Röviden: Nikon Coolpix S51c teszt

0

Bevezető

Dave kipihenten ébredt sokcsillagos hotelszobájában. Reggeli előtt forró fürdőt vett, megborotválkozott, majd felöltötte nem túl kényelmes, ám annál elegánsabb vászonnadrágját, felülre laza de divatos pólót vett. A sok finomságot felvonultató svédasztalos reggeli után úgy döntött, a délelőttöt kedvenc időtöltésének, a fotózásnak szenteli.
Róma csodálatos város. Ezt Dave is hallotta már, bár eddig még nem volt szerencséje hozzá. Most végre alkalma van végigjárni a híres épületeket, megtekinteni a Piazza Navona széles terét, a Szent Péter bazilika óriás kupoláját és freskóit, hogy a szokásos turistalátványosságról, a Colosseumról ne is beszéljünk. Érdeklődése azonban inkább a kevésbé közismert helyek felé, a római emberek életét jobban bemutató fotók készítésére alkalmas kis utcákba vezérelte. Egymás után készítette a hangulatosnál hangulatosabb életképeket, utcarészleteket, csendéleteket.

Az idő gyorsan elszállt, így első alkalommal amikor órájára pillantott, már elmúlt délután egy óra. Ezt gyomra is jelezte már neki korábban, de a fotózás közben nem sokat figyelt a korgó jelzésre. Néhány utcasarokkal arréb talált egy éttermet, mely számára is megfelelő volt. Utálta a túlzsúfolt felkapott helyeket. Ez nem ilyen volt.
Beült a sarokba, előkapta fényképezőgépét és úgy döntött, megmutatja barátnőjének az elkészült felvételeket. Néhány gombnyomás múlva a lány már láthatta is a szebbnél szebb képeket, s irigyelte kedvesét, hogy ilyen fotókat készített. Valójában nem is a képek miatt volt irigy, hanem azért, hogy párja Rómában lehet, míg ő a hétköznapok munkáját kell végezze otthon.

Dave végül elrakta gépét, mert jól tudta: képei már a legkedvesebb lány elektronikus postaládájában vannak, hiszen a kis fényképezőgépe és a modern információáramlás mindezt lehetővé tette.

Néhány évvel ezelőtt még utópiának tűnt volna, ha egy ilyen történettel állok elő. Manapság azonban teljesen természetes, hiszen a vezeték nélküli hálózatok és az internet segítségével, valamint egy WiFi képes fényképezőgéppel minden gond nélkül megtehetjük, hogy képeinket azonnal tovább küldjük.

Egy ideig ez a lehetőség csak a legdrágább tükörreflexes fényképezőgépek kiegészítő szolgáltatásával volt elérhető, de mára már a kompakt gépek is lehetővé teszik a vezeték nélküli hálózatok alkalmazását. Jóllehet, a D-SLR-ek WiFi szolgáltatásai között közvetlen FTP kapcsolat használata is szerepel, a Nikon Coolpix S51c csak internetes tárhelyre képes továbbítani a képeket. A lényeg azonban ezzel is megvalósítható.

Külső, kezelés

A Nikon Coolpix S51c csodaszép fényképzőgép. Két oldalán tükörfényes krómozott, előlapján és hátulján matt fekete fém burkolatot kapott. A hátlapot szinte teljes egészében a nagy méretű LCD foglalja el, amelytől balra a mostani Coolpixekre jellemző elhelyezésű kezelőszervek találhatók.

A Coolpix S51c fogása jó, bár kényelmesnek kis mérete és ultrakompakt kialakítása miatt nem merném nevezni. Az előlap teljesen sík, hátul a hüvelykujj csak a zoomvezérlő gombon támaszkodhat meg.

A felső részre a szokásos bekapcsoló és exponáló gombon kívül az egygombos portré/D-lighting és a kép e-mailben küldésére szolgáló apró gombocskát helyezték el. A hátlapon felül a zoomvezérlő kapcsoló, alatta a Mode és lejátszás gombok, alul a menü és törlés gomb, a kettő között pedig az elforgatható vezérlőtárcsa látható, amely négyirányú navigáló billentyűként is funkcionál. Ennek közepén az értékek elfogadására használható Ok gomb található.

A vezérlő tárcsa igen ügyes kialakítású. A forgatható kivitel nagyban megkönnyíti és jelentősen gyorsítja az értékek vagy a menüpontok kiválasztását és keresését, ugyanakkor a szokásos négy irányú navigáló gombokként is használható. Felvétel módban innen érhetjük el a következő funkciókat:

  • fel: vaku mód
  • le: makró mód
  • jobbra: expozíció kompenzáció
  • balra: önkioldó

A kezelés tehát nem nehézkes. A paraméterek egy része közvetlenül választható, mások azonban csak a menüből. A menü használata nem bonyolult, jó felépítés és logikus elrendezés jellemzi. A forgatható vezérlőtárcsának köszönhetően pedig könnyű kiválasztani az egyes menüpontokat és gyorsan lépkedhetünk közöttük. Egyetlen apró negatív megjegyzésem lenne: a menük megjelenítése kissé lassabb, mint amire számítani lehet, szemmel jól láthatóan rajzolja ki a szövegeket az LCD-re. Ez azonban nem okoz problémát vagy kellemetlenséget a használat során.

A mode gombbal az aktuális üzemmód választható ki. A vezérlőtárcsával mozoghatunk körbe a felkínált lehetőségek közül:
Felvétel:

  • fényképezés
  • nagy érzékenység
  • téma mód (portré, tájkép, sport, éjszakai portré, party/beltér, tengerpart/hó, naplemente, alkonyat/hajnal, éjszaki tájkép, közeli, múzeum, tűzijáték, másolás (dokumentum), ellenfény, panoráma segédlet)
  • hangfelvétel
  • videórögzítés
  • beállítás (setup)

Lejátszás:

  • lejátszás
  • diavetítés készítése (Pictmotion by muvee)
  • naptár
  • dátum szerinti képlista
  • hang visszajátszás
  • beállítás
  • my PictureTown (feltöltés az internetes albumba)

A Menu gombbal megjeleníthető lehetőségeket felvétel során:

  • képmód: 8M fine, 8M, 5M, 3M, PC, TV, 16:9
  • fehéregyensúly: auto, kézi, napfény, izzó, fénycső, felhős, vaku
  • BestShotSelector: ki/be
  • sorozat: egy kép, sorozat, 16 képes indexképsorozat
  • érzékenység: auto, 100/200/400/800/1600.
  • színbeállítások: normál, élénk, fekete-fehér, szépia, cianotípia
  • AF mező mód: automatikus, manuális, középső

Lejátszáskor:

  • kijelölés nyomtatásra
  • diavetítés
  • törlés
  • törlés elleni védelem
  • kép elforgatása
  • leméretezés (640×480 vagy kisebbre)
  • másolás belső memória és kártya között bármilyen irányba

Beállítás menü:

  • menük: szöveges vagy ikonos
  • üdvözlő képernyő: ki, Coolpix felirat, vagy saját kép
  • dátum és időzóna beállítás
  • kijelző beállítás: fényképadatok (mutatás, auto, rejtés, segédrács), fényerő (1..5)
  • dátumozás: ki, dátum, dátum és idő, napszámláló (adott dátum óta eltelt napok számát írja a képre)
  • rázkódáscsökkentés (VR): ki/be
  • AF segédfény: auto/ki
  • hangbeállítások: gombok és zár hangja
  • tájolás rögzítése: auto/ki
  • automatikus kikapcsolás: 30 mp, 1, 5, 30 perc
  • kártya formázása
  • nyelv megadása, köztük magyar is
  • videó mód: PAL/NTSC
  • alapértékek visszaállítása
  • vezeték nélküli beállítások: hálózati profil (SSID lekérdezés vagy kézi beállítás), e-mial küldő neve és címe, címzett beállítások, PictureBank (ki/be, ki esetén e-mail értesítőt küld), hálózati paraméterek jelszavas levédése, kulcsadat megjelenítése, visszaállítás
  • firmware verzió (és MAC cím)

Képérzékelő

A Nikon Coolpix S51c elődjéhez, az S50c-hez képest stabilizált optikáján kívül CCD-je felbontásában különbözik leginkább. Az S51c is 1/2,5″ típusú CCD-t használ, felbontása azonban 8,3 Mpixeles.
Legnagyobb felbontásban 3264×2448 pixeles képeket készíthetünk. A 4:3-as oldalarányon kívül 16:9-es formátum is válaszható, ekkor 3200×1800 pixeles fájlokat menthetünk.
A fotókat csak JPEG formátumban menthetők, a minőségi fokot pedig csak a legnagyobb, 8 Mpixeles felbontásban lehet kiválasztani (normál vagy fine).

Az érzékenységet a gép automatikusan is meghatározhatja ISO100 és ISO800 között (nagy érzékenységű módban elmehet ISO1600-ig is), de az ISO100/200/400/800/1600 értékek közül kézzel is lehet választani.

LCD

A gép hátlapjára méretéhez képest nagy, 3″-os LCD-t szereltek. A kijelző felbontása 230 ezer pixel (R+G+B), így az élőkép vagy a kész fotók remek minőségben élvezhetők. A megjelenítő felületét hatékony tükröződésmentesítő bevonattal is ellátták, amely erős napsütésben is jól látható képet eredményez. A háttérvilágítás egyébként 5 lépésben állítható.
Szintén remek az LCD betekintési szöge is, gyári adatok szerint 160 fok. Inverz hatás egyáltalán nem jelentkezik, igaz, kb 45 fokból lentről nézve kissé csökken a kontraszt, de még lentebbről megtekintve a kijelzőt, jobb lesz a kép. Fej fölül fotózni minden további nélkül könnyedén lehetséges.

A képfrissítés jó, gyenge fénynél ugyan nem szaggat, de a hosszabb zársebesség miatt már el-elmosódik az élőkép.

Felvételkor az LCD-n csak a legfontosabb adatokat láthatók, sajnos sem a rekesz érték, sem a zársebesség nem jelenik meg a fotózás előtt.
Lejátszásnál a normál nézeten kívül naptár módot, 20, 16 vagy 9 képes indexképet, illetve maximum 10x-es nagyítást használhatunk.

Optika, vaku

A Nikon Coolpix S51c-be újításként már optikailag stabilizált objektív került. A rejtett kialakítású 3×-os zoomátfogású optika gyújtótávolásága 6,3-18,9 mm közé állítható, amely kisfilmes formátumban 38-114 mm-nek felel meg. A fényerő a rejtett optikás gépek között átlagosnak tekinthető, bár azt érdemes tudni, hogy ezeknek az optikáknak általában kissé gyengébb a fényerejük, mint a hagyományos teleszkópikus kialakítású 3×-os zoomobjektíveké. Nagylátószögnél f/3,3, míg tele állásban f/4,2 fényerőt használhatunk.

Az optikai zoomon felül digitális zoom is rendelkezésünkre áll, maximum 4×-es mértékben.

Az objektív 12 lencsét tartalmaz 9 csoportba rendezve, aszférikus tagról a specifikációk nem tesznek említést. A geometriai torzítás egyébként átlagos, tele állásban nem észrevehető, míg nagylátószögnél enyhe hordótorzítás tapasztalható.

f=66 mm ekv.
lefedett terület: 32 mm;
nincs jelentős hordótorzítás
erős szférikus hiba

A makró módban nagy látószögnél 4 cm-es közelponttal dolgozhatunk, de a Nikon gépeknél már megszokott módon a legnagyobb nagyítást a zoom köztes állásában, 66 mm-nek megfelelő gyújtótávolságnál lehet elérni. A lefedett terület mindössze 32 mm, torzítás nem jelentős, de a nagy nagyítás miatt a sarkok már homályosak. A makróképesség tehát kiváló, bár némileg rontja az összképet, hogy a valódi blende hiánya miatt nem lehet nagyobb mélységélességet választani.

A Nikon Coolpix S51c csak automatikus élességállítással használható, azt viszont arcfelismeréssel is kombinálhatjuk. Az arcok felismerése gyor, kevés fénynél is mindössze 1 mp. Ha több arc is van a képen, akkor a hatékonyság jelentősen csökken: egyrészt kissé bizonytalanná válik, hogy éppen mikor melyik arcot véli felismerni, másrészt ha többet is felismert, néha elveszt egy-egy arcot.

A gyenge fénynél történő élességállítást narancs fényű LED segíti. Ennek hatótávolsága egész jó, kellően kontrasztos témánál akár 3 méter is lehet.

A vaku meglehetősen közel található az optikához, emiatt sűrűn fordulhat elő vörös szem. A Nikon közleménye szerint a gép automatikus szoftveres vörösszem korrekciót hajt végre a vakus felvételek után, ennek azonban elég kicsi lehet a hatékonysága, mert a próbák során több képen is vörösek maradtak a szemek. Azt sajnos nem tudni, hogy ahol nem lettek vörös szemek, ott a gép korrigált, vagy egyébként sem verődött vissza az optikába a szemfenéken tükröződő fény.

A vaku automatikus, derítő, letiltott vörösszem csökkentő módokon kívül hosszú szinkronidővel is használható.

Akkumulátor, memóriakártya

A fényképezőgépet lítium-ion akkumulátor táplálja. Az EN-EL8 jelű akku 3,7V névleges feszültségű, kapacitása 730 mAh. A gyári adatok szerint egy feltöltéssel 150 kép készíthető (CIPA ajánlású mérés szerint).

Az akkumulátort a fényképezőgép tölti, ha csatlakoztatjuk a dobozban mellékelt hálózati adapterre.

A beépített memória mérete 13 MB, amelybe 8 Mpixeles felbontásban 3 fine, vagy 5 normál tömörítésű, 3 megapixeles felbontás esetén pedig 14 kép fér. Ez arra elég, hogy ha elfelejtünk magunkkal vinni memóriakártyát, akkor néhány képet még tudjunk készíteni, de egy 1 GB-os memóriakártya beszerzése mindenképpen javasolt.
A fényképezőgép egyébként SD és nagy kapacitású SDHC memóriakártyát egyaránt képes kezelni.

A memóriakártyát és az akkumulátort is az alul lévő fém zsenéros ajtó mögé kell helyeznünk. Ennyire jó kialakítású fedlapot még nem láttam. Tökéletesen védett az esetleges letörés ellen, s mivel kellően elemelkedik a gépváztől, kiválóan hozzáférünk az akkuhoz is. A gép nyitott ajtóval nem használható.

Az állványmenetet műanyagból készítették, melyet az optikai tengely vetületétől 1,5 cm-re, a váz aljának nagyjából egyharmadára helyeztek. Mivel közel van az állványmenet az akku fedlaphoz, így állványon fényképezve nem tudjuk sem az akkut sem a memóriakártyát cserélni.

A fényképezőgépre egyetlen csatlakozó került, a gép alján, amely opcionális dokkolóállomással vagy a mellékelt kábelekkel használható USB vagy videó/audio kimenetnek, illetve a töltés is ezen a csatlakozón keresztül végezhető.

Sorozat, videó

Sorozatfelvételnél specifikációk szerint másodpercenként 0,8 kép készíthető (10 mp alatt 8 kép). A mérések ezt igazolták is, nekünk 0,87 kép/mp adódott. Megfelelően gyors memóriakártyával a sorozat kártya kapacitásig tarthat (pl. SanDisk Ultra II). Panasonic 512 MB-os Hi-Speed kártyával 7 kép után állt le a sorozatfelvétel. Véleményem szerint a legtöbb esetben ez a hossz is elegendő lehet, de a sorozat sebességén azért lehetne még mit javítani.

A Nikon kompaktoknál már jól bevált módon itt is használhatunk BestShotSelector módot, amelyet külön menüpontba helyeztek, így a sorozat módot külön nem is kell aktiválnunk. Ennek során a készített képekből a gép kiválasztja a legjobban sikerültet (élesség és bemozdulás alapján). Hatékony lehet statikus témánál, kevés fényben, hiszen ha van időnk 4-5 képet készíteni, nagyobb eséllyel lesz közte olyan, amely nem, vagy csak minimálisan van berázva (az exponáló gomb teljes lenyomásakor a sorozat első képe egyébként nagyobb eséllyel lesz elmosott, mint a 2. vagy a 3., hiszen a gomb lenyomásakor óhatatlanul elmozdítjuk a gépet is).
Ezen kívül van még 16 képes indexsorozat is, ami szintén kb. 0,8 kép/mp sebességű. A készített kép 7 Mpixeles lesz, erre helyezi el a gép a 4×4-es rácsba helyezett 16 db kisebb fotót.
Hagyományos, nagy felbontású időzített felvétel ezzel a modellel nem készíthető.

animált videó

MPEG (AVI) videó (~10700 kbps)
640×480 pixel 30 fps; 0:24 mp; 32 MByte

Videókat maximum 640×480 pixeles felbontásban készíthetünk, de választható 320×240 pixeles vagy 160×120 is. A képfrissítés 30 kép/mp, a tömörítés hagyományos mjpeg, elég nagy sávszélességgel (~10Mbps), emiatt elég gyorsan telik a memóriakártya.
A felvétel során optikai zoom nem használható, csak a digitális, pedig a zoom teljesen csendes, nem nagyon zavarna a felvételben. A fénymérés viszont aktív marad, sőt autofókusz bekapcsolását is kérhetjük. Ez minimálisan hallatszik a felvételben, csak akkor vehető észre, ha teljes csend van. A hangokat 8 kHz-es mintavételezéssel rögzíti a fényképezőgép.
A felvételek hossza csak a kártyától függ, 1 GB-osra közelítőleg 11 percnyi legjobb minőségű VGA felbontású mozgóképet rögzíthetünk. A maximális fájlméret a FAT fájlrendeszerből adódóan 2 GB.

A hagyományos videófelvételen kívül animált videóklip is készíthető, amely 5, 10 vagy 15 kép/mp sebességű videót készít a külön-külön fotózható képkockákból. Kár, hogy ilyenkor nem rögzíthető a fénymérés illetve a fehér-egyensúly, mert így néha nehéz olyan animációt készíteni, amelyet valóban szerettünk volna. Mielőtt elkezdenénk a felvétel elkészítését, mindenképpen töltsük fel teljesen az akkut, nehogy úgy járjunk, mint én, hogy a kitalált történet felénél kifogyott a szufla.

Extra szolgáltatások

Az előzőekben említett különleges sorozatokon és videókon felül extra szolgáltatás az optikai képstabilizálás, amely hatékonyan csökkentheti a fényképezőgép rázkódását, így kevésbé fognak elmosódni a hosszabb expozíciós időkkel készített felvételek.

Extrának számít az arcfelismeréssel támogatott élességállítás is.

Fotózás előtt megadhatjuk a színmódot, normálon kívül élénk, fekete-fehér, szépia és a mostanában újra divatos cianotíp (kék) mód is használható.

A képek utólagos korrekciójára ad lehetőséget a D-Lighting, ami a sötétebb, árnyékos részek kivilágosítását végzi el. Ez alulexponált vagy túl kontrasztos képeket is képes javítani, igaz, ilyenkor a képzaj a szokásosnál nagyobb. A D-Lighting hatásfoka, vagy erőssége nem paraméterezhető.

D-Lighting

eredeti felvétel

D-lighting után

A kész fotókat leméretezhetjük, de sajnos itt csak maximum 640×480 pixeles felbontást választhatunk, ezért ez maximum e-mailben való továbbításra, vagy blog oldalakhoz való.

Extra szolgáltatás lehetne a vörösszemek utólagos javítása, de ilyet az automatikus vörösszem javító rendszer miatt a gép nem tartalmaz.

S természetesen különlegesség a WiFi támogatása.
A képeinket a rendelkezésre álló IEEE 802.11 b vagy g jelű hálózatokon továbbíthatjuk a my Picture Town szerverére. Regisztráció nélkül 200 MB tárhelyet kapunk, melyet egy egyszerű regisztrációval 2 GB-osra bővíthetünk. Az így feltöltött képek később számítógépre is letölthetők, ehhez a szoftver CD-n kezelőprogramot is találunk. Lehetőség van arra is, hogy megadott e-mail címre, vagy e-mail címekre küldjük a képek my Picture Town-os linkjét, így azonnal láthatják ismerőseink az újonnan készített képeinket. Dave is ezt a funkciót használta.

Vezeték nélküli hálózatokból a Coolpix 51c nem csak a nyitottakat támogatja, hanem a megosztott kulcsost és a WPA-TKIP jelszavast is. A használható hálózatok listáját a beállítás menüben kérdezhetjük le, de újat is hozzáadhatunk, ha olyan hálózatot szeretnénk használni, amelynél az SSID szórása ki van kapcsolva. A hálózati beállításokat 4 számból álló jelszóval védhetjük le, hogy illetéktelenek ne férjenek hozzá.

Sajnos közvetlen helyi hálózatban nem tudjuk használni a WiFi lehetőséget, csak internetkapcsolattal is rendelkező hálózatok jöhetnek szóba. Kár, mert így a szolgáltatás csak részben fedi le a WiFi-ben rejlő lehetőségeket.

Képminőség

Bár a tesztfotókon nincs nyoma szférikus aberrációnak (gömbi hiba – sarkok homályosodása), a torzítás sem jelentős, a képek mégsem tökéletesek. Érzésem szerint kicsit lágyak, ami a rejtett optikának tudható be. A már alacsony érzékenységgel készült képeken is megjelenő képzaj a zajszűrő algoritmus visszafogottságára utal.

Ennek némileg ellentmond, hogy a részletekből már ISO100-as érzékenységnél is elvesztünk valamit, és a részletek mosottsága ISO200-nál és ISO400-nál tovább fokozódik. Az ISO800 érzékenységen készült képeken már alig marad részlet, emellett a színzaj is nagyon jelentős.
Az ISO1600-as érzékenységet csak kisebb méretű (max. 10×15 cm) nyomatokhoz érdemes használni.



ISO100; F3,8; 1/15 mp


ISO200; F3,8; 1/30 mp


ISO400; F3,8; 1/60 mp


ISO800; F3,8; 1/125 mp


ISO1600; F3,8; 1/250 mp


ISO100; F3,8; 1/15 mp


ISO200; F3,8; 1/30 mp


ISO400; F3,8; 1/60 mp


ISO800; F3,8; 1/125 mp


ISO1600; F3,8; 1/250 mp


ISO100; F3,8; 1/15 mp


ISO200; F3,8; 1/30 mp


ISO400; F3,8; 1/60 mp


ISO800; F3,8; 1/125 mp


ISO1600; F3,8; 1/250 mp


ISO100; F3,8; 1/15 mp


ISO200; F3,8; 1/30 mp


ISO400; F3,8; 1/60 mp


ISO800; F3,8; 1/125 mp


ISO1600; F3,8; 1/250 mp

A fotók 23 °C hőmérséklet mellett készültek.

Gyári tartozékok

  • Szoftvereket és driver-t tartalmazó CD
  • Li-ion akkumulátor (EN-EL8 3,7V; 730 mAh)
  • Hálózati adapter a gép töltéséhez
  • USB kábel
  • A/V kábel
  • Dokkolóállomás adapter
  • Csuklópánt

Ajánló

Fényképezőgép. Hm. Mire is való? Fényképeket készíteni. A Nikon Coolpix S51c viszont ennél már kicsit több. Ezzel a masinával nem csak fényképeket készíthetünk, de azonnal tovább is küldhetjük ismerőseinknek, ha WiFi hálózat közelébe kerülünk.

Jóllehet, a WiFi-n és a D-Lighting-en kívül más igazán különleges szolgáltatással nem büszkélkedhet a Coolpix S51c, mégis inkább az extrák téren nyújt sokat a gép. A patinás Nikon név ellenére a képminőség terén nem nyújtott sokat. A képek kicsit lágyak, és a képzaj is magasabb, mint némely konkurens modellnél. A szolgáltatások, a remek kezelés, az ötletes kezelőszervek és a csodaszép LCD viszont mégiscsak azt mondatja velem, hogy remek géppel van dolgunk. Csak ha a fotók részleteit vizsgáljuk, és mondjuk összevetjük a nemrég tesztelt, s kevésbé neves Casio termékeinek képével, akkor már valóban azt kell mondjuk, hogy a Casio több részletet hoz, mint a Nikon Coolpix S51c. De vajon kell-e a Nikon S51c-énél több részlet? Nos, ez a kérdés hasonló, mint amikor azt kérdezzük, hogy kell-e 5 Mpixelnél több. Ebben a kategóriában minden bizonnyal mindkét kérdésre a válasz: nem!

Akinek szüksége van a WiFi általi azonnali képtovábbítás lehetőségére, s a képminőség másodlagos (mivel ezek a különbségek, amikről beszélünk 10×15 cm-nél egyébként sem látszanak) annak a Coolpix S51c igen jó választás lehet. Gyönyörű külseje és ügyes kezelőszervei is kívánatossá teszik.
A makróképesség kiváló, a videófelvétel is jó, bár a digitális zoom kissé szaggat.

A fényképezőgépet a Nikon Kft.-től kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha bemutatónk segített a gép kiválasztásában, a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja az oldal működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az egyes képekre, a képekről expozíciós információk is leolvashatók. A fájlnevekben a kisfilmes formátumba átszámolt gyújtótávolság értékek is szerepelnek.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!