Nem kell mindig kaviár: olcsó fényképezőgépek

0

Bevezetés

Bal fülemmel már hallom is az egyik tábort, „Ezt most miért? Minek bájtokat pazarolni ezekre az olcsó vackokra?”. Jobb fülemben az ellentábor képzeletbeli érvei harsognak, „Végre a Pixinfo vette a fáradtságot, és az elérhető digigépekről is írnak, nem csak a méregdrágákról.”. Meg kell nyugtassam az előbbi hangokat, nem lesznek gyakori vendégek oldalainkon a legolcsóbb árszegmens képviselői, de egy idő óta érik már az ötlet, hogy csináljunk egy gyors bemutatót – csak úgy szőr mentén – mire számíthatunk, ha az olcsóbb fényképezőgépek közül választunk?

Felkerestük tehát az egyik legnagyobb hazai elektronikai áruházláncot, hogy ugyanmár hadd söpörjük le az alsó polcot. A következőkben beválasztott 10 géppel kapcsolatban nem volt tehát semmilyen komoly kritériumunk, mindössze annyi, hogy 25 ezer forint alatti árcédula lógjon rajtuk. Nem kerestünk konkrét típusokat, nem voltak márka preferenciáink, egyszerűen csak ezek voltak elérhetők a polcon az említett árkategóriában. Így történhetett, hogy akadt gyártó aki három géppel is képviseltette magát, más, ismertebb cégektől viszont egy gép sem került be. A bemutató tehát más helyszínen vagy időpillanatban más mezőnyt vonultatott volna fel. 2010 nyarának mifelénk ezek az olcsó versenyzői (az egyes gépekről a következő oldalakon írunk):

A táblázat teljes ablakos megtekintéséhez kattintson IDE

Canon PowerShot A490 Casio Exilim EX-Z35 Fujifilm FinePix AX200 Olympus T-100 Panasonic Lumix DMC-F2 Polaroid i936 Rollei Compactline 55 Rollei Compactline 101 Rollei Sportsline 50 Sony Cybershot DSC-S2000
Felbontás 10,0 Mpixel 12,0 Mpixel 12,2 Mpixel 12,0 Mpixel 10,1 Mpixel 12,0 Mpixel 5 Mpixel 10,0 Mpixel 5 Mpixel 10,1 Mpixel
Optika 37-122mm
3,3× zoom

35,5-106,5mm
3× zoom

28-140 mm
5× zoom
36-108 mm
3× zoom
33-132 mm
4× zoom
35-105 mm
3× zoom
46-145 mm
3× zoom
37,5-112,5 mm
3× zoom
40 mm 35-105 mm
3× zoom
LCD 2,5″
115e szubpixel
2,5″
230e szubpixel
2,7″
230e szubpixel
2,4″
112e szubpixel
2,5″
230e szubpixel
2,7″
? szubpixel
2,4″
? szubpixel
2,5″
? szubpixel
2,4″
? szubpixel
2,5″
230e szubpixel
Videó 640×480 848×480 1280×720 640×480 848×480 640×480 640×480 640×480 640×480 640×480
Belső memória 16,9 MB 9 MB 10,8 MB 50 MB 32 MB

32 MB

32 MB 16 MB

6 MB
Kártyatípus SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC SD/SDHC microSD/
microSDHC

Memory Stick Duo
SD/SDHC
Áramforrás AA elem/akku litium-ion akku AA elem/akku litium-ion akku litium-ion akku AA elem/akku AA elem/akku

AA elem/akku

AAA elem/akku

AA elem/akku
Méretek 93,5 × 61,7 × 30,6 mm 98,8 × 57,3 ×
20,4 mm
93 × 60,2 ×
27,8 mm
93 × 60 ×
23,3 mm
97,6 × 55,4 ×
24,8 mm
92 × 60,5 ×
24,3 mm
89,5 × 61 ×
27 mm

91,7 × 62,3 ×
25,5 mm

90,3 × 63 ×
25,3 mm

97,6 × 61 ×
27,2 mm
Tömeg
(*akkuval)
175 gramm 138 gramm 163 gramm 122 gramm 134 gramm 168 gramm

182 gramm

168 gramm

146 gramm

173 gramm
Extra                 3m-ig vízálló  
Ár 22.990 Ft 22.990 Ft 23.990 Ft 21.990 Ft 24.990 Ft 19.990 Ft 9.900 Ft 14.990 Ft 12.990 Ft 19.990 Ft