Kipróbáltuk: Samsung WB500 teszt

0

Felépítés I.

Bevezető

A Samsung idén februárban jelentette be WB500 és WB550 típusjelzésű utazózoom fényképezőgépeit, melyek kis méretükhöz képest nagy zoomátfogás objektívjeikkel tűnnek ki a kompakt fényképezőgépek tömegéből. Az elsősorban mindennapi használatra és utazásra szánt gépek különlegessége a nagy kezdő látószög és a hosszú akkuélettartam. A két modell közül nálunk a Samsung WB500 járt.

Szolgáltatásai között jópár olyat találni, amely komolyabb gépekben is még viszonylag ritka, ilyen például az arcretusálás, a programozható gomb, a diktafon funkció, ill. igazi különlegesség a törölt képek visszaállításának lehetősége, amely nemcsak a Samsung fényképezőgépben törölt képeket képes helyreállítani, hanem bármely módon törölt képet (természetesen a felülírás ellen semmiféle védelem nincsen).

Ne is szaporítsuk tovább a szót, csapjunk a pixelek közé!

Képérzékelő

A Samsung WB500 más gépekben már jól ismert, 1/2,33″ típusú, 10,2 millió effektív pixelszámú CCD-t használ. A legnagyobb kép 3648×2736 pixeles, ezen kívül 7M, 5M, 3M, és 1Mpixeles felbontás is rendelkezésünkre áll. A fotók oldalaránya alapesetben 4:3, de készíthetünk 16:9-es és 3:2 oldalarányút is.

A képeket csak JPEG tömörítéssel menthetjük el, RAW formátum nem áll rendelkezésünkre. A tömörítési fokot extrafinom, finom és normál értékűre állíthatjuk be.

Az érzékenységet teljes felbontásban ISO80 és ISO1600 között választhatjuk meg, de lehetőség van ISO3200 érzékenység használatára is, ez utóbbi max. 3 Mpixeles felbontásban. Az érzékenység automatikus kiválasztása során a WB500 normál esetben maximum ISO400-ig növeli a szükséges értéket, dupla stabilizáció üzemmódban azonban akár ISO800 is kiválasztásra kerülhet.

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 30 MB-os belső memóriában* 1 GB-os kártyán*
3648×2736 Szuperfinom 5173 KB 5 197
3648×2736 Finom 2647 KB 11 386
3648×2736 Normál 1797 KB 16 569
3648×2432 (3:2) Szuperfinom 4557 KB 6 224
3648×2432 (3:2) Finom 2375 KB 12 431
3648×2432 (3:2) Normál 1628 KB 18 629
3648×2056 (16:9) Szuperfinom 3906 KB 7 262
3648×2056 (16:9) Finom 2004 KB 14 511
3648×2056 (16:9) Normál 1409 KB 21 726
3072×2304 Szuperfinom 3672 KB 8 278
3072×2304 Finom 1914 KB 15 534
3072×2304 Normál 1329 KB 22 770
1280×720 HD finom videó 10000 kbps ~12 mp ~17 perc
1280×720 HD videó 8800 kbps ~16 mp ~21 perc
640×480 videó 4000 kbps ~50 mp ~60 perc

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!

Optika

nagylátószög

teljes tele

A fényképezőgép egyik érdekessége az alkalmazott objektív. A Schneider-Kreuznach névvel fémjelzett optika ugyanis igen nagy, 24 mm-es nagylátószöget kínál, amely a tükörreflexes fényképezőgépekhez kapható kit objektíveknél is nagyobb látószöget ad. A 10×-es zoomátfogással pedig 240 mm-nek megfelelő középteléig juthatunk el.
A fényerő nagylátószögnél f/3,3, míg teljes tele állásban f/5,8. Kategóriájában ezek az értékek átlagosnak, ill. kissé átlag alattinak tekinthetők, összességében pedig közepesnek mondhatók.

A gyenge fényviszonyoknál és/vagy nagy gyújtótávolsággal történő fotózás során optikai képstabilizátor segíti a fotóst, hogy elkerülhesse a berázott képek készítését.

A frontlencse védelmére az objektív elé automatikusan becsúszó fém lamellákat alkalmaznak, amely kikapcsolt állapotban védi azt. Előtétlencsét a gép elé nem helyezhetünk, ezt adaptergyűrű sem teszi lehetővé.

Sorozat fényképezés, videó

A Samsung WB500 jó sorozatmóddal rendelkezik, sőt azt is mondhatnánk, hogy e téren különleges. No nem a sebességében, mert az nem tekinthető túl nagy számnak, hanem inkább abban, hogy a puffer telítődése után a képkészítés nem marad abba, mint a konkurens kompakt gépeknél általában, hanem folytatódik a kártya írási sebességétől függően.

A gyártó által kiadott specifikációk nem közlik a gép sorozatfelvételi sebességét, ami már sejteti, hogy túlzottan büszke nem lehet rá a Samsung.
Normál módú sorozatfelvételnél méréseink 0,73 kép/mp sebességet adtak, ezt a gép folyamatosan volt képes teljesíteni, a kártya beteléséig (Panasonic Class 6 SD kártyával).
Nagy sebességű sorozatmódban már jobb a helyzet, igaz, ez sem közelíti meg a kategóriában nem ritka 2 kép/mp-es értéket. Méréseink e módban 1,55 kép/mp-et adtak eredményül. Ezt a sebességet témától függően 10-12 képig volt képes tartani a WB500, a puffer telítődése után pedig 1 kép/mp sebeséggel folytatódott a sorozat (Panasonic Class 6 SD kártyával).
Ezen kívül van még egy gyorsabb sorozatmód, melyet a magyar nyelvű menü mozgásrögzítésnek, az angol nyelvű pedig motion capture-nek nevezi. Az érzékenység ekkor minimum ISO320, a felbontásunk 640×480 képpont, a sebesség pedig 6,1 kép/mp. Mindezek során max. 30 képet készíthetünk.

Automatikus sorozatok közül expozíció sorozatot készíthetünk a fényképezőgéppel, amelynek során 3 kép készül, 0,73 kép/mp sebességgel és 1/3 Fé lépésközzel. Nem teljesen világos, hogy ennek az üzemmódnak a sebessége miért nem lehetett azonos a gyors sorozat sebességével.

A kártyára írás sebessége jó, Panasonic Class 6-os SD kártyán folyamatos sorozatfelvételnél 10 MB/s-ot mértünk. Igaz, ez nem a kártya valódi sebessége, de közel van ahhoz a reális értékhez, amit egy kompakt géptől elvárhatunk.

Fotózáskor önkioldót is használhatunk, amely 10 mp-cel, 2 mp-cel, 2+10 mp-cel (2 kép készül), valamint mozgásérzékelővel kombináltan 6 mp-cel késlelteti az exponálást. Ez utóbbi elméletileg az exponálógomb megnyomása után 6 mp-cel kezdi el vizsgálni a képtartalmat, és ha nem tapasztal mozgást, akkor exponál. Ezt a gyakorlatban kitapasztalni sajnos nem sikerült. A fényképezőgéphez létezik távkioldó is, de azt külön kell megvásárolni.
Videofelvételt akár 720 soros HD felbontásban is készíthetünk, választhatóan 30 vagy 15 kép/mp képfrissítéssel, sztereó hangfelvétellel. A tömörítési fokot is két érték közül választhatjuk ki, amely kb. 20%-kal hosszabb videók készítését teszi lehetővé. Kisebb felbontásban 640×480 képpont ill. 320×240 képpont áll rendelkezésünkre. Ez utóbbinál akár 60 kép/mp-es képfirssítés is elérhető, amely viszonylag gyors mozgások lekövetésére is alkalmassá teszi a fényképezőgépet. Hozzátartozik a dologhoz, hogy a nagy képfrissítési sebességű videó képminősége már nem olyan szép, mint a 30 kép/mp-esé.

Videórögzítés során használhatjuk az optikai zoomot is, s eközben a hangfelvétel sem szünetel. Mindezek mellett még a fénymérés és az autofókusz is folyamatos működésű, valamint az optikai stabilizátor is rendelkezésünkre áll. Hab a tortán, hogy lehetőségünk van a videófelvétel pillanatmegállítására anélkül, hogy új fájl jönne létre. A videófolyamot a WB500 H.264 kodekkel hatékonyan tömöríti. Ezek alapján tehát a videófelvételi képességekben a Samsung WB500 nagyon jól teljesít, még akkor is, hogyha az optikai zoom használata kis mértékben belehallatszik a felvételbe (halk zizegés). Igaz, egy felvétel maximális hossza 30 percben limitált (VGA felbontásnál is).

AVI videó (~10200 kbps)
1280×720, 30 fps; 0:16 mp; 20 MiByte

AVI videó (~3900 kbps)
640×480, 30 fps; 0:17 mp; 8 MiByte