Ez már az a kategória, ahol a gép értékének sokszorosát is könnyen el lehet költeni egy megfelelő rendszerre. Igen, rendszernek neveztem, hiszen itt nem csupán egy gépre veszünk egyféle tokot, hanem a lehetőségeinknek már csak a pénz vagy a képességeink szabhatnak határokat. Egyes lencsékhez különböző portokat, adaptereket, a tokhoz vakukat, karokat, kiegészítőket vásárolhatunk. Sokkal szélesebb skálán lehet választani, de közben alapismeretekre és sok információra is szükség van, hogy egymással együttműködő ketyeréket vegyünk.
A digitális fotózás felgyorsította a készülékek elavulását. 10 évvel ezelőtt még 5-10 év távlatában is tudtunk gondolkodni egy fényképezőgép vásárlásakor. A digitális tükörreflexes fényképezőgépeknél már azonban 2 maximum 4 év egy gépváz élete egy fotósnál. (nem azért mert elromlik, hanem mert újat vesznek)
Ráadásul a döntésben előre kell elgondolkodnunk. Ha valaki leteszi a voksát a Canon mellett, a gépet cserélheti, de érdemes a gyártónál maradni, hiszen ott van egy csomó lencse és kiegészítő, amik gyártók között nem csereszabatosak.
Amíg egy kompakt gépnél sokkal kisebb anyagi terhelés egyik márkáról váltani, addig a tükörreflexes gépeknél bizony ez (majdnem) egy életre szóló döntés.
A felgyorsult világ a tokok gyártóit is keményebb versenyre serkenti. Hiszen egy új gépvázhoz 6-12 hónap amíg egy tokot kihoznak. Így az nyer aki először elkészül vele. (hiszen ha elfogadjuk hogy a dslr gép “élettartama” egy fotósnál 3 év, amire kijön a tok, már túl van az egyharmadán) És már kezdhetnek is hozzá a következő tok tervezéséhez. Érthető módon, így nem gyártanak minden gépvázhoz tokot, csak a legkelendőbbekhez.
Ezért ebben a felsorolásban nem térek ki minden gyártó minden gépére, maradjunk a népszerűbb modelleknél, és az ismertebb gyártóknál. Ezek lesznek a következők:
(mielőtt valakinek feltűnik, igen, ezeken a szériákon kívül is van olyan gép amire tokot gyártanak. A Canon D1-re is van. És nemsokára a 350D-re is lesz. Tok gyártóból is van még a felsoroltakon kívül. Szerettem volna azonban átlátható és kezelhető mennyiséget bemutatni, a kedveltebb gépekhez. Szóval a lista nem teljes, tudom.)
Canon 300D
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6870.1 Max mélység: 65m Anyag: polycarbonát Súly*: 3,2 kg Méret**: 241 x 171 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 400 ezer Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Aquatica Típus: Aquatica 300 Max mélység: 90m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 3kg Méret**: 229 x 165 x 133 mm Különlegesség: elektromechanikus elsütő mechanizmus Ár***: 1600 USD Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Sea & Sea Típus: DX-300D Max mélység: 90m Anyag: ABS resin + polycarbonát Súly*: 3kg Méret**: 361 x 208 x 121mm Különlegesség: elektromechanikus elsütő mechanizmus Ár***: ajánlatot kell kérni / 2200 € Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: CC 300 Max mélység: 90m Anyag: teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1.75kg Méret**: 176 x 158 x 127 Különlegesség: kétféle kereső is kapható a tokhoz Ár***: 1200-1600 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
SUBAL Típus: c30 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 1.6 kg Méret**: 230 x 140 x 140 mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni / 2200 € Magyar forgalmazó/képviselet: van |
Canon 10D
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6871.11 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát Súly*: 3,2 kg Méret**: 241 x 171 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 400.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Sea & Sea Típus: DX-10D Max mélység: 60m Anyag: ABS resin + polycarbonát Súly*: 3,7 kg Méret**: 361 x 208 x 121mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni / 2200 € Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: CC 10 Max mélység: 90m Anyag: : teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1,72 kg Méret**: 176 x 158 x 127 mm Különlegesség: kétféle kereső is kapható a tokhoz Ár***: 1600-2000 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: C10 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 2,1 kg Méret**: 240x170x140 Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
Canon 20D
![]() |
Gyártó:
Aquatica Típus: ? Max mélység: ? Anyag: ? Súly*: ? Méret**: ? Különlegesség: ? Ár***: Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6871.20 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát Súly*: 3,2 kg Méret**: 241 x 171 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 370.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: CC 20 Max mélység: 90m Anyag: teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1.95kg Méret**: 176 x 158 x 131 mm Különlegesség: kétféle kereső is kapható a tokhoz Ár***: 1600-2500 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: C20 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 2,1 kg Méret**: 240x170x140 Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
Nikon D70
![]() |
Gyártó:
Aquatica Típus: Aquatica D70 Max mélység: 90m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 3,3 kg Méret**: 229 x 162 x 134 mm Különlegesség: elektromechanikus elsütő mechanizmus Ár***: 1600 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6807 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát Súly*: 3,2 kg Méret**: 241 x 171 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 370.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Nexus Típus: Nexus D70 Max mélység: Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 1,95 kg Méret**: 320mm x 171mm x 125mm Különlegesség: Ár***: 2500 USD Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Sea & Sea Típus: DX-D70 Max mélység: 60m Anyag: ABS resin + polycarbonát Súly*: 3,2 kg Méret**: 361 x 208 x 121mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni / 2500 € Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: CD 70 Max mélység: 90m Anyag: : teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1,72 kg Méret**: 176 x 158 x 131 mm Különlegesség: kétféle kereső is kapható a tokhoz Ár***: 1200-1800 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: ND70 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 1,8 kg Méret**: 230x162x150 Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
Nikon D100
![]() |
Gyártó:
Aquatica Típus: Aquatica D100 Max mélység: 90m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 3,9 kg Méret**: 216 x 197 x 111 mm Különlegesség: elektromechanikus elsütő mechanizmus Ár***: 2000 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6810 / 6610 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát / alumínium Súly*: 3,2 kg Méret**: 241 x 171 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 370.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Nexus Típus: Nexus D100 Max mélység: Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 1,95 kg Méret**: 320mm x 171mm x 125mm Különlegesség: Ár***: 2500 USD Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: CC 10 Max mélység: 90m Anyag: : teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1,79 kg Méret**: 176 x 155 x 129 mm Különlegesség: kétféle kereső is kapható a tokhoz Ár***: 1200-1800 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: D10 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 2,4 kg Méret**: 240x182x140 mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
Fujifilm FinePix S2 Pro
![]() |
Gyártó:
Aquatica Típus: Aquatica Fuji S2 Max mélység: 90 m Anyag: : alumínium ötvözet Súly*: 3,9 kg Méret**: 216 x 197 x 111 Különlegesség: elektromechanikus elsütő mechanizmus Ár***: 2000 USD Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Sea & Sea Típus: DX-S2Pro Max mélység: 60m Anyag: ABS resin + polycarbonát Súly*: 3 kg Méret**: 361 x 208 x 121mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: FS2 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 2,6 kg Méret**: 240 x 190 x 140 mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6111.28 Géptípushoz: Sony DSC-828 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát / alumínium Súly*: 3,8 kg Méret**: 215 x 215 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 270.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Aquatica Típus: Aquatica 5000 Géptípushoz: Nikon Coolpix 5000 Max mélység: ? Anyag: alumínium ötvözet Súly*: n/a Méret**: n/a Különlegesség: Ár***: 1500 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: Sealux CX 5000 Géptípushoz: Nikon Coolpix 5000 Max mélység: 90m Anyag: teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1,8 kg Méret**: 193x122x103 mm Különlegesség: Ár***: 1300 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Sealux Típus: Sealux CX 5000 Géptípushoz: Nikon Coolpix 5400 Max mélység: 90m Anyag: teflonbevonatú alumínium ötvözet Súly*: 1,8 kg Méret**: 193x122x103 mm Különlegesség: Ár***: 1200 € Magyar forgalmazó/képviselet: nincs |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: CP 54 Géptípushoz: Nikon Coolpix 5400 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 2,6 kg Méret**: 170 x 145 x 105 mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni / 1500 € Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Subal Típus: CP 5 Géptípushoz: Nikon Coolpix 5000 Max mélység: 70m Anyag: alumínium ötvözet Súly*: 1,6 kg Méret**: 205 x 130 x 100 mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni / 1500 € Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Sea & Sea Típus: Géptípushoz: Nikon Coolpix 5400 Max mélység: 60m Anyag: ABS resin + polycarbonát Súly*: 1 kg Méret**: 167mm x 129mm x 92mm Különlegesség: Ár***: ajánlatot kell kérni Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6145 - 6146 Géptípushoz: Canon G6 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát / alumínium Súly*: 2,7 kg (géppel együtt) Méret**: 177 x 152 x 152 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: n/a Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6144 Géptípushoz: Canon PowerShot Pro-1 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát / alumínium Súly*: 3,17 kg (géppel együtt) Méret**: 177 x 165 x 215 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 200.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
![]() |
Gyártó:
Ikelite Típus: 6130.80 Géptípushoz: Olympus 8080 Max mélység: 60m Anyag: polycarbonát / alumínium Súly*: 3,17 kg (géppel együtt) Méret**: 177 x 203 x 165 mm Különlegesség: átlátszó ház Ár***: 170.000 Ft Magyar forgalmazó/képviselet: van |
* A tok súlya portok és egyéb kiegészítők nélkül
** (Szélesség × magasság × hosszúság)
*** A tok ára portok és kiegészítők nélkül. Ha magyarországon is elérhető, akkor forintban áfával, ha csak külföldön, akkor USD-ban vagy €-ban (az árak változhatnak országtól, eladótól függően!) Ha a magyar forgalmazó nem tüntetett fel árat, külföldön elérhető árat is megjelöltem. Sok forgalmazó azonban nem hajlandó (a dolog bonyolultsága miatt) árat megjelölni.
Érdekes, hogy a gyártók ritkán adják meg a tok lebegőképességét, bár egyértelmű hogy nem egyszerű. Ugyanis változik a tok vízkiszorító képessége, és ezzel a lebegőképessége attól függően hogy milyen port kerül a tok elejére. Igaz, a gép súlya is változó attól függően hogy milyen lencsét használunk. Ráadásul ott vannak a karok, vakuk, stb. Kiindulási pontként azomban mindenképpen érdekes lenne tudni mire lehet számítani. (A legtöbb amit a honlapokon találni lehet, hogy “közel semleges”)
A gyártók úgy szabják a tokokat, hogy negatív lebegőképességűek (süllyedjen) legyenek, ellentétben a kompakt tokokkal, amik mind pozitívak (lebegjen fel a felszínre).
A felsorolásból látszik, hogy nincs egyszerű helyzetben aki gép+tok kombót keres. A tokok gyártói nem minden gépre készítenek házakat, az egyik kisebb, a másik nehezebb, a harmadik szép. Nem baj. Tessék csak gondolkodni! Ha egy kicsit segíthettem, már megérte.





































