Kipróbáltuk: Olympus E-30 (teszt)

Irházy Róbert (Birdie) - 2009. január 30. 07:00 (részletes digitális fényképezőgép teszt)
Az Olympus DSLR kínálata az utóbbi időben kétpólusú volt: az E-1, majd az E-3 a profiknak készült, míg az E-3xx, E-4xx és E-5xx sorozatok minden extra tudásuk ellenére inkább a belépő szinthez tartoztak, mint a középkategóriához. Így aki komoly gépet keresett elfogadható áron, az gyorsan elfordulhatott a márkától. A két véglet közti hiányosságot igyekszik az Olympus pótolni a nemrég bemutatott E-30-cal, amit a múltkori előzetes után megkaptunk végleges változatban is.

Felépítés I.

Bevezető

Középkategóriás, vagy félprofi gép lévén azt lehetne feltételezni, hogy az E-30-at tudásban messze az E-520 fölé, de jóval a profiknak szánt E-3 alá pozicionálták. A múltkori rövid ismerkedésünk alatt azonban kiderült, hogy az előbbi feltételezésből csak az első igaz maradéktalanul. Az E-30 ugyanis szinte alig marad el tudásban az egyel magasabb kategóriában induló E-3-tól.
A legfontosabb különbségek az Olympus E-3 és E-30 között:
Főbb különbségek az Olympus E-3 és az Olympus E-30 között
Olympus E-3 Olympus E-30
Felbontás 3648 × 2736
10,1 Mpixel
4032 × 3024
12,3 Mpixel
Fehéregyensúly regiszterek száma 4 1
Keresőméret 100%-os lefedettség 98%-os lefedettség
LCD monitor 2,5" 2,7"
Időjárásálló igen nem
Olympus E-3 és E-30
Mint a fenti képeken látható, a két gép kialakítása nagyon hasonló. Még a profi kategóriás E-3-nál az üzemmódtárcsát módválasztó gombbal helyettesítették, az E-30-ra valódi üzemmódtárcsa került. A hátsó rész nagyjából azonos kialakítást kapott, így a gombok elhelyezése is hasonló. Ez azonban nem jelenti azt, hogy aki E-420 vagy E-520 gépet használ jelenleg, az könnyen átszokna az E-30 kezelésére. A legfurcsábbak talán az LCD alá helyezett gombok lesznek, hiszen ezeket a belépőszintnél a kijelzőtől balra találjuk.
Olympus E-520 és E-30

Képérzékelő

A 17,3×13,0 mm-es LiveMOS képérzékelő a 4/3” típusú szenzorok között jelenleg a legnagyobb felbontású, mintegy 13,1 millió képpontot tartalmaz, melyből 12,3 millió vesz részt a képalkotásban.
A képfeldolgozást TruePic III+ processzor végzi, mely a gyors sorozatoknál is kellő sebességet nyújt.

Az érzékenységet ISO100 és ISO 3200 között állíthatjuk 1/3, vagy 1 Fé lépésekben (az egyedi beállításokban megadottaknak megfelelően). Kézi érzékenység beállításon túl használhatunk automatikus ISO választást is, amelynek során a gép az egyedi beállításoknál megadott minimum és maximum érték között választ az aktuális témához leginkább megfelelőt (a gyújtótávolság függvényében).

A LiveMOS szenzorra objektív cseréje alkalmával esetleg felkerülő porszemeket a bekapcsoláskor automatikusan működésbe lépő ultrahangos (SuperSonic Wave Filter) tisztítórendszer rázza le, amelynek működését a váz felső részén elhelyezett kék színű (SSWF feliratú) LED jelzi. Ennek jó hatékonyságáról már többször megbizonyosodhatunk.

Legnagyobb felbontásban 4032×3024 képpontból álló fotókat készíthetünk, ezeket RAW (.orf) vagy JPEG formátumban menthetjük el, de van lehetőség a RAW+JPEG módszer alkalmazására is. Ez utóbbi esetben a veszteségmentes és tökéletesen utófeldolgozható RAW kép mellé gyorsan és egyszerűen kezelhető JPEG kép is mentésre kerül.
A JPEG képeket 1/12, 1/8, 1/4 vagy 1/2,7 (Basic, Normal, Fine, SuperFine) tömörítési fokkal menthetjük el.
A RAW fájlok jól tömörítettek, a nagy felbontás ellenére részletgazdag képeknél is csak kb. 13 MB-tal kell számolnunk.

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 1 GB-os kártyán* 2 GB-os kártyán*
4032x3024 RAW 13184 KB 77 155
4032x3024 Super Fine 9180 KB 111 223
4032x3024 Fine 6055 KB 169 338
4032x3024 Normal 2695 KB 379 759
4032x3024 Basic 1787 KB 572 1145
*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!
A RAW formátumú képeket a gyárilag mellékelt Olympus Master segítségével konvertálhatjuk át JPEG képpé. A gyári konverter tökéletesen azonos fotókat készít, mint a gép belső képfeldolgozója.

Objektív

Az Olympus E-30-ra FT bajonettes Olympus Zuiko Digital, vagy más gyártók (Sigma, Leica) optikáit tekerhetjük fel. Napjainkban már a FourThirds rendszer a gyújtótávolságok igen széles tartományát fedi le, a diagonális fisheye-tól kezdve az ultanagylátószögű zoomoptikákon és a makró objektíveken keresztül a nagy fényerejű telékig sokféle modellel találkozhatunk.

Kit kiszerelésben Zuiko Digital ED 14-42mm f/3,5-5,6 vagy Zuiko Digital ED 14-54mm f/2,8-3,5 II vagy Zuiko Digital ED 12-60mm f/2,8-4 SWD objektívvel vásárolhatjuk meg a vázat. Mi a Zuiko Digital ED 14-54mm f/2,8-3,5 II optikát használtuk tesztünk során.

Sorozat fényképezés, sebesség

gyors RAW sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!
gyors JPEG sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!
A sorozat sebessége megegyezik az E-3-éval, vagyis nagy sebességű módban 5 kép/mp, míg lassabb sorozatnál 1-4 kép/mp közötti sebességet választhatunk. A gyári maximum értéket, vagyis az 5 kép/mp-et próbáink is igazolták, mint RAW, mint JPEG formátumnál elérthető volt ez a sebesség, s a zársebesség sem volt rá hatással (1/400 mp és 1/100 mp között vizsgálva). A sorozatban készíthető képek száma kisebb, mint az E-3-nál, igaz, ezt a nagyobb felbontás is okozhatja. RAW formátumot használva kb. 12 képet képes tárolni a gép belső puffere.

Ha a puffer telítődik, a képkészítés nem áll le, csak lelassul, olyan sebességre, amivel a memóriakártya képes fogadni az adatokat. Gyors memóriakártyát alkalmazva gyakorlatilag 2 kép/mp sebességet is tudunk ekkor tartani (Extreme III vagy gyorsabb).

Sorozat sebességek
 1/100 mp1/200 mp1/400 mp
RAW 5 kép/mp 5 kép/mp 5 kép/mp
JPEG 5 kép/mp 5 kép/mp 5 kép/mp
A kártyára írás sebességét most csak CompactFlash kártyával vizsgáltuk, előző tesztjeinkben jól látható, hogy az xD kártyának nem igen van esélye a CF-ek mellett.
Aki a nagyobb írási tempót preferálja, annak tehát továbbra is inkább a CompactFlash kártyákat javasoljuk, hiszen ezek már igen nagy sebességgel is képesek a képek írására és áruk is mérsékeltebb, mint az xD formátumé. Ráadásul az Olympus E-30 támogatja az UltraDMA adatátviteli módot, amely közelítőleg megduplázza az eddigi sebességet, így gyakorlatilag akár 20 MB/s feletti tempót is elérhetünk (bár tegyük hozzá, hogy a kártya ennél is többre lenne képes):

Kártyaírási sebességek
 JPEGRAW
SanDisk Extreme IV CF (4 GB) 24400 KiB/s 25600 KiB/s
SanDisk Extreme III CF (4 GB) 12500 KiB/s 13300 KiB/s
Ha automatikus expozíció-sorozatot választunk, akkor 3 vagy 5 képet készíthetünk ±0,3..1 Fé lépésközzel. Ez az üzemmód azonban nem jelenti a sorozatmód használatát, azt nekünk külön be kell állítani.

A vakuteljesítmény-sorozat hasonlóan az expozíció sorozathoz ±0,3..1 Fé lépésközzel készülhet, ekkor azonban csak 3 kép kerül egy sorozatba.

Fehéregyensúly-sorozatot választva 3 vagy 9 képet fog elmenteni a fényképezőgép, 2, 4, 6 lépésközt használva a vörös és a zöld csatornán. Ezt a sorozatot az automatikus expozíció-sorozattal együtt, kombinálva is használhatjuk.

Az Olympus az E-3-ban vezette be az automatikus sorozatok egyik új, különleges fajtáját, az érzékenység sorozatot. Ez esetben 3 kép készül különböző érzékenységekkel. A lépésköz 1/3, 2/3 vagy 1 Fé lehet. Ez azoknak lesz igen hasznos lehetőség, akik mindenképpen szeretnének használható képet készíteni, de azt a lehető legkisebb érzékenységen, hogy minimalizálják a képzajt. Javasolt ezek miatt a minimum 2/3 Fé-es lépésköz használata.
Különleges sorozatokból tehát nincs hiány, bár el tudnánk képzelni még párat (fókusz sorozat, mélységélesség sorozat).

A kioldást 2 vagy 12 mp-es időzítővel, illetve vezeték nélküli távkioldóval (azonnali vagy 2 mp-es időzítő) végezhetjük. Ennek vevőegysége ill. vörös színű visszajelző LED-je a gép markolatán található.
Ezen kívül használhatunk expozíció előtti, időzített tükörfelcsapást is a nemkívánatos rezgések elkerülése érdekében. Az előzetes tükörfelcsapás időzítése a menüben állítható be 1-30 mp közé.

| | egyéb
| | egyéb
  • (03. 12.)Nokia Ovi Maps navigáció teszt
    Komoly lépésre szánta el magát január végén a Nokia – ingyenessé tette addig fizetős Ovi Maps nevű navigációs programját, így a cég felsőkategóriás telefonjai már PNA-ként is használhatók, természetesen a vilgá bármely pontján.