Vízálló fényképezőgépek – 2013

0

Olympus Tough TG-2

Bevezető

Amint a bevezető oldalon már kiemeltem, az Olympus Tough TG-2 a mezőny legjobb fényerejű objektívét kapta, nem véletlen került a prémium gépek közé, melyet ára is jelez. A kezdő f/2,0 fényerő igen remek, igaz, telében már csak az átlagos f/4,9-et nyújtja a gép. Mindenesetre nagylátószög környékén igen szép előnyt tud felmutatni.
Az extra képességek közé itt is fel kell írnunk a stabilizátort, a GPS-t, s ide sorolhatjuk a vaku mellett elhelyzett LED segédfényt, a beépített, kalibrálható nyomásmérőt, illetve az érintés/enyhe ütésérzékeny vezérlést, amelyet nem a kijelzőn, hanem a gép testén végzünk. Ennek segítségével könnyebben juthatunk a menübe, vagy lejátszás módba.
Szolgáltatások között a 3 képből a gép által összeillesztett panorámát, a rekesz előválasztását, a mágikus szűrőket és a HDR módot kell kiemelnünk, mely utóbbi három képből hoz össze egy jobb dinamika átfogású 3 Mpixeles képet.
Szintén különleges a kijelző is, mely LCD helyett OLED felépítésű.

A vízállóság is átlag feletti, 15 méter vízmélységre vihetjük le a gépet, az ütés- (leejtés-) állóság pedig 2,1 méteres.

Képérzékelő

Mint prémium gép, természetesen e modell is CMOS szenzort kapott, méghozzá 1/2,3″ típusú, 12 Mpixel felbontásút.

Legnagyobb felbontásban 3968×2976 pixeles képeket készíthetünk, de választható 8M, 3M pixeles felbontás is. A képek oldalaránya alapesetben 4:3, de kérhetünk 16:9, 3:2 és 1:1 arányt is.

A gép az érzékenységet ISO1600, vagy nagy érzékenységű automatikus módban ISO3200-ig emelheti, manuálisan ISO100 és ISO6400 közötti értéket választhatunk.

Optika

Az objektív 25-100 mm-nek megfelelő gyújtótávolságú, 4×-es zoomátfogású, f/2,0-4,9 fényerővel. A remek kezdő fényerőből még 40 mm ekvivalens gyújtótávolságra is jut, hiszen még itt is f/2,8-at használhatunk.

Fontos megemlíteni, hogy a mezőny egyedüli tagjaként e gépbe valódi rekesz is került, igaz, csak 1 Fé-et lehet vele szűkíteni, de ez valóban hatással van a mélységélességre is. Ezen felül további 3 Fé-es ND szűrőt is bekapcsolhatunk, így juthatunk el F8-ig nagylátószögnél (F2,0 – F2,8 – F8), illetve F18-ig teljes tele állásban (F4,9 – F6,3 – F18).

Normál módban a makró képesség átlagos, a teljes képet 55 mm széles témával tölthetjük ki. Bár ez nem számít komoly nagyításnak, jó hír, hogy torzítás alig jelentkezik, s a sarkok is csak minimálisan lágyulnak el sík téma esetén.

30 mm ekv. nagylátószögnél
lefedett terület: 19 mm

53 mm ekv. enyhe tele
lefedett terület: 55 mm

Szupermakró módnál azonban igen ígéretes makró képességet kapunk (igaz, itt bukjuk a rekesz állítás lehetőségét), a teljes képet 19 mm széles téma is kitöltheti, persze az alig 1 cm-es munkatávolság miatt a torzítás is jelentős.

Kijelző

Prémium géphez prémium kijelzőt, skandálhatnánk egyszerre. S az Olympus is így gondolkozott, amikor 3″-os, 614.000 képpontos OLED megjelenítőt épített a gépbe. A tulajdonságait szerintem már sokan kívülről fújják: kiváló feketék, remek betekintési szögek, jó részletgazdagság.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

A csatlakozókat a gép bal oldalán találjuk egy duplán reteszelt szigetelt ajtó mögött. Itt található a kombinált USB/AV kimenet és a microHDMI aljzat.

Az akkumulátort és a memóriakártyát alul kell behelyeznünk, miután kinyitottuk a szintén szigetelt, duplán reteszelt fedlapot. A Li-90B jelű lítium-ion akkumulátor egy cellás, 3,6V feszültségű, 1270 mAh kapacitású, így 4,6 Wh energiát képes leadni. Az akku töltését a gépben végezhetjük, USB kábelen keresztül számítógéphez, vagy a mellékelt adapterhez kötve.

Memóriakártya nélkül a belső 23MB-os tárhelybe is fotózhatunk, igaz, teljes felbontású képből csak 3 fér el benne, de 3 Mpixellel megelégedve 16 kép is tárolható, ami vésztartaléknak még jól jöhet.

Videó

Videókat FullHD felbontásban rögzíthetünk, sztereó hanggal, 29,97 kép/mp frissítéssel, H.264 tömörítéssel, .MOV konténerben. A felvétel közben működik az autofókusz, az optikai zoom és a fénymérés is.

Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Van lehetőség 120 kép/mp-es és 240 kép/mp-es nagy képfrissítésű slow-motion videók készítésére is, 640×480 illetve 320×240 pixeles felbontásban.

Képminőség

Érzékenység – képzaj



ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp


ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp


ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp


ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp

A szokásos ISO tesztképeink mellett azok 300 dpi-s 10×13 cm-es papírmérethez, vagyis 1228 pixel magasságúra átméretezett változatát is közzé tesszük. Digitális laborban ugyanis ekkora papírmérethez ekkora felbontású képet hoz létre a laborgép.
A lent látható képeken tehát azt ellenőrizhetjük, hogy egy 10×13 cm-es papírkép nagyító alatt hogyan nézne ki.
A valós képminőség teszteléséhez érdemes megnyitni a teljes képet, s egy 10×13 cm-es papírképpel a kezünkben addig távolodni a monitortól, hogy nagyjából hasonló méretet lássunk, mint a kezünkben lévő fotó.

Érzékenység – képzaj; 10×13 cm-es papírképen (szimuláció)



ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp


ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp


ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp


ISO100; F5,0 1/5 mp


ISO200; F5,0 1/10 mp


ISO400; F5,0 1/20 mp


ISO800; F5,0 1/40 mp


ISO1600; F5,0 1/80 mp


ISO3200; F5,0 1/160 mp


ISO6400; F5,0 1/320 mp

További tesztfotóink:

Az Olympus Tough TG-2 ára bruttó 134.990 Ft.