Kipróbáltuk: Samsung NX100 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Minden 2010 elején kezdődött. Ekkor jelentette be új rendszerét a Samsung, melynek az NX nevet adta. Az első modell, az NX10 nagyjából a mai ultrazoom csúcskompaktok formavilágát örökölte, de persze zoom helyett cserélhető objektívvel és APS-C méretű képérzékelővel. Ez volt az első fényképezőgép a világon, mely e két, digitális tükörreflexesekre jellemző tulajdonságot egy kompakt vázban egyesítette. A Samsung új gépcsaládja megjelölésére előszeretettel használja a „hibrid” kifejezést, utalva a fenti kettősségre.

Aztán év közben, szép csendben megjelent egy olcsóbb, egyszerűsített modell is NX5 típusszám alatt. Hasonló kivitel és képességek, de OLED kijelző helyett hagyományos TFT LCD-t kaptunk. Igazán nem keltette fel a vásárlók figyelmét, hiszen az év elején bejelentett modellhez képest nem nyújtott gyökeresen újat.

A nagy durranást a Samsung inkább a szeptemberi Photokina kiállításra tartogatta, ami nem más, mint a most bemutatandó NX100 modell.

Újdonságok

A nagy durranás az eddigiektől külsőre teljesen eltérő gép, de ha jobban megnézzük nagyon sok hasonlóságot fedezhetünk fel az NX10-zel. Az NX100 lényegében a nagyobb gép még kisebb vázba paszírozott változata, melynek köszönhetően egy-két funkció lemaradt róla. Ilyen például a beépített vaku és az elektronikus kereső. Mindkettőt csak külön megvásárolható kiegészítők formájában csatlakoztathatjuk a géphez. A készülék ezért megpróbál más téren jeleskedni, ami lényegében annyit tesz, hogy az NX10 szoftverét kipolírozták, újabb szolgáltatásokat, helyenként több beállítást és talán egy kicsit jobb kezelést kapott a gép, köszönhetően a plusz vezérlőtárcsának.

A szenzor maradt a régi, de az érzékenységi tartományt némileg kibővítették. Most már ISO6400 a maximum. E beállításokat ráadásul már nem csak 1, hanem akár 1/3 Fé lépésközönként is állíthatjuk, némi visszalépés viszont, hogy az expozíciós lépésközökből hiányzik az 1/2 fokozat. További finomság, hogy az automata érzékenység maximuma is megadható.

Bevezettek egy új oldalarányt, az 1:1-et, mely négy új képméretet kínál. A sorozatmód sem sokat változott, kivéve a 10 és 15 kép/mp-es gyorsított beállításokat. Néhány finomítást kapunk a videónál is, mint például a szélzaj csökkentés, hangot pedig már nem csak mozgó-, de állóképek mellé is felvehetünk.

Apró újdonság a helyszín szerinti képcsoportosítás, valamint a programozható C (Custom) gomb egy új funkciója.

fent: Samsung NX10
lent: Samsung NX100

A kézi élességállítást könnyítő MF Assist szolgáltatást ezentúl ki is kapcsolhatjuk, sőt az élességet visszajelző skálát is kérhetünk a képernyőre. Hasznos lehet az összekapcsolható AF és AE mező, valamint az automata torzítás csökkentés is. Aki szeret a gépen belül retusálgatni, különböző színhatásokat effektusokat kipróbálni a kész fotókon, egy rakás Smart Filternek örülhet, mely a durva vignettálástól a rajzhatásig többféle effektet tartalmaz.

A Samsung NX10 és az NX100
közötti főbb különbségek
Samsung NX10 Samsung NX100
Képméretek
(csak a különbözõ)
  (1:1 oldalarány)
3056×3056
2592×2592
2000×2000
1280×1280
Érzékenység ISO100-3200 (1 Fé lépésenként)
Auto ISO
ISO100-6400 (1 vagy 1/3 Fé lépésenként)
Auto ISO (állítható maximum)
Expozíció lépésközök 1/2 Fé, 1/3 lépésenként 1/3 lépésenként
Sorozat 3 kép/mp (JPEG: 10 kép, RAW: 3 kép),
30 kép/mp (JPEG (1,4 Mpx): 30 kép)
3 kép/mp (JPEG: 10 kép, RAW: 3 kép),
10, 15 és 30 kép/mp (JPEG (1,4 Mpx): 30 kép)
Vaku 11-es kulcsszámó, felnyíló vaku
vakupapucs
nincs,
csak vakupapucs
Keresõ EVF
921 000 képpont (VGA)

100% lefedettség
0,86x nagyítás
Kb. -4,0 ~ +2,0m diopria korrekció
opcionális, külsõ EVF
201 000 képpont (QVGA)
98% lefedettség
0,83x nagyítás
Kb. -4,0 ~ +1,0m diopria korrekció
i-Fn lencsfunkció csak firmware frissítéssel alapból támogatott
Akku élettartam
(egy töltéssel)
~400 felvétel ~420 felvétel
Méret 123 × 87 × 39,8 mm 120,5 × 71× 34,5 mm
Tömeg 353g 282g
Egyéb – Az Fn menüben választható színtér – Többféle, kikapcsolható MF segítség
– AE és AF pont összakapcsolása
– C (custom) gombra a RAW+ formátum választása is beállítható
– Szélzaj csökkentés
– Automatikus torzítás korrekció
– Smart Filterek
– Hátsó vezérlõtárcsa
– Hangjegyzet állóképekhez
– Helyszín szerinti képcsoportosítás

i-Function

Semmikép sem mehetünk el említés nélkül a gép egyik legérdekesebb újdonsága az i-Fn gomb mellett. A gépvázon hiába is keresnénk, ugyanis az objektívekre kerül, a gépen csak az ezt támogató szoftvernek kell futnia. Egyelőre a két legutóbbi, 20mm és 20-50mm-es NX objektíven található meg, feladata pedig az aktuális felvételi mód legfontosabb beállításainak előhívása. Lényegében olyan mint egy plusz gyorsmenü, vagy funkciógomb, de mivel bal kezünkkel jó esetben úgy is az objektív gyűrűit markoljuk, még jobban kézre esik. Lenyomva megjelenik egy külön ablak, melyen belül az egyik vezérlőtárcsával gyorsan kiválasztjuk a szükséges funkciót, a másikkal pedig beállítjuk a kívánt értékét. P, A, S és M módokban többnyire a rekeszérték, záridő (vagy expozíció kompenzáció), fehéregyensúly, és érzékenység választható ki. Intelligens témaprogramban is használható, melynél természetesen a felajánlott témamódok között lapozgathatunk lenyomása után.

A fent említett funkciók viszont nem csak a fényképezőgép tárcsáival, de magával az objektívvel is beállíthatók. Először is az i-Fn gomb többszöri lenyomásával válthatunk a funkciók között, már amennyiben a gép többet kínál fel belőlük. Ezek értékeit az optika élességállító gyűrűjének elforgatásával módosíthatjuk.

Az NX100 alapból támogatja már ezeket az objektíveket, de az NX10 és NX5 tulajoknak sem kell azonban aggódniuk, hogy lemaradnak az i-Fn-ről, hiszen a Samsung a legutóbbi firmware frissítésben már befoltozta a hiányosságot.