Felkértek esküvő fotózására!?

2009. 03. 02. 07:14 | Domshow

Nyárra már nekem is szólt egy barátom, hogy lesz esküvőjük, és fotózás terén rám gondoltak. Elvállaljam-ne vállaljam? A pár életében fontos (megismételhetetlen) esemény, rengeteg tervezést és legfőképp odafigyelést jelent. Múltkori segédkezésem során nem is hittem volna, hogy egy ilyen délutánon mennyire el lehet fáradni. Szaladgálás egyik helyszínről a másikra, folyamatosan figyelni, hogy mikor mit kell és hogyan lehet lefotózni. Lássunk egy írást, amit „Az első esküvőfotózásom” címmel közöltek.

wedding

Fotó: Bryan Villarin

  • szedj össze tanácsokat és ihletet más esküvői fotósoktól (esküvőfotós blogok: Bebb Studios, Joseph Mark 1, Joseph Mark 2, Cliff Mautner, Studio Impresions)
  • tanuld meg a külső vaku használatát
  • tudd meg a pár érdeklődési körét – könnyebben oldódnak, ha partnerként viselkedsz, így jobb képek készülnek. De ehhez tudni kell, hogy miről beszélgessetek.
  • mosolyogj!
  • vigyázz a nyelvedre – nem rólad szól az esemény
  • tudd meg a programpontok helyét, idejét, hogy fel tudj készülni az adott képre, az adott objektívvel…
  • ha nem egyedül fotózol, keress más nézőpontot, fotózz más objektívvel, hogy a másik fotóssal a képeitek kiegészítsék egymást
  • készíts képtelenül sok képet – lesz 3 „ugyanolyan” kép, amiből csak egy lesz éles, vagy sokszor nem tudod eltalálni a helyes expozíciót, ilyenkor nyugodtan használd az expozíciósorozatot
  • fotózz mindenkit
  • rúgd fel a szabályokat, és kísérletezz
  • a szemre fókuszálj
  • használj fényvisszaverőt ha szükséges

És a „mintaképek” után egy kis statisztikát olvashatunk, hogy bő 2000 kép közül nagyjából fele-fele arányban vannak vakuval és vaku nélkül lőtt fotók, valamint az objektívekkel készített felvételek megoszlása is látható.

  • Tokina 12-24mm f/4 — 768 db
  • Canon EF 24-70mm f/2.8L USM — 168 db
  • Canon EF 50mm f/1.2L USM — 83 db
  • Canon EF 50mm f/1.4 USM — 330 db
  • Canon EF 70-200mm f/4L IS USM — 261 db
  • Canon EF 135mm f/2L USM — 409 db

Bővebben

Mindezeket összegezve azt ajánlanám, hogy jól felkészülten menjünk! Legyen a felszerelésünk tiszta (objektív, érzékelő), legyen nálunk sok feltöltött elem/akkumulátor, üres memóriakártyák legalább 1000 fénykép készítéséhez, és legyenek kész ötleteink a beállított képekhez! Mi (jó esetben) már több ilyennel volt dolgunk, de a párnak (jó esetben) ez az első!

Ti milyen tanáccsal látnátok el a kezdő esküvői fotósokat?

25 hozzászólás a(z) “Felkértek esküvő fotózására!?” című bejegyzéshez

  1. Tgyuri írta:

    Még egy (bár lehet, hogy számodra – mint számomra is – magától értetődő): öltözz az alkalomhoz illően. Roppant kiábrándító, amikor a kiöltözött násznép között a fotós szakadt farmerben, makkos cipőben szaladgál – sajnos sok ilyet láttam már

  2. wad írta:

    múltkor nézegettem pár fotólabor meg esküvőiroda irodájának ajtajára ragasztott esküvői fényképeket… hát, én eddig azért nem akartam full amatőr létemre elmenni esküvőket fotózni, mert úgy gondolom nem tudnék olyan színvonalat hozni, amit szívesen adok ki a kezeim közül… de azok a képek amik ki voltak rakva??? pff… hát azok kritikán aluliak voltak… alapból is ducibb menyasszonyt olyan pózban fényképeztek, ami ezt csak felerősíti, plusz a menyasszonyi ruha szó szerint csak egy fehér folt volt… ha ezeket tartották annyira hogy kirakják az ajtóra, tehát ezek voltak a legjobbak, el sem tudom képzelni milyen lehetett a többi… jah, és a legtöbb kép undorítóan ps-ezve volt, mindenféle tényleg hülye és értelmetlen effekttel… hát ez kell a népnek?

  3. Bryan Villarin írta:

    Hi. Please email me regarding this post and photo. Thank you.

  4. gregoriosz írta:

    Templomi esküvőnél nem árt, ha a fotós ismeri a szertartást.

  5. funflyer írta:

    1000+ fotót aztán majd fel is kell dolgozni, és nem árt, ha nem mindegyiket egyenként, külön nyitod meg és szerkeszted PS-ben, mert az ifjú pár sohasem kapja meg majd a képeket – egyébként is rendszerint 1-2 napon belül szeretnék látni az eredményt. Nem árt tehát előre felkészülni, mivel, hogyan, milyen munkamenet mellett fogod a képeket feldolgozni. A memóriakártyákat és az elemeket pedig érdemes egy minél egyszerűbb módon megjelölni: melyik van tele és melyik üres? Érdemes az egyiket a másikhoz képest fordítva tenni, a tartóra pedig felírni, melyik melyiket jelenti.

    Ezek persze nem saját ötletek, de mentették már meg a napot…

  6. Réka írta:

    az én legjobb tanácsom: ne vállald el :)
    ha csak nem vagy 100% biztos magadban és már végiglőttél egy esküvőt úgy, hogy minden mozzanatról sikerült maradandó fotókat készíteni. És első pár alkalommal érdemes felesben vállalni egy tapasztalt profi mellett.
    Egy kolléganőm kérlelt, hogy fotózzak az esküvőjén – ragaszkodott hozzá, és minden tiltakozásom ellenére én voltam az egyetlen fotós. Vért izzadtam, hullafáradtan kecmeregtem ki a lagziból és fogcsikorgatva dolgoztam fel a hatszázhatvanhatodik fotót a násznépről. És borzasztóan hiányzott néhány brutálisan fényerős objektív és lehetőleg egy második váz (a gyakori objektívcsere fárasztó és időigényes volt) – nem vagyok egy technikafüggő, de itt irtó fontos lett volna a minőség végett.
    Szóval egósimogató dolog egy ilyen felkérés, de ezentúl hagyom a profikra ezt a műfajt.

  7. kesztió írta:

    Nem torzít kissé (és az alkalomhoz semmiképp nem illően) az objektív (lásd a „mellékelt ábrát”)?
    Valahogy nehezemre esik olyan véletlenekben hinni, hogy a menyasszony sudár és darázsderekű, a násznép pedig a kifli két vége felé egyre hangsúlyosabban ölti magára a duciság jellegét…

  8. bjn írta:

    …hat a pelda foto elgge elcseszett – de hat biztos ez a muveszi – es tettszik par sznobnak. Egy eletre szolo foton levagni valakinek a labat….. na mind 1 :)

    Egyebkent “vallald el” csinalj “tiszta eles kepeket” es ok a dolog!!! 10 emberbol 9-nek ez tetszik!!! …kiveke ha profi fotos a volegeny, vagy a menyasszon :)

  9. győzike 2009 írta:

    A fenti kép, példa arra, hogy miként ne.
    Ad egy , a fényképész guggolva készítette( vagy alacsony növésű) a képet, a központi alakoktól jónéhány fokban elfordulva, oldalsó állásból, lábak amputálva, nagylátószögű objektív, szélső alakok eltorzulva, nem ártott volna egy kis vaku, derítés. Kevés fény így az arcok elég sötétek, ha már nem volt elég napfény.

  10. ddevil írta:

    Hát, nem tudom. Én inkább vakuzok, még ha csak derítő is, minthogy iso1600-on nyomjam. Szerintem iso1600-as képek gyakorlatilag nyomtathatatlanok, főleg ha a kevés fény miatt rakjuk ekkorára az érzékenységet, nem a záridő-játék miatt. Az ifjú pár pedig éles képeket szeretne.
    Egy egész napos – készülődéstől a hajnali mulatságig végigfotózott – esküvő hihetetlen fárasztó, végig készenlétben állni, a végén a gépet nem bírja már el az ember, főleg, h a vakuval együtt annyira rossz a gép balansza.
    Esküvőt fotózni szerintem nagy felelősség, nem megismételhető, örök emlék, éppen ezért nem is értem, hogy miért nem hajlandóak megfizetni az emberek :).

  11. gerq írta:

    Mondom az én példámat:
    Első esküvős fotózás profi mellett, barát esküvőjén, játék, ismerkedés, profi aláz rendesen… Második élesben saját szervezés, rettenetesen fárasztó mindkét félnek, saját magamat alázom. Obikból mindig a legjobb kéne. Én vittem egy segítőt, aki tartotta a vakut + esernyőt (550ex + 420ex infrán, rádióssal tökölni nem akartam). Az esemény előtt pár héttel találkoztam a párral, beszélgettünk, bejártuk a helyszíneket, kattintottam rájuk csak úgy, amit el is küldtem Nekik, kicsit szoktuk egymást. Lagzit nem vállatam, éppen elég a szertartás és “A” fotózás. Az utómunkával nagyon sokat szenvedtem kb 300 képet adtam át, 5-6 éjszakám bánta.

  12. Mutty írta:

    Legyen két vázad. Ha tele van a gépen, széleslátószög kell, ha nagylátó akkor meg közel kéne jutni. Muszáj hogy 2 gép lógjon a nyakadon. 1 vázzal ultranagy szívás mindent lefotózni. CSak akkor menj 1 vázzal, ha van melletted még egy fotós, és akkor lehetőleg dolgozzatok össze kinek melyik tartomány fekszik.

    A vaku számomra szinte kizárólag esküvőn használatos tárgy, de kötelező. Indirektben vagy bouncerrel. Ennek ellenére ha igazán meghitt pillaantot akarsz, kapcsold ki. ISO 1600 a barátod, meg egy F2 (vagy) alatti fix objektív. 13×18-nál úgysem nagyítanak nagyobbat, azt emg még simán ki lehet hozni akármiből. FEhéregyensúlyra viszont figyelj, és a pontos fókuszra. Inkább legyen zajos és életlen mint bemozdult. Ha vakuzol, ISO 400 legalább. úgyse lesz zajos, ellenben a környezeti fényből is becsalhatunkv alamit, amitől nem lesz csúnyán vakus a háttér.

    Aludj előtte mert bazi fárasztó.

  13. Kutasi Kovács Zoltán írta:

    És a legfontosabb! Kísérd el a lányt fodrászhoz, sminkeshez. A vőlegény hálás lesz, ha olyan fotókat is kap, amiről amúgy nincs emlékkép a fejében.

  14. totál kezdő írta:

    Az amatőr fotósok nagy része nincs tisztában azzal, hogy a megosztó oldalrakra feltöltött képei alapján dícsért munkásságának vajmi kevés köze van ahhoz, hogy ilyen helyzetben mit és hogyan kell csinálni.
    Én nem használnék ISO1600-t és hasonló kijelentések eleve mutatják azt, hogy valaki nincs tisztában a derítő vakuzás jelentésével. Templomok (nem új építésű műanyag csodákról beszélek) nem arról híresek, hogy a fotósoknak építették és F5.6-on ISO100 mellett 1/200 záridőt enged az alkotónak…
    Technikai sport, méghozzá nem olcsó módon. Tartalék váz nélkül lutri elindulni. 2.8-as sor az alap, amivel végig lehet dolgozni egy komplett napot. 10 mm-től (ha nem akar az ember extra kreativitást belevinni, akkor 16-18 mm-től is indulhat) 200 mm-ig általában minden kellhet. Ahogy Mutty írta: 2 váz, az egyiken nagylátó a másikon tele. A polgári szertartás hossza 7 perctől 15 percig terjed… Inkább 7 perc, mint hosszabb. Darálnak… és van pár olyan mozzanat, amiről nem szabad lemaradni. Utólagos magyarázkodásnak meg nincs értelme. Ez nem olyan mint egy haveri túra a városban.. lövök 200 fotót, és a legjobb 3-t megcsinálom, feltöltöm és aratok. Itt lősz a biztonság kedvéért 1000 expo feletti mennyiséget. Templomi szertartás 30- 45 perc. Ott lehet lazulni. Ott van idpd… csak fény nincs. Ha nem tudod az illemet, akkor kellemetlen perceket élhetsz át. Beállított képek. 1.5-2 óra minimum. Nincs pihenés… csak loholás, duma, beállítgatás.
    Váz: gyors, pontos AF, tudja a nagysebességű vakuszinkront, bírja a gyűrődést. Magas ISO-n is adjon normális képet. ISO1600 elég alap…
    Milyen formátumban? RAW… mert lehet orvosolni az apróbb hibákat. Minőségi munka esetén a feldolgozás legalább 1 hét. És akkor át tudsz adni mondjuk 120-200 beállított minőségi képet, 100-150 szertartási fotót, 50 készülődési képet… és pár száz bulifotót. Ekkora mennyiségre van igény. És mindenből minőséget várnak. A párnak nem magyarázat az, hogy az én gépem/vakum/obim csak ennyit bír…
    Abszurd felvetés… de ha valakit megkérnek arra, hogy a Hortobágyon fotózzon vízimadarakat, azt is elvállalná? Csak azért mert volt már verebes képe az etetőnél, nem valószínű, hogy minőségi fotókat tudna produkálni egy 70-300-as zoomal.
    Na az esküvő is pont ilyen… csak ott nem mondhatod, hogy nem jött a madár, így nincs kép :-(

  15. tilla80 írta:

    szia…bar latom nagyon sokan segitsegedre vannak en is csak azok taborat tudom erositeni akik azt mondjak ne vallald el…:(
    nyugodtan viheted a gepet es egy profi fotos mellett kiprobalhatod magad eskuvofotozas teren is…de startbol egyedul,nagyon nehez…
    vegigneztem a galleriadat es latom a portre sem all igazan kozzel hozzad pedig az lenyegesen fontos egy ilyen alkalomnal…lehet nem azt kapnak kezbe amire szamitanak es akkor baratsag ide vagy oda de szerintem visszahallanad.
    Minden pillanatot kell tudnod kivulrol,mindenhol megvan az a hely ahol nem zavarsz…mert nagyon sok fotost lattam mar labatlankodni a templomban is es a polgari eskuvon is..
    latom h jo fotos vagy de itt valoban agyorsasagra megy ki a jatek,mert nem mondhatod h “meg egyszer mert lemaradtam,vagy nem sikerult”…es attol felnek hogy mivel elso alkalom azert az izgulas is betenne az ajtot.

  16. flyewolf írta:

    Hát, jövő héten én is belefutok egy ilyenbe, nem irigylem magam, szerencsére az 50/1,8 megjött, bár már izgultam rendesen, alig két és fél hónapig tartott. A 10-20 -at én is imádom, esküvőn nagyon hasznos cucc.

  17. eleven11 írta:

    két váz a minimum. nem csak az objektívcsere miatt, hanem azért is mert bármi baj lehet a vázzal, zárszerkezettel.

  18. totál kezdő írta:

    Itt írták páran, hogy profi mellett másodikként… Nem sok profit ismerek, aki hagyná, hogy valaki ott ugráljon mellette és zavarja a munkában. Mert aki ebből él, nem szívesen figyel még egy plusz zavaró tényezőre… Egy átlagos esküvőn van a videós, van a fotós… vagy akár mindkettőből kettő. Az négy hivatásos. A templom, még ha méretes is, ennél több tevékenykedőt a pár közelében nem visel el. Beállított fotózásnál? Hely van elég… de mit is akarok ott gyakorolni? (telével egy nem nekem beálló párról kaphatok el meghitt pillanatot, de ez nem gyakorlás… a gyakorlás az lenne, ha az adott fényviszonyok között pl a vaku használatát, a rekesz megválasztását, a kellő záridőt, a pózokat gyakorolhatnám… de ezekre nem nagyon lenne lehetőség. Ismerek olyat, aki exif adatokból akarta megtanulni a helyes beállítást. Ja… de az nincs benne, hogy a fotós AE lockot használt, hova mért fényt… az, hogy ott F2.8-nál 1/500 volt a záridő, az nem támpont) Egy átlagos fotózáson is szalad az idő. A profi nem fogja engedni, hogy te is csinálj 1-2 expót ugyanarról a beállításról, mert már adná a következő “utasítást” . Csúszás meg mindig van… így a megbeszélt mondjuk 2 óra kültéri helyett néha így is csak 1.5 óra marad.

    Egy esküvőn nem a fotós a főszereplő… rá nem fognak várni, így őt sem lehet arra kérni, hogy miattad csússzon a menetrend.

    Az obi választáshoz: örök igazság, hogy fényerődől soha nem elég. A flyerwolf által felhozott Nikon 50/1.8 egy korrekt obi.. mint “általában” a fixek. De: a nyitott rekesz kis mélységélességet ad. Az esküvői fotókon lehet művészkedni… de ez nem mindenkinek felel meg (mármint a megrendelői oldalon). 1.8-on fotózva valakit, éles lesz a szeme, de a füle már nem… tőle 70 cm-re a vőlegény meg csak egy mosott valami. Ha rekeszelsz, akkor meg elveszíted az obi előnyét… Elkapott pillanatokhoz rövid az 50 mm, egész alakhoz meg kicsi a látószög. Inkább kéz zoom a két vázon. Alulra egy alapobi ami ekv 28 mm környékéről indul és 80-100 mmm körül ér véget ( Nikonból pl a 17-55/2.8, Tamron 17-50/2.8, Sigma 18-50/2.8 ) fölé egy kistele 70-80 mm indulóval 200 mm véggel… fix 2.8 rekesszel. Vaku.
    Vannak profik akik 2 fixxel végiglövik… de ők ezt már zsigerből megoldják. Nem kell filózniuk egy beállításon, egy adott szituhoz ideális rekesz/iso/záridő kombináción.
    Templomban van idő.. ott lehet cserélgetni, kreatívkodni.. de polgárin nincs erre lehetőség. Ott a fix, kezdőként necces. Nem biztos hogy közel tudsz menni, vagy hátrálni… az aláírásoknál érdekes, amikor nincs benne semmi, mert nem fért bele a látószögbe.. illetve hátrálsz és beállnak közétek a kedves hozzátartozók.. mert a fotós túl messze volt.

  19. pelso írta:

    Egyet értek azokkal, akik azt mondják ne vállald el.Csak másodfotósként.Jobb lesz neked, nem akkora stressz, és jobb lesz a párnak, mert több látószög lesz…
    Kevesen gondolják, de esküvőkhöz kell az egyik leg combosabb felszerelés. Gyors gépváz, fényerős obik, bika vaku, és lehetőleg mindenből pót.Pót akksik, pótváz, pót memóriák…
    Nem hibázhatsz.Nem maradhatsz le.Bármilyen fényed van, minőséget várnak és nem érdekel senkit, hogy jó vagy rossz a fény.
    Iszonyatos fárasztó szellemileg és fizikailag egyaránt.
    Az esküvő utáni heted minden szabad ideje a monitor előtt talál…
    És sokáig mondhatnám, de a lényeg hogy élesben elvállalni esküvőt csak pár másodfotós alkalom és pár modellfotós óra után vállalj.És még akkor is ki fog derülni, hogy nem kellet volna… Csak akkor csináld, ha imádod és szíved lelked oda adod a eredményért.
    üdv,M

  20. pelso írta:

    Totálkezdő jókat ír nagyon… nem kezdő :-))
    Én voltam többször másod fotós, és nem zavartam. Csak fiyeltem, főleg azt, hogyan kezeli a profi a modelleket.Az a legfontosabb. A komunikáció. A technikai részét meg lehet tanulni, persze a rutin hozza a gyorsabb pörgősebb fotozást is.A rutin beállitások, rutin vaku technikák és derítőlapozások…stb.
    Az exifekből szerintem lehet tanulni, de persze csak egy támpont az, mert sok mindent nem látni belőle, ami esetleg pont a lényeg.Pl a vaku pontos baállitásait, hogy mást ne mondjak.
    Baromi sokmindent lehetne irogatni erről a témáról..
    M

  21. kesztió írta:

    Jöjjön akkor egy megközelítés a barikád túlsó oldaláról.

    Május végén lesz az esküvőm – és igazán nem mondható, hogy nem szeretnék fotózni, de az viszont kifejezetten zavar, ha mások fotóznak engem. A rokonokkal, ismerősökkel való „pózolástól” pedig előre ráz a hideg…

    Te jó ég, egész nap egy profi fotós fog lógni rajtunk (akármilyen ügyes legyen, csak fogom tudni mindig, hogy épp honnan leselkedik ránk), és bizonyára fejébe fogja venni, hogy végigdokumentálja az egész napot.

    Ha rajtam múlna, bizonyára kihagynám az egész fényképezkedést – illetve beérném 10-20 képpel az egészről (természetesen sablonok, giccs és PS-effektek nélkül). De ez ugyebár nem kizárólag tőlem függ…

  22. ezoli írta:

    Tavaly volt a sógornőmnek az esküvője. Volt profi fotósuk, de mellette én is végignyomtam az esküvőt és amikor összehasonlítottam a profi munkáját és az enyémet, hát azt mondtam magamnak, hogy még van hova fejlődni! :))

    Erre amikor odaadtam a sógornőmnek a feldolgozatlan nyers képeket azt mondták, hogy sokkal jobb képeket lőttem a lagzin, sokkal hangulatosabbak és jó párat elő is hívattak.

    Fotós szemmel nézve tényleg nem voltam valami jó, de a végeredmény tetszett a párnak és ez volt a lényeg. (kinek a pap kinek a papné)

    Egyedül viszont még mindig nem vállalnék el esküvő fotózását, mert ahogy írták előttem is nagyon fárasztó és utólag nem lehet semmit sem magyarázni illetve a technikai feltételeknek is adottaknak kell lennie.

  23. totál kezdő írta:

    Kesztió- Ez az írást meg ne lássa a párod, mert olyat kapsz :-)

    Az esküvői fotók, általában nem a vőlegény kedvéért készülnek :-) A menyasszonyok viszont szeretik.. .azt méginkább, amikor nem realista, sokkal inkább “humanista” stílusú képek készülnek (kedves gesztusként a fotós az összes “hibát” eltávolítja… mind az alakbéli hiányosságokra mind az arcra vonatkozóan.. kicsit túllépve a sima retus alatt értendőket) Pár év múlva már úgyis csak aszépre emlékeznek szívesen az emberek.
    Nem szereted, ha fotóznak? Egy hozzáértő esetén észre sem veszed, amikor a képek készülnek… és nem csak az elkapott pillanatokra gondolok. A beállított képek akkor jók, ha nem látszik a beállítás sablonossága. A görcsös, nézzetek rám, karold át dolog már jó ideje nem működik.. szerencsére. (és itt nem tisztelet a kivételnek) Egy fiatal de tapasztalt fotós csodákra képes… egy sima parkban is el tud lőni rólatok 100 képet úgy, hogy észre sem veszik, nem teher, és nem fárasztó. Majd győzöd kiválogatni a jobbnál jobb képeket :-D Ez egyébként a fotósnak az igazi öröm.. amikor a megbeszét 100 papírkép helyett 120-130-at kérnek… és nem a pénz többlet miatt… hanem mert sokkal több tetszetős lett, mint amire számítottak.
    Az egész napos rohanásból az a 1.5-2 óra igen gyorsan el fog repülni… attól nem érdemes parázni. Ja igen… mivel fotós vagy, és feltehetően itt is publikálsz ne feledd:
    Nem az a jó eskükői kép, ami nincs kiégve… megfelel az aranymetszés szabályainak…harmadolóban van a téma és további “remek” művészeti szabálynak. Persze itt is vannak kötelező dolgok… de a menyasszonyi ruha akkor ragyog, ha a fehér az fehér (és a 255-255-255 RGB-hez közelít)
    PS-ben agyonvert fotó is lehet hangulatos és egyedi… kinek-kinek ízlése szerint. Ha profit (értsd: hozzáértő) hívsz, bízz benne… úgyis a meglévő portfóliója alapján választod… ő azt tudja, neki az megy. Ha neked/nektek az tetszett, akkor ő a nyerő.

    pelso- köszi a nem kezdő titulust :-) Egy másik bejegyzés alatt valamiért ezt a nevet írtam be… de végül is valamit épp most kezdtem el :-D

  24. Gabesz írta:

    Azért ez nem ennyire egyszerű……
    Obival meg…a fix 50-es 1.8-as obi a legtutibb!:D
    Profik is azt használnak…többnyire!
    De minek is szólok bele…:D:D:D

  25. Pixinfo.com blog - Blog Archive - Kezdődik az esküvői szezon írta:

    [...] már készült egy bejegyzés ebben a témakörben, de most még több tanácsot láthatunk [...]

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Könyvajánló: Digitális fotózás tükörreflexes géppel
(2012. május 25.)
Majdnem hét éve már, hogy a digitális fotózás műhelytitkait bemutató könyvsorozat valamelyik eleme nálunk járt. Akkoriban, a digitális fényképezőgépek terjedésének hajnalán a cél még a CCD-k és a pixelek bemutatás volt, azonban a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A könyvsorozat folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez továbbra is frissül, aktualizálódik, hogy ma is segítséget nyújtson a fotózás iránt érdeklődőknek.
Voltcraft Charge Manager 410 és NiZn akkumulátorok
(2012. május 24.)
Aki ceruza-, vagy mikroceruza elemes készüléket használ, s azt tapasztalja, hogy az akkumulátor töltésének tizedét elhasználva máris kikapcsol a gép, ne a gépet szidja! Sok esetben maga az akkumulátor, illetve annak feszültsége a ludas. A megoldás: nikkel-cink akkumulátor, mely jóval magasabb kapocsfeszültséget kínál, mint az elterjedtebb nikkel-metálhidrid akksik. Cikkünkben a technológián túl egy létező és kapható töltőt is bemutatunk.
Adobe Photoshop CS6: Adaptive Wide Angle
(2012. május 23.)
Gondolom az Adobe nem tartozik legbabonásabb cégek közé, hiszen legismertebb termékének tizenharmadik változatát adja ki. Igen, a Photoshopról van szó, ami a biztonság kedvéért egy ideje a CS becenevet használja. A CS6, vagyis a Photoshop 13. egyik legérdekesebb újdonságáról lesz szó a következőkben.
Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1
(2012. május 21.)
Tavaly az Olympus három új modellel bővítette MILC-eket kínáló PEN családját. Az E-P3 és E-PL3 tesztjeit már elvégeztük korábban, már csak a legolcsóbb E-PM1-gyel vagyunk adósak. Az Olympus PEN Mini E-PM1 a belépőszinten indul a vásárlók kegyeiért, de kedvező ára ellenére ne gondoljuk, hogy sok mindenről le kell mondanunk a komolyabb PEN-ek tulajdonságaiból.
Könyvajánló: Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!
(2011. december 17.)
Aki fotózott már stúdióban az tudja, hogy a műtermi vakuk és fényformálók által nyújtott lehetőség a másik oldalon nagy kihívás is, ami főleg a kezdőket sokkolja. Mit hogyan és mire célszerű használni, miből mit lehet kihozni. Scott Kelby, a népszerű fotós oktató most a stúdiófotózás fotósra háruló munkafolyamatát foglalta össze könnyed, mágis informatív formába.
Induro BHL gömbfejek
(2012. május 17.)
Olympus M.Zuiko Digital ED 12-50mm F3,5-6,3 EZ
(2012. május 16.)
Kipróbáltuk: Nikon D3200
(2012. május 14.)
Vanguard monopodok
(2012. május 10.)

Archívum