Kipróbáltuk: Pentax K-5 teszt

0

Bevezetés és újdonságok

Egy kis gyártó többek között úgy tud feltűnést kelteni a piacon, ha a versenytársaknál több szolgáltatást kínál fényképezőgépeiben. Márpedig a Pentax márkát évek óta birtokló Hoya – bár ismert név – DSLR eladásait tekintve a kicsikhez tartozik. Amióta csak megjelent az első cserélhető objektíves Pentax DSLR, a gyártó megpróbált mindig valami pluszt adni a többiekhez képest. Ezen törekvéseik mintapéldája volt a 2006-ban útjára indított középkategóriás sorozatuk, melynek első képviselője a K10D modell volt, amit a K20D követett, majd a 2009-ben megjelent K-7 nyitott új fejezetet a széria történetében.

Az új fejezetnek most folytatódnia kellett, mégpedig a K-7 „örökséget” továbbfolytató K-5 képében. Mely nem csak külsejében, de szolgáltatásaiban is a nagy előd egyenes folytatása. Már ott sem kaptunk keveset, itt pedig még többet adnak, aminek csak egy (bár igen jelentős) része a teljesen megújult képérzékelő, és a Full HD videó.

balra: Pentax K-7
jobbra: Pentax K-5

Árát tekintve jócskán a középkategóriába tartozik a gép, annak is a felső szegmensébe, ahol például a Canon EOS-7D, vagy a Nikon D7000 található. Mindkét konkurens 16-18 megapixeles, Full HD videofelvételre képes készülék, igen gazdag szolgáltatáskészlettel, masszív kivitelű fémvázzal.

Újdonságok

A konkrét összehasonlítást tekintve maradjunk a szellemi elődnél a Pentax K-7-nél.

A Pentax K-7és K-5 közötti
főbb különbségek
Pentax K-7 Pentax K-5
Képérzékelõ 23,4 x 15,6mm CMOS, 15,07 megapixel 23,7 x 15,7mm CMOS, 16,93 megapixel
Felbontás (tényleges) 14,6 megapixel 16,28 megapixel
Képméretek

4672 x 3104
3936 x 2624
3072 x 2048
1728 x 1152

4928 x 3264
3936 x 2624
3072 x 2048
1728 x 1152

Érzékenység ISO100-3200
(kiterjesztett: ISO6400-ig)
ISO100-12800
(kiterjesztett: ISO80-51200)
Zajszûrés kikapcsolt
3 fokozatban szabályozható
kikapcsolható (érzékenységi szintenként)
automatikus
3 fokozatban szabályozható (érzékenységi
szintenként)
Auto ISO

szabályozható min. és max. érték
min: ISO100-5000
max: ISO125-6400

szabályozható min. és max. érték
min: ISO80-1600
max: ISO200-51200
Videó felbontások 1536 x 1024 / 30 fps
1280 x 720 / 30 fps
640 x 416 / 30 fps
1920 x 1080 / 25 fps
1280 x 720 / 30 és 25 fps
640 x 480 / 30 és 25 fps
Videók gépen belüli feldolgozása vágás és állókép mentés
Sorozat gyors: 5,2 kép/mp (JPEG: 40, RAW: 15)
lassú: 3,3 kép/mp (JPEG: korlátlan, RAW: 17)
7 kép/mp (JPEG: 34, RAW: 20)
2 kép/mp (JPEG: korlátlan, RAW: 20)
Expozíció sorozat 3 és 5 kép 2, 3 és 5 kép
Élességállítás SAFOX VIII+
11-pontos AF
SAFOX IX+
5
és 11-pontos AF
Személyre szabható AF-S, AF-C módok
Élõképes, animált AF visszajelzés
AF pont választás automatikus
középsõ
automatikus (5 pontos)
automatikus (11 pontos)
összes
középsõ
Elektronikus szintjelzõ van van (3D)
Kompozíciós segédrács 1 db 3 db
HDR mód van van (automatikus illesztéssel)
részletesebb beállítási lehetõségek
Digitális szûrõk csak állóképeknél állóképeknél és videóknál
részletesebb beállítási lehetõségek
Kereszbehívás effektek igen
Egyéb

 

– Több egyéni beállítás
– Saját mentéseknek 5 USER hely
– AUTO fokozat a hosszú záridejû zajszûrésnél
– Azonnal lejátszás, nagyítással
– Több hangjelzési fokozat
– Státusz LCD világítása 2 fokozatban állítható
– Magasabb üzemmód választó tárcsa
– Részletesebben programozható RAW/Fx gomb