Kipróbáltuk: Sigma SD14 teszt

0
171

Felépítés I.

Megkésve bár, de…

A Sigma az első, Foveon szenzoros tükörreflexes vázát 2002. februárjában jelentette be. Az enyhe ráncfelvarrást és néhány paraméter javítását tartalmazó SD10-es modell bő másfél évvel később, 2003. októberében jelent meg. Ezt követően majdnem két éves csend övezte a Sigma vázait, nem lehetett tudni, hogy a gyártó tervez-e újítást, ill. mi várható ezen a fronton. A Foveon által már bejelentett nagyobb felbontású X3-as képérzékelő sejtette, hogy valami készül, de a szenzornak elég sokáig kellett várakoznia, hogy bekerülhessen egy Sigma vázba. Nyilvánvalóan csak a Sigma jöhetett szóba, hiszen a Canon a saját CMOS technológiáját, a Nikon (a felső kategórián kívül), a Pentax, az akkori KonicaMinolta a Sony CCD-jét, a FourThirds rendszert kifejlesztő Olympus pedig a Kodak NégyHarmados szenzorát pártolta és alkalmazta. A technológiájában ígéretesnek tűnő Foveon X3 képérzékelő elterjedését pont ezek a körülmények gátolták ill. gátolják, csak a Sigma az a cég, amelyik felhasználta ezt a szenzort.

A hosszú, már-már kínos hallgatást a 2006. szeptember végi Photokinán tartott sajtóbejelentés törte meg. Ekkor jelentette be a cég az új képérzékelőre épülő SD14-et.
A bejelentés után hónapokon keresztül halogatták a gép piacra dobását, ezekkel a hírekkel hűséges olvasóink is találkozhattak a Pixinfo hasábjain. A többszöri dátummódosítás után végül márciusban hozták forgalomba az új gépet, amely ennek ellenére alig kapható néhány helyen.

Változások

Főbb különbségek a Sigma SD10 és SD14 között
Sigma SD10 Sigma SD14
Képérzékelő 3,5 Mpixel Foveon X3 4,7 Mpixel Foveon X3
Fájlformátumok RAW (.x3f) RAW (.x3f)
JPEG
Sorozat 2,5 kép/mp 3 kép/mp
LCD 1,8″, 130 ezer pixel 2,5″, 150 ezer pixel
Kereső 98/97% lefedettség,
0,77× nagyítás
98% lefedettség,
0,9× nagyítás
Energiaellátás CR-123A Li-elem BP-21 Li-ion akku

A nagyobb felbontású képérzékelő mellett természetesen az elmaradhatatlan LCD hízlalás is bekövetkezett, a korábbi 1,8″ képátlójú megjelenítőt 2,5″-os váltotta le.
Szintén újdonság, hogy a RAW fájlok elmentésén túl a fényképezőgép már képes JPEG fájlokat is létrehozni, amely a korábbi modell egyik hiányossága volt.
Változás érintette az energiaellátást is, a CR-123A Li elemek helyett a Sigma SD14 egyedi Li-ion akkumulátort kapott.
Apró változás, de a sorozat sebessége is megnőtt, 2,5 kép/mp-ről 3 kép/mp-re.
Javítottak a keresőn is, nagyobb lefedettség és nagyobb nagyítás jellemzi. A vázat szinte teljesen áttervezték, a kezelőszervek jelentős változáson estek át. Ezen felül a zár élettartamát 100.000 expozícióban adták meg.

Képérzékelő

Ez a bekezdés akár több oldal hosszúságú is lehetne, hiszen a Foveon többrétegű technológiájáról, annak előnyeiről vagy buktatóiról nagyon sokat lehetne írni. A száraz szöveg helyett úgy gondoljuk, inkább a tesztképek beszéljenek, így itt mi csak a legfontosabbakat szeretnénk felvázolni.

A technológiáról a Foveon X3 megjelenésekor már beszámoltunk, így azt most nem részletezzük.

A 20,7×13,8 mm-es felületű Foveon X3 CMOS szenzor méreteiből adódóan a kisfilmes képkockához képest 1,7×-es képkivágás faktorral rendelkezik. A képérzékelő 14,06 millió teljes pixelszámú, ezt 3 rétegben helyezték el, így a képfelület 2652×1768 pixeles mátrixra oszlik. A képeket 2640×1760, 1776×1184 vagy 1296×864 képpontos felbontással készíthetjük, de JPEG formátumban van lehetőség 14 Mpixelre interpolált 4608×3072 pixeles felvételek készítésére is. Ami talán még hiányzik, az a RAW+JPEG együttes mentése, amelyet más gyártók modelljei már kivétel nélkül kínálnak. Nem felesleges szolgáltatásról van szó, hiszen a JPEG képek között könnyen és gyorsan kiszűrhetjük az eleve rosszul sikerült felvételeket, míg ha csak RAW formátumú képeink vannak, az azok közötti válogatás sokkal lassabb.

Manapság divatos, hogy a képérzékelőt valamilyen portalanító rendszerrel lássák el. Ez alól nincs túlzottan sok kivétel, a Nikon állítása szerint nincs szükségük erre, mert a váz kellően jól szigetelt, így nekik nincs pormentesítő rendszerük. Talán hasonló okokra (ti. a Nikon vázra) vezethető vissza, hogy a Fujifilm sem rendelkezik ilyennel.
A Sigma viszont nem akart kimaradni a buliból, de nem is óhajtotta túlbonyolítani ezt a kérdést, nemes egyszerűséggel egy kivehető fóliát helyezett a tükörakna elé. A megoldás hatékonysága nyilván attól függ, hogy a fólia és a gépváz mennyire illeszkedik pontosan egymáshoz. Az esetlegesen fóliára kerülő por egyébként nem fog olyan jelenséget okozni, mint a közvetlenül az antialias szűrőre kerülő porszem, mivel itt a távolság sokkal nagyobb.
Ennek ellenére a gyári mintafotókon mintha porszem okozta foltot lehetne felfedezni, s ez a mi tesztfotóinkon is jelentkezett. Ismételten azt a megállapítást lehet tenni, hogy a különböző gyártók módszereit együttesen kellene alkalmazni, amely így a leghatékonyabb védelmet biztosítaná a rakoncátlan porszemek ellen.

Optika

Egy tükörreflexes váznál sok esetben nem is magának a váznak az ára a meghatározó, hanem az adott rendszerhez kapható kiegészítőké. Manapság sokan – hozzáteszem véleményem szerint teljesen helytelenül – úgy választják ki életük első digitális tükörreflexes vázát, hogy melyik a legolcsóbb. Azt viszont figyelembe kell, vagy legalábbis kellene venni, hogy egy tükörreflexes gép vásárlása csak a jéghegy csúcsa, s bár némelyik modellhez kapunk kit objektívet, ezek néhány kivételtől eltekintve alacsony minőségű és alacsony árú (de ettől függetlenül teljesen jól használható) optikák. Ahhoz, hogy az egyes gépek lehetőségeit ki is tudjuk használni, szükségünk lesz további optikákra, esetleg rendszervakura. Látszik tehát, hogy ha az ember egy komolyabb felszerelést kíván összeállítani, akkor a szett árának sok esetben kevesebb, mint 20%-át teszi ki maga a váz. Ha egy olcsó vázzal egy gyártó magához tudja édesgetni a vásárlókat, akkor az esetleg drágább kiegészítőkből nagyobb profitot érhet el, mint egy másik gyártó, amelyik drágább vázzal, de kedvezőbb árú kiegészítőkkel van jelen a piacon.

Az sem mellékes, hogy milyen és hány féle objektív közül választhatunk. Egy Nikon, egy Canon, egy Pentax vagy egy Sony váznál a gyártó saját modelljein kívül megvehetjük az ún. 3rd party gyártók optikáit is, így Tamront, Tokinát vagy Sigmát. Ha a Sigma vázát nézzük, akkor ehhez csak Sigma optikát vásárolhatunk, ugyanis a Tokina és a Tamron nem gyárt SA bajonettes objektívet. Ez részben lekorlátozza a választható modellek számát, szerencsére azonban a Sigma elég nagy kínálattal rendelkezik, így nagy hátránnyal nem indul az, aki ebbe a rendszerbe lép be.
Mindazonáltal fontos tudnunk, hogy a Sigma egyelőre csak két optikával rendelkezik, amely képstabilizáló lencsetagot is tartalmaz. Ez más rendszerekhez képest szintén kis mértékű hátrányt jelent, hiszen a Canon és Nikon sok stabilizált objektívet kínál, a Pentax és Sony (ill. a legújabb modelljével már az Olympus is) CCD eltoláson alapuló képstabilizálást épített a vázaiba. A Sigma ezzel szemben nem rendelkezik CCD stabilizálással, így ha valakinek fontos, hogy stabilizált gépet használjon, a Sigmával viszonylag nehéz helyzetbe fog kerülni.
Az optikák vagy a stabilizálás terén a rendszernek még van mit fejlődnie, reméljük a következő vázban viszontláthatjuk a CCD eltolásos technológiát.

A Sigma SD14-re tehát SA bajonettes Sigma optikákat tekerhetünk fel, ezek között digitális vázra kifejlesztett nagylátószögtől a filmes gépekhez használható diagonális fish-eye objektívektől 1:1 leképezési arányú makróobjektíveken át szupertele fix és zoom objektívekig sokfélét találhatunk. Némelyek a gyors és csendes HyperSonic Motor (HSM) élességállítási rendszerrel is rendelkeznek.

Sorozat fényképezés, sebesség

sorozat hangfelvétele

A Sigma SD14 sorozatfelvételét az elődmodellhez képest javították, sebessége gyári adatok szerint már 3 kép/mp. Ez az érték a mostani középkategóriás (prosumer) digitális tükörreflexes vázak között még átlag alatti, az SD14 kategóriájában lévő gépek többnyire már 5 kép/mp sebességre alkalmasak. A sorozatfelvétel sebessége saját méréseink szerint 2,75 kép/mp-nek adódott (hangfelvétel a jobb oldali képre kattintva meghallgatható). Az egy sorozatban készíthető felvételek száma korlátlan, de a belső puffer telítődése után a sorozat nagyon lelassul. Ez 6 kép után következik be, ezt követően új kép már csak akkor készül, ha a pufferben legalább 1 képhez szükséges hely már felszabadult. Az ilyen működés egyáltalán nem ritka, a két buszos pufferkezelés előnye itt mutatkozik meg. Enélkül a puffer betelése után meg kellene várni, míg az teljesen kiürül, s csak utána lehetne újabb sorozat készíteni (mint a legtöbb kompakt gép esetén). A sorozatmód összességében tehát közepesnek mondható, de sajnos a képfeldolgozás ill. a kártyára írás annyira lassú, hogy 6 kép után tulajdonképpen sorozatról nemigen beszélhetünk (ld. sorozat hangfelvétele). Esküvői fotózás alkalmával le is maradtam a “csokordobás” legérdekesebb pillanatáról, mert túl korán kezdtem el a sorozatot, s a repülő csokor már a 7. kép lett volna. A 7. képen azonban már alig látszik a képen a csokor. Nem akartam lemaradni, ezért maradtam le. Sajnáltam.

A képfeldolgozás ill. kártyára írás sebességét Lexar 80×WA 2GB-os CF kártyával és 512 MB-os MicroDrive-val vizsgáltam, 6 RAW ill. 10 JPEG képpel. A mért értékek sajnos kiábrándítóak:

Képfeldolgozási ill. kártyaírási sebességek
JPEG RAW
Lexar 80× WA 2 GB CF 1900 KiB/s 630 KiB/s
IBM MicroDrive 512 MB (~28×) 1400 KiB/s 380 KiB/s

Ez azt jelenti, hogy egy kép mentése 6-7 mp, ideig tart, szinte függetlenül attól, hogy JPEG vagy RAW formátumot, ill. lassú vagy gyors kártyát használunk-e. A MicroDrive-nál a lassú seek idők miatt a JPEG mentése érezhetően még sokkal lassabb volt. Valójában a kártyaírás sebessége nem olyan vészes, nagyjából 2 mp alatt történhet az írás, a hosszú folyamat az adatok feldolgozása írás előtt.

Képnagyítás és scrollozás
(videó, klikk a képre!)

Szintén a belső processzor sebességi problémájára utal az is, hogy a kész képek nagyítása igen lassan történik. Egy-egy kép nagyításához 4 mp-et kell várnunk, a nagyított képekben történő lapozás, scrollozás pedig idegesítően lassú. A TRUE (Three-layer Responsive Ultimate Engine) hangzatos nevű képfeldolgozó processzortól én azért többet vártam. A tesztelés során természetesen felmerült bennem a kétely, hogy talán a tesztgép hibája mindez, de a német szaksajtó egy papírmagazinjában saját méréseimmel megegyező adatokat találtam.

A kioldást 2 vagy 10 mp-es időzítővel, illetve opcionális vezetékes távkioldóval végezhetjük. Lehetőség van előzetes tükörfelcsapásra (MLU – Mirror Lock Up) is, amely nagy nagyítású fotózás során segíti elő, hogy az állványra helyezett gép felcsapódó tükre által keltett rezgések ne zavarják az exponálást. Az MLU használata azonban nem önkioldóval történik, az exponálógomb első megnyomására a tükör felcsapódik, majd a második megnyomásra a zár is felfut és megkezdődik az expozíció. Személy szerint nekem az időzített felfutás szimpatikusabb.

Használhatunk automatikus expozíció sorozatot is 3 kép hosszban, a képek közötti eltolás ±3 Fé lehet, 1/3 Fé lépésközben állítható.

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólás

Ezzel az e-maillel már van regisztráció ezen a site-on. Használd a Belépés funkciót vagy adj meg másikat.

Hibás felhasználónevet vagy jelszót adtál meg

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.