VII. Foto Natura - nemzetközi természetfotó pályázat

Pixinfo.com - 2008. március 11. 10:30 (Pályázatok)
Immár hetedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Foto Natura fotópályázatot, mely több támogató mellett a marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület nevéhez kapcsolódik.
A szervezők a pályázatra csak CD-n vagy DVD-n várják a képeket, beküldési határidő 2008. március 31.
A pályázat nevezési díja 10 euro.

Sajtóközlemény:

A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület, a Népújság és az Aquaserv vállalat, a Maros Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség és a Maros Vízügyi Igazgatóság támogatásával meghirdeti VII. FOTÓ NATURA nemzetközi természetfotó-pályázatát.

A kiállítás 2008. április 24. és május 10. között lesz a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Művelődési Központ tetőtéri galériájában (Horea utca 6. szám).

A következő három témakörben lehet benevezni:
1. meteorológiai jelenségek (fő téma)
2. TÁJFOTÓK
3. NYÍLT KATEGÓRIA (növény-, állat-, makrófotók)

Pályázati feltételek:
1. A pályázaton részt vehet minden amatőr és hivatásos fotós, életkortól, lakóhelytől és foglalkozástól függetlenül, olyan fotókkal, amelyek a korábbi Fotó Natura kiállításainkon még nem szerepeltek.
2. A pályázatra szánt fekete-fehér és színes fotókat, CD-n vagy DVD-n kell beküldeni, vagy személyesen leadni, min. 2398x3567 pixel és 300dpi felbontásban. (A bejutott fotókat a szervezők utólag kinagyíttatják.)
3. Interneten vagy fotópapíron beküldött képeket nem fogadunk el!
4. Egy szerző legtöbb 8 képet küldhet be.
5. A fotósorozat egy témában maximum 3 fényképből állhat. Egy szerzőtől maximum két fotósorozatot fogadunk el. A sorozatot a zsűri tagjai megbonthatják.
6. A felvételek személyiségi jogokat nem sérthetnek.
7. A beküldött fotókat szakemberekből álló zsűri válogatja ki. A legjobb felvételeket díjazzuk. A zsűri különdíjakat is oszthat. A zsűri saját belátása szerint átcsoportosíthatja és külön díjazhatja a beküldött fotókat.
8. Csak e-mailen értesítjük a szerzőket a zsűri döntéséről. A CD/DVD-ket nem küldjük vissza a szerzőknek.
9. Nevezési díj: 10 Euro/szerző (vagy lejben, a BCR Bank napi árfolyama szerinti összeg).
A befizetés vagy átutalás határideje: 2008. március 31.
Ellenkező esetben nem fogadjuk el a benevezést.

A benevezési díj átutalása esetén a következő adatokat kell megadni a bank számára:
a.) Lejben történő befizetés esetén :
Banca Transilvania RO48 BTRL 0270 1205 1055 00XX
b.) Euróban történő átutalás esetén:
Asociatia Turistica Perpetuum Mobile
Cod IBAN: RO94 BTRL 0270 4205 1055 00XX
Cod SWIFT BTRL ROXXX
Banca Transilvania
Tirgu Mures
B-dul 1 Decembrie 1918 Nr. 37
A befizetést igazoló okírat másolatát a 004(0)-0265-266270 faxra kell átküldeni.
10. A jelentkezési lap csatolva, vagy igényelhető a gyvajda@yahoo.com, vagy agnesberekmeri@yahoo.com e-mail címek egyikén.
A fotók beküldési határideje: 2008. március 31.
A CD-re vagy DVD-re írt anyagot a következő címre kell eljuttatni:
Redactia ziarului Népújság
Str. Dózsa György nr. 9.
540015 Tirgu Mures, Jud. Mures
Romania

A borítékra kérjük, írják rá: Foto Natura pályázat
11. A szervezők a fotókat a kiállítás népszerűsítése érdekében térítésmentesen felhasználhatják, a szerző nevének feltüntetésével a sajtóban és a támogató cég reklámhordozóin publikálhatják. A szerző a fotók beküldésével elfogadja a pályázati feltételeket.
Bővebb felvilágosítás kérhető a 0744-604-244 (Vajda György); 0740-366-927 (Berekméri Ágnes) mobiltelefonszámokon, vagy a gyvajda@yahoo.com , a vagy@rdslink.ro és az agnesberekmeri@yahoo.com e-mailcímeken; vagy az Örökmozgó e-mailcímén: permob1999@yahoo.com .

| | egyéb

Következő hír

XXV. MAFOSZ Szalon 2008

2008. március 11. 11:00

Fotópályázat fotóművészeti alkotócsoportoknak.

Korábbi hírek

Világszám: a Nagy Élményvadászat

2008. március 10. 16:24

Nyári élményfotó pályázatot hirdetett a tévés és rádiós utazási magazinjairól ismert Világszám.hu. Fődíj: kétszemélyes nyaralás.

Nagy sebességű Fujifilm xD kártyák

2008. március 10. 11:00

A Fujifilm új, nagy sebességű sorozatot dob piacra.

Olympus FE-210 és FE-220 firmware frissítés

2008. március 10. 09:55

Két kompakt gépének frissítette firmware-ét az Olympus.

Olympus: vörösből ezüstbe

2008. március 7. 17:20

Az Olympus lesz a McLaren Mercedes hivatalos fotótámogatója.

Casio Exilim EX-Z9

2008. március 6. 15:20

Könnyen hordozható, 8 megapixeles ultrakompakt, 23 témaprogrammal.

Lomográfok a Bobekben

2008. március 6. 15:00

Lomográfiai napok 10 napon keresztül.

Földgömb fotópályázat 2008

2008. március 6. 14:10

Idén is meghírdette fotópályázatát a Földgömb szerkesztősége.

Fotózz Klub: Sigma objektívek

2008. március 5. 16:50

Beszélgetés az objektívekről, szakértők bevonásával

9 Mpixeles CMOS szenzor a Micron leányvállalatától

2008. március 5. 10:15

Az Aptina új, digitális fényképezőgépekbe szánt CMOS képérzékelőt jelentett be.

Ki veszi át a HP brandet?

2008. március 5. 09:10

Végső fordulójához érkezett a HP digitális fényképezőgépek gyártásának kiszervezése.

  • (03. 18.)Sony Ericsson Aino teszt
    Az utóbbi időben nem ment jól a Sony Ericsson szekere, de a gyártó nagy erőkkel próbál ezen változtatni. A siker egyik lehetséges eszköze az Aino, amellyel az SE a márkanév „multimédiás” imidzsét próbálja erősíteni.