Exkluzív: Sony Alpha SLT-A77 (és társai) (teszt)

Petur - 2011. augusztus 29. 23:00 (Fényképezőgépek (exkluzív))
Az elmúlt hét a szokásos augusztus végi fényképezőgép bejelentésektől volt hangos. Legalábbis a fotós világ számára. A Sony négy új haladó modellt és egy figyelemreméltó videokamerát is a nagyközönség elé tárt. A sajtóbemutatón mi is részt vettünk, így következő írásunk ennek élményeiről, és persze az újdonságokról szól.

Athén

2011. augusztus 24., Görögország, Athén

Tikkasztó forróságban és haragos, de langymeleg szélben vonszolom magam az Akropolisz tetejére tartó sikamlós márvány lépcsősoron. A többszörösen barátságtalan klíma sem tudja elrontani kedvem, hiszen a kilátás pazar, ráadásul itt lobog nyakamban a Sony reggel bejelentett újdonsága, az Alpha SLT-A77. Mindenesetre azért egy két fohászt elrebegek az út alatt, nehogy egy rossz lépés miatt becses felszerelésemmel együtt a tükörsima kövezeten végezzem.

2011. augusztus 23., Görögország, Athén

A kaland előző nap vette kezdetét, amikor a Sony meghívására másodmagammal a görög fővárosba érkeztem. Persze ez így kicsit pontatlan, hiszen a két magyaron kívül legalább 150 európai újságíró verődött itt össze. A japán gyártó talán úgy gondolta, hogy ha már a görög ábécé első betűjéről nevezte el csúcs fényképezőgépeit, új bejelentését is itt teszi meg. Nem is választhatott volna jobb helyszínt, hiszen az idő szép, és a bántó, állandóan tomboló (de meleg) szélen és a szüntelen kabóca ciripelésen kívül nem sok rossz tapasztalatot sikerült gyűjtenünk.

Sony Alpha SLT-A77
18mm, ISO100

A rendezvényre a fővárostól 40 kilométerre található kis félszigeten kerül sor, melynek teljes egészét egy gyönyörű szállodakomplexum és rendezvényközpont foglalja el. Késő délután érkezünk a hotelbe és elégedetten kell megállapítanom, hogy a környező tenger kékebb a kéknél, a félsziget pedig zöldebb az ilyenkor szokásos görög táj zöldjénél. Egy igazi kis oázis.

Sony Alpha SLT-A77
pásztázó panoráma mód

Mivel semmi dolgunk, az első órákat a félsziget bebarangolásával, apró zugai és kis strandjai felfedezésével töltjük. Az első hivatalos program az esti vacsora, ahol a cég japán prominensének köszöntő beszéde az egyetlen formalitás. Az este kötetlenül és kellemesen telik néhány pohár helyi fehérbor és a svédasztal társaságában.

A Sony persze semmit nem árul el a másnapi bemutató sztárjáról, így kénytelenek vagyunk találgatni. Kollégám egy új, fix tükrös SLT modellre szavaz, és inkább a NEX sorozat folytatására. Holnap meglátjuk kinek lesz igaza!