Kipróbáltuk: Fujifilm X-T1 teszt

0

Bevezetés

A Fujifilm cserélhető objektíves X-sorozata szépen hízik. Bár nagy szenzoros gépek tekintetében nem újonc a széria (pl. X100), a MILC világba nagyjából két éve lépett be a cég, rögtön egy nagy dobással, a profi X-PRO1 bejelentésével. Azóta megkaptuk már a középkategóriás kivitelű E1 és E2, az olcsóbb M1, sőt a belépő szintű A1 modellt is. A 2014-es év eleji bejelentéshullám azonban egy teljesen új gépcsaládot szült az X-szérián belül. Ennek első képviselője tesztalanyunk, a Fujifilm X-T1.

Sokáig azt hittük a Fujifilm cserélhető objektíves sorozata egymáshoz eléggé hasonlító, leginkább a régi távmérős fényképezőgépekre emlékeztető modellekből áll majd. Ezt a hagyományt az X-T1-nek sikerült megtörnie. Legalábbis részben. A retro hangulat most is adott, és főbb jegyeiben, főként kezelésében az új gép is a régiekre emlékeztet. A külső azonban itt markánsabb, kicsit az évtizedekkel ezelőtti tükörreflexes készülékekre hasonlító felső résszel és egy seregnyi beállító tárcsával, melyek szintén visszarepítik néhány évtizeddel a gép használóját.

Persze a régies külső és kezelés mellett egy sor modern szolgáltatást kínál a készülék. Fontosabb tulajdonságai a következők:

  • időjárásálló szigeteléssel ellátott váz
  • 16,3 megapixeles X-Trans CMOS II érzékelő
  • EXR Processor II feldolgozórendszer
  • OLED kereső, 2,36 millió képponttal és 0,005 mp-es késleltetéssel
  • max. ISO51200 érzékenység
  • optikai hibák szoftveres csökkentése
    filmszimulációs effektusok és művészi szűrők
    intelligens hibrid autofókusz
  • 49-pontos AF-rendszer
  • kézi fókusz segéd
  • 1920 x 1080 pixeles videofelvétel, 60 kocka/mp sebességgel
  • 0,77x-es nagyítású keresőkép, kétféle nagyítással
  • felhajtható 3″-os LCD, 1,04 millió képponttal
  • 8 kép/mp sorozat (47 JPEG képig)
  • fehéregyensúly sorozat
  • belső RAW feldolgozás
  • vakupapucs és szinkronkimenet
  • mikrofon bemenet
  • opcionális portrémarkolat
  • Q gomb a legfontosabb beállításokat tartalmazó menünek
  • UHS-II sebességosztályú SD kártyák támogatása
  • lítium-ion akkumulátor töltővel
  • Wi-Fi és Geotagging

balra: X-E2; jobbra: X-T1

Úgy tűnik egy új gépcsalád nyílt a szérián belül a T-modellel, mely valahol az E és a PRO vonal között helyezkedik el – igaz utóbbiból egy jó ideje nem kaptunk új típust, így az X-T1 számít a jelenlegi csúcsmodellnek. Időben és tudásban, talán a múlt ősszel bejelentett X-E2 áll hozzá legközelebb, így az alábbi táblázatban ezzel a fényképezőgéppel vetettük össze, kizárólag a különbségeikre koncentrálva:

A Fujifilm X-E2és
X-T1 közötti különbségek
Fujifilm X-E2 Fujifilm X-T1
Érzékenység ISO200-6400
kiterjesztés: ISO100, 12800 és 25600
ISO200-6400
kiterjesztés: ISO100, 12800, 25600 és 51200
Keresõ 0,5″, 2,36 milliõ képpontos OLED
0,64x nagyítás
50 kép/mp frissítés
0,05 mp-es késleltetés
0,5″, 2,36 milliõ képpontos OLED
0,77x nagyítás
54 kép/mp frissítés (gyenge fényben is javított
frissítési idõ)
0,005 mp-es késleltetés
Keresõkép nagyítás nincs 2 fokozat
Hátsó kijelzõ 3″-os, 1,04 millió képpontos LCD
100% lefedettség
fix
3″-os, 1,04 millió képpontos LCD
100% lefedettség
felhajtható
Sorozat H: 7 kép/mp (28 JPEG képig)
L: 3 kép/mp (kártya kapacitásáig)
H: 8 kép/mp (47 JPEG képig)
L: 3 kép/mp (kártya kapacitásáig)
Automata sorozatok Auto expozíció
Film szimuláció
Dinamika kiterjesztés
Érzékenység

Auto expozíció
Film szimuláció
Dinamika kiterjesztés
Érzékenység
Fehéregyensúly
sorozat

Idõeltolásos sorozat nincs van
Vaku beépített, felnyitható
7-es kulcsszám
nincs (külsõ vaku mellékelve)
8-as kulcsszám
Vaku csatlakozás vakupapucs vakupapucs és szinkron csatlakozó
Memória SD, SDHC, vagy SDXC kártya
(UHS-I kompatibilis)
SD, SDHC, vagy SDXC kártya
(UHS-II kompatibilis)
Idõjárásálló szigetelésû
váz
nincs igen
Tömeg (akku és kártya nélkül) 300 g (csak a váz) 390 g (csak a váz)
Méret 129 x 74,9 x 37,2 mm (objektív nélkül) 129 x 89,8 x 46,7 mm (objektív nélkül)
Színváltozatok fekete, ezüst+fekete fekete
Egyéb

– manuális kioldó használható az expo gombhoz
csatlakoztatva

– elsõ vezérlõtárcsa
– ISO érzékenység állító tárcsa
– több érték állítható a záridõ
tárcsán
– fénymérési mód és meghajtási
üzemmód választó gyûrûk
– keresõ információk is elfordulnak
– dupla képes megjelenítés MF-nál

Ha konkurenst akarunk keresni, egy sorozat ugorhat be mindenkinek, mégpedig az Olympus OM-D gépek. Például az E-M1. Hasonló felbontás, kezelés, időjárásálló fémváz, felhajtható LCD, és nagy elektronikus kereső, mely a DSRL gépeket idézi.