Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A900 teszt

0

Felépítés I.

Bevezető

Akik olvasták exkluzív cikkünket, már képben lehetnek a Sony DSLR-A900 képességeivel. Számukra már csak a konkrét tesztjeinkkel tudunk újat mondani, így általános megállapításaink már ismerősek lehetnek. Mégis azt javasoljuk, hogy olvassák tovább cikkünket, hiszen ezen oldal alján találkozhatnak pl. a sorozat, illetve kártyaírási sebesség mérésének eredményével.

A Sony a Minolta fényképezőgép üzletágának felvásárlásával olyan üzletbe csöppent bele, amit önerőből igen nehezen tudott volna összehozni. A Minolta objektívekkel és kiegészítőkkel rendelkezők afféle biztos hátteret adtak egy sikeres vállalkozáshoz. Persze a Sony nem is elégedett meg azzal, hogy megvette a Minolta számunkra fontos részé, noha eleinte (főként az A100 megjelenésekor) nagyon úgy tűnt, hogy a fejlesztésekbe nem igen akarnak sok pénzt ölni. A helyzet azonban kicsit más. Igenis komolyan gondolja a cégóriás a tükörreflexes piacon való komoly szereplését, de a nagy fejlesztésekhez idő kell. Nem csoda hát, hogy induláskor kevésbé durrantott nagyot, s az igazán ütős gépekkel csak idén jelentkezett. Legnagyobb szenzációja a szeptember 9-én bejelentett fullframe szenzoros gépe, amely a világon elsőként kínál teljes Leica képkocka méretű képérzékelőt, szenzor eltoláson alapuló képstabilizálással.

A Sony Alpha DSLR-A900 tehát az eddigi legkomolyabb tükörreflexes fényképezőgép, amelyet a Sony piacra dobott. A Sony Hungária Kft. jóvoltából lehetőségünk van végleges példányt is kipróbálni, mely a tőlünk megszokott részletességű tesztet jelent. Cikkünkben kitérünk az érzékenység-képzaj viszonyra, a dinamika optimalizálásra, a zajszűrésre, sőt a különböző képstílusokra is.

Képérzékelő

A Sony január végén jelentette be azt a teljes Leica képkocka méretű CMOS szenzorát, amely az A900-ba került beépítésre. A 24,6 millió effektív pixelszámú képérzékelő segítségével 6048×4032 pixeles maximális felbontású képeket készíthetünk. Arra is van lehetőség, hogy APS-C méretű szenzort emuláljunk, ekkor a képérzékelőre vetített képből a gép közelítőleg 1,5×-es képkivágást készít, így 3984×2656 képpontból álló fotók születnek. APS-C módon kívül 16:9 oldalarány is beállítható.
A gyenge megvilágításból és a gyújtótávolsághoz viszonyított hosszú záridőkből adódó berázás okozta elmosódást a képérzékelő fizikai elmozdításával, a SteadyShot funkcióval kerülhetjük el. Ez a beépített giroszkópok segítségével érzékeli a váz elfordulását, s a szükséges számítások elvégzése után a szenzort a megfelelő mértékben eltolja a filmsíkon.

A képfeldolgozást a Sony saját fejlesztésű BIONZ processzora végzi, s hogy a gyártó ne bízza a véletlenre, a nagy felbontás és az ebből adódó nagy adatmennyiség miatt két processzort helyezett a gépbe.

Az érzékenység alapesetben ISO200 és ISO3200 közé állítható, de lehetőségünk van ISO100-ig ill. ISO6400-ig ezt kiterjeszteni. Az érzékenység állítás lépésköze: 1/3 Fé. Választhatunk automata érzékenység beállítást is, ekkor a gép dönti el, hogy az adott szituációban milyen érzékenységet érdemes használni. Az automatikus érzékenység tartományát a menüben megadhatjuk, kezdő értéknek ISO200 vagy ISO400, maximális értéknek ISO400, 800 vagy 1600 állítható be. A Felvétel menüben ki-és bekapcsolható a hosszú expozíciós felvételekhez tartozó – darkframe elvű – hotpixel- és sötétzajcsökkentő módszer, valamint megadható a nagy érzékenységen aktiválódó zajszűrés mértéke 4 lépésben.

A Sony Alpha DSLR-A900 is rendelkezik szenzortisztító rendszerrel, amely a kisebb kategóriás tükörreflexeseihez hasonlóan a szenzor gyors (de nem ultrahang frekvenciájú) mozgatásán alapul. Ha szükséges, természetesen a tükör felcsapása után manuális tisztítást is elvégezhetünk.

A képeket nem csak JPEG, hanem RAW formátumban is elmenthetjük. A JPEG fotók tömörítési foka 3 lépésben állítható: extrafinom (X.Fine), finom (Fine) és normál (Std). A nyers RAW fájlokat tömörítés nélkül és tömörítve is elmenthetjük, a tömörítés nélküli RAW fájl 38,2 MiB-os, míg a tömörített cRAW 25,9 MiB-ot foglal el a kártyán.

Optika

A gépvázra természetesen a korábbi Minolta, a Sony, a Carl Zeiss ill. egyéb gyártók „A” bajonettes objektívjeit tekerhetjük fel. DT jelzésű optikák használatát a gyártó nem ajánlja ezen a vázon, annak ellenére, hogy választhatunk APS-C képméretet. A peremsötétedés ugyanis jelentős fénymérési hibákat okozhat.

Sorozat fényképezés

Sorozatot kétféle sebességgel készíthetünk az A900-zal. A nagyobb sebességű 5 kép/mp-cel, a lassabb 3 kép/mp sebességgel készíti a felvételeket, ezeket az értékeket tesztünk is igazolták. Függetlenül a fájlformátumról (JPEG vagy RAW) illetve zársebességtől (1/400..1/100 mp) a mért értékek megegyeznek a specifikációkban közölttel. Az egy sorozatban készíthető képek száma a tetemes belső puffernek köszönhetően magas, tömörített RAW formátumban 11 képet lőhetünk nagysebességű módban, pedig a nagy felbontású RAW fájlok igen méretesek. Ezen adatokból cirka 512 MB belső pufferre lehet következtetni.

Sorozat sebességek
1/100 mp 1/200 mp 1/400 mp
Lo 3 kép/mp 3 kép/mp 3 kép/mp
Hi 5 kép/mp 5 kép/mp 5 kép/mp

normál JPEG sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!

gyors JPEG sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!

normál RAW sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!

gyors RAW sorozat hangfelvétele
Kattintson a képre!

A kártyaírás sebessége az UltraDMA mód támogatásának köszönhetően kiváló. Kellően gyors kártyával ma már akár 45 MB/s-ot is elérhetünk, s tegyük gyorsan hozzá, hogy az Ultra DMA specifikációi szerint ez a technológia 133 MB/s-os elméleti maximális sávszélességgel kecsegtet.
Tesztünk során SanDisk Extreme IV és Extreme III memóriakártyát, valamint Sony MemoryStick Pro HG modellt próbáltunk az A900-zal.
Üröm az örömben, hogy a nagy fájlméretek miatt ez a sebesség nem annyira érzékelhető a képek mentésének idejében, nem tűnik villámgyorsnak, inkább átlagosnak, ami persze azt is jelenti, hogy a kártyaírás miatt nem fog minket késleltetni a gép.

Kártyaírási sebességek
JPEG cRAW RAW
SanDisk Extreme IV CF (4 GB) 36700 KiB/s 37000 KiB/s 36500 KiB/s
SanDisk Extreme III CF (4 GB) 13400 KiB/s 14000 KiB/s 14500 KiB/s
Sony MemoryStick PRO HG-Duo (1 GB) 26000 KiB/s 25500 KiB/s 26000 KiB/s

Normál sorozaton kívül automatikus expozíció sorozat is készíthető, méghozzá 3 vagy 5 kép hosszban, 1/3, 1/2, 2/3 Fé lépésekben, ill. 2 Fé lépésközzel 3 kép. Itt lehetőség van egyképes és folyamatos sorozat beállítására is. Előbbi esetben minden gombnyomásra egy, utóbbinál sorozatban készülnek el az expozíciós sorozat képei.
Ezen felül fehéregyensúly sorozat is használható, amely 3 kép erejéig tart, a képek színezete közötti eltérés Low és High értékre állítható be.
Különleges sorozatnak számít a dinamikatartományt kiterjesztő DRO sorozat is, amely szintén 3 kép hosszúságú, a D-R+ képsorozat Low és High eltérésekkel készülhet.
A sorozatmódok között állíthatjuk be a tükör előzetes felcsapásának igényét is, ami után az exponáló gomb első megnyomásra felcsapja a tükröt, második megnyomásra pedig az expozíciót váltja ki.

Ugyanitt található az önkioldó beállítása is, itt két időköz (2 és 10 másodperc késleltetés) választható. A 2 mp-es időzítés előzetes tükörfelcsapást is magába foglal.

Ezen kívül használhatjuk a mellékelt infravörös távvezérlőt is a kioldásra, melyen az azonnali expozíció mellett a 2 mp-es késleltetett indítás is elérhető, sőt, további funkciókat is kínál, bár ezeket valami okból nekünk nem sikerült előcsalogatni tesztünk során.