Röviden: Samsung NV100HD teszt

0

Bevezető

Jóideje érleli már a Samsung kompaktjai elitjét, az NV sorozatot. Ez a két betű a cég palettáján egyet jelent a minőségi kialakítással, a rengeteg szolgáltatással és a néha formabontó funkciókkal. A „jóideje” persze a szinte hónapról-hónapra változó digitális fényképezőgép ipar időskáláján értendő, ahol egy-két év is nagy idő. Az NV-széria nagyjából két és fél éve jelent meg a piacon az NV3, NV7 és NV10 képében. Az akkori ultrakompakt viszonyokhoz képest egy kis pluszt szeretett volna adni a cég, letisztult, elegáns külsővel, az átlagnál valamivel jobb álló- és mozgókép felbontással és intuitív kezeléssel. Közben telt-múlt az idő és az NV (New Vision – Új vízió) széria hozzávetőleg minden fél évben elkoptatott egy-egy generációt, melyek hasonló elképzelések szerint keltek életre. A legfrissebb generáció épp idén nyáron debütált, amikor is a cég bejelentette az NV9-et és az NV100HD-t, vagyis mostani tesztalanyunkat.

A HD utótaggal mostanában sok képpel összefüggő berendezést el lehet adni. A mágikus betűpár a High Definition vagyis nagy felbontóképességű eszközök jelzése. A digitális fényképezőgépek állóképek tekintetében már rég túlléptek a 720p szabványon, így nyilvánvaló, hogy a rövidítés ezen eszközöknél inkább a mozgókép felvételi képességet, esetleg a videókimenet felbontását jelöli.

A HD jelzés nem ennél a modellnél jelent meg elsőként. Az év elején piacra dobott NV24HD már rendelkezett 720p videófelbontással, így az NV100HD valamilyen szinten ezen gép utódjának tekinthető. Néhány tekintetben több a korábbi modellnél, néhány funkcióban viszont egyszerűsítettek rajta. Azonban az egyszerűsítés ellenére is kiemelkedő szolgáltatások jellemzik a gépet.

Képérzékelő

Nem mindennapi szolgáltatásainak egyike, szenzorának felbontása. Az 1/1,72”-os CCD képérzékelőre 15 millió képpont került, melyből 14,7 milliót hasznosít tényleges képalkotásra a készülék. Képméretben ez maximum 4384 x 3268 pixelt jelent, ami szinte elképesztő egy ilyen kis fényképezőgéptől és szenzortól. A normál 4:3 -os kompakt oldalarány további három méretet kínál számunkra 8 (3264 x 2448), 5 (2592 x 1944) és 1 (1024 x 768) megapixellel. Ezen kívül egyféle 3:2 oldalarányú méretet választhatunk 4368 x 2920 képponttal, valamint két 16:9 oldalarányút 4384 x 2464 és 1920 x 1080 képponttal. Az utóbbi megegyezik a megjelenítők FullHD szabvány felbontásával.

A fotók minden esetben JPEG formátumban menthetők, háromféle (Normál, Jó, Kiváló) tömörítéssel. Az érzékenység ISO80 és ISO1600 között állítható, illetve rábízhatjuk a gép automatikájára is. Elérhető az ISO3200-as érték is, de ezt választva a gép magától 3 megapixeles felbontásra vált és a képméretet nem befolyásolhatjuk. Amennyiben előzőleg bekapcsoltuk az ACB, vagyis automatikus kontrasztkiegyenlítő szolgáltatást az érzékenység csupán ISO80 és 200 értékek között választható.

Optika, élességállítás

A Samsung NV100HD-ban egy Schneider-Kreuznach Varioplan Zoom 6-21,6 mm-es objektív található, melynek fényereje F2,8-5,9. A fényerő nagylátószögnél kategóriájában átlagos, de tele állásban némileg gyengének mondható. A gyújtótávolság, kisfilmes értékre átszámítva 28-102mm, az NV100HD tehát nagyon kellemes nagylátószöget kínál, sok szituációban használható, 3,6x-os zoomátfogással. A 102mm-es tele végállás – bár nem a legnagyobb ebben a szegmensben – a legtöbb mindennapi helyzetben elég lehet. Aki esetleg kevesli az optikai zoomot, legfeljebb 5x digitális zoommal egészítheti ki, természetesen felvállalva az ezzel járó biztos képminőség romlást.

A nem túl hosszú tele tartomány alapból nem indokolná az optikai stabilizátort, de az NV100HD mégis rendelkezik ilyen szolgáltatással. A stabilizátor egy gyorsmenüben egyszerűen ki- és bekapcsolható, illetve a főtárcsán egy külön üzemmódban Dual IS módot is bekapcsolhatunk, melynél az optikai megoldást digitális képstabilizátor egészíti ki.

Bekapcsolás után a teleszkópos rendszerű optika két tubusa kb. 0,6 mp alatt , vagyis viszonylag gyorsan bújik ki a vázból. Az objektív hossza ebben a helyzetben mindössze 2 cm-rel toldja meg a váz méretét. Kikapcsolás után ugyanilyen gyorsan húzódik vissza az objektív, melynek frontlencséjét műanyag védőlamellák óvják a kisebb behatásoktól. Az objektív házon, vagy a frontlencse előtt nincs szűrőmenet, így külön vásárolt kiegészítőket nem használhatunk a gépen.

A készülék élességállítása automatikus, melynél manuálisan is beállítható a kívánt fókuszpont, de megszabhatunk középpontos, többpontos, vagy arcfelismerő AF módot is. Alapértéken bármely zoomállásban 80 cm-től végtelenig képes a gép élességet állítani, makro módban viszont nagylátószögnél akár a frontlencsétől számítva 5 cm-re is. Ez éppen, hogy átlagosnak mondható, 67 mm széles makroleképezést jelent, ami sajnos a sarkok nagy mértékű életlenedésével és viszonylag erős geometriai torzítással is együtt jár. Tele állásban 50 cm-ről fényképezhetünk kisebb tárgyakat, így a leképezett terület szélessége 140 mm. A geometriai torzítás itt szinte elhanyagolható, de szintén csak a kép közepe marad éles.

Makro nagylátószögnél
(ekv. 28mm)

Makro tele állásban
(ekv. 102mm)

AUTO módban nem válthatunk a normál (AF) és a makro állás között. Ilyenkor az Auto Macro beállítás él, amely nagylátószögnél és tele állásban is 5 illetve 50 cm-től működőképes, de nem csak 80 cm-ig, hanem a végtelenig használható.

Az arcfelismerő AF egyszerre 10 emberi arcot képes detektálni és követni a képmezőben, majd ezek távolságához igazítani az élességet. Ilyenkor persze a makro mód és a kézi fókuszmező beállítás nem engedélyezett.

Gyenge megvilágításnál egy kis, vörös fényű segédlámpa támogatja az AF rendszer munkáját, amely a menüben szükség szerint kikapcsolható.

Ergonómia, kezelés

A Samsung NV-sorozatát eddig is rendkívül visszafogott, letisztult külső jellemezte, ami természetesen az NV100HD-nél is megmaradt. A letisztultságot csak fokozta minden modellnél, hogy az újszerű kezelésnek köszönhetően elég kevés gomb és kapcsoló került a vázra. Ennél a modellnél ez az érintőképernyős kivitelnek köszönhető. Ez a fajta egyszerűség egyfajta eleganciát is kölcsönöz a gépnek, aminél nem utolsó szempont, hogy fémvázat kapott a gép. Így az elegancia mellett az NV100HD az elnyűhetetlenség érzetét is sugallja. És valóban, egy tökéletesen megtervezett és megépített készülékről beszélhetünk. Az illesztések mindenütt rendben vannak, pontosak, a puritán külsőn mindennek jut elég hely, kivéve a díszítésnek. Nagyjából minden funkcionális ezen a gépen. Mindössze egy kósza ív töri meg a szinte poroszos külalakot, valamint egy domborulat a markolati részen, amely díszítő szerepe mellett a stabilabb fogásban is segíthet. Szép a bekapcsoló gomb körüli kék fényű jelzés is, amely szintén valamiféle eleganciát sugároz és emellett a gép bekapcsolt állapotáról is tájékoztat. A dizájnban erre erősít rá az objektívház külső peremén végigfutó kék csík.

Mindezeket leszámítva egy szögletes, szélein lekerekített, alig 2 cm vastag fémházat vehetünk kézbe, csak a legfontosabb kezelőszervekkel felruházva. A gép elején az objektíven kívül csak a távvezérlő infra érzékelője és az autofókusz segédfény kapott egy kis kerek ablakot. Tetején egy bekapcsoló gombot, az exponáló gombot és az üzemmódválasztó tárcsát találjuk, ami ultrakompakt lévén meglehetősen apró, de szerencsére kényelmesen kezelhető és nem túl könnyen jár. A fényképezőgép hátlapján is hasonló üresség fogad. Ezen a helyen mindössze a kétirányú zoomgomb, valamint a Menüt és a lejátszást aktiváló gombok találhatók. Minden más a készülék érintőképernyőjéről irányítható és állítható be. Az összes fontos funkció ide került, a menüben csak a gép kiegészítő szolgáltatásait állíthatjuk.

A gyártó egész jól megoldotta a főbb funkciók elérését. Minden a képernyő jobb, bal és alsó szélén végigfutó ikonokkal állítható be. Ez egyfajta gyorsmenüként segíti a beállítást, ami az átlag kompakthoz képest többnyire gyorsabb, hiszen nem kell menükben kotorásznunk, hogy valamit elérjünk. A dolgunk csak annyi, hogy megjegyezzük az egyes ikonok jelentését, ami némelyeknél egyértelmű, ahol viszont nem, ott szöveges segítséget is bekapcsolhatunk és ha egy darabig az ikonon tartjuk az ujjunkat, megtudhatjuk a funkcióját. Egy adott ikonra rábökve, rövid ikonsor nyílik meg a további lehetőségekkel.

Az érintőképernyős kezelés első hallásra könnyednek és kényelmesnek tűnhet, de nekem kezdetben kimondottan idegesítő volt. Meg kell ugyanis szoknunk az apró rigolyáit, vagyis az érzékenységét, hogy milyen vehemenciával és pontosan hová bökjünk tészta ujjunkkal ahhoz, hogy lehetőleg a kívánt beállítás lépjen érvénybe. Az első fél óra a fejlesztők felmenőinek sűrű felemlegetésével fog eltelni, majd egy-két nap után már minden flottul megy majd. A lényeg többnyire a finom és gyors mozdulatokon van. Lapátkezű olvasóinknak pont e finomság és az apró kijelző még apróbb ikonjai miatt nem ajánljuk a gépet, bár ők nyilván amúgy sem az ultrakompaktok felé kacsingatnak. Az érintőképernyő tisztaságmániásoknak sem ajánlott, ugyanis pillanatok alatt ujjlenyomatok százai lepik majd el, és sajnos nincs más alternatíva a főbb funkciók beállítására. A kijelző sűrű törölgetése szinte értelmetlen, ha használni is akarjuk a gépet.

A képernyőn a következő funkciók ikonjai érhetőek el (felvételi módban, fentről lefelé, balról jobbra): képeffekt, fehéregyensúly, automata kontrasztkiegyenlítés, megjelenítési mód, AF-mód, vakumód, képméret, arc-, mosoly- és pislogás felismerés, AF mező beállítása, egyképes/sorozat mód, fénymérés, képminőség, önkioldó, hangfelvételi lehetőségek, stabilizátor, színeffektus, élesítés, kontraszt, színtelítettség, érzékenység, záridő, rekeszérték.

Ez jóval több beállítás, mint ami egyszerre elfér a képernyő szélén, így az alsó ikonoka között lapozhatunk is a két oldalukon található jobb és bal gombbal.

A záridőt és rekeszértéket csak M (manuális módban állíthatjuk). A zársebesség 16-1/200 mp között, a rekesz pedig a zoomállás függvényében mindig két értékben állítható. Nagylátszögnél F2,8 vagy F7,3, tele állásban F5,9 vagy F15 lehet.

Bizonyos funkcióknál (pl. expozíció korrekció) egy skála jelenik meg a képernyőn, aminek csúszkáját szintén ujjunkkal tologathatjuk.

A Samsung NV100HD-hez egy bélelt, bőr tokot is mellékel gyártója. A tok nadrágszíjra is felfűzhető és mágneses fedele révén könnyedén kivehetjük belőle vagy eltehetjük a gépet.

LCD

Az LCD amúgy egyáltalán nem kicsit, hiszen átlósan 3”, azaz 7,6 cm. Saját mérésünk szerint látható, hasznos mérete is pont ennyi, úgyhogy kategóriájában a jobbak közé tartozik. Ha azt is hozzáveszem, hogy felbontása 460 000 képpont (hVGA), akkor pedig nem csak a jobbak közé, de egyenesen az LCD-k elitjébe sorolható. Elég kevés kompakt (és tükörreflexes) gép rendelkezik ilyen felbontású kijelzővel. Ennek köszönhetően a megjelenített kép nagyon szép, kiváló felbontású és dinamikája is sokkal jobb, mint a régebbi, gyengébb felbontású típusoké. Normál nézési távolságból az élőkép már szinte pixelmentes, esetleg az ikonokon és a feliratokon láthatók a szubpixelek, ha mindenképpen erre koncentrálunk.

Az LCD betekintési szöge is a jobbak közül való, de azért nem tökéletes. Teljesen lapos szögekből nézve már tapasztalhatunk szín és világosság változást, de az esetek többségében jó láthatósággal rendelkezik. Fényessége automata állásban használható, így a környezeti fényhez igazítva működik, de szükség esetén három fokozatban (sötét/normál/fényes) is használhatjuk. A készüléken nincs átnézeti, vagy elektronikus kijelző, vagyis a képek komponálására csak az LCD használható.

Az imént már szó volt a képernyőn körben látható funkció ikonokról. Ezeken kívül a kijelző tetején és középső részén jelennek meg a felvételi adatokról és a gép működéséről tájékoztató információk, melyek a következők lehetnek: felvételi üzemmód, akku töltöttsége, belső memória, behelyezett memóriakártya ikon, készíthető képek száma, hátralévő videofelvételi idő, optikai stabilizátor állapota, dátum/idő, zoomskála (+digitális zoom skála), hangjegyzet ikonja, fókuszmező kijelzése, bemozdulásveszély ikonja.

A képernyő bal oldalán lévő egyik ikonnal változtathatunk a megjelenítési módon, amely a következő lehet:

  • Teljes: az összes funkció ikon és információ látható a képernyőn. Az ikonok megérintésekor az adott funkció neve felvillan.
  • Elrejtve: ha 3 másodpercig nem állítunk be semmit a képernyőről eltűnik az összes ikon és állapotkijelzés, csak az élőkép marad. A kijelző megérintésével az információk újra láthatók lesznek.
  • Alap: csak a funkció ikonok láthatók, a kép információi, adatai nem. Csak lejátszásnál beállítható opció.
  • Funkció leírás: egy ikon megérintésekor rövid szöveges üzenet olvasható az adott funkcióról.

Lejátszásnál a zoom gombbal nagyíthatunk a képbe 1,21-13,7x értékek között. A kinagyított részlet ujjunkkal görgethető bármilyen irányban az érintőképernyőn. Hasonló módon – egy íves mozdulattal – bármely irányban el is forgathatjuk az adott képet. Nagyított nézetben az adott képkivágás külön képként is elmenthető.

A visszajátszott képeknél a képernyő jobb oldalán három ikon jelenik, meg, melyekkel a diavetítést indíthatjuk, törölhetjük az adott fotót, vagy egy szerkesztő menüt kapcsolhatunk be. A megjelenített fotók a képernyő alján lévő skálával, gombokkal illetve ujjunkkal lapozhatók.

Ebben az üzemmódban megjeleníthetők az aktuális fotó felvételi adatai is, ha teljes megjelenítési módra kapcsolunk. Ilyenkor az érzékenységi érték, rekeszérték, záridő, vakuállapot, képméret és a felvétel időpontja is látható a képernyőn.

Lejátszás módba a gép jobb alsó sarkában lévő gombbal léphetünk és ezzel kapcsolható ki az üzemmód, de visszaválthatunk felvételi állásba az exponáló gomb enyhe lenyomásával is.

A gép kezelését könnyíti, hogy egy kis infra távirányítót is mellékel hozzá a Samsung, ammelyel a különféle lejátszási funkciók vezérelhetők.

Vaku

Az NV100HD-re külső vaku nem tehető, van viszont egy felnyíló belső vakunk, amely ugyan a kis méret miatt nem kerülhetett túl messzire az optikai középtengelytől, de a 4 cm-es távolság is több, mint általában az ultrakompaktoknál. Ez pedig jó hatással lehet a vörösszem effekt elkerülésére, ami ellen egyébként külön elővillantással és utólagos szoftveres javítással is védekezhetünk. A vaku ezen kívül kikapcsolt, automata, derítő és lassú szinkron módokra állítható be. A kikapcsolt álláson kívül bármely módban automatikusan felpattan a villanó, ehhez külön gombot nem kapunk. Lezárnunk viszont kézzel kell.

A vaku nagylátószögnél, AUTO ISO beállításban kb. 0,3-5,4 méter, tele állásban 0,5-2,7 méter között biztosít hatásos megvilágítást. Kimeneti teljesítményét nem szabályozhatjuk. A villanás utáni újratöltődése kb. 5 mp-et vesz igénybe.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

Ennél a fejezetnél a gép aljára kell koncentrálnunk. Kezdjük talán az állványmenettel, amely az ilyen kis gépektől meglepő módon pont párhuzamos az optikai tengellyel. Jelentősége ennek csak panoráma fotózáskor lehet, ha minél pontosabban szeretnénk körbeforgatni az állványra erősített gépet. A kis méret miatt viszont elkerülhetetlen volt, hogy az állványtalpra erősített készülék alul lévő akku és memóriakártya ajtaját nem lehessen nyitni. Így minden cserénél le kell szerelnünk az NV100HD-t az állványról.

A kis kártya- és akkufoglalat ajtó amúgy nagyon könnyen nyílik és gyorsan is zárható. Nem túl masszív, de belül fémmel erősített.

A készülék 40 MB belső memóriával rendelkezik, ami persze a 15 megapixelt és a HD videót figyelembe véve azonnal kevésnek tűnik majd. Vásárolhatunk hozzá külön memóriakártyát, melyek közül az SD, SDHC és MMC(Plus) típusokat támogatja. Egy 2 GB-os kártyára, kb. 270 teljes felbontású kép fér.

Ha a memóriakártya nem is, az akkumulátor viszont alaptartozék. Ebből egy SLB-1137D típusszámú, 1100 mAh-es, lítium-ion áramforrást mellékel a gyártó. Teljes feltöltésével kb. 200 fénykép és 90 perc videó készíthető. A töltés a szintén alaptartozéknak számító dokkolóval történhet. Ezt kell a hálózathoz csatlakoztatnunk, majd az NV100HD-t az alján lévő egyetlen csatlakozóval a dokkolóba illesztenünk. Az akku töltése kb. 2 és fél óráig tart. Az akkumulátor merülését négy fokozatban jelzi a képernyő bal sarkában megjelenő ikon.

Mint említettem a gépen csupán egyetlen csatlakozóaljzat található, mellyel a dokkolóegységhez kapcsolódik. Minden más kimenet a dokkolón keresztül érhető el. A dokkoló elején egy kombinált hálózati táp/USB 2.0, egy HDMI, valamint egy AV (audio/video) kimenetet találunk. Mindhez kapunk kábelt is, ami nem túl gyakori, hiszen a HDMI „zsinórt” többnyire külön kell megvásárolnunk. Az USB aljzattal számítógéphez, vagy PictBridge kompatibilis nyomtatóhoz, az A/V-vel hagyományos TV-hez csatlakozhatunk. A HDMI segítségével HDTV-hez is kapcsolhatjuk a fényképezőgépet, így jobb minőségben nézhetők vissza a képek és a nagy felbontású videók. A kimenet felbontását a menüben 480p, 576p, 720p, és 1080i értékekben adhatjuk meg.

Menürendszer

Ha úgy tartja kedvünk magyar menünyelvet is választhatunk a tucatnyi lehetőség közül és a feliratok fordítása nagyjából helytálló is, egy-két kivételtől eltekintve (pl. a Fill vakumód nem Betöltést jelent, ahogy a tükörfordítás megkívánná, hanem Derítő vakuzást). Néhol elgépelésekkel is találkoztam, de aki most ismerkedik a fényképezéssel, annak többnyire jó segítség lehet.

A menü felépítése végtelenül egyszerű, hiszen nem sok opciót találunk benne. A gép többségében a képernyő szélein lévő ikonokon keresztül szabályozható. Eltévedni épp ezért nem fogunk, még ha a menü külseje könnyen okot is adhatna erre. Ugyanis teljesen szürke, és ha egy főmenü-fülre bökünk alig észleljük, hogy oldalt váltottunk. Első nekifutásra szinte egybefolyik az egész, néhány próbálkozás után viszont már megtanuljuk mi hol található és a rutin fog vezetni. Pedig a kivitel amúgy nagyon szép, szellős, a betűk jól olvashatók.

Hangbeállítások menü:

  • Hangerő: az összes hang erőssége (ki, halk, közepes, erős)
  • Hangjel: működési hangjelzés beállítása (ki, 1. hang, 2. hang, 3. hang)
  • Zárhang: az exponáló gomb működési hangja (ki, 1. hang, 2. hang, 3. hang)
  • Kezdő hang: a bekapcsoláskor hallható hang (ki, 1. hang, 2. hang, 3. hang)
  • AF hang: élességállításkor adott jelzés (ki, be)
  • Önarckép: az arc észlelésekor adott jelzés (ki, be)

Kijelzőbeállítások menü:

  • Language: menünyelv (köztük a magyar)
  • Dátum&idő: időzóna, dátum és pontos idő beállítása
  • Kezdőkép: bekapcsoláskor megjelenő kép (ki, embléma, felhasználói kép)
  • Kijelző fényereje: LCD világossága (auto, sötét, normál, fényes)
  • Áttekintés: az éppen elkészült fotó, vagy videó azonnali megjelenítésének ideje (ki, 0,5 mp, 1 mp, 3 mp)
  • Képernyővédő: energiatakarékos mód, a képernyő automata kikapcsolása (ki, be)

Beállítások menü:

  • Formázás: a memória teljes törlése (nem, igen)
  • Alapállapot: a beállítások gyári alapértékre állítása (nem, igen)
  • Lomtár: a számítógépekhez hasonló törlési mappát állíthatunk be, ahol a törölt képek tárolhatók és szükség esetén akár vissza is állíthatók (ki, be, lomtár mappa)
  • Fájl: a képfájlok elnevezésének módja (alap, sorozat)
  • Feliratozás: a fotók közvetlen (PictBridge) nyomtatásánál a kép készítésének dátuma és/vagy ideje rákerül a nyomatra (ki, dátum, dátum és idő)
  • Energia takarékos üzemmód: inaktív állapotban a gép automata kikapcsolásának ideje (ki, 1 perc, 3 perc, 5 perc, 10 perc)
  • AF lámpa: az AF segédfény működésének bekapcsolása (ki, be)

Kapcsolati beállítások menüje:

  • Anynet+: Ugyanilyen rendszerű Samsung HDTV-hez csatlakozva a fényképezőgép is a TV távirányítójával vezérelhető (ki, be)
  • HDMI méret: a HDMI kimenet felbontása: (480p, 576p, 720p, 1080i)
  • Video ki: a videókimenet normája (NTSC, PAL)

Lejátszás menü:

  • Nézet: a képek különböző szempontok szerinti lejátszása (összes, dátum, ki)
  • Törlés: az összes, vagy a kiválasztott képek törlése (összes, kiválasztás)
  • Védelem: az összes, vagy a kiválasztott kép törlés elleni védelme (összes, kiválasztás)
  • DPOF: nyomtatási beállítások (kiválasztás, méret, indexkép nyomtatása)
  • Kártyára másolás: a belső memóriában tárolt képek kártyára másolása (nem, igen)

Sorozat, videó

Az egyképes állókép rögzítés mellett háromféle sorozat módot is választhatunk:

Normál: az exponáló gomb folyamatos nyomva tartásának ideje alatt a gép sorozatfelvételeket készít. A képek számának csak a kártya kapacitása szabhat gátat. A felvételi sebességet a gyártó nem adta meg, de méréseink szerint 1,4 másodpercenként készül egy kép, vagyis a sebesség 0,7 kép/mp. Ebben az üzemmódban bármilyen képméretet (akár 14,7 megapixelt) és érzékenységi fokozatot választhatunk.

Gyors: folyamatos sorozat, akár teljes felbontás mellett a memóriakártya maximális kapacitásáig. A gép szöveges magyarázatában 2 kép/mp-es sebességet említ, a magyar használati utasítás pedig 3 kép/mp-et. Saját méréseink sokkal pesszimistábbak. A gép 4 képig 1,45 kép/mp sebességgel készítette a sorozatot, ezután viszont lelassult és 0,8 kép/mp-cel folytatta. Az érzékenység ebben a módban ISO80-400 között állítható.

Mozgókép: a készülék szinte mozgókép felvételi gyorsasággal készít állókép sorozatot, mely legfeljebb 30 felvételig tarthat, de képmérete 1 megapixel. A sebességet 7,5 kép/mp-ben adta meg a gyártó. Az általunk mért sebesség 6 kép/mp volt.

A Samsung NV100HD rendelkezik automata expozíció sorozat szolgáltatással is, amely szintén ebben a menüben választható ki.

MP4 (H.264) videó (~10,3 Mbps)
1280×720, 30 fps; 0:16 mp; 21 MByte

Az NV100HD egyik erőssége a videofelvétel. A mozgóképek H.264 (MPEG4.AVC) tömörítéssel készülnek legfeljebb 1280 x 720, azaz HD felbontásban. Ezen kívül a hagyományos, 640 x 480, valamint 320 x 240 méret is választható. Meghatározhatjuk a képfrissítés sebességét is, ami a két legnagyobb felbontásban 15, vagy 30 kocka/mp lehet, 320 x 240 méretnél pedig elérhető a 60 kocka/mp is. Videó közben persze hangot is felvesz a készülék, és a teljes optikai zoomtartományt kihasználhatjuk. Közben működik az automata élességállítás, optikai stabilizátor és a fénymérés is. A felvétel alatti zoomolásnál a léptetőmotor hangja kissé beleszólhat a felvételbe, ami csak csendesebb témáknál észrevehető. Éppen ezért a hangfelvétel teljesen letiltható, illetve megadhatjuk, hogy csak zoomolás közben kapcsolja ki a gép. A videók maximális hossza 20 perc lehet, de a képernyő alján lévő érintőgombbal arra is lehetőségünk van, hogy a felvételt ideiglenesen megállítsuk, majd bármikor újra folytassuk.

Extra szolgáltatások

Optikai stabilizátor

Az optikai stabilizátorról már esett szó. A képernyő gyorsmenüjében kapcsolhatjuk ki és be, valamint egy külön üzemmódban digitális stabilizátorral is kombinálhatjuk (Dual IS). A gyakorlatban kb. 1-1,5 fényértéknyi előnyt ad a stabilizátor nélküli gépekhez képest, vagyis a teljes zoomnál 1/50-1/40 mp-cel is biztonságban fotózhatunk, nagylátószögnél pedig az 1/10 mp-es beállítással is esélyünk lehet bemozdításmentes képet készíteni.

Arcfelismerés

Szintén szó volt már erről a funkcióról, mely az előbbihez hasonlóan a képernyő gyorsmenüjében aktiválható és egyszerre legfeljebb 10 emberi arcot képes lekövetni.

Mosolyfelismerés

Egyfajta önkioldó szolgáltatás, amely az exponáló gomb lenyomása után csak akkor készíti el a fényképet, ha a portréalany elmosolyodik.

Pislogás észlelés

Az arcfelismeréshez kapcsolódó funkció, amely a portréalany csukott szemei (pislogás) esetén három fényképet készít sorozatban, így jó eséllyel egyikükön már nem hunyorog a témánk.


Önarckép

Igazi „bulifotós” szolgáltatás, a magukat fotózók számára. A gép ilyenkor kisebb fókusztartományt használ, bekapcsolt arcfelismerés mellett és hangjelzést ad, ha megtalálta az arcot és sikerült élességet állítania. Ezután bátran lenyomhatjuk az exponáló gombot.

Arctónus és arcbőr javítás (Szépség hangsúly)

A használati útmutatóban „szépség hangsúly”-ként megnevezett szolgáltatás egyfajta gépen belüli arcbőr retus. Az elkészült portrénál három fokozatban állíthatjuk be a bőr világosságát, valamint az apróbb bőrhibák elmosását. Az alábbiakban a három elmosási fokozat és az eredeti állapot tekinthető meg.

Arcbőr lágyítás

Automata kontraszt javítás

Nem keverendő a többi gyártó árnyékkompenzációs szolgáltatásával, melynél a nagy kontrasztkülönbségű területeket próbálja kiegyenlíteni a gép. A Samsung szolgáltatása adott esetben erre is alkalmas, de alacsony kontraszt esetén inkább erősíti azt. Egyfajta automata kontrasztként is felfogható ez a funkció. Bekapcsolhatjuk a kép készítése előtt is, így minden ezután készült fotónál működni fog, de kiadhatjuk egyenként is a visszajátszott képekre. Bekapcsolt kontraszt javításnál az érzékenység ISO80 és ISO200 között használható. A gyártó az ellenfényes témák világossági különbségeinek kiegyenlítésére is ajánlja ezt a beállítást.

Kontraszt javítás nélkül

Kontraszt javítással

HDMI kimenet

A HD felbontású videóhoz nagy felbontású, digitális kimenet is tartozik, melyhez a Samsung külön HDMI kábelt is mellékel. A kábellel HD Ready, vagy FullHD televízióhoz csatlakoztatható a fényképezőgép és a tárolt képek, valamint videók nagy felbontásban nézhetők vissza. A kimenet 576p, 720p és 1080i értékekre állítható.

Anynet+

Aki Anynet+ szolgáltatással ellátott Samsung TV-vel rendelkezik, a televízió távvezérlőjével is irányíthatja a TV-hez csatlakoztatott fényképezőgépet, illetve a képek és a videók lejátszását.

Hangjegyzet+hangfelvétel

Nem csak a videóhoz rögzíthetünk hangot, hanem állóképeink mellé is. A szolgáltatás a képernyő gyorsmenüből aktiválható és az elkészített kép mentése után azonnal indul a hangfelvétel, melynek során 10 mp-es jegyzetet csatolhatunk a fotó mellé.

A fényképezőgép diktafonként is használható, korlátlan (kártya kapacitása) felvételi hosszal. Ezt a funkciót szintén a képernyőn lévő hangfelvétel menüben állíthatjuk be.

Képszerkesztés

A már említett kontraszt javítás és arcbőr korrekció mellett további képszerkesztési beállítások is elérhetők a fotók lejátszása során. A megszokott forgatás és vágás mellett hatféle színszűrőt használhatunk (fekete-fehér, szépia, kék, piros, zöld, negatív), beállíthatunk különböző képeffekteket (színkivonás, vignettálás, elegáns mód, zaj hozzáadása), illetve utólag is állíthatunk a képfeldolgozáson (világosság +/-2, kontraszt +/-2, színtelítettség +/-2). A képszerkesztés menü egyik érdekessége az utólagos vörösszem szűrés.

Azonban nem csak utólag, de a képek elkészítése előtt is beállíthatjuk a nekünk tetsző színeket és feldolgozási beállításokat. Az egyes színtartományok erősítése a Fotóstílus menüben választható ki, Normál, Finom, Élénk, Erdő, Retro, Hideg, Nyugodt, Klasszikus. A gyakorlatban elég furcsa eredményt kaptunk ezektől a beállításoktól. Az expozíciós értékek mindvégig ugyanazok voltak a képek viszont sok esetben túlexponáltak lettek:

A színeken kívül 5 lépésben állítható a képélesség, a kontraszt és a színtelítettség:

Videóvágás

Nem csak a képeket, de a videót is szerkeszthetjük, vághatjuk. Lejátszás során a képernyő jobb szélén egy kis vágójel látható, amit a lejátszás közben lenyomva kijelölhetjük a kivágandó filmrészletet. Ezután a jelölt részt, a gép külön videófájlként menti a kártyára.

Szolgáltatások összefoglalása
érzékenység 1/3 Fé lépésben állítható
nagy érzékenységű zajszűrés fokainak száma (kikapcsolt is)
hosszú expozíciós idejű képek hotpixel szűrése
végtelen fókusz mód
kézi fókusz
képnagyítás kézi élességállításnál
távolságskála kézi élességállításnál
folyamatos/követő AF
AF segédfény Igen
szabadon mozgatható fókuszpont Igen
arcfelismerés AF Igen
exponálás képtartalom megváltozására
mosolygásra induló exponálás Igen
pislogás érzékelés Igen
belső memória képeknek Igen
másolás belső memória és kártya között Igen
vakupapucs
vaku teljesítmény kompenzáció
külső vaku vezeték nélküli vezérlése a beépített vakuval
kézi vaku teljesítmény
zoomgyűrű
manuális zoom
nagy betekintési szögű LCD Igen
tükröződésmentesítő az LCD-n Igen
transzflektív LCD
segédrács élőképen
LCD fényerejének módosítása Igen
LCD színezetének (Hue) módosítása
státusz kijelzés az LCD-n Igen
aktív státuszkijelzés (közvetlen módosítható paraméterek) Igen
ki/bekapcsolható torzítás csökkentés
szenzor eltoláson alapuló stabilizálás
optikai képstabilizálás Igen
stabilizátor mód svenkeléshez
digitális képstabilizálás (- magas érzékenység) Igen
kétsebességes zoom
programozható gombok száma
saját menü (elemek hozzáadása vagy törlése)
sorozat folytatása puffer telítődés után
sorozat RAW formátumban
sorozat <=3 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >3 kép/mp <=6 kép/mp sebességgel Igen
sorozat >6 kép/mp sebességgel
időzített automatikus sorozat
Full HD (1920×1080p) videó
HD (1280×720p) videó Igen
VGA (848×480p vagy 640×480p) videó Igen
optikai zoom videó közben Igen
AF videó közben Igen
fénymérés videó közben Igen
nagy képfrissítési sebességű videó (>=60 kép/mp) Igen
videók gépen belüli vágása Igen
kép kimentése videóból
sztereo hangfelvétel Igen
mono hangfelvétel
automatikus expozíció sorozat (bracketing) Igen
fehéregyensúly sorozat
fehéregyensúly finomhangolás
színhőmérséklet kézi megadása Igen
kézi fehéregyensúly regiszterek száma 1
Adobe RGB színtér támogatása
képek dátumozása felvételkor
diktafon funkció Igen
rövid hangmegjegyzés készítése képekhez felvétel után Igen
kiégett részek jelzése lejátszáskor
kiégett részek jelzése felvételkor
bebukott részek jelzése lejátszáskor
bebukott részek jelzése felvételkor
élő hisztogram
világosság hisztogram lejátszáskor
RGB hisztogram lejátszáskor
nagyított nézetben képváltás lehetséges (fókusz összehasonlítás)
mappák létrehozása, váltása
fekete-fehér képkészítés Igen
szépia képkészítés Igen
cianotíp képkészítés
képkészítés digitális színszűrőkkel a fentieken túl Igen
képkészítés színcserével Igen
képkészítés szelektív színnel (egy szín + FF) Igen
Hi-/Low-key fotók készítése
kontraszt beállítása felvétel előtt Igen
színtelítettség beállítása felvétel előtt Igen
képkeménység/élesítés beállítása felvétel előtt Igen
színezet (Hue) beállítása felvétel előtt
fehéregyensúly/színezet utólagos módosítása
fényerő utólagos módosítása Igen
kontraszt utólagos módosítása Igen
színtelítettség utólagos módosítása Igen
RAW konverzió gépen belül
képek keretezése
dinamika „kiterjesztés”, sötét részek kivilágosítása
vörösszem javítás gépen belül Igen
retusálás a kép egy részén
retusálás (bőrlágyítás) az egész képre Igen
több fotó egy képre helyezése
paralelogramma/keystone korrekció
magyar menü Igen
világidő Igen
ébresztő funkció
leméretezés 2 Mpixel vagy nagyobb méretre Igen
leméretezés 2 Mpixelnél kisebb méretre Igen
leméretezés VGA vagy kisebb méretre Igen
képforgatás Igen
képkivágás készítése Igen
diavetítés Igen
diavetítés zenei aláfestéssel
vezetékes LAN támogatás
WiFi támogatás
GPS támogatás
akku csere állványon
memóriakártya csere állványon

Képminőség

A sok szolgáltatásnak a képminőség terén van meg a böjtje. Sajnos ezen a téren elég gyengén teljesít a gép. A képek kontrasztja többnyire nem túl nagy, a sarkok felé erősen lágyul, sőt életlenedik az optika és a színek sincsenek a helyükön. Bármilyen fehéregyensúly beállításban használtam (sőt, előzetes manuális beszabályozás után is) a színek meglehetősen tompák voltak és elég zavaró cián túlsúly jelentkezett a képeken. Az összes szín a zöldtől a liláig, valamint minden szürke árnyalat ebbe az irányba húzott, kivétel a narancs és vörös színek, amelyek inkább a sárgák felé. Emiatt a fotók zöldes-sárgás elszíneződést kaptak. Próbálkoztam eltérő színeffekt beállításokkal is, de nem sok sikerrel. Esetleg megkísérelhetjük az Élénk módot használni, amely valamivel élénkebb színeket ad és a ciánkék ég helyett több kéket ad vissza például az égbolt színénél, de a kék túlsúlya a pirosakon is látszik majd, melyek így inkább lila színezetet kapnak. Ráadásul a széleken jól látható színhiba (kromatikus aberráció) is jelentkezett a fotókon.

A képek zajtartalma a nagy felbontás ellenére sem túl magas, köszönhetően az elég erős zajszűrésnek. Hatását már alacsony érzékenységeken is érzékelhetjük, magasabb beállításokban pedig már igen erősen mossa a képeket. A színzaj szűrés különösen erős már alacsonyabb fokozatokon is, melynek hatására valamivel kisebb zajszintet kapunk, sok 10 megapixeles kompaktnál, viszont ez lehet az egyik oka a színtelen képeknek (a cián túlsúlynak nem). Az ISO80 és 100 beállítások között alig van különbség, és ISO200-nál is csak kis mértékben emelkedik a zajszint. Jelentősebb ugrás viszont a következő (ISO400) érték, de még mindig a 10 megapixeles gépek szintje alatti zajtartalommal. A szűrés ezekben a beállításokban is erős, de ISO800-tól még jobban ráerősít. A zaj ezen a fokozaton az ISO400-as szint alatt marad, sőt még a következő fokozaton is alacsonyabb annál, köszönhetően a szűrésnek. Összehasonlításként, a zajtartalom ISO1600-nál kb. a Pentax K20D ugyanilyen érzékenységen mért értékeihez hasonlít, kivéve a teljesen kimosott halvány színeket és a részlettelen képet, amelyben azért a DSLR sokkal jobban teljesít. Az utolsó beállításban, ISO3200-nál szinte ugyanezt az eredményt kaptuk, azzal a különbséggel, hogy itt már csak 3 megapixeles képet készíthettünk.

A lenti dobozban 4 képkivágás tekinthető meg egy-egy érzékenység tesztfotónkról.

Érzékenység – képzaj



ISO80; F5,4; 1/6 mp


ISO100; F5,4; 1/8 mp


ISO200; F5,4; 1/15 mp


ISO400; F5,4; 1/30 mp


ISO800; F5,4; 1/60 mp


ISO1600; F5,4; 1/125 mp


ISO3200; F5,4; 1/250 mp


ISO80; F5,4; 1/6 mp


ISO100; F5,4; 1/8 mp


ISO200; F5,4; 1/15 mp


ISO400; F5,4; 1/30 mp


ISO800; F5,4; 1/60 mp


ISO1600; F5,4; 1/125 mp


ISO3200; F5,4; 1/250 mp


ISO80; F5,4; 1/6 mp


ISO100; F5,4; 1/8 mp


ISO200; F5,4; 1/15 mp


ISO400; F5,4; 1/30 mp


ISO800; F5,4; 1/60 mp


ISO1600; F5,4; 1/125 mp


ISO3200; F5,4; 1/250 mp


ISO80; F5,4; 1/6 mp


ISO100; F5,4; 1/8 mp


ISO200; F5,4; 1/15 mp


ISO400; F5,4; 1/30 mp


ISO800; F5,4; 1/60 mp


ISO1600; F5,4; 1/125 mp


ISO3200; F5,4; 1/250 mp

A fotók 22 °C hőmérséklet mellett készültek.

Mellékelt tartozékok

A termékhez az átlagnál több kiegészítőt (pl. HDMI kábel, távvezérlő, bőrtok) mellékel a gyártó, melyek a következők:

  • SLB-1137D lítium ion akkumulátor
  • dokkoló egység és töltő
  • hálózati tápkábel
  • csuklópánt
  • USB- és A/V kábel
  • HDMI-HDMI kábel
  • infra távirányító
  • szíjra csatolható, bőr puhatok
  • szoftver CD
  • kezelési útmutató

Értékelés

A 14 -15 megapixeles felbontással már az APS-C érzékelős tükörreflexes vázak is megszenvednek helyenként, akkor mit várhatunk egy kis ultrakompakttól, ugyanannyi képponttal egy 8x kisebb érzékelőn? Nos, nem sok jót. A Samsung NV100HD-t kétségtelenül szolgáltatásai adják el és nem képminősége.

A jelenlegi 70-75 000 forintos ár is az átlagon felüli funkcióknak szól. Aki megvásárolja a gépet az nyilván az aktuális technikai újdonságok megszállottja. Olyan akinél mindig a legfrissebb mobilt, PDA-t, notebookot találjuk.

Baráti társaságunkban szinte biztos, hogy a mi gépünk lesz a legnagyobb felbontású, a leghádébb videót tudó, a legjobb LCD-vel szerelt és a leghihetetlenebb funkciókkal (mosoly és pislogás felismerés) ellátott. Ha pedig valaki galád módon egy jobb fajta bridge, vagy DSLR géppel akarnak ránk pirítani, kegyelemdöfésként megsemmisítő mosollyal csúsztathatjuk ingzsebünkbe az apróságot. Szóval ez egy igazi „villantós” készülék, amely mellesleg fényképeket is csinál.

A fényképezőgép kipróbálását a Samsung Electronics Magyar Zrt. tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre.

A képek fájlneveiben szerepel az érzékenység, a rekeszérték és a kisfilmre átváltott gyújtótávolság is.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!