MeFoto BackPacker A0350

0

Utazóállványból, azaz kis tömegű és kis méretűre összecsukható tripodból az utóbbi időben elég sok járt nálunk, így mondhatjuk, hogy már az olvasóink is ismerik ezek közös jellemzőit, s tudják, milyen kompromisszumot kell kötnünk ezek alkalmazásánál.

A kis tömegért és kis méretért cserébe természetesen nem várhatunk el ugyanolyan maximális magasságot és ugyanolyan stabilitást, mint egy méretes és nehéz állványtól, de aki ilyet vásárol, az ezt úgyis mind tudja. A kis kompaktok alá még teljesen jól használható mini állványok egy komolyabb MILC, vagy teleobjektíves DSLR alatt már kissé bizonytalannak érződhetnek, de ez csak akkor jelenthet gondot, ha úgy akarunk fotózni, hogy az expozíció ideje alatt is a gépen kívánjuk tartani a kezünket. Az ilyen kis állványok mellé érdemes kioldózsinórt is használni, így az állvány pusztán a gép tartását valósítja meg, s nem kell elnyelnie a kezünk remegését. Ez esetben pedig komolyabb DSLR-t is nyugodtan ráhelyezhetünk, alkalmas lesz az állvány a feladatára.

A MeFoto viszonylag új név az állványok piacán, amelyről akár azt is gondolhatnánk, hogy egy új, feltörekvő távol-keleti gyártó. Nos, a távol-keletiben nem tévedünk, azonban nem új gyártóról van szó, kis nyomozás után ugyanis kiderült, hogy ez a Benro terméke.

A MeFoto BackPacker A0350 állvány kit egy szokványos kartondobozban érkezett hozzánk. A dobozon semmi jele annak, hogy ez Benro lenne, bár a dizájn persze igencsak hasonló. A doboz kibontása, majd az állvány előcsalogatása után rögtön meglepődtem. „Hát ez kiköpött Rollei FotoPro!” – kiáltottam fel hangosan a reggeli bágyadtságtól még csendes irodában. Csodálkozásom azonnal tett követte, előkaptam hát a Rollei FotoPro C5i-ről szóló cikkünket és ellenőriztem, vajon jól emlékeztem-e, vagy csak a memóriám viccelt meg. Valóban jól emlékeztem. No nem csak a színben volt hasonlóság (bár a narancssárga nem piros, de közel van hozzá 🙂 ), de a lábak összecsukott helyzetében, illetve a terpesztésnél használ módbani is. Az állvány lábait ugyanis teljesen felhajthatjuk a középoszlopig, amely így jelentős helymegtakarítást tesz lehetővé, a kinyitás utáni rögzítést pedig egy ki-betolható retesszel végezhetjük. Nos, úgy tűnik nincs új a nap alatt, a különleges, szokatlan és új megoldásokat nem ennél az állványnál fogjuk megtalálni.

Rollei FotoPro C5i

MeFoto A0350

Rollei FotoPro C5i

MeFoto A0350

Bár a Rollei FotoPro C5i és a MeFoto A0350 között nagy a hasonlóság, mégsem ugyanolyan tripodokról van szó, ez már a szekciók számából is látszik, hiszen míg a Rollei modellje négy szekciós, így összecsukott hossza 43 cm, a MeFoto A0350 öt szekcióból épül fel, amely még kisebb, 32 cm-es összecsukott hosszt eredményez.

Az A0350 tömegét tekintve is remek paraméterrel rendelkezik, hiszen csupán 1,2 kg-ot kell magunkkal cipelni, amely egy hosszabb túránál sem jelenthet komolyabb gondot.

A lábak tehát összesen öt szekcióból épülnek fel, ezeket gyors kioldású gumírozott szorítókkal rögzíthetjük, vagy oldhatjuk. Az egyes szegmensek kör keresztmetszetűek, de úgy nem fordulnak el. Az alumínium csövek a legvastagabb szekciónál 20 mm, a legvékonyabbnál pedig 9 mm átmérőjűek. Ezen adatokból azért érezhető, hogy nem középformátum alá szánják a kis állványt. A tripod teherbírására a gyártó 4 kg-ot adott meg, amely így egy komolyabb DSLR-t és egy komolyabb telezoom objektívet is képes lehet még megtartani.

A MeFoto lábai közül egyre se kerül habszivacs bevonat, ami téli hidegben tehetné kissé barátságosabbá és kellemesebbé az állvány használatát. Természetesen vállra vetve is kényelmesebb lenne puha bevonatos csöveket cipelni.

A szállítást segíti viszont a mellékelt, vállon is hordható táska, amelynek széles pántját a kívánt hosszúságúra állíthatjuk, a maradék pántot pedig igényesen, egy tépőzáras pánttal fogathatjuk le.

A lábak végén gumi tüskét találunk, amelyeket nem cserélhetünk le fém tüskére. Igaz, ez az utazó állványokra nem is jellemző.

A lábakat egyenként terpeszthetjük ki, összecsukott állapotból ehhez semmit sem kell kioldanunk, vagy megnyomnunk, egyszerűen lehajtjuk a kívánt helyzetbe. A rögzítéshez azonban a rögzítő fület be kell nyomnunk. A lábak nyílásszöge kétféle lehet, a hagyományos mellett egy nagyobb terpeszűre is beállítható. Felfelé hajtott állapotnál nincs rögzítésre módunk, azaz egy szűk hasdékban falnak nem tudjuk támasztani az egyik lábat.

Az összecsukás módjából következően a lábakat teljesen síkra is szétnyithatjuk, igaz, a 23 cm-es középoszlop miatt föld közeléből így sem tudunk könnyen fotózni. A középoszlop egyébként egy menetben még kihúzható, így a maximális 116 cm-es magasság után további 15 cm-rel növelhetjük az állvány magasságát.

Az állvány alsó részén kialakított kampóra súlyt is akaszthatunk (pl. fotóstáskánkat), amellyel növelhetjük a tripodunk stabilitását.

Vízmértéket az állványon nem találunk, jár viszont az állványhoz egy egyszerű gömbfej, amelyet Q0-nak nevezett el a gyártó. Az igény esetén lecsavarható, kicserélhető fejen egy darab 2D-s vízmértéket helyeztek el.

Panorámázáshoz a fej alsó részén foksálát is feltüntettek. A függőleges tengely mentén történő elfordítást az alsó szorítóval akadályozhatjuk meg, a középső szorító a gömb szorítási erősségét szabályozza, illetve ezzel oldhatjuk ki teljesen. A felső szorítóval a talp rögzíthető vagy oldható. Ha finoman kiengedjük, az Arca-Swiss rendszerű talpat 18 mm-rel tudjuk előre-hátra mozgatni, míg a szorító teljes kiengedésekor a talp egyszerűen levehető.

A gépbe illeszkedő állványcsavart a talp hátulján pénzérmével vagy imbuszkulccsal csavarhatjuk be. A talp 50×37 mm felületen érintkezik a gépünk aljával.

A MeFoto BackPacker A350 12 féle színben kapható, a hagyományos feketén kívül arany, titán, kék, zöld, piros, lila, narancs, fehér, sárga, rózsaszín és csokibarna kivitelben. Az utazóállványából létezik olyan változat is, amelynek egyik lába monopodként is használható, ezt A1350-es típusszámmal, RoadTrip néven forgalmazzák.

A MeFoto BackPacker A0350 főbb paraméterei
Min. magasság 23 cm
Min. magasság Q0 fejjel 31,5 cm
Max. magasság Q0 fejjel 116 cm
Max. magasság kihúzott középoszloppal Q0 fejjel 131 cm
Összecsukott hossz Q0 fejjel 31,5 cm
Legnagyobb csőátmérő 20 mm
Legkisebb csőátmérő 9 mm
Szekciók száma 5
Terhelhetőség 4 kg
Tömeg 1,2 kg

A MeFoto BackPacker A0350 utazó állvány kitet a Studio Line – FototechNikától kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!
Az állványkit ára bruttó 35.990 Ft.

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!