Tovább nő a Samsung ISOCELL szenzorok felbontása

0

A Samsung már mérnöki mintákon mutatta be legújabb ISOCELL szenzorát, amely 1 mikrométeres pixelekkel rendelkezik.

A tavaly megjelent új technológia, az ISOCELL a korábbi FSI vagy BSI CMOS szenzorokhoz képest 30%-kal kisebb blooming hatást (pixelek közötti elektron átfolyás) és 30%-kal jobb dinamika átfogást kínálnak, emellett 20%-kal nagyobb szögben beeső fényt is hatékonyan képes felhasználni.

A Samsung okostelefonokhoz tervezett ISOCELL szenzort mintáit mutatta be nemrég a New Yorkban megrendezett Investors Forum 2014-en, amelynek érdekessége, hogy a korábbi 1,12 mikrométeres után most már 1 mikrométeres pixeleket is sikerült létrehozniuk. Ez a gyakorlatban 20 Mpixeles ISOCELL képérzékelő gyártását teszi lehetővé, amely várhatóan a következő Samsung csúcs okostelefonba kerül elsőként beépítésre.

A Samsung ISOCELL technológiájának rövid áttekintése az alábbi videóban tekinthető meg: