt tudjuk a Canon ezt a problémát jól orvosolja, így zaj megjelenésére nem kell számítanunk. Ezzel párhuzamosan nagyon jó a tömörítés algoritmusa is. Superfine módban a képek minősége olyan, hogy akár lehetnének tömörítetlen tiff képek is.

Az optika szintén kiválóan teljesített. Nincs feltűnő színszórás a kontrasztos éleknél sem. Egyetlen zavaró jelenség az enyhe hordósodás nagylátószögnél.

A két modell között a legnagyobb különbség a bennük lévő képérzékelő lapka (CCD) felbontásában rejlik. Az A10-es 1,2 millió pixeles maximum felbontású képeiből maximum 13 x 18-as papírkép készíthető, míg az A20-as 2 millió pixele már lehetővé teszi jó minőségű A5-ös méretű papírképek nagyítását is. Választásnál érdemes végiggondolni, hogy mikor volt utoljára, hogy 13 x 18-asnál nagyobb nagyítást kértünk egy felvételről.

Áramellátás
A két gép elég rövid ideig volt nálunk és túl sok képet nem készítettünk, de azért nyúztuk rendesen őket. Persze az LCD folyamatosan be volt kapcsolva ahogy kell, a vakut is nyüstöltük, de az amúgy már sokat megért 1600 mAh-ás ceruzaakkuim csak nem akartak lemerülni. Mivel mindenképp ki akartam próbálni, hogy mit bír egy szett akkuval a masina elkezdtem vakuval, bekapcsolt LCD-vel, két expozíció között gyújtótávolságot állítva folyamatosan fényképezni. Ha tudom, hogy még másfél órán át nyomogatom a gombot és közben 470 képet készítek biztos, hogy nem kezdek hozzá. Szinte hihetetlen.

Értékelés
A Canon PowerShot A10 és PowerShot A20 modellek közvetlen vetélytársai a boltokban nyilván a Fujifilm FinePix 1400 Zoom és FinePix 2400 Zoom modellek. A Fuji modellek ugyan olcsóbbak 15-20%-kal de tudásuk is szerényebb. A két gyár gépei közt nem elsősorban minőségben vagy használhatóságban, hanem az ebben a kategóriában extrának is nevezhető szolgáltatásokban van (pl. előtétlencse rögzítő menet, panorámakép készítési segéd, stb.) Ezeknek mind ára van, amit a Canon teljesen jogosan felszámol. A két Canon modell bármelyikét nyugodtan tudom ajánlani mindenkinek, aki otthoni használatra a család vagy a baráti kör életét kívánja megörökíteni és nem szeretne vagyonokat költeni digitális felszerelésre.

A gépeket a Mediker jóvoltából próbálhattuk ki

A két Canon fényképezőgépben a Mediker és a Sowah Kft által biztosított memóriakártyát használtuk.