Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GF3 teszt

0

Bevezetés és újdonságok

Bevezetés

Amellett, hogy ebben az évben hihetetlen mennyiségű új MILC modell jelent meg, minden gyártó ráfeküdt a minél kisebb gépvázak kiadására is. Ma már az összes cég rendelkezik tükör nélküli, cserélhető objektíves ultrakompakttal is. A kis méret elsődleges versenyszempont lett. A nyári nagy gépbejelentési dömping során szinte hetente dőltek a rekordok és jelentek meg a „világ legkisebb” cserélhető optikás digitális fényképezőgépei.

A Panasonic válasza erre a kihívásra a Lumix DMC-GF3. Szinte várható volt, hogy az amúgy is zsebgépnek szánt GF-széria következő modellje lesz a szerencsés, hiszen már a GF2 is a miniatürizálás irányába indult el. Lehagyták róla a módválasztó tárcsát és egy rakás kezelőgombot, melyeket érintőképernyővel helyettesítettek, így zsugorodhatott a váz. A GF3 ugyanez, csak egy kicsit tovább csupaszítva. Ezúttal is búcsút kell mondanunk néhány külső csatlakozónak, cserébe viszont még kisebb helyet kell szorítanunk neki a táskában. A méretcsökkenés azonban nem csak a vázat, de Panasonicéknál az objektíveket is érintette. Egy új sorozatot jelentettek be Power Zoom néven, melyek tológombos zoom (és fókusz) állítást kínálnak. Az így megjelent 14-42mm-es alapzoom a világ első pancake zoomoptikája lett, a korábbi változatnál jóval kisebb mérettel. Nem kell tehát mindenképpen pancake fixeket használnunk a valódi zsebmérethez.

balra: GF2; jobbra: GF3

A széria harmadik modellje tehát alaposan eltért a sorozat kezdeti állapotától, még ha ez várható is volt. A GF3-mal egy újabb vásárlói szegmenst célzott meg a gyártó, de néhány napja bemutatták azt a gépet is (a DMC-GX1 személyében), amely betöltheti az új szellemiségű GF3 által hagyott űrt. A GF gépek tehát az olcsóbb verziót képviselik majd, a GX széria pedig a fejlettebb, több szolgáltatást nyújtó vonalat.

balról jobbra: GF1, GF2, GF3

A Panasonic kínálaton kívül is több zsebkompakt modellel találkozunk. Itt van például a rendszertárs, az Olympus, akik eddig is kisebb MILC gépeket adtak ki de a nyáron bejelentett E-PM1 a minivázak vonalát erősíti. A Sony eddig is az apró fényképezőgépek híve volt, legutóbbi NEX-5N modelljük is ezt bizonyítja, hiszen méretben semmit sem változott a korábbi elképzelésük óta. A Samsung NX sorozata legutóbb az NX200-zal bővült, mely még apróbb vázat kínál az előző modellhez képest. És itt vannak az új belépők, a Pentax és a Nikon, akik már első modelljeiknél (Pentax Q, és Nikon 1J1, Nikon 1V1) is mini méretben gondolkodtak.

Különbségek

A Lumix DMC-GF3 külsején kívül főleg megújult autofókusz és fénymérési rendszerében tér el az elődtől. Ezen felül jobbára szoftveres különbségeket találunk a két modell között. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk mindezt:

A Panasonic DMC-GF2 és
a DMC-GF3 közötti különbségek
Panasonic DMC-GF2 Panasonic DMC-GF3
Érzékenység tartomány ISO100-6400 ISO 160-6400
Szenzor kiolvasás 60 fps 120 fps
(Light Speed Autofókusz)
Fókuszmezõ kiválasztás képernyõ középsõ részén teljes képernyõn + nagyítással finomítható
(Pinpoint AF)
Kézi fókusz segéd 5x és 10x nagyítás 4x , 5x és 10x nagyítás
Automatikus üzemmódok iA iA és iA+
Képbeállításaok Színes, Fekete-fehér (4 képfeldolgozási lehetõséggel) Standard, Élénk, Természetes, Monokróm,
Tájkép, Portré, Egyéni
(4 képfeldolgozási lehetõséggel)
Fotóstílusok Kifejezõ, Retro, High key, Szépia, Nagy dinamika, Miniatúra
Árnyék kompenzáció nincs van
Fn gombhoz rendelhetõ funkciók száma 12 15
Vaku kulcsszáma 6 6,3
Vakupapucs van nincs
Elektronikus kiegészítõ csatlakozó van nincs
Video módok

AVCHD:
1080i, 17 Kbit/mp (FSH)
1080i, 10 Kbit/mp (FH)
720p, 17 Kbit/mp (SH)
720p, 10 Kbit/mp (H)

M-JPEG:
HD, WVGA, VGA, QVGA

AVCHD:
1080i, 17 Kbit/mp (FSH)
720p, 17 Kbit/mp (SH)

M-JPEG:
HD, VGA, QVGA

Mikrofon sztereó mono
Szélzaj csökkentés

ki-, és bekapcsolható

kikapcsolható + 3 fokozat
Stabilizátor üzemmódok Off, Mode 1-2-3 Off, Normal, Csak függõleges irányú stabilizálás
Méret 112,8 x 67,8 x 32,8 mm 107,7 x 67,1 x 32,5 mm
Tömeg (akkuval és kártyával) 311 g 264 g
Egyéb  

– Továbbfejlesztett fénymérés
– Menüben letiltható érintõképernyõs
AF
– Fotóstílusok videó módban is
– Fotóstílusok Fn gomhoz rendelhetõk
– Ötféle színváltozat