Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A200 teszt

Felépítés I.

A Sony idei lépéseiről mindig hazánk egykori kedvenc bűvésze, Rodolfó jut eszembe. „Figyeljék a kezemet, mert csalok!”, mondta az idős mester, miközben felemelte egyik kezét. Pont azt, amivel nem „csalt”, a másikkal meg közben ügyesen félrevezette a nézőt. A Sony már tavaly ilyenkor beharangozott két DSLR gépet, sőt még mintapéldányaikat is láthattuk egy vitrin mögött. Egyikük, Alpha DSLR A700 néven, már hónapok óta piacon van, a másikuk egy profi masina még várat magára, de a gumicsont elég volt ahhoz, hogy e két várományosra figyeljen a világ. Közben pedig a másik ingujjból előkerült a pikk dáma, a Sony Alpha DSLR A200. Sőt, nem csak egy kártyalap, de majdnem a fél pakli, hisz azóta bejelentették az A300-at és az A350-et is.

Az idei belépőszintű DSLR trió legkisebbje az A200-as, amely mind nevében, mint tulajdonságaiban utal az A100-zal való közeli rokonságra. Nézzük elsőként a két modell közötti különbségeket!

Változások

A lista nem olyan hosszú, mint azt elsőre elvárhatnánk. Az A200-at, csak az éppen szükséges mértékben fejlesztette a gyártó, a komolyabb különbségek az A300-ba és 350-be kerültek. Az A200 főként külsejében változott. A vázat úgy tervezték át, hogy bátran odatehetjük a középkategóriás modell mellé, hiszen a dizájn egyfajta koncepciót követ. A kissé vaskosabb, de kevésbé széles váz elhanyagolható mértékben könnyebb az A100-nál. Említésre méltó változás az itt-ott áttervezett kezelőszervek és a kissé nagyobb LCD, amely 2,7” képátlójúra hízott, nagyjából ugyanolyan felbontás mellett. Talán néhány felhasználónak hiányozni fog a mélységélesség ellenőrző gomb, amely az A100-on még megtalálható volt az új modellről azonban eltűnt. Áttervezték a felnyíló vakut is. Már nem csak kézzel, de egy külön gombbal is nyitható, de bizonyos módokban van, hogy automatikusan aktiválódik. Az átalakított váz miatt viszont jóval alacsonyabbra nyílik a villanó, mint korábban.

A belbecs különbségeit a megnövelt érzékenység tartománnyal kezdhetnénk. Immár ISO3200-ig állíthatjuk, bár alulról eltűnt az ISO80 értékkel ekvivalens Low key beállítás. Most „csak” ISO100 a minimum.

A Sony némileg javított a stabilizátor hatásfokán is. Ez egy fél fényértéket jelent, ami miatt húzhatnánk is a szánkat, de jól jön az a fél Fé, ha éppen ennyi hiányzik a bemozdításmentes fényképhez. Szintén a stabilizátorhoz köthető, hogy bekapcsolt állapotában is használható a legrövidebb vakuszinkron idő, vagyis az 1/160 mp. Még egy pillanatra a vaku mellett maradva, a gyári adatlapok szerint 1 mp-cel tovább kell várnunk a vaku töltésére. Nos, ennek később úgy is utánajárunk. Szintén ide köthető az új vakutiltás üzemmód, amely a főtárcsáról gyorsan elérhető.

A szoftveres téren a finomított DRO szolgáltatást emelhetjük ki, amely hasonló üzemmódokat kínál az elődhöz, de némileg jobb hatásfokkal. Például magasabb érzékenységnél is használható marad az Advanced+ mód. Továbbfejlesztették a fehéregyensúly vezérlést is, ami vélhetően jobb színvisszaadást jelent, de pontosabb lett az expozíció vezérlés is. Az elődnél sokan szóvá tették a konkurenciánál kissé magasabb zajszintet. Ezen is faragott némileg a Sony, így kapunk egy új lehetőséget, hogy magas érzékenységen ki- és bekapcsolhassuk a zajszűrést.

A Sony Alpha DSLR A200 mellé is a gyártó jól bevált InfoLithium akkumulátorát kapjuk, amely egyben pontosabb kapacitás visszajelzést is jelent, akár két áramforrás használatánál is. Ha már két áramforrásról esett szó, említsük meg a külön megvásárolható WG-B30AM portrémarkolatot is, ami az A700-hoz hasonlóan nagyon jól tervezett és kényelmes.

Tömören nagyjából ennyi a különbség az A100-hoz képest. Aki ennél többre vágyik és mondjuk a Sony újonnan bevezetett Live View (élőkép) szolgáltatására kíváncsi, lehajtható LCD kijelzővel, annak az A300-ra lesz szüksége, aki pedig ezen felül nagyobb felbontást is szeretne, nyilván az A350-et választja majd.

Képérzékelő

Csakúgy, mint az elődben itt is egy 23,6 x 15,8 mm-es (APS-C méretű) CCD érzékelőt kapunk, amely egyéb tulajdonságaiban sem tér el a korábbi változattól, így joggal feltételezhetjük, hogy az A100 szenzora munkálkodik az A200-ban is. A CCD képpontjainak száma 10,8 megapixel, amelyből 10,2 milliót hasznosít valódi képalkotásra. Az így kapott maximális képméret 3872 x 2593 pixel. Újdonság a most bevezetett 16:9 oldalarányú méretek, melyekből ugyanúgy hármat választhatunk, mint a hagyományos oldalarányúakból.

A képfeldolgozás csakúgy, mint a nagyobb A700-ban, vagy az elődben, itt is a Sony saját fejlesztésű BIONZ processzorára hárul. Az érzékenység ISO100 és ISO3200 között változtatható 1 Fé lépésközökkel, illetve választhatunk automata beállítást is a gépre bízva az érzékenységet. Ahogy az előző fejezetben említettem, némi beleszólásunk is lesz a zajszűrésbe. A Felvétel menüben ki-és bekapcsolható a nagy érzékenységen aktiválódó szűrés.

Szenzortisztítás

Az elődben is megtalálható automatikus szenzortisztítás, az A200-ból sem hiányzik. A Sony volt a második gyártó a világon, amely bevezette ezt a szolgáltatást a gépeiben, és úgy tűnik az A200 is a korábbi modell által járt utat követi, legalábbis tesztünk során nem találtunk különbségeket ezen a téren.

A Sony módszerének lelke a szenzor apró vibrációja, amely a beépített stabilizátor CCD-shift elvét használja ki. A gép be- és kikapcsolásakor a szenzor egy gyors vibrációval rázza le magáról a kevésbé makacs porszemeket. A tisztítás második frontja az alkalmazott indium-ón-oxid réteg, amely portaszító felületként működik.

Az automatikus tisztítást a felhasználó is elindíthatja a Setup menü „Tisztítási mód” opciójával. Ekkor a gép elvégzi a műveletet (hosszabban), majd magától kikapcsol.

Sorozat fényképezés

sorozat hangfelvétele

A sorozat fényképezés beállítása ezúttal is a gép tetején lévő „Drive” gombbal lehetséges, csupán egy kicsit odébb tették, nagyjából az üzemmód választó tárcsa helyére. Egy normál sorozat módot kapunk, a gyárilag megadott értékek szerint az előd 3 kép/mp-es sebességével. A beállított képformátum a sebességet nem, de a készíthető fotók számát jelentősen befolyásolhatja. Sima JPEG képek esetén memóriakártyánk teljes kapacitásáig fényképezhetünk, RAW-nál 6 kép a megadott maximum, míg RAW-JPEG kombinált formátumnál legfeljebb 3 képig tart a sorozat. Méréseink szerint RAW esetében ezek az értékek meg is felelnek a valóságnak. 6 fotót tudtunk készíteni egyhuzamban, kb. 2,7 kép/mp sebességgel. A sorozat a 6. fotó után is folytatódott, de ekkor már csak 1,1 kép/mp-es teljesítményre volt képes a gép. JPEG-nél valóban a teljes kártyakapacitás a rendelkezésünkre áll, de az általunk használt SanDisk Extreme IV CompactFlash kártyánál a 19-20. fotó után némi lassulást tapasztaltunk. Addig kb. 2,8 kép/mp volt mérhető, utána átlagban 2,2 kép/mp-re lassult a sorozat.

Az említett gombbal behívott menüben választhatjuk ki az automatikus expozíció sorozatot is, amely 3 db, különböző expozícióval készült képet készít. Lehetőség van egyképes és folyamatos sorozat beállítására. Előbbi esetben minden gombnyomásra egy, utóbbinál sorozatban három készül el. A lépésközök 0,3, vagy 0,7 fényértékre állíthatók, és megszabhatjuk a képek sorrendjét is. Ugyanitt állítható be a fehéregyensúly sorozat is, amely szintén 3 kép erejéig tart. Low és High beállítások használhatók, amelyek 10, illetve 20 mired színhőmérsékleti lépésközöket jelentenek. 10 mired lépés egyébként megközelítőleg a fehéregyensúly finomhangolás egy egész fokozatának felel meg, tehát +/-1 és 2 lépésköznek megfelelően tolhatjuk el a sorozatot.

A Drive menüben találhatók az önkioldó beállításai. Itt két időköz (2 és 10 másodperc késleltetés) választható.