Röviden: Samsung SGH-V200 teszt

0

A 2003 elején megjelent SGH-V200 megjelenésében követi az előző összehajtható telefonokat. A digitális fényképezőgéppel felszerelt készülék ezüstszínű burkolatával az elegáns mobiltelefonok közé sorolható. Előlapján az LCD alatt egy mosolygó szájra emlékeztető LED villog, – szó szerint – színesebbé téve a telefont. Ez a LED a csengőhang ritmusára működik, így a negyven többszólamú csengőhang végighallgatásakor szabályos „lézershow”-ban gyönyörködhetünk.



A telefon 91x48x23 mm-es méreteivel a ma elérhető fényképezős telefonok középmezőnyébe tartozik. Ez a méret azonban nem tartalmazza az antennát, ami majd két centis hosszával leginkább a telefonok hőskorát idézi. Emiatt zsebben kényelmetlen lehet hordani. Méretének és főleg szétnyithatóságának nagy előnye azonban, hogy a kezelőfelülete és az LCD kijelzője kifejezetten nagy. A nagy kezelőfelület miatt a gombok is kellően méretesek ahhoz, hogy ne kelljen őket körömheggyel nyomkodni. Kritikát csak a menüválasztó gombok és a fényképező gyorsgombja kaphat, amiket a nagy felület miatt a nehezebb elérni. A gyorsbillentyű programozási lehetőségnek segítségével a leggyakrabban használt funkciók akár egyetlen gombnyomással is elérhetők.



Az LCD kijelző 126×160 pixeles felbontása keresőként és a képek visszajátszására is remekül használható, 65000 színe pedig mindenképp a képek minőségének előnyére válik. A V200-as beépített fényképezőgének legnagyobb hátránya a viszonylag kicsi felbontás. A 352×288 pixeles felbontása sajnos jócskán alatta marad a külön csatlakoztatható fényképezőgépek hasonló paraméterének, de még a beépített fényképezőgépes gépek között is van ennél többet produkáló szerkezet. Emiatt a telefon inkább emlékek azonnali megosztására (MMS küldés), mint emlékek megörökítésére (fénykép mentés az utókor számára) használható. A telefon és az egész fotó menü az egyszerű képküldés egyik mintapéldája, a fotóalbumból kiválasztott képre lépve, azt akár rögtön küldhetjük is tovább. A fényképezőgép funkció kezelése kiemelkedően könnyű, egy kép akár három gombnyomással is elkészíthető. A mű ellenőrzésekor lehetőség van annak elnevezésére is. A következő kép néhány másodperces mentés után készíthető, egészen addig, míg a száz (!) kép mentésére alkalmas memória be nem telik.



A V200-as széles látószögű (nem zoomos) fixfókuszos objektívnek köszönhetően már egészen kicsi távolságról – 4-5 cm – éles képeket készít. Az optikai zoomot digitális zoom próbálja helyettesíteni, ami a nyilak segítségével egyszerűen és jól használható, de a kis felbontás miatt ez a technika látványosan rontja a kép minőségét. Nagyon hasznos és jó funkció viszont a fényerősség állítása, így akár fényes témáról is készíthetünk képeket anélkül, hogy az beégne. A másik irányba kompenzálva a képek sötétebb helyeken is élvezhető minőségűre világosíthatók. A 180 fokban forgatható optikának köszönhetően könnyű az önarcképek készítése is. A fotók akár háttérképnek is berakhatók. A telefon maga is sok jó minőségű háttérképpel rendelkezik, valamint a grafikus menüsor is kellemes élményt nyújt.

A legnagyobb probléma az elkészült fényképek letöltésekor került elő, ugyanis a dobozban mellékelt CD-k nem tartalmazták (vagy mi nem találtuk) a letöltéshez szükséges software-t. Végül a tesztképeket MMS-ben voltunk kénytelenek átküldeni egy e-mial címre, ami a képek letöltésének nem a legköltséghatékonyabb módja.



A Samsung SGH-V200 egy attraktív, nagy tudású, minden értelemben jól kezelhető telefon, mely egy remekül használható az pillanat megörökítésére és azonnali megosztására.

A telefon kártyafüggetlen ára 140ezer forint, de előfizetéssel már 100ezer forint körül beszerezhető.

A gépet a Samsung bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!