Előzetes: Panasonic LUMIX DMC-FX500

0

Nem is tudnék megnevezni elődöt ennél a fényképezőgépnél, inkább szellemi társat mondanék, ha a január végén bejelentett LUMIX DMC-FX35-höz hasonlíthatnám. Az FX500 a néhány héttel korábban megjelent társ finomított változata. Hasonló felbontást, külsőt, és induló látószöget, egyben nagyobb zoomátfogást, valamint egy érintőképernyős LCD kijelzőt kapott, de felvonultatja a Panasonic kompaktjaira jellemző megszokott szolgáltatásokat is, mint például az optikai stabilizátor, vagy az intelligens automata programok.

Tesztünk némileg rendhagyó, hiszen mindössze egy sorozatgyártás előtti mintapéldány járt nálunk, így egyelőre a végső értékítélet és a tesztfotók még váratnak magukra.

Külső, kezelés

A Panasonic DMC-FX500 az ultrakompakt hagyományokhoz híven igencsak szögletes, de rendkívül tetszetős masina. A fémváz elnyűhetetlen, de egyben exkluzív külsőt, az apró és finoman kidolgozott kezelőszervek precizitást kölcsönöznek a készüléknek. Az elit érzést tovább növeli a „brushed-metal” előlap. Egyedül a jobb szélre biggyesztett fémdísznek nem látom a funkcióját. Nem különösen szép, és a gép fogása sem lesz biztosabb általa, de az előlap egyhangúságát legalább megtöri.

A kis méretnek és gomboknak persze megvan a maga átka is, nevezetesen a kényelem, vagy inkább kényelmetlenség. A nagy LCD miatt kb. hüvelykujjunk számára marad hely a hátlap megtámasztásához, a gombok pedig egytől egyik olyan aprók, hogy egy sötétebb helyiségben komoly munka kitapogatni őket. A kezelőszervek színükben is illeszkednek a környezetükhöz, így például a krómszínű felső részen krómozott bekapcsoló gombot, zoomgyűrűt és exponáló gombot találunk, a fekete hátlap pedig fekete kapcsolókat rejt. Legfölül mindjárt a felvétel és visszajátszás kapcsolóját, mely alatt egy módválasztó és a kijelző információit szabályozó apró nyomógombot találunk. A módválasztót lenyomva 7 felvételi alapprogram jelenik meg a képernyőn érintőgombok formájában. Ezekre ujjunkkal, vagy a kapott műanyag pointerrel rábökve beléphetünk a kívánt üzemmódba:

iAuto: a fényképezőgép választja ki a megfelelő témaprogramot (pl. makró, portré, tájkép) és az összes expozíciós beállítást.

SCN Scene: további érintőképernyőket kapunk, melyeken kiválasztható a 21 db témamód egyike (Portré, Lágy bőrtónus, Önarckép, Tájkép, Sport, Éjszakai Portré, Éjszakai Tájkép, Étel, Party, Gyertyafény, Baba 1., Baba 2., Háziállat, Napnyugta, Magas érzékenység, Gyors sorozat, Csillagos ég, Tűzijáték, Vízparti, Hó, Légi fotó)

Movie: mozgókép felvétel.

P Program: az expozíciós alapbeállítások (rekesz, záridő) kivételével beleszólhatunk a gép működésébe.

A Aperture: rekesz előválasztás, melynél a felhasználó határozza meg a rekeszértéket és a gép ehhez választ megfelelő záridőt. A rekeszérték teljes nagylátószögnél F2,8-F8,0 között állítható, 1/3 Fé lépésközökkel. A zoom emelésével a beállítható értékek köre szűkül, és kb. 60 mm-es ekvivalens gyújtótávolságtól már nem állítható a rekesz, csupán az F5,9 körüli érték használható. A beállítást egyébként szintén érintőképernyővel oldották meg. Egy vízszintes „görgetősávot” kapunk a képernyő aljára, amelynek bármely pontjára rábökve kiválaszthatjuk a nekünk tetsző értéket. Ugyanígy használható az expozíció korrekció is, mely a jobb oldalon megjelenő függőleges sávval szabályozható.

S Shutter: záridő előválasztás. Hasonló az előbbihez, de itt a záridő kiválasztása hárul a fotósra és a gép ehhez rendel egy megfelelő rekeszérték párt. A kezelés ugyanaz az érintőképernyős megoldás, melyről az imént írtam.

M Manual: a gép összes funkciója vezérelhető a fotós által. Kezelése megegyezik az előbbiekkel. Az alsó görgetősávon a záridő, a jobb oldalin a rekeszérték állítható.

A négyirányú vezérlőgombbal volt a legtöbb problémám, amely mérete miatt inkább apró joysticknak nevezhető. Akinek finomabb keze van megpróbálhatja ujjbeggyel vezérelni, de inkább csak egyfajta körömpiszkálós játék kerekedik ki a gomb kezeléséből, és ráadásul elég könnyen nyomható meg a rossz irány. Szóval nem árt az LCD-n ellenőrizni, hogy mit is állítottunk vele. A menüben való navigáció erre a kis gombra hárul, de négy fontos alapfunkció is itt szabályozható, mégpedig az önkioldó (bal irány), az expozíció korrekció (fel), a vakumódok (jobbra) és a fókusztartomány (le).
A gombot középen lenyomva a főmenübe jutunk, mely a következő beállításokat tartalmazza:

  • Képméret: 10m, 7m, 5m, 3m, 2m, 0,3m (a méret függ a beállított képaránytól is)
  • Minőség: Finom, Normál
  • Képarány: 4:3, 3:2, 16:9
  • Intelligens ISO: Ki, Be
  • Érzékenység: Auto, 100, 200, 400, 800, 1600
  • Fehéregyensúly: automata, napsütés, felhős, árnyék, halogén, manuális

  • Fénymérési mód: multi, középre súlyozott, szpot
  • AF mód: 1 mezős, szpot, arcfelismerés, 9 mezős, 3 mezős nagy sebességű, 1 mezős nagy sebességű
  • Gyors AF: Ki, Be
  • Sorozatkép: Ki, Be, Korlátlan
  • Intelligens Kontraszt: Ki, Be
  • Digit Zoom: Ki, Be
  • Színeffekt: Ki, B/W, Szépia, Hideg, Meleg
  • Képbeállítás: Kontraszt (+/-2), Élesség (+/-2), Telítettség (+/-2), Zajcsökkentés (+/-2)
  • Stabilizátor: Ki, 1. mód, 2. mód
  • Minimum zársebesség: 1-1/250 mp, 1 Fé lépésközökkel
  • Audiofelvétel: Ki, Be
  • AF segédfény: Ki, Be
  • Órabeállítás

A Setup (Beállítás) menü opciói:

  • Órabeállítás
  • Világidő
  • Monitor világossága: 7 fokozat
  • LCD üzemmód: Normál, Auttomata LCD világosság, Power LCD (napsütésben), Felvétel magasból
  • Beep (hangjelzés): Ki, Be
  • Hangerő: 7 fokozat
  • Kompozíciós segédvonalak: Felvételi infó (Ki, Be); Mintázat (harmadoló, átlós/kereszt)
  • Hisztogram: Ki, Be
  • Utazási időpont
  • Gazdaságos üzemmód
  • Automata képellenőrzés: Ki, 1mp, 2mp, Tartás, Zoom
  • Számozás törlése
  • USB üzemmód: kiválasztás csatlakozáskor, PictBridge, PC
  • Videokimenet: PAL, NTSC
  • TV képarány: 4:3, 16:9
  • Mértékegység: méter, láb
  • Touche Guide: Ki, Be
  • Kártya formázása
  • Érintőképernyő kalibrációja
  • Menünyelv: 15 db, köztük a magyar
  • Demó mód

A négyirányú vezérlőgomb alatt találjuk a gyorsmenü és képtörlés gombot. A gyorsmenü a Panasonic gépek mindegyikében megtalálható és segítségével a főmenü lassú böngészése nélkül érhetjük el a gép fontosabb szolgáltatásait. Ezek sorban a következők: Stabilizátor mód, Sorozatfelvétel, AF-mód, Fehéregyensúly, Érzékenység, Intelligens kontraszt, Képméret, LCD üzemmód.

Kiváló szolgáltatás az érintésérzékeny AF/AE funkció, amit szinte bármely fénykép módban aktiválhatunk a képernyő jobb alsó sarkában megjelenő érintőgombbal. Ennek hatására egy keret jelenik meg, melynek bármely pontjára rábökhetünk ujjunkkal. A gép a választott pontra próbál élesíteni és ennek megfelelően állítja be az expozíciót is.

A különböző menükkel kapcsolatban megjegyezném, hogy bár használhatunk magyar nyelvet, az egyes opciók nem mindenütt lettek átfordítva, sőt van ahol angol nyelvű magyarázó szöveget kapunk. Szerencsére ez csak egy-két pontot érint.

Képérzékelő

A DMC-FX500-ba egy 1/2,33”-os CCD képérzékelő került, mely 10,7 megapixel felbontású. Ebből kb. 10,1 millió pixelt hasznosít a gép tényleges képalkotásra. Az így kapott maximális képméret 3648 x 2736 képpont, persze csak ha 4:3 oldalarányt használunk. Választhatunk szűkebb képarányokat is, például a 3:2 és 16:9 értékeket. Mindkét esetben a kép aljából és tetejéből vág a gép, így maximálisan 3648 x 2432 (3:2) és 3648 x 2056 (16:9) méretek érhetők el. Meglehetősen sok méret közül választhatunk. 4:3 oldalaránynál hatfélét, egyéb beállításnál 4-4 -félét, és bármelyiküknél beállítható a két (finom, normál) tömörítési fok is. Így összesen 28 beállítás közül választhatunk, már a mi a kép minőségét és méretét illeti. Formátum tekintetében csak a jól bevált JPEG-et használhatjuk. A felvétel menü Képmódosítás pontjánál +/-2 értékben szabályozhatók a képek feldolgozási paraméterei, nevezetesen a kontraszt, az élesség, a színtelítettség és a zajszűrés erőssége. A képfeldolgozás minőségéért és gyorsaságáért már a legújabb fejlesztésű Venus Engine IV rendszer felel.

Az érzékenység beállítását bízhatjuk a gépre is (Auto, Intelligens ISO), de ISO100-1600 között magunk is elvégezhetjük. Ha az SCN üzemmód a Magas érzékenység programját választjuk a gép ISO 1600-6400 között automatikusan szabályozza az érzékenységet.

LCD

A bevezetőben említett testvérmodellnél nagyobb, 3” LCD-t szereltek az FX500-ra, mely ahhoz hasonló, 230 000 képpontos felbontással bír. A gép méretéhez képest hatalmas TFT monitor a teljes hátlapot uralja és az eddigiek alapján az sem titok, hogy érintésérzékeny kijelzővel van dolgunk. Az üzemmódok, témaprogramok, expozíciós beállítások jó része ilyen módon szabályozható. Ehhez az esetek többségében egy vékony ujjra (vagy körömre) illetve a géphez mellékelt műanyag pointerre lesz szükségünk. Az utóbbit felfűzhetjük a csuklópántra is, de többnyire saját kezünk esik majd „kézre” leginkább, így ezzel gyorsabb, de kicsit kényelmetlenebb lesz a kezelés. A menü és gyorsmenü össze funkciója a kezelőgombokkal szabályozható.

A kijelző információit a Display gombbal tüntethetjük el és ennek segítségével jeleníthető meg a menüben előzőleg beállított kompozíciós segédrács is. Az LCD használható Automata világosság módban is, melynél a gép a külső fényviszonyokhoz mérten határozza meg a monitor világosságát. A Power LCD módnak napsütésben vesszük majd hasznát, a Felvétel magasból opciót pedig akkor, ha a gépet fejünk fölé emelve szeretnénk exponálni és alulról tekintünk a kijelzőre.

Optika, vaku

Az érintőképernyős kijelző mellett a Panasonic DMC-FX500 másik előnye a kategóriájában kiemelkedő optikai teljesítmény, elsősorban a nagylátószög. A kisfilmes értéken 25 mm-nek megfelelő látószög több mint jónak mondható, hiszen elvétve találhatunk 28 mm-es ultrakompaktokat, de 35-38 mm-nek megfelelő az átlagos kezdő látószög. A gépet így azok fogják igazán értékelni, akik belső térben szeretnének fotózni. Az ekvivalens 25 mm-es látószög amúgy megegyezik az FX35-tel, de annak 4x zoomátfogására azért rátettek egy lapáttal, így az FX500-nál 5x zoomot kapunk, 25-125 mm-es tartománnyal. A fényerő F2,8-5,9, melynek kezdőértéke átlagos, a teletartomány fényereje azonban elég gyenge.

A Leica DC VARIO-ELMARIT objektív 7 lencsetagot tartalmaz 6 csoportban. Ezek közül 4 aszférikus tag és egy újonnan kifejlesztett EA (Extra Magas Refraktív Indexű Aszférikus) lencse biztosítja a megfelelő képminőséget. Panasonic gépről lévén szó, nem maradt ki a képből a megszokott Mega O.I.S. Stabilizátor sem, mely Mode 1 és Mode 2 állásban használható. Mozgókép felvételnél csak a folyamatos optikai stabilizációt adó Mode 1 beállítás választható.

Az optikai zoom mellett 4 digitális zoom is használható, illetve alacsonyabb felbontásokban (0,3-7 megapixel) igénybe vehetjük az Extra Optikai (EZ) zoomot is, amely kis képméretnél is maximális nagyítást ad. Ez 3 megapixelnél egy 8,9x optikai zoomos géppel egyenértékű nagyítást jelent. Elérhetnénk a 10 megapixeles kép utólagos megvágásával is, de az EZ zoom gyorsasága, gépen belüli képtömörítése és azonnali komponálási lehetősége mégis előnyt jelent.

Az AF normál módban, nagylátószögnél 50 cm és végtelen, tele állásban 100 cm és végtelen között működik. Csak automata élességállítást használhatunk a géppel, kézi fókuszra nincs mód. Ha közeli felvételeket szeretnénk készíteni, a joystick le irányával azonnal átválthatunk Makró módba, melynél akár 5 cm-ről is dolgozhatunk.

Az autofókusz 1 és 3 pontos (normál/nagysebességű), 9 pontos és szpot módokban használható, de választhatunk arcfelismerő AF funkciót és a már említett érintőképes AF pont kiválasztást is. Gyengébb fényviszonyok között ki- és bekapcsolható AF-segédfénnyel támogathatjuk a automatikus élességállítás működését.

A meglehetősen apró vaku elég közel került az objektívhez így fokozott a vörösszem kialakulásának veszélye. Ez ellen a vaku elővillanásaival védekezhetünk, de beállíthatjuk automata, derítő (mindig villan) és lassú szinkron módokba is. A villanó hatótávolsága nagylátószögnél, automata ISO beállítással 0,6-6 méter, tele tartományban pedig 1-2,8 méter.

Akkumulátor, memóriakártya

Az ultrakompaktok között már megszokott a kisméretű lítium-ion akkumulátor használata, hiszen a „méretes” ceruzaelemek sokkal több helyet foglalnának. A LUMIX DMC-FX500-hoz a DMW-BCE10E 3,6Voltos, 1000 mAh teljesítményű lítium-ion akkumulátort mellékeli a gyártó. Természetesen jár hozzá egy hálózati töltő is (DE-A40), mellyel kb. óra alatt tölthető fel az áramforrás. Egy töltéssel a gyári mérések szerint (CIPA standard) kb. 280 kép készíthető. Saját tapasztalataink alapján, sűrű LCD használattal kb. 160-180 kép után kezdett villogni a merült jelzés. A gép rendelkezik energiatakarékos móddal is, de az LCD közvetlenül nem kapcsolható ki.

Az akkumulátor a „markolat” alján lévő foglalatba helyezhető. Kicsúszását egy rugós retesz gátolja. A foglalat ajtaja műanyagból készült, ami nem is lenne baj, ha nem tűnne gyenge és kényes konstrukciónak, úgyhogy nem árt vigyázni vele. Ugyanez az ajtó fedi a kis kártyafoglalatot is, melybe SD/SDHC és MMC típusú kártyák csúsztathatók. A gép ezen felül 50 MB beépített memóriával rendelkezik. Az akku+kártyafoglalat mellé, a bal oldalra került a fémből készült állványmenet.

Még egy műanyag ajtót találunk a gépen, mégpedig a készülék jobb oldalán. Ez a váz színére fújt, kihajtható fedél takarja a külön megvehető hálózati tápegység aljzatát, valamint az audio/video és HD kimeneteket.

Sorozat, videó

A készülék kétféle sorozat módra állítható. Normál állásban 2,5 kép/mp sebességgel dolgozhatunk, akár teljes felbontásban. Az alacsonyabb tömörítési fokozatban ilyenkor 5 képig, finom tömörítésnél pedig 3 képig tarthat a sorozat. A korlátlan mód – ahogy neve is mutatja – nem szab határt a képek számának és a sebesség is elérheti a 6 kép/mp-et. Az egyetlen megkötés a képméret, amely ebben a módban legfeljebb 2,5 megapixel lehet (3:2 képaránynál).

Videofelvétel terén kiemelkedő teljesítményt nyújt a gép, hiszen a maximális felbontás 1280 x 720 lehet, a sebesség pedig 15 és 30 kocka/mp, ami már valódi HD képminőséget jelent. Ehhez persze 16:9 oldalarányra kell kapcsolnunk, mivel 4:3 oldalaránynál legfeljebb 640 x 480, 3:2-nél pedig 848 x 480 pixeles videók rögzíthetők 10, vagy 30 képkocka/mp-es sebességgel. A felvétel indítása és leállítása az exponáló gombbal történhet. Közben hangot is rögzít a gép és folyamatosan jelzi a hátralévő időt. A videók hossza a memóriakártya kapacitásától is függ, de legfeljebb 15 perc lehet. Az elkészült videók Quicktime MOV formátumban kerülnek a memóriába. Felvétel közben nem használhatjuk a zoomot és az AF sem működik, de fénymérésünk van. Az élesség a felvétel megkezdése előtt állítható be. A menüben szabályozható még a fehéregyensúly, fénymérési mód, digitális zoom és színeffekt is választható.

Extra szolgáltatások

A készülék az eddig bemutatottak alapján sem szűkölködik az extrákban, de ezeken kívül is akad még érdekesség az FX500 szolgáltatásai között. Ilyen a Panasonic gépekben nagyjából egy éve debütált iA, vagy intelligens automatika. Ez kompakt gépeik öt alapfunkcióját jelenti, melyek közül az első a már jól ismert Mega O.I.S optikai stabilizátor. Ezt követi az intelligens expozíció szabályozás, az arcfelismerés, az automata témamód kiválasztása és az intelligens érzékenység (iISO) meghatározás. Míg a stabilizátor a fényképezőgép bemozdulásait igyekszik kompenzálni, az iISO rendszer a képmezőben elmozduló témát veszi alapul, és ennek megfelelően emeli az érzékenységet, mely a záridő csökkenésével és a téma „megfagyasztásával” is együtt jár. Úgy tűnik el kell fogadnunk, hogy lassan minden funkció elé odakerül az ‘i’ betű, így talán nem meglepő, hogy intelligens kontraszt állítást és ellenfény kompenzációt is kérhetünk.

A videofelvétel hangrögzítése mellett állóképeinkhez is vehetünk fel rövid, legfeljebb 5 másodperces hangjegyzeteket. A készülék a beépített mikrofonon kívül saját hangszóróval is rendelkezik, így a felvétel azonnal visszahallgatható. Ezen kívül lehetőség van 15 mp-es különálló hangfájlok rögzítésére is.

Nem hagyhatom ki az extrák közül a HD kimenet megemlítését sem. A komponens HD A/V kimeneten keresztül nagy felbontású TV-n is élvezhetjük a visszajátszott fényképeket és videókat. Napjainkra már nem számít kirívó luxusnak egy nagyfelbontású TV készülék beszerzése, és az így megnövekedett igényeket ez a gép -illetve kimenet – ki is használja. Vége a tétova találgatásoknak, hogy a képernyő jobb szélén mosolygó valaki vajon a Nagyi, vagy a Blöki?

A további extrák körét olyan szolgáltatások gazdagítják, mint a 3 képes automata expozíció sorozat, az élő hisztogram kijelzés lehetősége, a címszerkesztés, illetve dátum és szöveg nyomtatása a fényképre.

Gyári tartozékok

  • Használati utasítás
  • CD-ROM (USB driver, PhotoFunStudio 2.0E viewer, ArcSoft Mediaimpression/Panorama Maker)
  • A/V kábel
  • USB kábel
  • Lítium-ion akkumulátor (műanyag védőtokban)
  • Akkumulátortöltő + hálózati kábel
  • Csuklópánt
  • Érintőképernyő vezérlő toll

Értékelés

Mivel a nálunk járt fényképezőgép egy sorozatgyártás előtti példány volt, nem lenne tisztességes, ha összefoglaló véleményt mondanánk róla, hiszen a későbbi bolti darabok különbözhetnek a korai mintapéldánytól. Egyelőre képeket sem készíthettünk a géppel, így a képminőség értékelése ezúttal elmarad, de reméljük, amint boltokba kerülnek az első végleges darabok, kiegészíthetjük a cikket ezek bemutatásával is.