Kipróbáltuk: Olympus E-P3 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

A MILC-ek (tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgép – Mirrorless Interchangeable Lens Camera) megjelenése óta az Olympus gyakorlatilag ebbe fekteti a legnagyobb energiáját, már ami a cserélhető objektíves gépeket érinti. A FourThirds felhasználók joggal érezhetik magukat kissé elhanyagoltnak. Igaz, tavaly megjelent az Olympus E-5, mint professzionális FT gép, de az ára miatt gyaníthatóan kevesen fogják azt a modellt választani (azon az áron fullframe szenzoros gépek is kaphatók). A kevesebb pénzűeknek viszont nem történt fejlesztés, nem csak DSLR váz terén, de objektívek terén sem.

A MILC szegmens viszont szárnyal, június végén nem kevesebb, mint három új Olympus PEN fényképezőgép jelent meg, s két új objektív is napvilágot látott.

Cikkünkben a legkomolyabb E-P3-mal foglalkozunk, mely a 1,5 éves E-P2-t cseréli. Igen, ideje volt már, hiszen azóta megjelent már az E-PL1 és az E-PL2 is, amelyekbe új funkciók is kerültek. Frissíteni kellett hát a felső szegmenst is, s most íme itt van az E-P3 a lehető legkomolyabb tudással.

Röviden tekintsük is át az E-P2 utáni változásokat az E-P3-ban:

Az Olympus E-P2 és E-P3 közötti főbb különbségek
Olympus E-P2 Olympus E-P3
Kép oldalarányok 4:3, 3:2, 16:9, 6:6 4:3, 3:4, 3:2, 16:9, 6:6
Vaku nincs igen, felpattanó
Szemprioritás arcfelismerésnél nincs van
Videófelvétel 1280×720 pixel
mJPEG
1920×1080 pixel
AVCHD és mJPEG
Érzékenység tartomány ISO100-6400 ISO200-12800
Fókuszterületek 11 35
Folyamatos (állandó) élességállítás (nem C-AF!) nincs van
AF segédfény nincs van
Automatikus sorozatok automatikus exp. sorozat 3 képig
fehéregyensúly sorozat
vaku sorozat
érzékenység sorozat

automatikus exp. sorozat 7 képig
fehéregyensúly sorozat
vaku sorozat
érzékenység sorozat
művészi szűrő sorozat

3D fotó nincs van
Fehéregyensúly automatikus
napfény
árnyék
felhős
izzó
fénycső 1-3
vaku
kézi
egyéni színhőmérséklet
automatikus
napfény
árnyék
felhős
izzó
fénycső
vaku
kézi 1-2
egyéni színhőmérséklet
Kiégett és bebukott részek jelzése lejátszáskor lejátszáskor és felvételkor
Programozható gombok Fn
jobbra
Fn1
Fn2
videófelvétel gomb
jobbra
le
Kijelző színtelítettség módosítása nincs van
Érintésérzékeny kijelző nem igen
Gyújtótávolság kijelzése a kijelzőn lejátszáskor lejátszáskor és felvételkor
Cserélhető markolat előlap nem igen
Memóriakártya SD/SDHC SD/SDHC/SDXC
Egyéb Új art módok: finom szépia és drámai színek
Új art mód effektek: fehér képszél, csillagszűrő hatás
Továbbfejlesztett peremsötétedés korrekció
Gyorsabb autofókusz

Az Olympus E-P3 közvetlen konkurensének a Panasonic Lumix DMC-GF3, a Sony Alpha NEX-5 és a Samsung NX11 tekinthető. Ezek főbb különbségeit az alábbi táblázat mutatja:

(A teljes táblázat megtekintéséhez kattintson IDE!)

Olympus
E-P3
Szenzor 12,3 Mpixel
MFT
Érzékenység ISO200-12800
1/3 Fé-enként
Kijelző 3″ OLED
614e szubpixel
érintésérzékeny
EVF opcionális
Beépített vaku Van
Sorozat 3 kép/mp
Videó 1920×1080
AVCHD vagy mJPEG
sztereó hang
Memóriakártya
 
 
SD/SDHC/
SDXC
Méretek 122 × 69,1 × 34,2 mm
Tömeg 321 gramm
Ár 240.000 Ft
Olympus E-P3 Panasonic Lumix DMC-GF3 Samsung NX11 Sony Alpha NEX-5
Szenzor 12,3 Mpixel
MFT
12,3 Mpixel
MFT
14,6 Mpixel
APS-C
14,2 Mpixel
APS-C
Érzékenység ISO200-12800
1/3 Fé-enként
ISO160-6400
1/3 Fé-enként
ISO100-3200
1/3 Fé-enként
ISO200-12800
1 Fé-enként
Kijelző 3″ OLED
614e szubpixel
érintésérzékeny
3″ LCD
460e szubpixel
érintésérzékeny
3″ AMOLED
614e szubpixel
 
3″ LCD
921e szubpixel
le-fel dönthető
EVF opcionális opcionális beépített nincs
Beépített vaku Van Van Van Nincs
Sorozat 3 kép/mp 4 kép/mp 3 kép/mp 2,3 kép/mp
Videó 1920×1080
AVCHD vagy mJPEG
sztereó hang
1920×1080
AVCHD vagy mJPEG
sztereó hang
1280×720
H.264
monó hang
1920×1080
AVCHD
sztereó hang
Memóriakártya
 
 
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC SD/SDHC/
SDXC
MemoryStick Pro Duo
Méretek 122 × 69,1 × 34,2 mm 107,5 × 67,1 × 32 mm 123 × 87 × 39,8 mm 110,8 × 58,8 × 38,2 mm
Tömeg 321 gramm 225 gramm 353 gramm 229 gramm
Ár 240.000 Ft 145.000 Ft 129.000 Ft 130.000 Ft

görgessen jobbra! ->>