Kipróbáltuk: Sony CyberShot DSC-H5 teszt

Felépítés I.

Mint ahogy már rengetegszer leírtuk, az egyes modellfrissítések során a legsűrűbben a képérzékelő felbontását, és az LCD méretét szokták növelni. A legtöbb esetben – főként az olcsóbb gépek között – ennyivel meg is elégszenek a gyártók, de egy nagyobb profittal jellemezhető piaci szegmensben ennyi nem biztos, hogy elég.

Mint korábbi cikkünkből kiderült, a Canon sok-sok apró újítással próbálta még vonzóbbá tenni az egyébként is nagy sikerű S2 IS utódmodelljét. A Sony mérnökei hasonlóképpen gondolkoztak, itt is történtek apró és hasznos fejlesztések, bár talán kicsit kevesebb, mint a Canon esetében.

Változások

A Sony CyberShot DSC-H5-öt a DSC-H2-vel együtt jelentette be a cég. Az 5 Mpixeles DSC-H1 után rögtön két modellel is ringbe szállt a Sony: a 6 Mpixeles DSC-H2-vel és a 7 Mpixeles DSC-H5-tel. A változások a felbontáson kívül az LCD méretére, az elektronikus keresőre, a menürendszer nyelvére és a lejátszás mód működési módjára terjednek ki. A Sony DSC-H2-es modellje jelentősen olcsóbb, mint a H5, emiatt nem is egyezik meg vele. A célszerűség azt diktálja, hogy – bár jelen cikkünk elsősorban a DSC-H5-ről szól – a DSC-H2 különbségeit is bemutassuk:

Képérzékelő

A CCD ez esetben is 1/2,5″ típusú, felbontása itt már 7,2 Mpixel. A legnagyobb méretű kép így 3072×2304 pixel lehet. A kompakt gépeknél szokásos, ám papírkép készítésénél nem ideális 4:3 oldalarányon kívül készíthetünk – a 10×15 cm-es papírképekhez legmegfelelőbb – 3:2 oldalarányú, valamint újításként 16:9 oldalarányú képeket is.

A használható érzékenységet jelentősen kiterjesztették. A Sony új modelljeinél bevezetett nagy érzékenységű üzemmód itt is megtalálható, így akár ISO1000 érzékenységgel is fotózhatunk, s mindezt teljes felbontásban. A választható érzékenységek a következők: ISO80, ISO100, ISO200, ISO400, ISO800 és ISO1000.

Optika

Minden fényképezőgépnél nagyon fontos szerepet játszik a végső képminőségben az optika. Az ultrazoom-oknál ez fokozottabban jelentkezik, hiszen sokkal nehezebb nagy zoomátfogás mellett jó minőségű optikát készíteni. A Sony a Carl Zeiss-szel együttműködve alkotta meg azt az objektívet, amit már a DSC-H1 is kapott. A Sony CyberShot DSC-H5 ezt a 12x-es zoomátfogású objektívet örökölte, amely kategóriájában átlagos fényerővel bír: nagylátószögnél f/2,8, tele állásban f/3,7.

A 6-72 mm-es fizikai gyújtótávolság kisfilmes formátumba átváltva 36-432 mm-nek felel meg, amely egy enyhe nagylátószögű tartománytól az erős tele tartományig biztosít nagy átfogást. A gyenge fénynél és/vagy a tele állásban készülő fotók berázását elkerülendő az objektívben stabilizáló lencsetagot is elhelyeztek. A zoom beállítása két sebességgel történhet: a gomb kis mértékű megnyomására lassabban, erőteljesebb nyomva tartásakor gyorsabban változik a gyújtótávolság.

Az objektív védelmére a frontlencse elé objektívsapkát helyezhetünk fel. A fent lévő sapkát a fényképezőgép egy mikrokapcsoló segítségével érzékeli, így bekapcsoláskor nem próbálja meg az optikát előre tolni, hanem az LCD-n egy felirattal figyelmeztet a sapka eltávolítására. A gyárilag mellékelt adapterre 58 mm-es szűrő helyezhető, vagy a dobozban szintén megtalálható napellenző.

Sorozat fényképezés, videó

A Sony CyberShot DSC-H5 a sorozatok tekintetében nem remekel. A teljes felbontású sorozat készítés 1,1 képkocka/mp sebességgel történhet (gyári adat: 1,25 kép/mp), amely nem tekinthető gyorsnak, de még az átlagtól is jócskán elmarad. Az egy sorozatban készíthető képek száma 7 Mpixel Fine módban 5 db, Standard módban 8 db, 5 Mpixel Fine módban 6 db, Standard módban 11 db. Ez közelítőleg 14 MB pufferkapacitásra enged következtetni, valamint arra, hogy itt már a feldolgozott képeket tárolja a fényképezőgép. A puffer sajnos csak egy buszos, ami azt jelenti, hogy vagy írás, vagy olvasás történhet, vagyis sorozatfelvétel közben a DSC-H5 nem kezdi el a képek kártyára mentését csak azután, hogy a sorozatot befejeztük. Ráadásul amikor már a képek kártyára írása történik, a gép nem reagál semmire, meg kell várnunk, míg a puffer kiürül.

Automatikus expozíció-sorozat esetén 3 kép készül, +-0,3, +-0,7, vagy +-1 Fé különbségekkel. A lépésköz a felvétel menüben állítható be. A képváltási sebesség ez esetben is 1,1 kép/mp.

Ezen kívül MultiBurst módban olyan sorozatot készíthetünk, ahol egy 1280×960-as képre 16 db 320×240 pixeles felvételt rendez a gép, különböző választható sebességekkel: 1/30-ad, 1/15-öd vagy 1/7,5 mp időközönként. Mindkét sorozat módnál menet közben láthatjuk az LCD-n az elkészült képeket.

MPEG videó (10486 kbps)
640×480; 30 fps; 0:21 mp; 26 MByte

Mozgókép felvételkor mono hangot rögzít a fényképezőgép az MPEG videóba kódolva. A felvétel során mind a fókuszrendszer, mind a fénymérés aktív, sőt az optikai zoom-ot is használhatjuk. A felbontás 640×480 vagy 160×112 pixeles lehet, VGA módban Fine vagy Standard videók közül választhatunk, de a Fine mód csak MemoryStick Pro Duo-val használható. A felvételek hosszát csak a memóriakártya szabad kapacitása korlátozza. Az MPEG VX videók kellő tömörségűek, 30 mp-es felvétel VGA felbontásban, Fine tömörítéssel (30 kép/mp) 40 MB-os, Standard tömörítésnél (16,6 kép/mp) pedig 11 MB-os. Mint látható, a Standard VGA videók képfrissítése kissé alacsonyabb, mint a Fine módé, így enyhén szaggatott felvételeket kapunk. Fine videóknál ilyen probléma nincs, ott folyamatos, szaggatásmentes videókat tudunk készíteni. A 160×112 pixeles mozgókép 8,3 kép/mp képfrissítésű, és erősen tömörített, ezt a gyártó is elsősorban Interneten való továbbításra szánja.