Felépítés II.
Ergonómia
Az üzemmód tárcsát a váz bal oldalára helyezték. Ez nem emelkedik ki a gépvázból, forgatásához csak a hátlapból kinyúló tárcsát használhatjuk. Ez így egy kicsit kényelmetlen megoldás.
LCD és kereső
Az LCD háttérvilágítását ±7 értékben módosíthatjuk, valamint szintén ±7 lépésben változtathatjuk meg a színezetét (hue).
Az kijelző erős napsütésben viszonylag jól látható, de sajnos az E-széria többi tagjához képest az E-P2 nem transzflektív kijelzőt kapott, ami azt jelenti, hogy erős napsütésben csak a világosabb részek lesznek jól láthatók, s szükség lesz a fényerő felemelésére.
A keresőben 24 fokos szög alatt látható a megjelenített kép, amely egy képzeletbeli 1×-es nagyítású 100% lefedettségű tükörreflexes fényképezőgép keresőjének 61%-át adná. Ez bizony még a mai APS-C DSLR-ek keresőinél is szép érték lenne. A keresőkép tehát nagy, a felbontás pedig óriási: 1,44 millió szubpixelnek megfelelő, ami soha nem látott részletességet ad a képnek. A pixelek gyakorlatilag láthatatlanok, a kép az eddigiekhez képest hihetetlenül részletes. Valójában nincs a kijelzőn 1,44 millió szubpixel, csupán a technológia különbözik a hagyományos RGB LCD-ktől. Már korábban is láthattunk olyan megoldást, amely pixelenként volt képes bármilyen szín megjelenítésére, váltott színű kijelzési módban. A VF-1 elektronikus kereső minden bizonnyal ugyanazt a panelt kapta, mint amit már a Panasonic Lumix DMC-G1-ben láthattunk. A kijelző a projektoroknál és a Panasonic professzionális videokameráiban már alkalmazott LCOS (Liquid Crystal on Silicon) technológiát használja, amit tekinthetünk az LCD és DLP egyfajta ötvözetének is. Az LCD-ktől eltérően itt nem egymás melletti különböző színű képpontokról van szó, hanem egy monokróm, 800×600 pixeles (0,48 Mpixel) képről, amely a vörös, zöld és kék (RGB) világossági információt gyors egymásutánban villantja fel. Olyan gyorsan, hogy szemünk nem képes elkülöníteni ezeket. Mindeközben vörös, zöld és kék LED-ekkel világítják meg amely szemünk (agyunk) számára folyamatos, színes mozgóképként érzékelhető. A képváltás sebessége 180 Hz, a végleges látott képet azonban – a három, váltakozó színkomponens miatt - 60 Hz-es képfrissítésként észleljük. Ez persze elegendő ahhoz is, hogy a Microtech kijelzőinél látható kék-vörös szellemkép itt már ne jelentkezzen. Az LCOS „pixelmentességét” a pixelek közötti minimális, szem számára láthatatlan hézagoknak is köszönheti, ami az LCD-nél jóval kisebb.
A felfelé is kinyitható, szögkeresőként is alkalmazható VF-2 dioptria korrekciós tárcsával is rendelkezik, amely -3 és +1 közötti állítási lehetőséget kínál.
A gyorsmenünek és a négyirányú navigáló gombok funkcióinak köszönhetően ezek javarésze könnyen módosítható is. A gyorsmenüről a menürendszer oldalon írtunk bővebben.
Lejátszáskor ha a fényképezőgépet elfordítjuk, a kijelzett kép automatikusan a géppel együtt fordul, így portré állású képet is könnyedén megnézhetünk a kijelző teljes felületének használatával. Ilyenkor a nagyítás során is elfordított, vagyis helyes képet látunk. A fotókba max. 14x-es mértékig nagyíthatunk, a teljesen kinagyított képen jól ellenőrizhető az élesség, elmosódottság alig jelentkezik, az 1x1 pixeles részletek is jól elkülöníthetők.
Az E-P1-nél még azt írtuk, hogy a teljesen kinagyított képeken JPEG tömörítés nyomait és blokkosodást vélhetünk felfedezni, ami alapján azt hihetnénk, hogy a SuperFine képek is erősen tömörítettek. Ezt az E-450-nél és E-520-nál is tapasztaltuk, az új E-620-nál viszont ilyen probléma nem jelentkezett. Furcsának találtuk, hogy az E-P1-nél ez a hiba megmaradt. Örömteli azonban, hogy az E-P2-nél már javították ezt a problémát, így most már teljes nagyításnál sincs ilyen jellegű hiba, legalábbis JPEG képnél. A RAW formátumú kép nagyított nézetél gyengébben ugyan, de érezhető a beágyazott JPEG erősebb tömörítése. RAW+JPEG használatakor a gép kellően intelligens és ez esetben a JPEG képből nagyít, nem a RAW fájlból, ami a részletek tökéletes megjelenítését eredményezi.
Nagyított nézetben ha az Info gombot megnyomjuk, a képek között lépkedhetünk úgy, hogy a nagyítás megmarad. Így hasonló képeken jól ellenőrizhető, melyiknél sikerült leginkább eltalálni a fókuszt. Szerencsére a kártyaolvasás sebessége itt nem befolyásolja a képellenőrzést (mint az E-620-nál), itt kellően nagy puffer áll rendelkezésünkre, így 2 kép bele is fog férni, ami a képek oda-vissza váltogatásánál mindig a részletes kép megjelenítését teszi lehetővé.
Ha nagyított nézetben az Info gombot megnyomjuk, a képek között lépkedhetünk úgy is, hogy a nagyítás megmarad. Így hasonló képeken valamelyest ellenőrizhető, melyiknél sikerült leginkább eltalálni a fókuszt.
Vaku
A vázra továbbra sem került vaku.A felső részen rendszervakuk számára alakítottak ki vakupapucsot, amelybe az Olympus rendszervakuin kívül középpontos érintkezőjű vakukat is illeszthetünk. Persze elektronikus keresőt és vakut az azonos csatlakozás miatt nem használhatunk.
Az Olympus E-P2-hez egyébként a gyártó a 14-es kulcsszámú FL-14-et ajánlja, amit az E-P1-hez fejlesztettek, s azzal együtt jelentettek be.
Az FL-14 TTL-Auto, Auto, vagy manuális módban működhet. Manuális módban azonban csak olyan gépvázzal tud működni, amely menüben kínálja a beállítható vakuteljesítményt, mivel a vakun nincs teljesítmény szabályozás.
A villanóra 3 gomb került, a teszt villantás, a módválasztó és a ki/bekapcsoló nyomógomb.
Működtetéséhez 2 db AAA méretű (mikro-) ceruza akkumulátorra vagy elemre van szükség (vélhetően emiatt nem is túl hosszú a működési idő). A vaku feltöltése friss akkumulátorokkal 4 mp alatt történik meg.
A használható legrövidebb szinkronidő: 1/180 mp, amelyet a menüben 1/60 mp-re növelhetünk, de megadhatjuk a vakus képekhez a legkisebb zársebességet is.
A vörösszemek kialakulását elővillantással csökkenthetjük. Ha esetleg mégis nyusziszemeket kaptunk a fotónkon, azokat akár a gépen belül is korrigálhatjuk (csak JPEG formátumnál).
A használható vakumódok a következők: automatikus, vörösszem csökkentő, derítő, tiltás, vörösszem csökkentő lassú szinkron, lassú szinkron, lassú szinkron a második redőnyre.
Élességállítás, fénymérés
Az automatikus élességállítás 11 ponton történhet, kontraszt érzékelés elvén.A fókuszmódok között az AF gombbal és a hátsó tárcsával válthatunk:
- S-AF: egyszeri autofókusz. Az exponáló gomb félig lenyomott állapotára indul az automata élességállítás, és a beállított fókuszmezőnek megfelelő terület távolságában marad. A gombot félig nyomva tartva és a képet átkomponálva a beállított élességállítási távolság megmarad.
- C-AF: folyamatos AF. Az élességállítás ez esetben is az exponáló gombot félig lenyomva indul, de a kép átkomponálásakor az AF pont alatti terület távolságának megfelelően változik. Alkalmas például mozgásban lévő dolgok folyamatos fókuszban tartására.
- MF: kézi élességállítás az objektív fókuszgyűrűjével. A gyűrű elektronikus vezérlésű, így a gép menüjében meghatározhatjuk az elfordítás irányát is.
- S-AF+MF: kombinált kézi és automata élességállítás. Az S-AF által beállított távolságot a manuálisan átállíthatjuk.
- C-AF+TR: folyamatos, témakövető élességállítás, ami nem csak az előre/hátra, de a képsíkon történő elmozdulást is képes követni.
Az élességállítás sikerességét a kijelző jobb felső sarkában megjelenő zöld kör és csipogás jelzi.
Sajnos a fényképezőgépre nem került AF segédfény, s ez az FL-14 vakuval sem hidalható át. Így kevés fénynél az AF bizony komoly gondban lehet.
A fénymérés digitális ESP (Electro-Selective Pattern), középre súlyozott átlagolt, vagy szpot elven (a kép 2%-án) történhet. Lehetőség van a HighKey és LowKey fotók készítésekor kifejezetten ehhez létrehozott szpot fénymérést használni.
Memóriakártya, akku, csatlakozók
A fényképezőgép jobb oldalán, egy műanyag ajtó mögött találjuk az Olympusnál már megszokott, kombinált USB/AV kimenetet, valamint ezalatt a HDMI csatlakozót. Ez a műanyag ajtót anyagában fekete színű, így első ránézésre hasonló a szálcsiszolt fémburkolathoz.
Az akku töltöttségének kijelzése három állapotú, tele érték, fél töltöttség, illetve üres jelzés lehetséges.
