Előszó helyett

2006. 08. 16. 16:25 | Tibor

Néhány perce itt ülök már a vadi új blog motor előtt, hogy végre leírjam a Pixinfo.com blog első bejegyzésének legelső gondolatait, de nem jutok egyről a kettőre. Talán nem is olyan egyszerű ez, mint amilyennek kívülről látszik. Majd elválik.

Viszont nagyon szükségünk volt már egy olyan felületre, ahol kiírhatjuk magunkból azokat a gondolatokat, amelyeket nem igazán lehet vagy érdemes cikk illetve hír formájában közzétenni. Gyanítom, hogy sokszor lesz itt olyan vélemény is, ami mögé nem tudunk testületileg felsorakozni, de biztosan lesz olyan információ is, amit pletyka jellege miatt hírként nem hozhatnánk le. Ez a blog tehát elsősorban a Pixinfo.com szerzőinek az üzenőfala, amin a jövőben gondolataikat, tippjeiket, digitális képalkotással kapcsolatos problémáikat osztják majd meg veletek, a site olvasóival. A rendszeresség nem garantált, hiszen a témát csak az élet hozza majd, de talán minden hétre akad majd egy-két megvitatandó dolog.

Érdemes tehát betenni a blog RSS csatornáját az olvasóba, hogy időben értesüljön legfrissebb bejegyzésekről. Mivel a blog tradicionálisan egy interaktív forma, szeretnénk ha minél többen hozzátennétek a saját gondolataitokat, véleményeteket a bejegyzéseinkhez.

8 hozzászólás a(z) “Előszó helyett” című bejegyzéshez

  1. morrmota írta:

    hát ahogy így olvastam ezt a bejegyzést, és az objektíveset valahogy a fejembe furkálódott az a gondolat, hogy ez a két bejegyzés valahogy olyan kicsit távolságtartó. a blogok meg személyesek.
    itt valahogy kicsit hivatalos a forma, a blogokban meg akár egy mondatban is elintézik a postot egyesek.
    no nem baj, csak szerintem az ilyen írásokat nem kellene blognak mondani, talán vmi rövidhír, vagy pletyka rovat szerűség:)

    üdv: morrmota

  2. Tibor írta:

    Igyekszünk majd kicsit ellazulni :) Nincs még gyakorlatunk benne, de valahol el kell kezdeni

  3. N. Domi írta:

    Jó lesz ez! Később akár lehetőséget adhat arra is, hogy amatőrök kötetlenül dumáljanak profikkal. Ami mindenképp hasznos.

  4. sPaCe írta:

    valaki irhatna már egy cikket a ki és beégésekről mert engem spec nagyon kiakaszt h a fotozzosok 80% a kiégést beégésnek mondja vagy hiszi…
    és akkor igy töltsön fel az ember képet h fogalmakkal nincsenek tisztába…:(

  5. morrmota írta:

    cikkek között megtalálható, de hogy ne kelljen keresgélned:

    Kiégés, beégés:

    Sokszor mondják a képeinkre, hogy itt-ott ki-, vagy beégett, bebukott. A kiégés nem más, mint amikor a túl fényes részek kifehérednek, teljesen részlettelenek lesznek. A bebukás szintén a részletek elvesztése, de ez a sötét részeken jelenik meg, amik teljesen feketék lesznek, tónusátmenetek nélkül.
    Vgyizázzunk, mert ezek nem feltétlen jelentenek hibát, hiszen remek hangulati elemek lehetnek.

    http://fotozz.hu/teljes_kepet_mutat?Foto_ID=88378 példa kiégésre

  6. Birdie írta:

    Space: de ez hogy jön ide? :)

  7. Dúalon írta:

    Nem egyszerű műfaj a blogolás, nehéz megtalálni az egyensúlyt a személyes hangvétel, az informatív tartalom, és a szórakoztatás között… úgyhogy sok sikert kívánok! Örömmel láttam, hogy elindult a pixinfo blog, nagy várakozással tekintek elébe.

  8. tapir írta:

    Lehet, hogy velem van a baj de hol lehet a blog RSS-re feliratkozni, nem találok rá hivatkozást, csak a hozzászólásokhoz RSS csatornákat találtam meg.

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Exkluzív: Olympus E-M5
(2012. február 8.)
Gyakran kapunk lehetőséget arra, hogy még a hivatalos bejelentés előtt megismerkedjünk egy-egy fontosabb fényképezőgéppel vagy objektívvel, de az viszonylag ritka, hogy hetekkel a bejelentés előtt már kézbe vehessük a terméket. Az Olympus legújabb MILC gépével azonban úgy négy héttel ezelőtt még a PMA-n találkoztunk.
Exkluzív: Nikon D800
(2012. február 7.)
Röpke három és fél év után a Nikon D700 is megkapja végre a magáét. Mármint utódját, a D800 személyében. A profi szegmens alsó felében helyet foglaló készülék igen magasra tette e mércét felbontás terén, de egyéb képességeiben is igencsak aktuális modellről beszélhetünk. Szerencsénkre egy bemutató példányt néhány órával a bejelentés előtt kézbe vehettünk.
Pentax smc DA* 200mm f/2,8 ED [IF]SDM
(2012. február 1.)
Sokszor hallhatunk olyan kritikát a Pentax-szal szemben, hogy szűkös az objektív választéka. Esélyes, hogy valóban szűkebb, mint a két legnagyobb gyártóé, de miért is lenne bővebb, ha az elérhetők is kiváló minőségűek és jól eltalált gyújtótávolsággal, fényerővel és árral rendelkeznek. A 200 mm-es fix tele ilyen. Nem túl drága, remek fényerő jellemzi, s a gyújtótávolsága is megfelelő többféle felhasználáshoz is.
Történelem: Székely Aladár
(2012. január 27.)
Ady, Babits, Móricz, ahogy ma élnek emlékezetünkben, ahogy elképzeljük őket egy iskolai tankönyv illusztrációjára, vagy egy régi bankjegyre visszaemlékezve. A róluk élő kép alakításában nagy szerepe volt az általa készített képeknek. Székely Aladár, a XX. század elején élt művészeink egyik ,,udvari" fotográfusa.
Lőporfüstben: beszélgetés Szandelszky Bélával
(2012. január 19.)
Olympus Zuiko Digital ED 14-42mm F3,5-5,6
(2012. január 13.)
Mikrosat oktobox és rendszervaku tartó
(2012. január 4.)
Visszapillantó: 2011 a digitális fényképezés tükrében
(2011. december 31.)

Archívum