Kipróbáltuk: Panasonic DMC-FZ50 teszt

0
2 501

Felépítés I.

Bevallom, erősen kételkedtem, hogy a Panasonic a DMC-FZ30-ra még rátesz egy lapáttal
és kihozza az utódját a DMC FZ50-et. A 8 megapixeles felbontás és a szolgáltatások e kategóráiban már megfejelhetetlennek tűntek. Idén nyáron azonban mégis volt olyan bátor – vagy vakmerő – a cég, hogy 10 megapixelen is szerencsét próbáljon.

Változások

A váz és a kezelőszervek egyértelműen az elődöt, a Panasonic DMC-FZ30-at idézi,
de az FZ20 barátai sem vesznek el majd a kezelésében. Maradt a legendás stabilizátoros
Leica objektív, ami az elmúlt években kisebbfajta idollá vált rajongói – és
valljuk be a digitális fotós társadalom – körében. A 12x zoomátfogás fizikailag
7,4-88,8mm gyújtótávolságot jelent (35-420 mm ekvivalens), ehhez F2,8-3,7 fényerő
társul, ami az átfogást figyelembe véve jó értéknek számít. Az első számottevő
változás az előd 1/1,8″-os képérzékelőjén 10 millióra hízott pixelszám,
amely valószínűleg kiváló táptalaja lesz a zajjal kapcsolatos újabb összeesküvés
elméleteknek. Erre a zaj-dologra később még visszatérünk. Az új Panasonic FZ-zászlóshajó
többnyire új képfeldolgozó rendszert is jelent. A Panasonic DMC-FZ50-ben a legfrissebb
Venus Engine III. felel a jó képminőségért és a gyorsaságért. A feldolgozóprocesszor
hivatott megfelelő képminőséget biztosítani a magasabb érzékenységen készült
fotóknál is. Ezen a területen igen jelentős a változás. Az ISO 400 maximális
érzékenységen túl egészen ISO 1600-ig “húzhatjuk” a gépet, ha pedig
a Magas Érzékenység motívumprogramot választjuk, automatikusan ISO 3200-at állít
a készülék. A motívumprogramok köre az említetten túl egy újabb Baba programmal
bővült. Itt két gyermekünk születési adatait is megadhatjuk a gépnek, majd a
megfelelő (Baba 1-2) állásba kapcsolva a képre kerül a csöppség pontos életkora.

Úgy tűnik a Panasonic szívügyének tekinti a 16:9 oldalarány elterjesztését, hiszen a 16:9-es arányú képméret nem csak az állóképek, hanem videók esetén is választható. A legnagyobb felbontás ez esetben 848 x 480 pixeles
– természetesen továbbra is 30 kép/mp sebességgel és hangfelvétellel egybekötve.
További újdonság, hogy az új modell már támogatja a TTL vakumódot, tehát nem
csak elvillantja a vakut, mint elődei, de a fénymérési információit megosztja
a villanóval, aminek fényereje ez alapján lesz meghatározva. A Panasonic DMC-FZ50-et
már felkészítették a legújabb sorozatú, nagy kapacitású, SDHC memóriakártyák
fogadására is, így az újabb 2 GB feletti Secure Digital memóriákat is használhatjuk.
Nem elhanyagolható változás, hogy a gép menüi mostantól magyarul is “szólnak
hozzánk”.

Az előrelépések mellett néhány dolgot hiányolnunk kell az FZ50-ből. Ezek közül
talán a képformátumok közül kikerült TIFF-et hiányoljuk legkevésbé. A TIFF használhatósága
felett, a nagyfelbontású digitális fényképezőgépek korában, kezd eljárni az
idő. Egyre kevesebb fényképezőgépben találkozunk vele. A Panasonic DMC-FZ50
esetén is komoly tárhelyproblémákkal kéne számolnunk. Maradt a jó öreg JPEG,
és az elődben debütált RAW, amelyekből kombinált RAW+JPEG variációt is választhatunk.
Kissé csökkent az LCD monitor felbontása, 230 000 pixelről 207 000-re, valamint
a sorozat sebessége (3->2 kép/mp) és a készíthető képek száma, amely 7-ről
5-re redukálódott.

A Panasonic DMC-FZ30 és a DMC
FZ50 közötti főbb különbségek
Panasonic DMC-FZ30 Panasonic DMC-FZ50
CCD 1/8″; 8,3 Mpixel 1/8″; 10,4 Mpixel
Érzékenység Auto / ISO80-400 Auto / ISO100-1600 (3200)
Videó oldalarány 4:3 4:3, 16:9
Fájl formátumok JPEG, TIFF, RAW JPEG, RAW
Képfeldolgozó rendszer Venus Engine II. Venus Engine III.
LCD 2″; 230.000 pixel 2″; 207.000 pixel
Videó felbontások 640 x 480
320 x 240
848 x 480 (16:9)
640 x 480
320 x 240
Sorozat (gyári adat) max. 3 kép/mp, 7 képig max. 2 kép/mp, 5 képig
Motívumprogramok portré, önportré, lágy bőr, sport, éjszakai portré, éjszakai tájkép,
tájkép, témakövetés, étel, party, gyertyafény, tűzijáték, csillagos ég,
baba, hó
portré, lágy bőr, sport, éjszakai portré, éjszakai tájkép, tájkép, témakövetés,
étel, party, gyertyafény, tűzijáték, csillagos ég, baba1, baba 2,
hó, magas érzékenység
Külső vaku hagyományos középpontos vakupapucs TTL vakuk kezelése
Magyar menü nem igen
Adattárolók Secure Digital Secure Digital
Secure Digital (High Capacity)

Képérzékelő

A Panasonic DMC-FZ50-nek hasonló méretű érzékelőre kell képet vetítenie, mint
az elődnek. Az 1/1,8″-as CCD csupán felbontásában változott, a 8,3 millió
pixel helyett most 10,4 milliót kapunk, amelyből 10,1 millió hasznosul effektív
képalkotásra. Az így elérhető maximális képméret, oldalaránytól függően, 3648
x 2736 (4:3), 3600 x 2400 (3:2), vagy 3584 x 2016 (16:9) lehet. A képérzékelő
oldalaránya 4:3, tehát az eltérő oldalarányú képeket – ahogy a fenti méretadatokból
látszik – a képből vágva éri el a gép. Az újonnan bevezetett 16:9-es képarány
jó szolgálatot tehet tájképek készítésénél.

Az új képfeldolgozó processzor a Venus Engine III bevezetésével jobban kezelt
érzékenységet – egyben hatásosabb zajszűrést – gyorsabb működést, és kedvezőbb
energiafelhasználást ígér a gyártó. Jelentős mértékben változtak az elérhető
érzékenységek. Ma már a kompakt kategóriában sem ritka, az ISO 1600-ig, netán
afölé húzható érzékenység. A Panasonic DMC-FZ50 is utánamegy e trendnek. Megszüntették
az elődben legalacsonyabbnak számító ISO80-as értéket, cserébe ISO 100/ 200/
400/ 800 és 1600 érzékenységeket választhatunk. Ha a motívumprogramok közül
a Magas érzékenység módot állítjuk be, a gép ISO 3200-nak megfelelő érzékenységet
állít. Az FZ50, az így létrejött képet egy kisebb felbontású, zajszűrt képállapot
felnagyításával hozza létre.

Optika

“Ami bevált, azon ne változtass!”. Ez a mottó járhatott a Panasonic
fejlesztőinek fejében, hisz az objektív az elődben bevált Leica DC Vario-Elmarit.
A japán gyártó már évek óta gyümölcsöző üzleti kapcsolatot folytat a legendás
európai fényképezőgépgyárral. Kapcsolatuk eredménye az FZ sorozat, kiváló optikai
teljesítményt nyújtó objektívjei. Az optika tervezése a hírek szerint a két
gyár közös munkája, míg a gyártást a Panasonic saját üzemében végzi.

A 12x optikai zoom, 35-420 mm-nek megfelelő zoomtartomány (fizikailag 7,4-88,8
mm) jelent. A 14 lencsetagot 11 csoportba rendeztek, közülük 3 aszférikus tag,
melyek az optikai torzulások kiküszöbölésére szolgálnak. Az aberrációk ellen
egy ED (alacsony szórású) lencsét is tartalmaz az objektív. Fényereje az átfogást
tekintve kitűnő, F2,8-3,7-es. A rekeszérték minden zoomállapotban F11-is szűkíthető.
Alacsonyabb felbontásokat választva használhatjuk a Panasonic által bevezetett
Extra Optical Zoom (EZ) funkciót. Ebben az esetben nem a képméretet csökkenti
a gép, hanem a teljes méretű fotóból vágja ki a kisebb felbontású változatot.
A beállított képkivágáshoz mérten így nagyobb zoomnak megfelelő nagyítást kapunk.

A zoom és az manuális élesség beállítására két gyűrűt találunk az objektíven.
Mindkettő műanyag, és kényelmes, gumírozott felületű. A zoomgyűrű, akadálymentesen,
finoman jár. a teljes zoomtartományt kb. 110 fokos jobbra fordításával foghatjuk
át. A kisfilmes rendszerre átszámított gyújtótávolság értékeket feltüntették
a gyűrűn. Ezek a következők: 35, 50, 70 90, 135, 200, 300, 420mm.
Az élességállító gyűrű szintén finoman, az előbbitől némileg lazábban jár. Folyamatosan,
akadásmentesen körbeforgatható. A mechanikus zoomgyűrűtől eltérően az élességállító
gyűrű nem közvetlenül a lencsetagokat szabályozza. Egy apró fogaskereket forgat
meg, amely után elektronikusan megy végbe az élességállítás.

Az objektív alaptartozéka egy, könnyedén felpattintható napellenző is, mellyel
a nem kívánt becsillanások számát csökkenthetjük. A napellenző az objektív
külső karimájának két oldalán lévő kis vájatokba pattintható, és a hasonló helyen
lévő, rugós nyomógombjaival oldható ki. Az objektív védelmét a szintén alaptartozékként
kapott lencsesapka látja el. Mivel az optika mérete a zoomolás során nem változik,
ezért a fent hagyott sapka sem bekapcsolásnál, sem a kikapcsolásnál nem okoz
gondot. A készítők arra is gondoltak, hogy a védősapka a napellenző felhelyezett
állapotában is le-, és feltehető legyen, hiszen kioldógombja középen is összenyomható.

Sorozatfényképezés, videó

Háromféle sorozatmód választható, amihez a gép tetején, az exponáló gomb mögött
elhelyezett sorozat-gombot használhatjuk. A választható sorozatok (a gyári értékek
szerint):

  • nagy sebességű (2 kép/mp, 5 képig (Std tömörítéssel), 3 képig (Fine tömörítéssel)
  • kis sebességű (1 kép/mp, 5 képig (Std tömörítéssel), 3 képig (Fine tömörítéssel)
  • korlátlan (folyamatos mentés a memóriakártya kapacitásáig)

Úgy tűnik a sorozatfényképezés terén lassabb teljesítményre kell számítanunk
és nem nőtt a pufferméret sem, minek eredményeképp a nagyobb fájlméret kevesebb
menthető képet jelent. Az FZ30 3 kép/mp-es sebessége itt csak 2 kép másodpercenként,
az így menthető képek száma pedig 7-ről 5-re redukálódott.

Saját méréseink nagyrészt igazolták a gyári értékeket. A menthető képek száma
valóban 5 és 3 volt a tömörítési foktól függően. Kis sebességű módban kissé
jobb eredményt kaptunk a sebesség tekintetében. Itt 1,2 kép/mp volt a mért idő.
Nagy sebességű módban viszont közel ugyanennyivel mutatott kevesebbet az 1,82
kép/mp-es eredmény. A korlátlan mód alig mutatott rosszabb értékeket, mint a
nagy sebességű beállítás. Ez esetben 1,6 kép készült másodpercenként, ami a
képek korlátlanul menthető számát is figyelembe véve a leginkább ajánlható sorozatmód
a három közül.

Készíthetünk expozíció sorozatot is maximum 3 kép erejéig, +/-0,3, +/-0,7 vagy
+/-1 fényérték különbségekkel. Az expozíció sorozat a négyirányú vezérlő fel
nyílgombjával érhető el.

MPEG videó
848×480; 30 fps; 9 mp; 15,4 MByte

A Panasonic által már több modellben alkalmazott 16:9 képarány még több teret
követelt magának a DMC-FZ50-ben. Ezúttal az állóképek mellett a videófelvételhez
is használhatjuk. Az így elérhető maximális mozgókép felbontás 848 x 480 pixel.
Mindez persze a megszokott 30 kép/másodperces sebességgel és hangfelvétellel.
Emellett maradt a korábban megszokott 640 x 480-as és 320 x 240-es felbontás,
30 vagy 10 kép/mp sebességgel. Videó közben a teljes optikai zoomtartomány használható.
Mivel a zoom mechanikus állítású, ezért nem zavar bele a hangfelvételbe. A Quicktime
MOV tömörítésű mozgókép legnagyobb felbontásban (848 x 480) 1,6 MB/mp helyet
foglal, míg VGA méretben másodpercenként 1,3 MB-al kell számolnunk.

A videók képminősége jó, a színek és a kontraszt a fotókhoz hasonlóan kiváló.
Egyedül a képélesség tűnik furcsának, kissé túlélesített hatást kelt. A hang
minősége nem túl tiszta, kissé tompa, de még elfogadható és érthető.

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólás

Ezzel az e-maillel már van regisztráció ezen a site-on. Használd a Belépés funkciót vagy adj meg másikat.

Hibás felhasználónevet vagy jelszót adtál meg

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.