Portréfotózás Szipál Martinnal
A photonovice.net-en jelent meg egy nyolc részből álló sorozat, amelyben Szipál Martin, a nyolcvanas éveiben járó portréfotós tanácsait olvashatjuk.
Az elsÅ‘ részben kiemeli a szögeket, formákat, a túlkomponáltságot, valamint, hogy az emberek nagy része egy képet 3 másodpercig néz, és azalatt dönti el, hogy elfogadja, vagy elutasÃtja azt. Ã?gy a képeknek egyszerűeknek, és a mondanivalójuknak ennyi idÅ‘ alatt befogadhatónak kell lenniük.
A honlapján egy érdekes oldallal találkozhatunk, ahol pár képen láthatjuk, ami fölé visszük az egeret, hogy milyen kompozÃciós vonalakkal dolgozott.
Szipál Márton fotóművész 1924-ben született Debrecenben. Azt mondja, bár Debrecenben a Szipál-féle fotóműterem igencsak népszerű volt, ő mégsem akart fotográfus lenni.
Ehhez képest ötvenhatos disszidálása után néhány évvel Amerikában keresett fényképész lett. 40 évig nem csak a filmsztárok és sztárjelöltek fotósa volt, hanem ismert tárgy- és divatfényképész is.
FényűzÅ‘en élt, óriási partikat adott, jó kocsikat tartott. Amit keresett, mind felélte. Évtizedek óta tanÃtja, hogyan kell fényképezni, habár Å‘ sohasem tanulta. Öt felesége volt.
Szipál Márton, vagy ahogy ma hÃvják: Martin S. Martin 1997-ben visszaköltözött Magyarországra, ma Budapest egyik jellegzetes figurája, egy hÃján nyolcvanévesen tanÃt, buliba jár, és élvezi az életet. (forrás: photopress.hu)
Aki személyesen szeretné Szipál Martin tapasztalatait hallani, legközelebb a Tripontban 2008. június 24-én kedden, 11órakor találkozhat vele. (bővebben, jelentkezés szükséges)





2008. June 20. at 12:02 pm
“…egy hÃján nyolcvanévesen tanÃt, buliba jár, és élvezi az életet. (forrás: photopress.hu)”
na ja, 1924-ben született a Marci bácsi, Isten éltesse sokáig!
2008. June 24. at 10:35 am
wáhhh… idegesÃttÅ‘, hogy nem tudok angolul :s :’(