Dobok, dobosok és egyéb csudaságok

Pixinfo.com - 2010. január 28. 11:35 (Kiállítások)
2010. február 3-án nyílik a Gödör Klubban S. Varga Ilona – ALion következő koncertfotó kiállítása, mely az eddig nagy sikerrel szereplő „Amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény…” sorozat következő fejezete lesz.

A mostani tárlat alcíme: Dobok, dobosok és egyéb csudaságok.

A sok év munkájából kiválogatott mintegy ötven fotó nem mindennapi oldaláról mutatja be a koncertek világát; a nehezen hozzáférhető dobosokat veszi célba, valamint olyan hangszeres zenészeket mutat be, amilyenekkel nem mindennap találkozhatunk a hazai koncertek palettáján.

A kiállítás helye: Gödör Klub Budapest
Címe: Budapest, V. kerület, Erzsébet tér.

Megnyitó: 2010. február 3. 18:00
A kiállítást megnyitja: Dus Polett
Közreműködik: Afrobreakz csoport

A tárlat minden nap délelőttől éjjelig látogatható.
Nyitva március első hetének végéig.

ALion már időtlen idők óta fényképez koncerteken. Azért is hangsúlyozom ki a FÉNYképez szót, mert amit ő csinál, az nem egyszerű koncertfotózás. Fényképet csak fény segítségével lehet igazán jól készíteni, viszont ő megpróbálja a majdnem lehetetlent is. A fénytelenségben – koncertvilágítások alkalmával – vaku nélkül készít zenészportrékat, élő koncertfelvételeket. Ezek az arcok aztán élni kezdenek a feketés vagy elmosódott bokeh-szerű hátterek előtt, megmutatva, hogy igenis emberi lélek lakik a zenészben, táncosban, előadóművészben is. Nem is akármilyen lelkek. Kiállításainak főcíme egyben az ars poeticája is: Amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény… Ezzel utalva arra is, hogy a koncert nemcsak látvány és „hallvány”, hanem összetett, egymás nélkül nem annyira ütős műfaj, hiszen több annál, mint hogy felteszünk egy lemezt, vagy csak nézünk valami showt egy színpadon. A műfaj komplexitására utal.

Dobos fotó kiállítást most láthatunk először. Mikor valaki koncertekről tudósít, többnyire a frontembert lövi, talán más előtérben lévő zenészt, de a háttérben lapuló dobost, aki igazából a zenekarok mostoha fenegyereke, nem nagyon preferálják a fotósok. Általában nincs rajtuk fény, rettenetesen mozgékonyak, egyes vakuk fénye (már, aki azzal dolgozik) el sem ér odáig. Egyszóval kevés a jó dobos fotó.

Ezen a tárlaton ízelítőt kaphatunk a dobok és a dobosok egész arzenáljából. A fotós kiválóan használja ki a cintányérok és a dobok fémrészeiről visszacsillanó fények adta megvilágítási lehetőségeket, olykor a dobból kiáramló fényt, a hátterek extremitását, a furcsa mikrofonok, egyéb apró hangszerek keltette plusz érdekességet. Nézőként sok esetben nem is nagyon látunk rá, mi minden vesz körül egy háttérben zenélő dobost. Arcukat meg még kevésbé figyeljük, pedig érdemes!

Az egyéb csudaságok kategóriájában láthatunk különleges hangszereken muzsikáló zenészeket, megjelennek középkori dudák, üstdobok, taiko dobok, didgeridook, djembék, de láthatunk genderen játszó művészt és középkori gordont is – és ez a néhány kép elenyésző hányada annak a sokféle különleges hangszernek, dobnak, cinnek, amelyeket lencsevégre kap.

ALion megmutat a nézőknek olyan koncertpillanatokat, amelyekkel nem minden nap találkozhatunk, s nem is juthat el mindenki egy-egy ilyen érdekes eseményre. Nem beszélve arról még, hogy olykor olyan szemszögből láthatjuk a színpad homályában munkálkodó dobost, mely a nézőtérről sohasem látható.

S. Varga Ilona sokadik koncertportré tárlatát láthatjátok ismét a Gödör Klubban, mely egy hónapig látogatható.

L.G.

További ajánlatok:

Következő hír

Fotóhónap 2010

2010. január 28. 11:50

Fotópályázat a Fotóhónapon való megjelenésre.

Korábbi hírek

Canon EOS-1D Mark IV firmware frissítés

2010. január 28. 09:35

Finomabb élességállítást ígér a gyártó.

Két Slik gömbfej és négy integrált állvány

2010. január 27. 14:25

Olcsó kiegészítők hobbifotósoknak.

FullHD hibrid: Sanyo VPC-CG110

2010. január 27. 13:00

FullHD videózásra és 14 Mpixeles fotózásra alkalmas az új Sanyo hibrid.

Új Olympus fényképezőgép jön

2010. január 27. 11:50

Az Olympus America honlapján fel is íratkozhatunk az értesítésre.

Fotózás és pályázat egy kastély kísértetszárnyaiban

2010. január 27. 10:15

2010. január 30-án az amatőr fotósok paradicsomává válik a Gödöllői Királyi Kastély

Panasonic Lumix DMC-ZX3

2010. január 26. 07:15

Nagyobb felbontást és AVCHD Lite tömörítést kínál az új ultrakompakt ultrazoom.

Három új Panasonic TravelZoom: DMC-TZ8, DMC-TZ9, DMC-TZ10

2010. január 26. 07:10

Manuális expozíciós mód is került a friss Panasonic Lumix ultazózoomokba.

Komolyabb vizekre: Panasonic Lumix DMC-FT2

2010. január 26. 07:05

Megerősített víz- és ütésálló burkolat a Panasonic DMC-FT2-ben.

Panasonic Lumix DMC-FX66

2010. január 26. 07:00

14 Mpixeles ultrakompakt ultranagy látószöggel és Power O.I.S. képstabilizátorral.

Pentax Optio H90

2010. január 25. 23:10

Ultrakompakt fényképezőgép HD videófelvételi képességgel.