Samsung Galaxy NX

0
39

Kicsit lassan ugyan, de azért kezdenek csorogni a gyártóktól az Android operációs rendszerű fényképezőgépek. Bár az első Androidos fényképezőgépet a Polaroid készítette, a Samsung is ott volt az elsők között, nevéhez fűződik a Samsung Galaxy Camera, melyet még a tavalyi Photokinán mutatott be. A kis kompakt gép után most itt a cserélhető objektíves Galaxy NX is, amely külsőre és tudásban leginkább az NX20-ra hasonlít.

A 20 Mpixeles szenzorral szerelt NX bajonettes gépre 4,8″ méretű LCD került, valamint egy SVGA felbontású elektronikus kereső is.

Az Android 4.2-t futtató masinát 1,6 GHz-es négy magos processzor szolgálja ki. A képfeldolgozást azonban továbbra is dedikált processzor végzi, így lassúságtól nem kell tartanunk. A DRIMe IV egyébként már korábbi NX fényképezőgépekben is szerepelt.

A Samsung Galaxy NX-re különféle alkalmazások tölthetők le, s nem csak WiFi hálózaton keresztül, de 4G/LTE mobilhálózaton is.

A gépet ez év augusztusától lehet majd megvásárolni.

Sajtóközlemény:

A Samsung bemutatja a világ első cserélhető objektíves, 3G/4G és Wi-Fi képes fényképezőgépét, a GALAXY NX-et

Budapest, 2013. június 21. – A Samsung bemutatta a világ első 3G/4G LTE és WiFi támogatással rendelkező kompakt rendszer fényképezőgépét, a GALAXY NX-et. A sokoldalú és könnyen használható GALAXY NX egyetlen, stílusos és kompakt házban egyesíti a legkorszerűbb optikai teljesítményt és csatlakozási lehetőségeket az Android előnyeivel.

Megosztás bárhonnan, bármikor
3G/4G LTE támogatásának köszönhetően a GALAXY NX tulajdonosok bárhol, bármikor megoszthatják ismerőseikkel a profi minőségben készült képeket. Az újdonság Photo Suggest funkciója helyspecifikus ajánlásokat nyújt a népszerű fotós helyszínekről – a világszerte más fotósok képein alapuló adatbázissal dolgozva. A Story Album segítségével pedig olyan digitális fotóalbumok hozhatók létre az átformált, átméretezett fényképekből, amelyek más eszközökkel is megoszthatók.

Lenyűgöző képminőség
A GALAXY NX 20,3 megapixeles APS-C méretű szenzorával nagyon jó minőségű képeket lehet készíteni, a színek életszerűek, a fotók pedig élesek, elevenek és tiszták, bármilyenek legyenek is a fényviszonyok. A Samsung saját tervezésű DRIMe IV Image Signal Processer képalkotó motorja hatalmas továbblépést jelent a sebesség és a minőségi fotókészítés területén, jobb színreprodukciót és hatékonyabb zajcsökkentést tesz lehetővé. A vadonatúj Hybrid Auto Focus (AF) rendszer gyors és pontos fázis- és kontrasztérzékelést biztosít, miközben az 1/6000 másodperces maximális záridő, valamint a 8,6 fps sebességű sorozatfelvétel garantálja, hogy a felhasználók egyetlen fontos pillanatról sem maradnak le.

A GALAXY NX-hez elérhető széles objektívkínálat a könnyű és kicsi pancake*-től a halszemen át a nagy fókusztávolságú fix és zoom objektívekig terjed, így a felhasználók szabadon megválaszthatják a nekik tetsző egyedi perspektívát vagy látásmódot.

Egyszerű használhatóság
Az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszer még tovább fokozza a fényképezés élményét. A felhasználók a Google Play valamennyi alkalmazását elérik a GALAXY NX-en, így maximálisan testre szabhatják fényképezőgépüket, szerkeszthetik és megoszthatják kiváló minőségű fotóikat, illetve tarthatják a kapcsolatot családtagjaikkal, barátaikkal.

A GALAXY NX-et számos olyan funkcióval látták el, amelyeknek hála a felhasználók kifejezhetik egyedi látásmódjukat és megörökíthetik azokat a pillanatokat, amelyek megtestesítik szenvedélyüket. Ebben segíti őket a készüléken elérhető több mint 30 SMART üzemmód is. A Multi Explosure (többszörös expozíció) révén két képet lehet egy felvételen készíteni, az Animated Photo pedig akár 5 másodpercnyi sorozatfelvételt képes egy animált GIF fájllá összekapcsolni. A Sound & Shot megőrzi a kép készítésekor hallható környezeti zenét és hangokat is, tökéletesen visszaidézve így a fotó készítésének körülményeit. A további személyre szabást pedig a Camera Studio alkalmazás teszi lehetővé.

A GALAXY NX Magyarországon várhatóan 2013 augusztusától lesz elérhető.

Hozzászólások

hozzászólás