Olcsó utazózoom kompaktok 2011.

0

Bevezető

2011 utazózoom trendjei

Ismét elrepült egy év, közeledik a karácsony és vele együtt az ajándékozás öröme, vagy kényszere. A mi részünkről pedig a nép…akarom mondani, a gépszámlálásé – remélve, hogy rövid összefoglalónk talán segít átlátni a nem is oly kicsi kínálatot. Mert bizony idén is volt fényképezőgép bőven. Érthető okokból inkább az érdekesebb modellekre, a tükörreflexes és persze a MILC készülékekre figyeltünk, de mostani karácsonyi bemutatónk szereplőiből az utazózoomokból közel 30 új modell jelent meg. A szám kicsit engem is meglepett, de ezek szerint a gyártók éreznek még potenciált ebben a szegmensben.

A probléma talán csak az velük, hogy igazán új fejlesztéseket, érdekesebb szolgáltatásokat nem kapunk, mondjuk az előző években megjelent elődökhöz képest. Akadnak szinte teljesen automatikus és manuális beállításokat is felvonultató modellek jóval több szolgáltatással. Áruk is nagyjából ennek megfelelő. Néhány esetben a patinás márkanevet is beárazta a gyártó, de a drágább gépeket most is kihagyjuk.

Mivel a vásárlás egyik – ha nem a legfőbb – szempontja az ár, a gépeket is eszerint rendezve mutatjuk be. Legtöbben valószínűleg úgy keresnek fényképezőgépet, hogy kitűznek egy árplafont és megnézik mi fér bele kosárba ennyiért. A felső határt 60 ezer forintban húztuk meg, ami persze olcsónak semmiképp sem nevezhető, de a kategórián belül egy jó középkategóriának azért megfelel.

Ebben az árszegmensben egyértelműen az Olympus tekinthető egyeduralkodónak, hiszen idén négy modellt is kínál, olcsóbb gépei pedig már igen jó szolgáltatáskészlettel rendelkeznek. A legolcsóbb modellek kb. 25 ezer forintnál kezdődnek, ami jó ár egy 10x-es zoomos gépért. Ebben a kategóriában már általánosnak mondható a legfeljebb 3 cm vastag fém ház, a 10-12,5x-ös zoom, a saját lítium-ion akkumulátor, a 2,7-3 colos LCD, és a 14-16 megapixeles felbontás. Az olcsóbb modellek ugyanakkor jórészt automata üzemmódokat kínálnak, nélkülözik a HDMI kimenetet, a jobb felbontású kijelzőt, és többnyire 720 soros mozgókép felbontás és a hangfelvétel (többnyire mono).

A 60 ezres kategória felé közelítve mindezeket már megtaláljuk választottunkban, sőt, akad BSI-CMOS szenzorral szerelt modell is, bár nem feltétlenül a felbontásbajnok kategóriából. Az elmúlt évek slágere a stabilizátor után (mely szinte minden modellben megtalálható), a széles látószög volt. 28 mm-nek megfelelő gyújtótávolság helyett mostanában a még szélesebb 24-25mm dívik. Örvendetes, hogy nem kell mélyen a zsebünkbe nyúlnunk hozzá, hiszen az olcsóbbak között is mindennaposnak számít a kényelmes, akár 24mm-nek megfelelő nagylátószög.

Az összegyűjtött fényképezőgépek néhány vásárláskor is figyelembe veendő tulajdonságát az alábbi táblázatban összesítettük. Az adott tulajdonságra kattintva kilistázható az azzal rendelkező modellek.

Nikon Coolpix S8100 (BSI-CMOS) 48 000 Ft.
Olympus VR-310 (CCD) 24 500 Ft.
Olympus VR-320 (CCD) 33 000 Ft.
Fujifilm FinePix T200 (CCD) 35 000 Ft.
Casio Exilim EX-ZS100 (CCD) 38 000 Ft.
Olympus VR-330 (CCD) 44 000 Ft.
Fujifilm FinePix T300 (CCD) 49 000 Ft.
Canon PowerShot SX150 IS (CCD) 55 000 Ft.
Panasonic Lumix DMC-TZ18 (CCD) 59 500 Ft.
Nikon Coolpix S6200 (CCD) 46 500 Ft.
Sony Cyber-shot DSC-H70 (CCD) 48 000 Ft.
Olympus SZ-20 (BSI-CMOS) 53 000 Ft.
Pentax Optio RZ18 (CCD) 55 500 Ft.
Olympus VR-310 (24-240mm ekv.) 24 500 Ft.
Fujifilm FinePix T200 (28-280mm ekv.) 35 000 Ft.
Nikon Coolpix S6200 (25-250mm ekv.) 46 500 Ft.
Nikon Coolpix S8100 (30-300mm ekv.) 48 000 Ft.
Sony Cyber-shot DSC-H70 (25-250mm ekv.) 48 000 Ft.
Fujifilm FinePix T300 (28-280mm ekv.) 49 000 Ft.

Olympus VR-320 (24-300mm ekv.) 33 000 Ft.
Casio Exilim EX-ZS100 (24-300mm ekv.) 38 000 Ft.
Olympus VR-330 (24-300mm ekv.) 44 000 Ft.
Olympus SZ-20 (24-300mm ekv.) 53 000 Ft.
Canon PowerShot SX150 IS (28-336mm ekv.) 55 000 Ft.

Panasonic Lumix DMC-TZ18 (24-384mm ekv.) 59 500 Ft.
Pentax Optio RZ18 (25-450mm ekv.) 55 500 Ft.

Közölt áraink a nagyobb webes árösszesítő oldalak 2011. december eleji adatait tükrözik, és nem veszik figyelembe az esetleges helyi leárazásokat, akciókat.