Felépítés II.
Ergonómia
A Nikon D80 majdnem egy-egy centivel alacsonyabb és keskenyebb mint elődje volt, fogása mégis kényelmes. A markolat egy átlagos férfikéz számára kellően vastag és mély, a gumiburkolat jó tapadású stabil fogást ad. Egyedül kisujjam ingadozott a markolat aljának szakadéka és a biztos fogás között. Egy lapátkezű felhasználónak már bizonyára jól jön a portrémarkolat beszerzése, de ez nem feltétlenül alapfeltétel a biztos fogáshoz.
A gombok kiosztása és kezelése a Nikon hagyományait idézi. "Nyomd a funkciógombot és tekerd a tárcsát" - ez az alapfelállás a Nikon gépeknél és ettől a D80 sem tér el. Minden fontosabb funkciónak meg van a gombja a vázon, sőt a bajonett jobb oldalánál kapunk egy extra funkciógombot is, amelyre egyedi beállítást rendelhetünk. Ilyen az ISO érték kijelzése, a segédrács megjelenítése, a középpontos AF, a vaku fénymérés rögzítése, a vaku kikapcsolása, vagy a mátrix/középre súlyozott/szpot mérés aktiválása. Mivel gombokból sok van, helyből pedig kevés, több gomb két funkciót lát el attól függően, hogy felvétel, vagy lejátszás módban vagyunk. Már a D70s-nél is kicsit zavart, hogy az LCD bal oldalán lévő gombsor, amely jobb esetben a lejátszás funkcióit vezérli, különféle expozíciós beállításoknak is helyet ad. A D200-ban jobban meg volt oldva a dolog, bár ott több volt a hely. Mondhatnám, hogy "ez van", egyrészt pozitívum, hogy szinte mindent gyorsan állíthatunk a vázról, másrészt ezért némi zsúfoltsággal kell fizetnünk. Aki használt már Nikon DSLR-t, annak nem lesz vele gondja, aki már rendszerről áll át, vagy nem járatos még ebben a rendszerben, az első időkben kicsit gondolkodni fog.
Az állványmenet - hasonlóan a többi DSLR-hez - pontosan az optika tengelyén található és fémből készült.
LCD és kereső
Az előd 2" képátlójú LCD monitora helyett 2,5"-os található a Nikon D80 hátulján. Ez pontosan megegyezik a látható méretével, amit méréseink is igazoltak. Nőtt a felbontás is, mégpedig majdnem duplájára, hiszen 130 000 helyett 230 000 képpont felel az LCD sokkal részlettelibb képéért. Ez viszont nem csak papíron igaz, de szemmel is látható a különbség. A gép mellé alaptartozék egy BM-7 típusú, műanyag LCD védő is, amelyet a monitor elé pattinthatunk és így hatásos védelmet nyújt a kisebb ütődések és a karcok ellen. Ahogy a DSLR fényképezőgépek nagy többségénél, az LCD-n itt sem kapunk élőképet, tehát a fotó nem komponálható rajta. Kizárólag a menübeállításokra és a képek visszanézésére szolgál.
A gép tetején lévő státusz LCD kiosztás ismerős lesz a D70s tulajdonosoknak. Mérete kissé szélesedett ugyan, például a 11 Af mező megjelenítése miatt, és egy-két ikont áthelyeztek máshová, de a jól megszokott kiosztás köszön vissza ez esetben is. A státusz LCD háttérvilágítású. Ezt az exponáló gomb körüli bekapcsoló gyűrű elfordításával aktiválhatjuk és kb. 10 mp-ig tart. A menüben állandó világítást is kérhetünk, persze ha nem sajnáljuk rá az akkumulátor energiáját. A státusz LCD-n az következő infók jelennek meg: ISO érték, automata beállítások ikonja, akku állapotjelző ikon, záridő, rekeszérték, expozíciós módok, vakubeállítások, vaku expozíció korrekció, expozíció korrekció, fehéregyensúly, expo sorozat, önkioldó, csipogás letiltása, aktív AF mező, AF-mód, fénymérési mód, hátralévő képek száma, képegyesítés ikon, fekete/fehér képmód, Kelvin beállítás, képméret és formátum, tömörítés, fehéregyensúly módok.
A Nikon D80 jobb keresőt kapott, mint elődje. A pentapzrizmás kereső lefedettsége ugyanakkora (95%-os), de nagyítása 0,75x helyett 0,94x, ami jól láthatóan nagyobb keresőt eredményez. A betekintési távolság is nőtt 18mm-ről 19,5 mm-re. Ha egy 100% lefedettséget és 1,0x nagyítást adó kisfilmes gép keresőhöz hasonlítanánk, a D80 keresőképe annak 60%-a lenne. Ez megegyezik a Nikon D200 és a Pentax *ist sorozatot kivéve nagyobb, mint a konkurens márkák keresőképe.
A szemkagyló jobb oldalán egy -2,0 + +1,0 értékek között használható dioptria korrekciós gyűrűt találunk. A szemkagyló levehető, hosszabb expozícióknál a vállpánton található kupakkal fedhető le, így a keresőn keresztül nem jut zavaró fény a gép belsejébe.
A keresőben látható információk: fókuszmezők kijelzői, kompozíciós segédrács, AF visszajelző lámpa, AE/vaku zár kijelzése, ISO és automata állások kijelzése, záridő, rekeszérték, expozíció/vaku korrekció skála, akku állapot jelző, expozíció/vaku korrekció ikon, fehéregyensúly ikon, expo sorozat ikon, hátralévő képek száma, Kelvin érték, vaku készenlét ikon, fekete/fehér mód ikon, kártyafoglalat állapota ikon.
Élességállítás, fénymérés
Az élességállítás történhet a D80 továbbfejlesztett Multi-CAM 1000 autofókusz rendszerével, valamint kézi fókuszálással. Ezek között az objektív AF/MF, vagy a vát bal elején található AF/MF kapcsolóval válthatunk.
Az AF rendszer 11 mérőmezős, melyek közül a középső mezőt wide (széles) módban is használhatjuk. A fázisérzékelés elvén működő TTL autófókusz, ISO 100 érzékenységnél -1 és + 19 Fé között működik. Működési tartományát és sebességét a vázra helyezett objektív típusa határozza meg. Az alapvető AF fókuszmódok a következők:
AF-S: egyszeri automata élességállítás
AF-C: folyamatos automata élességállítás
AF-A: automatikusan meghatározott AF, amelynél a gép dönt a fenti két mód között
A fénymérést a prizmaházba épített 420 pixeles RGB érzékelő végzi. Háromféle módot állíthatunk be:
3D színes mátrix II: Az elődhöz képest továbbfejlesztett fénymérési mód, amelynél a teljes képmezőt figyelembe veszi a rendszer
Középre-súlyozott: A képmező kb. 75%-át veszi figyelembe a mérés, különös tekintettel a képközépre, melynek mérete a menüben beállítható (6,8 vagy 10 mm-es képkör
Szpot: csak a kép 2,5%-os közepét veszi figyelembe
3D színes mátrix és középre súlyozott mérésnél a működési tartomány 0 és 20 Fé közötti, szpot beállításnál kissé szűkebb, 2 és 20 Fé közötti. A fénymérést felül is bírálhatjuk még pedig a státusz LCD melletti gombbal, melynek nyomvatartásával és a hátsó vezérlőtárcsa elfordításával +/- 5 Fé között szabályozható az expozíció. A lépésköz 1/3, vagy 1/2 Fé lehet, a menübeállítástól függően. Készíthetünk expozíció sorozatot is 2 vagy 3 kép erejéig +/- 2 Fé tartományban, az imént leírt lépésközökkel.
A gyakorlatban egy AF-S jelölésű objektívvel próbáltam ki az autofókuszrendszert, amely gyors és pontos eredményt adott az esetek legnagyobb részében, jelentősebb lassulásra csak rosszabb fényviszonyok között kell számítanunk, de a fókuszrendszer még ez esetben is pontosnak bizonyult. A fénymérést szintén kitűnőnek találtam. Az autofókusz és az expozíció a gép hátulján lévő AF-L/AE-L gombbal zárolható, így az abban a pillanatban érvényes értékek a kép átkomponálása esetén is megmaradnak. A gomb működését a Setup menüben befolyásolhatjuk.
Vaku
A Nikon D80 felnyíló vakuja automata módokban magától nyílik, kreatív módokban pedig a vaku bal oldalán lévő gombbal oldható ki. Ugyanezen gomb nyomva tartásával és a vezérlőtárcsa elfordításával szabályozható a villanó teljesítménye - 3 - + 1 Fé értékek között, 1/3 vagy 1/2 lépésközökben. A beépített vaku kulcsszáma 13, ami ISO 100 érzékenységnél és F2,8 rekesznél, kb. 4,6 méteres maximális hatótávolságot jelent. A beépített vaku fénymérését ugyanaz a 42 pixeles RGB szenzor végzi mint a sima fénymérésnél, így villanásának erőssége a Nikon legújabb feljesztésű i-TTL vakutechnológiáján alapul. A belső vaku, automata, derítő, vörösszem csökkentő, lassú szinkron + vörösszem csökkentő, lassú szinkron, második redőnyre szinkronizált és kikapcsolt állásokban használható. A vörösszem a Retouch menüben szoftveresen is eltávolítható a képről. Az i-TTL módon kívül manuálisan is használhatjuk a vakut 1/1 -1/128 leosztásokban. A Repeating flash móddal stroboszkópszerű villanásokra bírhatjuk, beállítva a működési frekvenciát, teljesítményt és a villanások számát. A beépített vaku egyik legfejlettebb módja a Commander beállítás, amellyel vezeték nélkül szabályozhatunk külső vakukat két külön csoportban, tehát akár csoportonként eltérő teljesítménybeállításokkal is.
A maximális vakuszinkron idő 1/200 mp. A Setup menüben meghatározható az automata vakuzáshoz rendelt legrövidebb záridő is, 30 és 1/60 mp között, 1 Fé lépésekben.
Külső vakuk csatlakoztatásához egy i-TTL vakupapucsot találunk a gép tetején, ahová elsősorban a Nikon hasonló rendszerű vakujai (SB-600, SB-800, R-200) rögzíthetők. SB-800-at, vagy külön megvásárolható wireless vezérlőt használva használva szintén beállítható a vezetéknélküli Commander mód. Ebben az esetben a külső vaku/vezérlő menüjében szabályozhatók az egyes vakucsoportok. Sajnos vakuszinkron csatlakozót nem helyeztek a D80-ra.
Az alábbi kis táblázat a beépített vaku fényeloszlását mutatja nagylátószögnél. A sarkok felé kb. 15%-os sötétedés volt észlelhető, ami nem túl jelentős. A jobb oldali képen egy képszerkesztő szoftverrel kiemeltem a fényeloszlás formáját, hogy jobban látható legyen.
Vakuval készült felvétel fényeloszlása
~15% eff.
(képmanipulálással kiemelve!)
Csatlakozók, akku, memóriakártya
A D80 bal oldalán, két elhajtható gumifedél alatt találjuk a váz ki és bemeneteit. A fölső, nagy fedél alatt az USB 2.0 Hi-speed aljazat (mini-B) kimenete, a külön megvásárolható hálózati tápegység aljzata, valamint egy audio/video kimenet kapott helyet. Alul egy külön fül mögött találjuk a vezetékes távvezérlő csatlakozóaljzatát.
A fényképezőgép alaptartozéka egy EN-EL3e típusú lítium ion akkumulátor, 1500 mAH kapacitással. Az akku mellé egy MH-18a jelű töltő is jár. Az akkumulátort - energiafelhasználása miatt - cirkuszban, vagy legalább valami mutatványos bódéban kéne mutogatni, ugyanis kiváló. A gyárilag mért 2700 kép/feltöltést ugyan nem sikerül megközelítenünk, de intenzív, mindennapos használat melle 800 fotót simán készíthetünk vele egy töltéssel. A gyári mellé még egy pótakkut, esetleg a két akkumulátor fogadására is alkalmas MB-D80 portrémarkolatot is beszerezve, nem sok gondunk lesz.
A Nikon D80 ugyanazt az információs menüpontot kapta, mint a D200, így a státusz LCD és a kereső akku-információi mellett az áramforrás százalékban mért kapacitása, a legutóbbi töltés óta készült fotók száma és az általános "közérzete" is leolvasható. Az akkumulátort a markolat alján lévő, fémzsanéros műanyagfedél alatti foglalatba csúsztathatjuk. Rögzítőpöcök nincs, ami a helyén tartaná, de egy bizonyos pont után magától nem csúszik ki nyitott ajtónál sem. A fedél természetesen állványra helyezett gépnél is nyitható.
Nos, a Nikon belépő szériájánál úgy tűnik végleg véget ért a CompactFlash korszak. Az apró D50 után már a D80 is a kisebb Secure Digital kártyára váltott. Ebből a szempontból a D70/D70s tulajok bajban lesznek, hiszen, ha kedvenc vázukhoz már jócskán betáraztak CF memóriából, akkor D80-ra váltva kénytelenek lesznek SD memóriát beszerezni hozzá. A gyártó -nyilván a friss DSLR tulajdonosokra és a volt kompaktosokra számít ebből a szempontból, hiszen ebben a szegmensben az SD kártya már elterjedtebb. A váz mellé nem jár memória, így mindenképpen vásárolnunk kell hozzá. A 10 megapixeles felbontást figyelembe véve legalább 1 GB kapacitású ajánlott a kényelmes fotózáshoz. A hagyományos SD kártyák mellett a nagykapacitású SDHC memóriákat is támogatja.
A memóriakártya foglalat egy egyszerűen hátrahúzható, majd magától kinyíló műanyagajtó mögött található a markolat jobb oldalán. Ez az egyszerű megoldás viszonylag gyors cserét tesz lehetővé, ami bevallom jobban tetszik a D200 kioldógombos megoldásánál.



















