Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A700 teszt

0

Felépítés I.

Találkozás egy régi ismerőssel. Szinte így éreztem, mikor szeptemberi megismerkedésünk után – immár hosszabb időre – kezembe vehettem a Sony új büszkeségét, mely egyben első, cserélhető objektíves, középkategóriás DSLR fényképezőgépük. A gép néhány hónapja kellemes benyomást tett rám, kivéve talán a kissé elnagyoltra sikerült JPEG feldolgozást. Szerencsére időközben a gyártó kiadott egy új firmware-t ennek orvoslására, és a hosszabb tesztre kapott példány már ezzel érkezett a szerkesztőségbe.

Változások

A legközelebbi rokon – gyártón belül maradva – a Sony Alpha 100, amely másfél éve jelent meg és a belépő DSLR szegmensben alapozta meg a Sony pozícióját. Az Alpha 700-zal való összevetés kicsit igazságtalan, de gyártón belül egyelőre ez a legközelebbi rokon. Előhozhatnánk még a Konica-Minolta Dynax 7D-jét, mint szellemi elődöt, de digitális fényképezőgép léptékkel mérve 2004 már olyan régen volt, hogy hasonlóan unfair lenne a modellek összevetése.

A fontosabb változásokat az alábbi táblázatban szedtük össze:

A Sony Alpha 100 és Alpha
700 közötti főbb különbségek
Sony A100 Sony A700
Érzékelõ 23,6 x 15,8 mm CCD 23,5 x 15,6 mm Exmor CMOS
Teljes képpontszám 10,8 megpixel 13,05 megapixel
Tényleges felbontás 10,2 megapixel 12,25 megapixel
Képméretek 3872 x 2592
2896 x 1936
1920 x 1280
4288 x 2856 (RAW)
4272 x 2848 (JPEG)
3104 x 2064
2128 x 1424
4272 x 2400 (16:9)
3104 x 1744 (16:9)
2128 x 1200 (16:9)
Formátumok és tömörítések RAW
RAW+JPEG
Fine (JPEG)
Standard (JPEG)
RAW
RAW+JPEG
cRAW
cRAW+JPEG
Extra Fine (JPEG)
Fine (JPEG)
Normal (JPEG)
Super SteadyShot stabilizátor 2-3,5 Fé elõny 2,5-4 Fé elõny
Érzékenységek ISO100-1600 (Lo80, Hi200), 1 Fé lépésenként ISO100-6400, 1/3 Fé lépésenként
Keresõ pentatükrös
lefedettség: 95%
nagyítás: 0,83x
betekintési távolság: 20 mm

pentaprizmás
lefedettség: 95%
nagyítás:0,9x
betekintési távolság 25 mm
áttervezett mattüveg

Dioprtia szabályzás -2,5…+1,0m -3,0…+1,0m
AF rendszer 9 pontos 11 pontos
Fénymérési tartomány +1 Fé – +20 Fé
(szpot: +4 Fé -+20 Fé)
0 Fé – +20 Fé
(szpot: +2 Fé – +20 Fé)
Fehéregyensúly Auto, napsütés, árnyék, felhõs, izzó,
fénycsõ, vaku, színhõmérséklet
szabályozás (Kelvin), egyéni mód

Auto, napsütés, árnyék, felhõs, izzó,
fénycsõ, vaku, egyéni mentés 1-3 helyre, színhõmérséklet
szabályozás (Kelvin), színszûrõ (G9~M9)
(minden preset +/-3 fokozatban finomhangolható)

Záridõ 30-1/4000 mp, Bulb 30-1/8000 mp, Bulb
LCD 6,2 cm, 230 000 pixel 7,5 cm, 921 600 pixel
továbbfejlesztett tükrözõdésmentes bevonattal
és nagyobb kontrasztátfogással
Vakuszinkron idõ 1/160 mp (stabilizátor nélkül)
1/125 mp (stabilizátorral)
1/250 mp (stabilizátor nélkül)
1/200 mp (stabilizátorral)
Vakumódok ADI, P-TTL ADI, P-TTL, kézi vezérlés (1/1-1/16 teljesítmény)
automata vaku sorozat (3/5 képig)
vakuszinkron csatlakozó
vezeték nélküli külsõ vaku vezérlés
Vaku kompenzáció +/- 2 Fé +/- 3 Fé
Expozíció kompenzáció +/-2 Fé +/- 3 Fé
Expozíció sorozat 3 kép, 0,3 és 0,7 lépésközzel 3/5 kép, 0,3; 0,5 és 0,7 lépésközzel
Akkumulátor NP-FM55H lítium-ion NP-FM500H InfoLítium (%-os teljesítmény visszajelzéssel)
DRO módok Off, Standard, Advanced Off, Standard, Advanced Auto, Advanced Level (5 fokozatban)
DRO sorozat (3 képig)
Szín effektek (Creative Style) Standard, Vivid, Portrait, Landscape, Sunset, Night View, B&W, Adobe
RGB
(mindnél kontraszt, telítettség, és élesség
állítás +/-2 fokozatban)
Standard, Vivid, Neutral, Adobe RGB, Clear, Deep, Light, Portrait, Landscape,
Sunset, Night View, Autumn leaves, B&W, Sepia
(kontraszt, telítettség, élesség, világítás
és zóna összevetés állítása
+/-3 fokozatban)
Sorozat 3 kép/mp
(RAW: 6 képig, RAW+JPEG: 3 képig, JPEG: 15 képig)
3 és 5 kép/mp
(RAW: 18 képig, cRAW: 25 képig, RAW+JPEG: 12 képig,
JPEG (XFine): 16 képig, JPEG (Fine/Standard): kártya kapacitásáig
Távvezérelhetõség vezetékes vezetékes, vezeték nélküli, és PC távvezérlés
Tömeg 545 g 690 g
Méret 133,1 x 94,7 x 71,3 mm 141,3 x 104,8 x 79,7 mm
Egyéb

idõjárásálló magnézium váz
100 000 expozícióra tervezett zár
Állítható zajszûrés, magas érzékenységnél
Szabályozható AUTO érzékenység tartomány
Memory Recall (MR mód)
HDMI kimenet (1920 x 1080i)
C (Custom) konfigurálható gomb
Opcionális portrémarkolat
Távirányító (alaptartozék)

A Sony ringben maradva az Alpha 100-zal kapcsolatban számos előrelépést tapasztalhatunk. Ilyen mondjuk a felbontás, amely 10-ről 12 megapixelre nőt, valamint az új érzékelő, amely a CCD architektúra helyett a CMOS technológiát erősíti. Mérete ugyan egy leheletnyit kisebb, de a jelentéktelen hátrányt vélhetően orvosolja majd az Exmor technológia hatásosabb zajszűrése.

A fájlformátumok között egy-egy JPEG és RAW tömörítési fokot köszönthetünk. A választható képméretekben pedig megjelent a 16:9-es oldalarányú fotók lehetősége. A SteadyShot szenzor-eltolásos elven alapuló stabilizátor már az előző modellből is ismerős, most azonban ennek továbbfejlesztett változatát kapjuk, amely bármely viszonyok között 0,5 fényértéknyi többletet jelenthet. Több a választható érzékenység is. Egyrészt azért, mert nem csak egész fényértékenként, de 1/3-onként is emelhetjük, másrészt a plafon ISO 6400-ig emelkedett. Sokkal szabadabban állíthatjuk be az automata érzékenységek körét is, mivel meghatározható a minimális és maximális érték.

Egyértelmű előny a nagyobbra nőtt kereső, amelynek bevonatos pentaprizmája és finomabb mattüvege kiváló világosságot és sokkal pontosabb kézi élességállítást ígér. Az automata élességállítás két újabb mezőt kapott, így 11 pontos, a fénymérési tartomány pedig +1 fényértékkel nagyobb (szpot módban +2-vel). A különféle korrekciós lehetőségek is kiszélesedtek. Az expozíció és vakukorrekció +/- 3 Fé között szabályozható. Több lehetőségünk van a fehéregyensúly beállítására is, hiszen minden gyári értéket +/-3 fokozatban finomhangolhatunk és 3 egyéni mentési helyünk is van. A „hosszabb, nagyobb…” szlogen jegyében kiterjesztették egy fényértékkel a záridőt is. A legrövidebb érték immár 1/8000 mp. Szintén rövidült a vakuszinkron idő is, maximum 1/160 mp-ről, 1/250-re. A vakuzásnál kapunk szinkroncsatlakozót és kézi teljesítményszabályozást is, de ha vezeték nélkül akarjuk elvillantani külső vakunkat, erre is mód nyílik.

A Sony Alpha 700 gyorsabb 3 helyett 5 kép/mp-es képsorozatot és több kép mentését ígéri (RAW-ban 3x annyit), de készíthetünk expozíció, vaku, fehéregyensúly és DRO sorozatokat is. Apropó, DRO! A kiterjesztett dinamika tartományt kínáló mód jobban szabályozható, mint az elődnél. Most már 5 lépésben állíthatjuk. Ugyanígy kiterjesztették a színstílusokat is. Több fokozatban állíthatók és jóval több van belőlük.

Az enyhe mellberúgással egyenértékű LCD felbontás a korábbival össze sem hasonlítható. A 3”-os képátlójú kijelző minden tekintetben übereli elődjét és a jelenlegi mezőny nagy részét. Szintén nem egy ligában játszik a két gép a kialakításukat illetően sem. Az Alpha 700 nagyobb, magnézium váza időjárásálló szigetelésű, zárszerkezete pedig 100 000 expozícióra tervezett (az Alpha 100-nál nem adják meg). Használhatunk hozzá portrémarkolatot, vezeték nélküli kioldót, köthetjük PC-re, vagy akár HDMI kimeneten nagy felbontású TV-re is. A beállítások szabadon menthetők 3 programhelyre és a kezelőszervek is szabadabban konfigurálhatók.

Képérzékelő

A 23,5 x 15,6 mm-es (APS-C méretű) Exmor CMOS szenzor teljesen új fejlesztés. Körülbelül 13 053 000 pixel található rajta, melyből 12 246 000 képpontot fordít hasznos képalkotásra a készülék. Az új érzékelőhöz új, 3 rétegű AA szűrő is készült, további érdekessége pedig a szenzoron belüli analóg jelzaj szűrés, melyet egy további digitális zajcsökkentés követ. A konvertált digitális jel csak ezután kerül a szintén továbbfejlesztett Bionz processzor „kezei alá” került. A folyamat könnyebb értelmezésében talán segít a jobbra lévő ábra, melyet a Sony hivatalos katalógusából vettünk. Fent látható az Alpha 700 jelfeldolgozása a töltés konverziójától a szenzor és a képfeldolgozó processzor munkáján át a végső képig. Alul egy hagyományos feldolgozási metódus kísérhető figyelemmel.

Magas, vagyis ISO1600 fölötti érzékenységnél az Alpha 700 automatikus zajszűrést is végez, de a Bionz processzor munkáját ezen kívül is szabályozhatjuk a menüben. Három érték állítható be: Magas, Normal, Alacsony szűrési fokozattal.

Az érzékenység automatikus és a felhasználó által meghatározott lehet. Automatikus beállításnál meghatározhatjuk a maximum (ISO400-1600) és a minimum (ISO200-400) értékeket. Kézi szabályozásnál az érzékenység 1/3-ad fényértékes lépésekben ISO100-6400 között határozható meg.

Szenzortisztítás

Az automatikus érzékelőtisztítás nem újdonság a Sony kínálatában. Már az Alpha 100-ban debütált a rendszer, amely a CCD-shift rendszerű stabilizátor elmozgathatóságát használta ki és a gép kikapcsolásakor egy rövid vibrációval mintegy lerázta magáról a kevésbé makacs szennyeződéseket. A rendszer hatásosságát korábban már egy külön tesztben kipróbáltuk.

A Sony Alpha 700 megoldása nem igazán változtatott a korábbi módszeren. A nem kívánatos szennyeződések ellen három lépcsőben védekezhetünk. Az első a CMOS szenzor előtti low-pass szűrő réteg, amely antisztatikus bevonatot kapott, így a porszemek nehezebben tapadnak meg rajta. A második a már említett rázós módszer. A fényképezőgép kikapcsolásakor az elmozdítható érzékelő finom függőleges vibrációval próbálja lerázni a rárakódott porszemeket. Végül a komolyabb, makacsabb szennyeződésekhez ott a hagyományos „Magad, uram, ha szolgád nincs” módszer. A menüben aktiválhatjuk a folyamatos tükörfelcsapást és zárnyitást, majd pumpás, ecsetes, vagy egyéb manuális megoldással gyürkőzhetünk neki az érzékelőtisztításnak. A kézi tisztítás csak abban az esetben kezdeményezhető, ha az akkumulátor töltöttségi szintje 50% fölött van. Itt is jól jöhet a portaszító low-pass szűrő, melyről így könnyebb lefújni a konokabb porszemet. A tisztítás végeztével a gép kikapcsolásával állítható alaphelyzetbe a tükör és a zár.

Sorozat fényképezés

lassú RAW sorozat hangfelvétele

gyors RAW sorozat hangfelvétele

Egy-két évvel ezelőtt még felkaptuk volna a fejünket az 5 kép/másodperces képsorozatra, de ma már csak annyit mondhatunk, hozza az elvárható szintet. A közelmúltban főleg kiéleződött a megapixel-verseny melletti sorozatsebesség-verseny, de a Sony úgy tűnik egyelőre nem akar beszállni a játékba. Mondjuk itt azért 12 megapixelről van szó, amihez azért elég komoly számítási sebesség kell. A gép Drive menüjében kétféle sebességet állíthatunk A „Hi” érték gyárilag megadott maximuma 5 kép/mp, a „Lo” pedig 3 kép/mp-cel ontja a képeket. A különböző fájlformátumoknál eltérhet a sorozatban menthető képek száma, melyről a következő táblázat tájékoztat:

A Sony Alpha 700 képsorozatainak
gyári értékei
sebesség készíthetõ képek száma
RAW 3 és 5 kép/mp
18
cRAW 3 és 5 kép/mp
25
RAW+JPEG 3 és 5 kép/mp
12
cRAW+JPEG 3 és 5 kép/mp
12
JPEG (XFine) 3 és 5 kép/mp
16
JPEG (Fine) 3 és 5 kép/mp
kártya kapacitása
JPEG (Standard) 3 és 5 kép/mp
kártya kapacitása

A méréseket, szokásunk szerint, mi is elvégeztük. A mentéshez a SanDisk Extreme IV sorozatú, 4 GB-os CF memóriáját használtuk.

A Sony Alpha 700 általunk
mért sorozat értékei
(SanDick Extreme IV 4 Gb CF kártyával)
sebesség
(zárójelben a betelt pufferrel elért sebesség)
készíthetõ képek száma
RAW 2,95 és 4,45 kép/mp
(2 kép/mp)
Hi: 21
Lo: 33
cRAW 2,95 és 4,45 kép/mp
(2 és 3 kép/mp)
Hi: 32
Lo: 90
RAW+JPEG 2,95 és 4,45 kép/mp
(2 kép/mp)
Hi: 19
Lo: 33
cRAW+JPEG

2,95 és 4,45 kép/mp
(2 és 3 kép/mp)

Hi: 28
Lo: 90
JPEG (XFine) 3 és 4,85 kép/mp
(Hi sebességnél 3,71 kép/mp)
Hi: 45
Lo: kártya kapacitása
JPEG (Fine) 3 és 4,85 kép/mp
Hi/Lo: kártya kapacitása
JPEG (Standard) 3 és 4,85 kép/mp
Hi/Lo: kártya kapacitása

Sima képsorozatok mellett automata sorozatok is lőhetők. A megszokott expozíció sorozatnál választhatunk, hogy 3 vagy 5 képet szeretnénk. A köztük lévő lépésköz 1/3, 1/2 vagy 1 fényérték lehet. Készíthetünk fehéregyensúly sorozatot is, 3 fotó erejéig, vagy DRO sorozatot, szintén ilyen hosszban. A DRO az Alpha 100-nál megismert Dynamic Range Optimizer mód rövidítése, amely itt továbbfejlesztett változatban éledt újjá, és a Képminőség fejezetben bővebben is bemutatjuk.

Az önkioldó szintén a gép Drive menüjében állítható, mégpedig 10 és 2 másodperc késleltetésre.