Kipróbáltuk: Sony Alpha SLT-A65 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Minden csak nézőpont kérdése. Tavaly augusztusban, amikor a Sony bemutatta az SLT-A65-öt és az A77-et, az előbbi a nagyobb modell egyszerűsített, butított változatának tűnt. Most, hogy a korábbi modellekkel hasonlítgatom, inkább az SLT-A55 továbbgondolásának. Nem véletlenül írtam előzőt és nem elődöt, az A65-nek ugyanis nincs közvetlen elődje. Az A6x-as sorozat első képviselője, félúton az említett A55 és az A77 között.

Az SLT-A65-öt 2011 augusztusában mutatta be a gyártó, együtt az A77-tel, és néhány NEX modellel. Érkeztével négy árnyalat került az SLT palettára, melyet a Sony az A35-tel (most már A37-tel) nyitott. Ezt követi a belépő szint tetejét megcélzó A55, amit nemrég előző tesztalanyunkkal az A57-tel cserélt le a Sony. A középkategóriát valahol az A65 környékén kell keresnünk, és végül a haladó-profi A77 zárja a sort. Azt a sort, melyet a pletykák szerint hamarosan egy ötödik tag, az A99 (?) gazdagít majd. Az SLT-A65 tehát pont félúton áll a féligáteresztő tükrös ranglétrán.

Legközelebb a fél évvel később kiadott A57-hez áll a gép, külsejét és számos tulajdonságát illetően is. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze a lényeges és lényegtelen különbségeket. A fél évnyi plusz fejlesztés láthatóan előnyt jelent az A57 számára, hiszen néhány szoftveres szolgáltatással megelőzi az A65-ot. Alaptulajdonságait tekintve azonban az utóbbinak áll zászló. Ilyen például a felbontás, az elektronikus kereső, vagy a GPS megléte. Érdekes módon a GPS alap funkciója volt az A55 modellnek, utódjából viszont hiányzik, és csak az A65-ben kapjuk meg.

A Sony Alpha SLT-A57 és
SLT-A65 közötti különbségek
Sony Alpha SLT-A57 Sony Alpha SLT-A65
Felbontások

16 Mpx (3:2)
8 Mpx (3:2)
4 Mpx (3:2)
14 Mpx (16:9)
7,1 Mpx (16:9)
3,4 Mpx (16:9)

24 Mpx (3:2)
12 Mpx (3:2)
6 Mpx (3:2)
20 Mpx (16:9)
10 Mpx (16:9)
5,1 Mpx (16:9)
Sorozat 12 kép/mp (8 Mpx)
10 kép/mp (16 Mpx)
10 kép/mp (24 Mpx)
Digitális zoom

folyamatos digitális zoom
állóképnél: 1,0-2,0x
videónál: 1,0-4,0x

Intelligens telekonverter: 1,4x és 2,0x
csak állóképnél

Keresõ 0,46″ TFT
1,44 millió képpont
1,04x nagyítás
100%-os lefedettség
0,50″ OLED
2,359 millió képpont
1,09x nagyítás

100%-os lefedettség
GPS

nincs

van

Automatikus portré kompozíció van nincs
Témakövetõ arcprioritás van

nincs

Öko mód van nincs
Keresõkép méret váltása van (2 fokozat) nincs
Egyéb

– iAuto és iAuto+ módok
Movie gomb funkciója állítható

– Auto és Auto+ módok
– Intelligens konverter gomb funkciója állítható

balra: A55; jobbra: A65

balra: A57; jobbra: A65

Az egyedi féligáteresztő tükrös kereső technológia miatt nem mindig egyértelmű a más gépekkel való összevetés, sok szempontból azonban (cserélhető objektívek, szenzorméret) nyugodtan besorolhatjuk az APS-C érzékelős DSLR-ek közé. Konkurenst azonban ennek ellenére is nehéz találnunk, hiszen a Sony olyan ügyesen pozicionálta a gépet, hogy egy hasonló képességű ellenfelet sem találunk. Némi homlokráncolással valahová a Canon EOS-600D és EOS-60D közé, esetleg a Nikon D5100 fölé helyezhetjük, bár az A65 ezeknél a zömében 16-18 megapixeles gépeknél jobb felbontású és saját GPS vevőt is kínál.