Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-G1 (teszt)

Petur - 2008. november 13. 07:59 (részletes digitális fényképezőgép teszt)
A Micro 4/3 rendszer jött és alaposan feltüzelte az idei nyár végét, melynek álmosító levegője az egyre szaporodó megapixelektől, a továbbfejlesztett arcfelismerő rendszerektől, és kitudja hányszoros zoomátfogásoktól volt émelyítő. Sehol egy érdekes bejelentés, ami valami új irányt mutatna, vagy legalább reményt adna a digitális fényképezőgépek jövőjét illetően. És aztán tessék! Itt a tökéletes láncszem a kompakt és tükörreflexes kategória között, melynek első képviselője néhány héttel a rendszer bejelentése után már a kiállítások sztárja volt. Nyilvánvaló volt, hogy ezt nekünk is ki kell alaposabban próbálnunk.

Bevezetés

Kompakt digitális fényképezőgép, nagy érzékelővel és cserélhető objektívvel. Néhány éve ez a kijelentés sci-fi-be illő csapongásnak tűnhetett volna, mára viszont már kézzelfogható valóság. Olyannyira, hogy itt tartom a kezemben. Úgy hívják Panasonic Lumix DMC-G1. A nyáron bejelentett Micro FourThird (Mikro 4/3) rendszer első képviselője, egyszersmind tökéletes mintapéldánya a fenti álomnak. Persze méretben nem annyira kompaktos, nem tudjuk zsebre tenni, inkább olyan ultrazoom-csúcskompakt keverék, de az említett japán cég nevével fémjelzett, kompakt FZ-széria jegyei nagyon jól tetten érhetők rajta. A Panasonic mellett azért meg kell említenünk egy másik céget is, az Olympust, amely az új rendszer nagytestvérének számító FourThirds széria születésénél is bábáskodott.

A Panasonic ugyan később lépett be a 4/3-os klubba, de az idei nyár legnagyobb visszhangot kiváltó bejelentését, a Micro 4/3 rendszert már az Olympusszal kézen fogva tették meg. Ráadásul ez a cég volt, amelyik leghamarabb lépett a tettek mezejére, és bejelentette a Micro 4/3 széria első tagját a Lumix DMC-G1-et. Azóta az Olympus is elszánta magát és a legutóbbi Photokinán már közzétett egy zsebméretű, kompakt koncepcióvázat ugyanerre a rendszerre. Utóbbi gyártón jobban érződik az óvatosság, amit prominensei nyilatkozataiból és ebből a lépésből is leszűrhetünk. Az „Oly” nyilvánvalóan nem akarja megingatni jelenlegi jó pozícióját a DSLR piacon (régiótól függően 3-4. helyen tanyázik eladások tekintetében). Első Micro 4/3-os gépe egy apró kompakt lenne, amely reményeik szerint nem fogja majd vissza a FourThirds rendszerük meglévő és jövőbeni eladásait.

Ha rosszmájú akarok lenni, akkor azt mondanám, a Panasonicnak ezzel szemben nincs annyi vesztenivalója. Eddig két DSLR vázat hozott ki a DMC-L1-et és a DMC-L10-et, melyek nem tudom, hogy saját elképzeléseik szerint mennyire lettek sikeresek, de a digitális tükörreflexes gépek piacát finoman szólva nem rengették meg. Ésszerű lépés volt tehát részükről egy olyan gép bejelentése, amely valódi kapocsként szolgálhat, a csúcskompaktok és a belépő kategóriás DSLR-ek között, és egyben mindkettőnek erős konkurenciája. Nyilvánvaló tehát, hogy a cég könnyebben evez olyan vizekre, ahol előtte még senki sem járt.

Miről is van szó? Már a FourThirds rendszer 6 évvel ezelőtti bejelentésekor is a megszokott DSLR-ektől kisebb, könnyebben hordozható gépeket ígértek nekünk, ami részben valóra is vált, de ezen a téren azért a 4/3 nem hozott forradalmi újításokat. A többi gyártó által leginkább szolgalmazott APS-C méretű érzékelőknél kb. 30-40%-kal kisebb szenzorokat alkalmaztak, csökkentve az optika-szenzor távolságot is, ami együtt járhatott például az objektívek méretének csökkenésével is.

Azt, hogy a rendszer méret terén nem volt forradalmi jól mutatja a Micro 4/3 életre hívása, ami megtartotta az eredeti érzékelőméretet, de egy áttervezett, kisebb bajonett és a tükörrendszer teljes kiiktatása mellett. Az SLR gépek védjegyének számító keresőrendszer helyett, a csúcskompaktokban már évek óta használt elektronikus kereső (EVF) kerül a készülékekbe. A G1-nél a keresőt LVF névre (Live View Finder) keresztelték. Ez egyrészt kisebb gépek építését is lehetővé tette, másrészt tovább csökkenhetett a képtávolság, immár az eredeti 4/3 rendszer felére, ami kompakt méretű optikák használatát is lehetővé teszi. A rendszer megalkotói dönthettek volna a fixen beépített zoomobjektívek mellett is, de úgy határoztak, hogy nem csak a szenzorméretben, de a cserélhető objektívek szabadságában is konkurálni akarnak a tükörreflexes készülékekkel. Nyilván ebben a döntésben azért üzleti megfontolások is szerepet játszottak, hiszen a Mikro 4/3 gépeken – egy adapter közbeiktatásával - a hagyományos, 4/3-os optikák is használhatók lesznek, vagyis a cégek szépen terelgethetik a vásárlót a saját rendszerük kiegészítői felé.

A Panasonic Lumix DMC-G1 tehát nem tartalmaz tükörrendszert, ami megkövetelte a gyártótól, hogy a DSLR-ekben elterjedt, gyors, fázisdetekciós elven működő AF helyett a kompaktokban alkalmazott kontrasztészlelésűnél maradjon. A tesztből remélhetőleg az is kiderül, hogy ezt milyen eredménnyel sikerült versenyképesebbé tennie.

A gép egy még nem bizonyított, szép reményű rendszer első képviselője, amely elméletben komoly sikereket érhet el, igazi hidat képezve a kompakt és DSLR kategóriák közé. Emlékszem, valami ilyesmit írtam a Sony Cyber-shot DSC-R1-hez is, ami aztán még sem vált kapoccsá, csak egy jól sikerült egyszeri próbálkozássá. A Panasonic DMC-G1 jövője is kérdéses még. A születési anyakönyv mindenesetre ígéretes.

„Akkor jó, ha időtlen” - interjú Viszlay Márk divatfotóssal

Nem hozzák lázba a divattervezők, és nem elegszik meg a kepeivel. Szakácsnak készült, de fotós lett belőle – furcsa állítások, de igazak, ráadásul az ország egyik legkeresettebb divatfotósáról, Viszlay Márkról szólnak. Mindezek tetejébe szerinte még fénymásolóval is lehet fényképezni.

„Észre sem veszed, hogy víz alatt vagy” – interjú Dombovári Tibor búvárfotóssal

Ha a gép beázik, beázik, a cápa pedig nem is olyan félelmetes – hazánk legelismertebb búvárfotósával, Dombovári Tiborral beszélgettünk. A miskolci fotós számtalan pályázat győztese, egyik nagy álma pedig bálnákat fényképezni.

„Nem kell túlbonyolítani”- interjú Szipál Péter fényképésszel

Meg kell találnunk saját stílusunkat, és nem szabad tervezni – vallja Szipál Péter fényképész, aki édesapjához, Szipál Mártonhoz hasonlóan évtizedeket töltött az Egyesült Államokban. Tanítani és önmagáért jött vissza, egy modellel pedig akár tatár lovasokról is beszél, hogy jobb képek szülessenek.

„Tudni kell felrúgni a szabályokat” – interjú Eifert János fotóművésszel

Szerte a világon elismerik munkásságát, Eifert Jánost ugyanakkor nem lehet bekategorizálni – képeivel kapcsolatban leginkább a tánc-akt-természet hármast szokták emlegetni. Jelenleg tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik, megszámlálhatatlan különálló és csoportos kiállításon, díjon, nagydíjon, különdíjon van túl, és határozottan vallja: a jó fotós együtt él témáival.

„A fényképezés egyfajta terápia is” - interjú Marjai Judit fotóművésszel

Aktmodellként kezdődött, majd fotósként folytatódott Marjai Judit karrierje, aki a legszívesebben azt csinálja, amit ő akar. Kóka Jánostól Karafiáth Orsolyáig rengetegen megfordultak már a fényképezőgépe előtt, ő pedig vallja: képei kérdéseket tesznek fel, amikre válaszolni a közönségnek kell.

„A fotózás nem technikai dolog” - interjú Gárdi Balázs fotóriporterrel

Rengeteg utazás, maximális szabadság, és némi életveszély: röviden így jellemezhető Gárdi Balázs szabadúszó fotóriporter élete, aki megjárta Afganisztánt, Iránt, képeit pedig a World Press Photo Awardson is díjazták. Van, aki egyenesen festőkhöz hasonlítja, ő viszont azt vallja, a fotós dolga az, hogy minél több embernek bemutathasson olyan problémákat, amiket ő fontosnak ítél.

Fotóelmélet: Expozíció

A köznyelvben gyakran használunk a fénnyel kapcsolatos kifejezéseket vegyes értelemben, mint pl. „világos felület” vagy „erős fény”. A fénytanban ezekhez a sokszor hasonló kifejezésekhez egy-egy szigorúan meghatározott értelmezés társul. Ahhoz, hogy a fényképészeti expozíciót megérthessük, tisztázni kell a fénytani alapokat és az emberi szem néhány tulajdonságát.

Fotóelmélet: 100%

Állandó vita tárgya, hogy szabad-e a képeket 100%-os nagyításban egymáshoz hasonlítani, vagy a teljes kép szempontjából úgyis félrevezető eredményre jutnánk. Ehhez kapcsolódnak azok a viták is, amikor régebbi, kisebb felbontású fényképezőgépek képét állítják szembe a mai, „zajosabb és lágyabb” képeket adó utódaikkal. Nehéz igazságot tenni, de a részletek ismerete talán megkönnyíti a dolgunkat.

Fotóelmélet: Aliasing, anti-aliasing, moire

Amikor végtelen számú képi információt kell megpróbálnunk véges számú pixelen ábrázolnunk, akkor nagyon gyakran nemvárt problémákba ütközünk. A képfeldolgozó rendszereknek nem csak a nehézségekkel, de a mintavételezésből eredő fals információkkal is meg kell küzdeniük. A megoldást a sok vita alapját képező anti-alias szűrők jelentik.

Fotóelmélet: A digitális színes fénykép

Megvan az optikánk, beállítottuk az élességet, a blendét és a záridőt, kiolvastuk a képet az érzékelőből, de még mindig csak egy szürkeárnyalatos kép reprodukálására elegendő adatmennyiséggel rendelkezünk. Ebből kell a fényképezőgép belső szoftverének vagy más külső szoftvernek színes képet varázsolnia.

Fotóelmélet: Automatikus élességállítás

Hiába az egyik legfontosabb jellemző, az automatikus élességállítás jellemzésére nem igazán akad olyan mérőszám, mint a felbontásra a megapixel, vagy a tárolókapacitásra a megabyte. Megadjuk ugyan a mérőmezők számát, vagy azok érzékenységét, de a működési algoritmust ezt ritkán jellemzi. Pedig nagyon frusztráló tud lenni, amikor az automatikus élességállítás rosszul vagy lassan működik. A megfelelő gép kiválasztásánál nem árt ha tudjuk, hogy hogyan is működik ez az alapvető funkció.

Fotóelmélet: Optika 3

A fényképezőgépre tett objektívektől elvárjuk, hogy éles képet alkossanak, illetve hogy szabályozzák a fényképezőgépbe bejutó fény mennyiségét. Persze ezek nem egyszerű feladatok, de egy kis magyarázattal könnyen megérthetők. Fotóelméleti sorozatunk harmadik része ezért az élességállítással és a fényerővel, illetve a fényrekesz működésével foglalkozik, az előző két részben már megszokott részletességgel.